Az Európai Parlament és a Tanács 2012. július 4-i 650/2012/EU rendelete (a továbbiakban: Rendelet) 2015. augusztus 17-től alkalmazandóvá válik[1], és irányadó lesz a 2015. augusztus 17-én vagy azt követően elhunyt személyek utáni öröklésre[2]. Az öröklés első európai szintű szabályozását[3] tartalmazó Rendelet átfogó jellegű: rendelkezik az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről.[4]
Jelen cikk a Rendelet által szabályozott területek közül csak a joghatóság, azon belül is a 4. cikkben rögzített általános joghatóság kérdésével foglalkozik.
Már az 1998-as bécsi cselekvési program[5] is célul tűzte ki az európai jogalkotást az öröklés tekintetében, majd a Tanács és a Bizottság által 2000-ben elfogadott, a polgári és kereskedelmi határozatok kölcsönös elismerése elvének végrehajtásáról szóló intézkedési program[6] is előírta jogi eszköz kidolgozását e területen. A 2004. évi Hágai Program[7] egyik fő célkitűzése a polgári igazságügyi együttműködés fejlesztése volt, és ennek keretében az Európai Tanács - egyebek mellett - arra kérte fel a Bizottságot, hogy 2005-ben terjesszen elő Zöld Könyvet az öröklési kérdésekre vonatkozó szabályok összeegyeztethetőségéről, ideértve a joghatóságnak, az e területen meghozott határozatok kölcsönös elismerésének és végrehajtásának, valamint az európai öröklési bizonyítványnak a kérdését, továbbá az Európai Unió lakosai végrendeleteinek meglétére vonatkozó pontos ismereteket lehetővé tévő mechanizmust. A Hágai Program alapján a Bizottság 2005. március 1. napján terjesztette elő az öröklésről és a végrendeletről szóló Zöld Könyvet.[8]
A Bizottság a joghatóság kérdéskörét illetően a Zöld Könyvben rögzítette, hogy a tagállamok nagyon különböző kapcsoló tényezőket fogadtak el: az elhunyt utolsó lakóhelyét, az alperes vagy a felperes lakóhelyét, bizonyos vagyontárgyak helyét, az elhunyt vagy a jogvita valamely felének állampolgárságát. A Bizottság a probléma megoldását egy kizárólagos joghatóságú bíróság meghatározásában látta, figyelmen kívül hagyva a hagyatékot képező vagyon ingó vagy ingatlan jellege közötti különbségtételt, de bizonyos esetekre nézve elképzelhetőnek tartott rugalmasabb szabályozást is. A Bizottság a Zöld Könyvben arra is utalt, hogy az öröklések nagy száma nemperes úton zajlik le, ezért nem lenne elegendő egy olyan közösségi szabályozás elfogadása, amely kizárólag az öröklési vitákban való döntésre vonatkozó joghatóság kijelöléséről rendelkezik.
A Bizottság 2009-ben terjesztette elő a Rendelet javaslatát.[9] A javaslat az általános joghatóság kapcsoló tényezőjeként már az elhunyt személynek az elhalálozás időpontjában fennállt szokásos tartózkodási helyét jelölte meg. Rögzítette, hogy ezek a bíróságok rendelkeznének joghatósággal a hagyaték egészével és annak minden vonatkozásával kapcsolatos határozathozatalhoz, akár peren kívüli, akár peres úton történő igazságszolgáltatásról van szó.
A Rendeletet végül - a joghatóság egyes szabályait illetően a javaslatban foglaltaktól némileg eltérő tartalommal - az Európai Parlament és a Tanács 2012-ben fogadta el, és az 2012. augusztus 16-án lépett hatályba, azonban azzal, hogy érdemi rendelkezéseit 2015. augusztus 17. napjától kell alkalmazni.
A Zöld Könyvben a Bizottság rögzítette, hogy egyre növekszik az emberek mobilitása a belső határok nélküli térségben, így emelkedik a különböző tagállamok állampolgárai közötti kapcsolatok száma is. Ez együtt jár az Unió több különböző államában történő vagyonszerzéssel, ami jelentősen bonyolítja az örökösödést. A Rendelet javaslatához kapcsolódó hatásvizsgálati je-
- 522/523 -
lentés[10] szerint az Európai Unió területén bekövetkező öröklések 10%-a nemzetközi jellegű.
A Rendelet javaslatának általános indokolása szerint az öröklésre vonatkozóan a tagállamok - többek között a joghatóság tekintetében is - eltérő szabályozása akadályozza a személyek Unión belüli szabad mozgását, mert a polgárok komoly nehézségekkel szembesülnek a nemzetközi örökléssel összefüggésben felmerülő jogaik érvényesítése során. Ezért a javaslatnak az a célja, hogy lehetővé tegye az Európai Unióban letelepedett személyek számára, hogy öröklésüket előre megszervezzék, és hatékonyan biztosítsák a törvényes és/vagy végrendeleti örökösök, illetve hagyományosok, az elhunyttal kapcsolatban álló más személyek, valamint a hagyatéki hitelezők jogait. A részletes indokolásban rögzítettek szerint az örökléssel kapcsolatos bírósági joghatóságra vonatkozó szabályok jelentősen eltérnek egymástól a különböző tagállamokban, amiből pozitív, illetve negatív joghatósági összeütközések származnak, ezért a polgárok nehézségeinek elkerülése érdekében egységes szabályozásra van szükség.
A javaslat hatásvizsgálati jelentése rámutat, hogy az eltérő szabályok folytán a tagállamok hatóságai eljárnak ugyanazon öröklés tárgyában, akár ugyanazon kérdésben is, ami ellentmondó határozatokra vezethet, főként, mert az egyes tagállami bíróságok eltérő jogokat alkalmaznak. A sokszínűség továbbá a forum shopping jelenségnek is kedvez, a felek ugyanis azon tagállam bírósága elé igyekeznek vinni az ügyet, amely által alkalmazott jog a számukra legkedvezőbb.[11] A jelentés szerint a Rendelet javaslatában megfogalmazott célok megvalósulásához szükséges a párhuzamos eljárásoknak és az eltérő jog alkalmazásának az elkerülése, ennek eszköze pedig a joghatóságra és az alkalmazandó jogra vonatkozó közös szabályozás.[12]
A tagállamok által alkalmazott eltérő kapcsolóelvekből eredő problémát az alábbi eset szemlélteti. Egy magyar állampolgár munkavállalási céllal Belgiumba költözik, Magyarországon ingóságokat hagyva hátra, majd két év múlva Belgiumban balesetben elhalálozik. A belga joghatósági szabályok az öröklési ügyekben a joghatóságot az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helyére alapítják, és ez a joghatóság az ingó vagyon teljes körére kiterjed[13], így a belga közjegyző a magyarországi ingóságok tekintetében is megállapítja joghatóságát. A magyar jog szerint viszont az állampolgárság a kapcsolóelem, és a vonatkozó szabály szerint a magyar állampolgárságú örökhagyó belföldi hagyatékát érintő hagyatéki eljárásban a magyar hatóság kizárólagos joghatósággal rendelkezik.[14] Ennek megfelelően az ingóságok tekintetében a magyar közjegyző is megállapítja joghatóságát, ami pozitív joghatósági összeütközést eredményez. Ha megfordítjuk az esetet, és a belga állampolgár költözik Magyarországra, ingóságokat hátrahagyva Belgiumban, negatív joghatósági összeütközéssel találkozunk: a belga jog szerint az utolsó szokásos tartózkodási hely szerinti állam, tehát Magyarország hatóságai rendelkeznek joghatósággal a belgiumi ingóvagyon tekintetében, azonban a magyar hatóságok joghatósága nem magyar állampolgár örökhagyó külföldi hagyatékát érintő hagyatéki eljárásban kizárt[15]. Ez természetesen egy egyszerűsített és sarkított példa, hiszen a legtöbb állam joga tartalmaz kisegítő szabályokat a joghatóság megállapítása területén.[16]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
