A tanulmány az új Ptk.-javaslatban szereplő új szerződéstípusokkal foglalkozik.
Az új szerződések körében először is beszélhetünk a gyűjtőletétről, amely a koncepció megalkotását követően az értékpapír jogban szabályozott jogintézménnyé vált, az új Ptk. tervezete az értékpapírjogból vette át a szabályokat. Az átvétel során azonban igen jelentős változások is bekövetkeztek, így azt fogjuk látni, hogy az értékpapír jogi gyűjtőletét egy kivételes altípusnak tekinthető a Ptk.-ban szabályozott gyűjtőletétek körében. A gyűjtőletétnél több letevőnek az azonos fajtájú és minőségű dolgait őrzi a letéteményes anélkül, hogy ezeket tulajdonosok szerint elkülönítené, vagy pedig felcímkézné, amiből kiderülne, hogy az egyes letéti tárgyak ténylegesen kitől kerültek az ő birtokába. Az együttes őrzés lehetőségéből az is következik, hogy amikor megszűnik a letéti szerződés, akkor nem feltétlenül ugyanazt fogja visszakapni a letevő, amit letett. A gyűjtőletét fennállása során közös tulajdon jön létre - mondja a tervezet. A saját letéti szerződésének megszűnésekor a közös tulajdonból minden letevő a letett dologgal azonos fajtájú és minőségű terméket fog megkapni tulajdoni hányadának megfelelően. A "tulajdoni hányadának megfelelően" szöveg ugyan többféleképpen interpretálható, de azért nem gondolnám, hogy abban az esetben, ha a letéteményes elveszít néhányat a letett dolgok közül, akkor a kisebb összmennyiségnek az arányos hányadával beérné a letevő. A felelősség szabályai nyilván megoldják a letett dologban keletkező hiány problémáját, de az is elképzelhető, hogy növekszik a letett dolgok mennyisége a letét időtartama során. Azt is nevesíti a tervezet, hogy a letéteményes köteles beszedni a dolog hasznait. A beszedett hasznokkal gyarapodhat a letett dolgok mennyisége. Ilyen értelemben, akár többet is visszakaphat a letevő, mint amennyit letétbe helyezett (a letéti díjat, mint költséget külön számítva).
Ha értékpapírok szerepelnek a gyűjtőletétben, akkor viszont a letéteményes külön letéti számlán fogja mégis nevesíteni az egyes tulajdonosok értékpapírjait. Az értékpapírokat külön felhatalmazás nélkül alletétbe lehet adni, tehát az értékpapírok gyűjtőletétje annyiban is kivételes szerződés, hogy a kötelezett minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül vehet igénybe közreműködőt, bízhatja másra a teljesítést.
A következő új szerződéstípus a forgalmazási szerződés, ami magyarul szerintem első hallásra nem biztos, hogy mindenkinek beazonosítható. Beszélt magyar
7/8
nyelvünk egyik furcsasága, hogy ha azt mondanám, hogy disztribúciós szerződés, akkor szinte mindenki tudná, hogy mire gondolok. Ennyit a magyar nyelv fejlődési nehézségeiről, a szakszókincs hiányosságairól. Maradjuk a magyar "forgalmazási szerződés" megjelölésnél. Itt valójában nem is egy szerződésről van szó, mivel a tervezetben szabályozott szerződés keretében két egymást követő fázisban adásvételi szerződéseket kötnek. Az első szereplő a gyártó, aki eladja az általa gyártott terméket valakinek, aki azzal a céllal veszi meg, hogy majd ő maga is tovább adja azt. Tehát, egy eladási célú vételről, a klasszikus kereskedelmi vétel egyik alfajáról van szó. Egyértelmű, hogy a második eladó a saját javára és a saját nevében köt ügyletet, tehát ez nem bizományi szerződés, ahol a bizományos a saját nevében, de a megbízó javára köt ügyletet.
Úgy tűnik számomra, hogy a jogalkotó két dolog miatt tartotta fontosnak ezt az egyébként közismert szerződést szabályozni.
- Az egyik ok a tájékoztatási kötelezettség kiterjesztése. A megszokott - a klasszikus együttműködési kötelezettségből fakadó - tájékoztatáson túlmenően itt olyan kötelezettsége is van a gyártónak, hogy az általa adott reklámokról tájékoztassa a tovább eladót, és ezeket adott esetben ellenérték fejében a rendelkezésére is bocsássa. A mai világban a terméket nem lehet eladni reklám nélkül. A jogalkotó erre reagálva máris a felek közötti együttműködés alapvető szabályaként rögzíti a reklámról adandó tájékoztatást.
- A szabályozás másik oka az, hogy a tervezet egy érdekes jogosítványt biztosítson a gyártónak. A gyártónak utasítás adási joga is van. Azt tartalmazza a törvényjavaslat szövege, hogy a gyártó a megfelelő forgalmazással kapcsolatban utasításokat adhat. Noha tőle megvette valaki a terméket, megkapta az ellenértéket, ennek ellenére beleszólhat az eredeti gyártó abba, hogy hogyan értékesítse tovább az ő vevője a terméket, noha a vevő a kereskedő, nem a gyártó, tehát elvben a kereskedelmi tevékenységhez a vevő ért jobban. A forgalmazási szerződés alanyai nagyon érdekes kapcsolatban vannak egymással. Kapcsolatuk nem tisztán magánjogi viszony, hanem versenyjogi viszony is egyben. A felek között egy vertikális kapcsolat jön létre. A vertikális kapcsolatban az egyik fél képes lehet arra, hogy korlátozza a versenyt a másik fél és ennek a másik félnek a konkurensei között. A versenyjog vizsgálja az ilyen vertikális megállapodások hatásait és bizonyos körülmények között fellép a vertikális versenykorlátozások ellen. Arra kell gondolni, hogy léteznek speciális disztribúciós csatornák. Nem venné jó néven a gyártó, hogy ha gyémántot tartalmazó ékszert, vagy nagyon drága parfümöket, vagy értékes szőrmebundákat trafikokban árulnák. Bizonyos nagyobb presztízsű, nagyobb értékű termékek esetén az eladási körülmények befolyásolják az értékesített mennyiséget, érintik az értékesített márkának a presztízsét. Azt gondolom, hogy alapvetően ilyen jellegű kapcsolatokra gondol a jogalkotó, amikor azt mondja, hogy utasítás adási szinten is beleszólása van a gyártónak abba, hogyan végezze a saját dolgát az ő vevője, aki szintén szakember. Ez ugyan versenykorlátozás, de bizonyos körülmények között még versenyjogilag is elfogadható vertikális versenykorlátozás.
Érdekes módon azzal is számol a jogalkotó, hogy a gyártó által adott utasítás esetleg szakszerűtlen lesz, és rögzíti azt, hogy mit lehet tenni ilyen esetben. Jó néhány szerződés típusban visszatérő elem ez a szituáció. Általában ilyenkor elállási jogot biztosítanak a másik félnek, és bizonyos esetekben a jogszabály meg is tiltja az utasításnak megfelelő magatartás tanúsítását. Abban az esetben, ha az elállásra feljogosított fél nem áll el a szerződéstől, akkor az utasítás adójának a kockázatára végzi el a tevékenységet. Ehhez hasonló szabályanyagot tervez a jogalkotó itt is azzal, hogy elállási jogot nem biztosít a továbbértékesítőnek, tehát ő kénytelen végrehajtani az utasítást, hacsak nem talál egy olyan passzust a törvényben, ami ezt kifejezetten megtiltaná számára. A gyártó ráadásul az utasítások teljesítését ellenőrizheti is. Mindez szoros összefüggésben van azzal, hogy a feleknek a termék jó hírnevét meg kell őrizni, mondja a törvényszöveg. A személyiség védelme kapcsán én még azt tanultam annak idején, hogy a személynek van jó hívneve, de azért értjük, hogy azt akarja mondani a jogalkotó, hogy a terméknek a presztízse, az árunak a minőségi rangsorban elfoglalt helye ne sérüljön azáltal, hogy méltatlan körülmények között, nem megfelelő tudású kereskedők révén történik az értékesítés.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
