Tim Berners-Lee az internet feltalálója egy nyílt és demokratikus, világméretű platformot képzelt el, amely mindenki számára lehetővé teszi a hasznos információk megosztását, valamint a nemzeti és kulturális határokon átívelő együttműködést. Az eredmény ellentmondásos: a közösségi média (Facebook, Google stb.) üzleti modelljének köszönhetően elveszítettük az ellenőrzést a személyes adataink felett. Ma túlságosan könnyű hamis híreket terjeszteni a neten, s a politikai reklámtevékenység átláthatóvá tétele sürgető feladattá vált. E jogi hiányosságokat felismerve az EU vezetői elsőként vették fel a kesztyűt. Komoly viták után 2018. május 25-én hatályba lépett az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR). Mi több, a Google-ra 4,3 milliárd eurós bírságot szabtak ki az Android-ügyben, és a Bizottság az európai adójogba a digitális jelenlét fogalmának bevezetését is javasolja.
1. Ma már felelős politikusok és mértékadónak tekinthető szakértők is egyetértenek abban, hogy sürgető lenne az internet, mindenekelőtt a közösségi média jogi szabályozása. Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke szerint például a Cambridge Analytica-botrány is azt bizonyítja, hogy a digitális platformok jelenleg anarchikusan működnek. Ismert, hogy a - mások mellett - Steve Bannon által alapított cég mintegy 87 millió Facebook-felhasználó adatait értékesítette az amerikai elnökválasztás befolyásolása érdekében[1]. A botrány miatt 2018-ban megszűnt vállalat vezetője, Alexander Nix maga dicsekedett a nyilvánosság előtt azzal, hogy Donald Trump a sikerét jórészt nekik köszönhette, egyébként pedig a hamis hírekkel (fake news) bárki lejáratható a közösségi média platformjain. Vélhetően igaza lehetett, miután Nigel Farage, brit szélsőjobboldali politikus is nagyon megdicsérte Mark Zuckerberget a médiamogul európai parlamenti meghallgatása alkalmával. Szerinte a Facebook nemcsak az amerikai elnökválasztást, hanem a Brexit-népszavazás, valamint a legutóbbi olasz parlamenti választások eredményét is sikeresen befolyásolta. A Facebook fő tulajdonosa érthető okokból kénytelen volt az elismerő szavakat visszautasítani. Immár sokadszor az óriáscég minden tekintetben semleges szerepét hangsúlyozta: eszerint ők jogszerűen működnek, csupán a mások által készített tartalmakat közvetítik.
Tim Cook, az Apple első embere a CNN-nek adott minapi interjúban maga is elismerte a szabályozatlan adatgazdaság magánszférát fenyegető veszélyeit. Sőt még Tim Berners-Lee, az internet "atyja" is meglehetősen kritikusan látja a közösségi média jelenlegi helyzetét. Nyílt levelében, amelyet világraszóló találmánya 29. évfordulóján tett közzé, a platformok jelenlegi üzleti modelljének - akár jogi eszközökkel történő - megváltoztatását sürgeti.[2] Köztudott, hogy a többmilliárdnyi felhasználó a Facebook, a Google és a többi platformcég globális szolgáltatásait - a személyes adatai hirdetési célú hasznosításáért cserébe - ingyenesen veheti igénybe. Ennek nagyságrendjéről is ír a The Economist már hivatkozott száma: eszerint a két világcég csak 2017-ben mintegy 135 milliárd dollárnyi hirdetési bevételhez jutott. Legfontosabb üzleti partnereik ugyanis azok a vállalatok, amelyek folyamatos és célzott hirdetésekkel árasztják el az internetfüggő felhasználókat. A tanuló robotok nem önmaguktól lesznek bámulatra méltóan okosak. A működésüket vezérlő algoritmusok programozói százmilliók adatait, szokásait, társadalmi kapcsolatait ellenszolgáltatás nélkül építik be a csodálatos gépeikbe. Tim Berners-Lee szerint azonban éppen ennek az üzleti modellnek köszönhető, hogy a személyes adatok védelmének tulajdonképpen a lehetősége is megszűnt. Állítását nehéz lenne cáfolni, ráadásul egy autentikus tudós figyelmeztetett arra, hogy e folyamatok nem az internet megalkotói által elképzelt humánus - a társadalmi fejlődést segítő - célokat szolgálják.
2. A virtuális valósággal üzletelő médiacégeknek ma már sokféle megközelítése, leírása ismert. Ezek körében kifejezetten szellemes például Tim Wu, a Columbia Egyetem kutatójának ötlete, aki a figyelemgazdaság (attention
- 526/527 -
economy) létrejöttéről és rohamosan növekvő befolyásáról ír[3]. A platformcégeknek ugyanis globális méretekben kell a felhasználók figyelméért versenyezniük, miután ez jelenti számukra az egyetlen eladható "árucikket", amelyet a hirdető vállalatoknak értékesíthetnek.
Ez az üzleti modell azonban - a többmilliárdnyi internetfüggő elégedettsége ellenére - számos gazdasági és jogi probléma forrásává vált. A szakértők egyelőre még csak a "narratívák" értelmezésével, a feszültségforrások azonosításával vannak elfoglalva, s a már elfogadott jogi normák is - például a megszületése óta vitatott GDPR[4] - inkább csak szabályozási kísérletnek tekinthetők. Egyelőre ötleteléseket hallhatunk arról, mit kellene tenni például a globális platformcégek "adóelkerülő" magatartásával szemben? Az érintettek ugyanis a sok százmilliárdos éves jövedelmeik után jó esetben is csak a székhelyükként megjelölt országban hajlandóak adót fizetni. Az online vállalatok fizikailag nincsenek jelen világ legtöbb országában, ahol a társaságiadó-fizetési kötelezettséget többnyire a telephely létéhez kötik. Az Európai Bizottság ezért javasolja a "digitális jelenlét" fogalmának bevezetését az uniós adójogba.
3. Ennél is nagyobb problémának tűnik azonban, hogy a hamis hírek (fake news) elleni harcot leginkább maga az üzleti modell akadályozza. Miután a földlakók egyre nagyobb része kizárólag a közösségi médiából tájékozódik, az óriáscégek abban érdekeltek, hogy felhasználóik minél több időt töltsenek a különböző platformokon. Az ok nem meglepő: a neten töltött idővel arányosan és minden kattintással növekszik a hirdetési bevétel. Márpedig a felmérések azt mutatják, hogy minél szélsőségesebb, minél sokkolóbb a közvetített tartalom, annál többen kattintanak rá, s a tömeges megosztások is a cégek hirdetési bevételeit növelik.
Az óriásvállalatok tulajdonosainak minden fogadkozása ellenére egyelőre nem csökkennek a neten a "nemkívánatos" tartalmak. Természetesen az egyik legbonyolultabb - és teljesen megoldatlan - probléma, hogy kiknek, milyen jogi szempontok és felhatalmazások alapján kellene "szűrniük"? Alapjogi megközelítésből nézve is nehéz kérdés, hogy a Big Data globális világában milyen esetekben és hogyan lehet egyáltalán közérdekből korlátozni a véleménynyilvánítás szabadságát? Vajon a 21. századi digitális társadalom természetes kísérőjelenségének tekinthető-e, hogy a bevándorlók, gazdasági menekültek elleni uszítás nemzetközivé vált? Látható, hogy a migráció - mindig is létező - társadalmi konfliktusai milyen mértékben nagyíthatók fel az internetes platformok segítségével. Az amerikai elnökválasztás, a Brexit-népszavazás, de a legutóbbi olasz vagy osztrák parlamenti választások esetében is kimutatható, hogy a tartalmakért jogilag felelős média (hagyományos sajtó, televízió) egyszerűen eszköztelenné vált a világhálón korlátlanul terjeszthető hamis hírekkel szemben. A szavazók politikai célú, tudatos félrevezetése természetesen nem új jelenség. A politikai robotok és a célzott hirdetések (targeted advertisement) korában azonban a választások egyre nyilvánvalóbban technikai, és még inkább pénzkérdéssé váltak. Úgy tűnik, hogy ez a folyamat hamarosan felszámolja azokat a - polgári forradalmak idejére visszavezethető - alkotmányos elveket is, amelyekről a közjogi tankönyveink írnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
