A tárgyalótermi nyilvánosság kérdésének megtárgyalása különösen fontos egy olyan időszakban, amikor a bíróságokon folyó ügyekről szóló hírek aránya világszerte növekszik és egyes felmérések szerint ezeknek a híreknek részesedése az összes hírek 40 százalékát is elérheti. Tisztában vagyunk vele, hogy az igazságszolgáltatási tevékenység nyilvánosságának csak egy kis része, egy aspektusa a tárgyalótermi nyilvánosság, mégis foglalkoznunk kell vele, mert Magyarországon, e területen, komoly gondok merülnek fel, mind a bírák igazságszolgáltató, mind a média képviselőinek tájékoztató tevékenységével kapcsolatban.
Korábbi funkciómban egy olyan bíróságnak voltam 17 éven át tagja, amelynek feladata nemcsak az volt, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye rendelkezéseinek megfelelően hivatalból oltalmazta a véleménynyilvánítás, az információ, a tájékoztatás és a tájékozódás szabadságát Európában, hanem amelynek egész működését, létét áthatotta a nyitottság, a tevékenységéről szóló tájékoztatás szándéka. Ehhez mérve a hazai bírósági viszonyokban nagyon sok lemaradást tapasztaltam. Nincs igazságszolgáltatási tájékoztatásról szóló jogszabályunk, a bírósági tájékoztatás átfogó stratégiája csak mostanában szerepel az Országos Igazságszolgáltatási Tanács programjai között, nem elég informatívak a bírósági honlapok, a szóvívői rendszer és a tájékoztatás egyéb eszközei is megerősítésre szorulnak. Ennek, de a hazai sajtó állapotának is egyaránt köszönhető, hogy a bíróságok és a sajtó viszonya nem kiegyensúlyozott, a tájékoztatás gyakran nem teljes vagy torz. Dolgunk és feladatunk tehát, hogy olyan megoldásokat dolgozzunk ki, amelyek ezen a területen Európa számos országában megfelelően működnek.
Ha ennyi a probléma a tájékoztatásban, a bíróságok és a sajtó viszonyában, akkor felmerülhet a kérdés, hogy miért csak a tárgyalótermi nyilvánosságról szól ez a írás. Nos azért, mert talán ezen a területen a legnagyobb a különbség az európai államok gyakorlata és a magyar tárgyalótermi nyilvánosság között. A kérdés magyar jogi szabályozása e területen komoly kívánnivalót hagy maga után. Itt csak utalok arra a tényre, hogy a polgári és a büntetőeljárásban ez a kérdés teljesen indokolatlanul egymástól különböző módon van szabályozva. A tárgyalótermekben fényképeznek, vakuk villannak, nagy ügyekben televíziós stábok forgatnak, az egyébként is zsúfolt tárgyalóteremben a kamerák mozognak, arra is volt példa, hogy a kamerával a bírói pulpitus elől fekve dolgoztak, a tárgyalás kép- és hanganyaga a tárgyalással egyidejűleg felkerült az internetre. A kameráknak is szól az ilyen tárgyalás, a felek, jogi képviselőik a kameráknak is beszélnek, a hallgatóság egy része pedig ezen eszközöket használja véleményének közzétételére. Ezek a jelenségek tarthatatlanok, a kérdés rendezése nem várathat magára. De az ezen a területen Európában kialakult helyzetet ismernünk kell ahhoz, hogy a megfelelő irányba induljunk el.
Az európai országok jogi szabályozása a tárgyalás nyilvánosságának garanciális szabályát fogadja el, lényegében az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkelyének megfelelően. Garanciális jellegű, hogy a bírósági tárgyalás - néhány kivételtől eltekintve - nyilvános legyen.
Mindez olyan fontos, hogy a nyilvános tárgyalást az Egyezmény egyenesen a tisztességes eljárás egyik alapkövetelményének állítja.
"Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. Az ítéletet nyilvánosan kell kihirdetni, a tárgyalóterembe történő belépést azonban meg lehet tiltani a sajtónak és a közönségnek a tárgyalás teljes időtartamára vagy egy részére annyiban, amennyiben egy demokratikus társadalomban ez az erkölcsök, a közrend, illetőleg a nemzetbiztonság érdekében szükséges, ha e korlátozás kiskorúak érdekei, vagy az eljárásban résztvevő felek magánéletének védelme szempontjából szükséges, illetőleg annyiban, amennyiben ezt a bíróság feltétlenül szükségesnek tartja, mert úgy ítéli meg, hogy az adott ügyben olyan különleges körülmények állnak fenn, melyek folytán a nyilvánosság az igazságszolgáltatás érdekeit veszélyeztetné." (Egyezmény, 6. cikk)
A kérdés az, hogy hogyan tesznek eleget Európa országai a nyilvános tárgyalás követelményének. Mit jelent az, hogy egy tárgyalás nyilvános? Azt jelenti a nyilvánosság, hogy a tárgyalóterembe mindenki, beleértve a sajtó képviselőit is bemehet, leülhet, jegyzeteket készíthet, vagy akár azt is jelenti, hogy a hallgatóság vagy a sajtó fényképeket, hang- és képfelvételeket korlátozás nélkül készíthet? Azt jelenti a tárgyalótermi nyilvánosság, hogy a tárgyalóteremben, egyazon időben a nyilvánosság összes eszköze jelen lehet? Köthető-e a nyilvános tárgyalás a résztvevők előzetes regisztrálásához vagy ez sérti a nyilvánosság elvét? Mi a megkövetelhető európai standard, amivel eleget lehet tenni a tárgyalás nyilvánossága követelményeinek?
Ezekre a kérdésekre sokan egészen különböző válaszokat adnak. Teljes a zavar a fejekben a tárgyalás nyilvánossága követelményei tekintetében.
A kérdések megválaszolásához meg kell vizsgálni az európai államok ezen a téren fennálló meglehetősen egységes gyakorlatát, illetve azon nemzetközi bíróságok gyakorlatát, amelyek egyrészt ezen szabályok alapján állnak, másrészt éppen ezen szabályok megtartásán őrködnek, mint például az Emberi Jogok Európai Bírósága. Tekintettel arra, hogy célom a nemzetközi bíróságok gyakorlatának bemutatása, ezúttal csak egyfelől az Európai Unió Bíróságának (ez egyben a luxemburgi törvényszék - elsőfokú bíróság -, illetve a Közszolgálati Bíróság), másrészt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága idevágó szabályainak megismertetésére térek ki.
A tárgyalás nyilvánossága a három luxemburgi bíróságot illetően annyit jelent, hogy a tárgyalásokon a hallgatóság részt vehet, a tárgyalást hallgathatja, arról jegyzeteket készíthet. A tárgyalóteremben vaku, mobiltelefon, laptop, illetve más elektronikus szerkezet használata mindenki számára tilos. Az újságíróknak formanyomtatványon előzetesen akkreditáltatni kell magukat. Kép és hangfelvétel készítésére csak az akkreditált újságírók előzetesen engedélyezett kérelme alapján van lehetőség, de kizárólag az ítélet kihirdetésekor vagy az ügyszám ismertetésekor. Ekkor sincs azonban lehetőség arra, hogy a fényképészek és operatőrök a tárgyalóteremben a helyüket változtassák.
Láthatjuk, hogy az Európai Unió Bírósága tekintetében a tárgyalás nyilvánossága meghatározóan a hallgatóság és a sajtó képviselőinek a tárgyalóteremben való részvételi lehetőségét jelenti. Kevés kivétellel ez a nemzetközi bíróság kizárólag ennek biztosításával tesz eleget a tárgyalás nyilvánossága követelményeinek. Ahogy a bíróság egy igen magas rangú tisztviselője fogalmazott: "Nem engedünk kamerákat a tárgyalóterembe. Itt dolgozunk."
Némileg, de nem gyökeresen más a helyzet az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában. Ez a bíróság őrködik Európában a tisztességes bírósági eljárás követelményeinek köztük a tárgyalás nyilvánossága követelményeinek - a megtartásán.
A strasbourgi tárgyalásokra vonatkozó instrukcióknak megfelelően a tárgyalásokra mindenki szabadon bemehet, helyet foglalhat és a rendelkezésére bocsátott fülhallgatókkal hallgathatja a tárgyalást. Mobiltelefonok és laptopok a tárgyalásra nem vihetők be és a látogatók nem készíthetnek sem filmet, sem pedig képeket a tárgyalás alatt. A sajtó képviselőire, a látogatókra irányadó szabályok vonatkoznak. Korábban (2005-ig) az egyemberes televíziós stábok a tárgyalás megkezdése előtt kérelemre 5 perces időkorláttal engedélyt kaptak helyváltoztatás nélküli vágókép készítésére. 2005-től kezdődően külső kamerák már egyáltalán nem vihetők be a tárgyalóterembe, a bíróság fix kamerákat szereltetett be (3), amelyek a tárgyalás egész anyagát (1 1/2-2 óra) felveszik és amennyiben ahhoz minden eljáró bíró hozzájárulását adja, a nyilvános tárgyalást követően az internetre felteszik. Ha nincs egyhangú hozzájárulás, ez a közzététel elmarad. Itt jegyzem meg, hogy ma már Strasbourgban olyan sok az ügy, hogy a bíróság, szakítva korábbi gyakorlatával, évente mindössze 30-35 nyilvános tárgyalást tart.
Látjuk, a strasbourgi gyakorlatnak megfelelően a nyilvános tárgyalás nem jelent mást, mint azt, hogy a tárgyalóterembe - csekély kivételtől eltekintve - a hallgatóság és a sajtó bemegy és hallgatja a tárgyalást. Hozzá kell tennem ugyanakkor, hogy a sajtó munkáját az ügyről előzetesen kiadott sajtótájékoztató, az ügy rövid összefoglalása, széles internetes tájékoztatás és egyéb kiadványok és sajtószóvivők segítik.
Miért van ez így, kérdezhetjük azt követően, hogy meghallgatjuk a nemzetközi sztenderdeken túl az európai államok e téren folytatott gyakorlatáról szóló előadásokat. Mert azt nagyjából látni kell, hogy a legtöbb európai államban hasonló a gyakorlat.
A magyarázat egyszerű. Nagyon kényes egyensúlynak kell itt fennállnia a tisztességes bírósági eljárás követelményei között. Lehet, hogy a tárgyalás a legteljesebben nyilvános, azon mindenki részt vehet, televíziós stábok, fényképezés, vakuk, tumultuózus jelenetek vannak, csak éppen mindez a bírósági eljárás lényegével kerül szembe. Az extrém nyilvánosság, a tárgyalás zavarása éppen annak bírósági eljárásnak a tisztességét ássa alá, amelyet a másik oldalról biztosítani lenne hivatott.
Mindenki elfogadja, hogy az orvosi műtőben munka folyik, ott kameráknak, illetékteleneknek nincs helye, elvonja az orvos figyelmét, zavar, az orvos hibázik, kész a baj. Miért nem fogadjuk el ezt a gondolkodást a tárgyalótermekre alkalmazva is? Ott is életről, szabadságról, egy élet munkájáról, bűnösségről, karrierekről van szó, csupa életbevágó fontos kérdésről. A bíró figyel, előtte bizonyítás folyik, minden szónak, minden mozdulatnak jelentősége lehet, kötött szabályokat kell alkalmaznia. Nincs lehetősége, ideje kívülálló személyeket instruálni, állandó, fokozott rendfenntartást végezni.
A bírósági tárgyalás konkrét, mindig egyénekről és konkrét ügyekről szól. A társadalom számára fontos, hogy tudomást szerezzen az eljárásról, a bűnről, a bűn bírósági elbírálásáról, annak eredményéről. Kapjon meg a sajtó minden lehetséges erre vonatkozó információt, de semmilyen módon nem zavarhatja a bíróság munkáját. Mert ha igen, akkor az egyén szempontjából ügyének bírósági elbírálása már nem minősülhet tisztességesnek. Itt tart az európai jog, ez az oka, hogy Strasbourgban előbb lehetne pert nyerni a tárgyalás anomáliái miatt, mint amiatt, hogy az egyébként nyilvános tárgyaláson nem lehetett felvételeket készíteni. Egyensúlyt kell teremteni a tisztességes eljárás érdekében, úgy, mint Európában, a nyilvánosság bizonyos eszközeinek tárgyalótermi korlátozásával.
Szükséges tehát, hogy rendet tegyünk a tárgyalótermekben, állítsuk helyre az igazságszolgáltatás működési feltételeit, a tisztességes eljárás európai követelményeinek megfelelően. Tegyük ezt úgy, hogy ne szaladjunk előre, de ne is maradjunk hátul. ■
JEGYZETEK
*A Legfelsőbb Bíróságon 2010. március 4-én megtartott konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Baka András a Legfelsőbb Bíróság elnöke
Visszaugrás
