Az Európai Unió Bírósága 2016. június 1-jén a ún. Bob-Dogi-ügyben[2] (C-241/15. sz. ügy) ítéletet hozott az európai elfogatóparancs kibocsátásának feltételeit érintően, s arra a következtetésre jutott, hogy mivel az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásról szóló 2002/584/IB kerethatározat nem tartalmazza a 8. cikk (1) bekezdésének c) pontjában szereplő "elfogatóparancs" kifejezés meghatározását, így a kerethatározat 8. cikk (1) bekezdésének c) pontjában szereplő "elfogatóparancs" fogalma egyedül a nemzeti elfogatóparancsra vonatkozik, amelyet az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó elkülönült bírósági határozatként kell értelmezni. Ugyanakkor a magyar Kúria 1/2005. számú Büntető jogegységi határozatában már a Bog-Dogi-ügyet jóval megelőzően foglalkozott a belföldi és az európai elfogatóparancs viszonyával, s kifejtette, hogy a belföldi elfogatóparancs kiadását követően kiadott európai elfogatóparancs is félbeszakítja az elévülést, így közvetve a két jogintézmény elkülönülését, önállóságát ismerte el. Tanulmányomban így arra vállalkoztam, hogy a nemzeti és az európai elfogatóparancs, mint két különálló intézményt mutassam be az Európai Unió Bírósága és a KÚRIA jogegységi határozatiban.
Az Amszterdami Szerződés az Európai Unió céljai közé emelte a "szabadság, biztonság és jog térségének" létrehozását, ezzel radikális változások előtt nyitotta meg az utat a nemzetközi bűnügyi együttműködés területén. E folyamat egyik első lépéseként az Európai Tanács tamperei ülésén döntöttek az Európai Unió tagállamai között a formális kiadatási eljárás[3] eltörléséről, és egy gyors átadási eljárással történő felváltásáról. Ekkor határozták el, hogy "a bírói határozatok és ítéletek kölcsönös elismerésének kell a büntetőügyekben is az igazságügyi együttműködés alapkövévé válnia".[4]
A határozatok kölcsönös elismerésének elve a nemzetközi bűnügyi együttműködés szempontjából az egyik legfontosabb alapelvnek nevezethető. "A büntetőügyekben a kölcsönös elismerés elve a bírósági határozatok kölcsönös elismerését, ezáltal az állami büntető hatalom kiterjesztését, szabad mozgását segíti elő"[5]
A kölcsönös elismerés elve a tagállamok közötti kölcsönös bizalomra épül, amelynek eredményeként az Európai Unióban meghozott valamennyi bírósági határozatot - noha az Unión belüli büntető igazságszolgáltatási rendszerek eltérőek - egyenértékűnek kell tekinteni. Ez a jogi megoldás egy fontos lépés volt az európai bűnüldözési terület "egységesítése" felé azzal, hogy megkönnyíti a tagállamok közötti "határokon" átnyúlóan is a bűnüldözést és az igazságszolgáltatást.
Az Európai Unió Tanácsa 2002. június 13-án ezen elv megvalósítása érdekében elfogadta az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásról szóló 2002/584/IB kerethatározatot[6] (a továbbiakban: 2002/584/IB kerethatározat). Az európai elfogatóparancsot az Unió tagállamainak 2004. január 1-jétől kell alkalmazniuk.[7] Ezen kerethatározat elfogadásának közvetlen előzménye, hogy a fentebb már tárgyalt kiadatási eljárások nehézségei az egyes tagállamokat a már kialakult magas szintű integráció mellett szinte kényszerítette arra, hogy a korábban az Európai Kiadatási Egyezmény[8] helyébe egy modern, hatékonyabb, a változásokat követő joganyag és eljárási rend lépjen.[9]
2002/584/IB kerethatározat definíciója szerint az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés-büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.[10]
A Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény szerint pedig "Ha a terhelttel szemben büntetőeljárást kell lefolytatni, az Európai Unió valamely tagállamában történő elfogása és átadása érdekében a bíróság - feltéve, hogy a bűncselekmény tárgyi súlya ezt indokolja - haladéktalanul európai elfogatóparancsot bocsát ki. Ha a terhelten jogerősen kiszabott szabadságvesztést kell végrehajtani, az európai elfogatóparancsot a büntetés-végrehajtási bíró bocsátja ki."[11]
- 547/548 -
Az európai elfogatóparancs alapvető gondolata az volt, hogy ha valamely tagállam igazságügyi hatósága az általa kibocsátott jogi aktus alapján valamely büntetőeljárás alatt álló, vagy már elítélt személy átadását kéri, e határozatát az Európai Unió egész területén végrehajtják, és a személyt a lehető legrövidebb időn belül az őt kereső tagállamnak átadják.
Az európai elfogatóparancs javítja és leegyszerűsíti a bírósági eljárásokat azzal a céllal, hogy felgyorsítsa a súlyos bűncselekményt elkövető személyek visszatérését egy másik uniós országból.
Az európai elfogatóparancs tehát a kiadatási rendszer helyébe lépett, s megköveteli azt, hogy minden nemzeti igazságügyi hatóság minimális formalitás alkalmazása mellett, meghatározott határidőn belül elismerje és reagáljon egy másik uniós ország igazságügyi hatóságának kérelmére.
Az európai elfogatóparancs alkalmazási köre a következő:[12]
• szabadságvesztéssel büntethető bűncselekményeknél vagy maximum 1 évre történő szabadságelvonással járó intézkedésnél;
• illetve ha a szabadságvesztést kiszabó jogerős ítéletet vagy a szabadságelvonással járó intézkedést már meghozták, ennek időtartama legalább négy hónap.
Az európai elfogatóparancsot el lehet utasítani[13] és bizonyos esetekben kötelező az elutasítása, így ha
• a személyt már elítélték ugyanazon bűncselekmény miatt (ne bis in idem elve),
• kiskorúak esetében (a személy az elfogás helye szerinti tagállamban még nem érte el a büntetőjogi felelősség korhatárát),
• amnesztia (az elfogás helye szerinti tagállam büntetőeljárást folytathatott volna az érintettel szemben, és a bűncselekmény az adott tagállamban meghirdetett amnesztia hatálya alá tartozik).[14]
Az eljárási jogok biztosításának szabályait az elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban[15] is ugyanúgy alkalmazni kell, így a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogot, a tájékoztatáshoz való jogot, vagy az ügyvédi segítség igénybevételét.
Az európai elfogatóparancs mindenképpen különbözik a hagyományos kiadatástól, a szigorúbb határidők, a kettős büntethetőség[16] tekintetében is. Így az elfogás helye szerinti állam az elfogás után legfeljebb 60 napon belül köteles az illető személyt visszajuttatni abba az tagállamba, ahol az elfogatóparancsot kibocsátották.
Amennyiben a személy hozzájárul az átadáshoz, úgy az átadási határozatot tíz napon belül meg kell hozni. A kettős büntethetőség alapján már nem szükséges (32 súlyos bűncselekményfajta esetében), hogy a cselekmény mindkét tagállamban bűncselekménynek minősüljön, hanem az egyetlen követelmény, hogy legalább 3 évi szabadságvesztéssel legyen büntetendő a bűncselekmény a kibocsátó tagállamban.[17]
Az Európai Unió Bírósága 2016. június 1-jén a ún. Bob-Dogi-ügyben[18] (C-241/15. sz. ügy) ítéletet hozott az európai elfogatóparancs kibocsátásának feltételeit érintően. Az ügyben a Kolozsvári Fellebbviteli Bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordult a Curiához,[19] mivel a Mátészalkai Járásbíróság Bob-Dogi román állampolgárral szemben kibocsátott európai elfogatóparancs nem hivatkozik egy korábban kibocsátott nemzeti elfogatóparancsra, s így az európai elfogatóparancs önmagán alapul.
A Kolozsvári Fellebbviteli Bíróság álláspontja szerint a magyar gyakorlat jogsértő, mivel nincs nemzeti elfogatóparancs, nem kerülhet sor az érintett személy letartóztatására, illetve fogva tartására, és nem fogadható el az, hogy a keresett személy átadását követően az európai elfogatóparancsot Magyarország nemzeti elfogatóparancsként is értelmezi.
Az ügy szempontjából a 2009. február 26-i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13-i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat, valamint az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény volt releváns. Yves Bot főtanácsnok[20] indítványában kiemelte, hogy a Kolozsvári Fellebbviteli Bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelme a kerethatározat 3., 4. és 8. cikkének értelmezésére irányul, miszerint megfelel-e kerethatározatnak az a nemzeti jogszabály, amely szerint az európai elfogatóparancs hatálya kiterjed a kibocsátó tagállam területére, és ennek következtében előzetes és elkülönült nemzeti elfogatóparancs hiányában is lehetővé teszi ezen elfogatóparancs kibocsátását büntetőeljárás lefolytatása céljából. Az "elfogatóparancs" kifejezés alatt olyan nemzeti elfogatóparancsot kell-e érteni, amely elkülönül az európai elfogatóparancstól, és amelyet ez utóbbit megelőzően bocsátottak ki, és hiánya az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadása hallgatólagos okának minősül-e.
"A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy az alapügyben szereplő európai elfogatópa-
- 548/549 -
rancs »Az elfogatóparancs alapjául szolgáló határozat« című b) pontjában a »Nyíregyházi Járásbíróság székhelyén működő ügyész K.11884/2013/4« számú határozatát jelöli meg, és ugyanezen elfogatóparancs b) pontjának 1 alpontjában, amely előírja az elfogatóparancs vagy azonos joghatályú bírósági határozat megjelölését, a »Mátészalkai Járásbíróság által kibocsátott 1.B256/2014/19II. sz. európai elfogatóparancsra« történik hivatkozás, amely »Magyarország területén is hatályos, és így nemzeti elfogatóparancsnak is minősül«".[21]
A Kolozsvári Fellebbviteli Bíróság megállapította, hogy alapvető különbségek választják el az európai elfogatóparancsot a nemzeti elfogatóparancstól. Ily módon többek között európai elfogatóparancs a végrehajtó tagállam területén tartózkodó - terhelt vagy elítélt - személy letartóztatása és átadása céljából kerül kibocsátásra, míg a nemzeti elfogatóparancs olyan személy letartóztatása céljából, aki a kibocsátó tagállam területén tartózkodik,[22] emellett hangsúlyozta, hogy amennyiben nincs nemzeti elfogatóparancs, nem kerülhet sor egy személy letartóztatására, illetve fogva tartására, és nem fogadható el az, hogy a keresett személy átadását követően az európai elfogatóparancs nemzeti elfogatóparanccsá "alakul át". Ez az értelmezés egyébiránt ellentétes az uniós jog által biztosított alapvető jogokkal.[23]
Az Európai Unió Bírósága (Curia) ítéletében kiemelte, hogy a kerethatározatnak az a célja, amint az különösen az 1. cikk (1) és (2) bekezdéséből, valamint az (5) és (7) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a kiadatásról szóló, 1957. december 13-i európai egyezményen alapuló, többoldalú kiadatási rendszert az igazságügyi hatóságok közötti, az elítéltek vagy gyanúsítottak büntetőítélet végrehajtása vagy büntetőeljárás lefolytatása céljából történő, a kölcsönös elismerés elvén nyugvó átadásának rendszerével váltja fel, s erre a már korábban hozott Aranyosi és Căldăraru[24] ítéletben is hivatkozott a bíróság.
A Curia ezt követően kifejtette, hogy jól lehet , hogy a kerethatározat nem tartalmazza a 8. cikk (1) bekezdésének c) pontjában szereplő "elfogatóparancs" kifejezés meghatározását, de a kerethatározat 1. cikkének (1) bekezdése meghatározza az "európai elfogatóparancs" fogalmát, amely egy "tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztésbüntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja."
A kerethatározat 8. cikk (1) bekezdésének c) pontja, amely jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képezte, előírja, hogy az európai elfogatóparancsnak tartalmaznia kell a mellékletében szereplő formanyomtatványnak megfelelően "az 1. és 2. cikk szerinti végrehajtható ítélet, elfogatóparancs vagy más, azonos joghatállyal bíró végrehajtható bírósági határozat" rendelkezésre állására vonatkozó információt. Ezen információkat fel kell tüntetni a kerethatározat mellékletében szereplő formanyomtatvány "Az elfogatóparancs alapjául szolgáló határozat" című b) pontjában, amelynek 1. alpontja előírja, hogy meg kell jelölni az "elfogatóparancsot vagy [az] azonos joghatállyal bíró bírósági határozatot".
Mindezek alapján a Curia a következtetésre jutott, hogy mivel a kerethatározat nem tartalmazza a 8. cikk (1) bekezdésének c) pontjában szereplő "elfogatóparancs" kifejezés meghatározását, így a kerethatározat 8. cikk (1) bekezdésének c) pontjában szereplő "elfogatóparancs" fogalma egyedül a nemzeti elfogatóparancsra vonatkozik, amelyet az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó elkülönült bírósági határozatként kell értelmezni.
Az európai elfogatóparancs rendszere ily módon, a kerethatározat 8. cikk (1) bekezdésének c) pontjában előírt követelmény értelmében a keresett személyt megillető eljárási jogok és alapvető jogok kétszintű védelmét tartalmazza, mivel a nemzeti bírósági határozat - mint amilyen egy nemzeti elfogatóparancs - elfogadása során első szinten biztosított bírósági védelemhez hozzájárul az a bírósági védelem, amelyet az európai elfogatóparancs kibocsátása során második szinten kell biztosítani, amely elfogatóparancs kibocsátására adott esetben az említett nemzeti bírósági határozat elfogadását követően rövid határidőn belül sor kerülhet.[25]
Így a Curia elé terjesztett azon második kérdés vonatkozásában, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre nemzeti elfogatóparancs, akkor ez európai elfogatóparancs megtagadásának hallgatólagos oka-e, az Európai Unió Bírósága kifejtette, hogy a kerethatározat 8. cikk (1) bekezdésének c) pontja olyan szabályszerűségi követelményt tartalmaz, amelynek betartása az európai elfogatóparancs érvényességi feltételét képezi, s így e követelmény figyelmen kívül hagyásának főszabály szerint azt kell eredményeznie, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság nem hajtja végre az említett elfogatóparancsot.[26]
Miután az Európai Unió Bírósága a C-241/15 sz. Bob-Dogi előzetes döntéshozatali ügyben 2016.június 1-jén hozott ítéletében megállapította, hogy a büntetőeljárás lefolytatása céljából történő átadásra irányuló európai elfogatóparancs csak egy azt megelőzően kibocsátott nemzeti elfogatóparancs megléte esetén bocsátható ki, így a 2002/584/IB számú kerethatározat (1) bekezdés c) pontja alapján igazságügyi hatóság (ügyészség vagy bíróság) által kibocsátott nemzeti elfogatóparancsra van szükség.
Erre tekintettel a gyakorlatban a következő változtatásokra volt szükség a bírósági szakban (2015.OBH.XX.T.2.7/75. számú körlevél):
• ha volt az európai elfogatóparancs előtt belföldi elfogatóparancs is kibocsátva a bíróság vagy ügyészség által és azt az európai elfogatóparancs tartalmazta, nincs teendő;
• ha volt az európai elfogatóparancs előtt belföldi elfogatóparancs is kibocsátva a bíróság vagy ügyészség által, de azt az európai elfogatóparancs nem tartalmazta, haladéktalanul módosítani kell az európai elfogatóparancsot;
• ha nem volt az európai elfogatóparancs előtt belföldi elfogatóparancs is kibocsátva (vagy a nyomozó hatóság bocsátotta ki, amely nem minősül igazságügyi hatóságnak), akkor ki kell bocsátani belföldi elfogatóparancsot és vissza kell vonni a korábbi elfogatóparancsot és a visszavonó végzést meg kell küldeni az IM-nek és NEBEK-nek (SIRENE Iroda). Ilyenkor a visszavonó határozat indokolásának tartalmaznia kell okként azt, hogy a Bob Dogi ügyben született ítéletre tekintettel történt.
Ilyen előzmények után mindenképpen szükség volt az európai és nemzeti elfogatóparancs sorrendje tekintetében jogszabályváltozásra, amely a 2016. évi CIII. törvény 43. § (3b) bekezdésével be is következett.
Immár a jogalkotó deklarálta, hogy "[h]a nemzetközi, illetve európai elfogatóparancs kibocsátásának feltételei fennállnak, és a büntetőeljárás lefolytatása végett a külföldön fogvatartásban lévő terhelt Magyarországra törté-
- 549/550 -
nő átadása, illetve kiadatása indokolt, elfogatóparancsot kell kibocsátani."
Így immár a Be 73. §-ának módosításával, azzal, hogy a nemzetközi vagy európai elfogatóparancs előtt kötelező jelleggel ki kell bocsátani a nemzeti elfogatóparancsot, az Európai Unió Bíróságának a Bob-Dogi ügyében alkalmazott jogkövetkezmény hatályos jogunk részévé vált.
Az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos problémák nemcsak az Európai Unió Bírósága ítéletében, és a Kúria jogegységi határozataiban jelentek meg, hanem korábban az Alkotmánybíróság is foglalkozott alkotmánybírósági ügyben az európai elfogatóparancs kérdéskörével. [32/2008. (III. 12.) AB határozat, 3144/2013. (VII. 16.) AB határozat, 3025/2014. (II. 17.) AB határozat.][27]
A Kúria 1/2005. számú Büntető jogegységi határozatában (nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancs, illetőleg a kiadatási kérelem az elévülést félbeszakítja) valamint az 1/2015. számú Büntető jogegységi határozatában (a specialitás szabályának alkalmazásáról) foglalkozott az európai elfogatóparancs intézményével.
A Kúria az 1/2005. számú Büntető jogegységi határozatában három elvi kérdésben indítványozta a jogegységi eljárás lefolytatását az elfogatóparancs és az elévülés relevanciájában, hiszen az elévülés bekövetkezésével megszűnik az állam büntetőigényének érvényesíthetősége, s ezért az elévülés félbeszakadásának kérdése jelentős.
A három elvi kérdés az elévülés kapcsán az alábbi volt:
• egyrészt, hogy a belföldi elfogatóparancs kibocsátását követően a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény (továbbiakban: Nbj.) 32. §-a alapján kibocsátott "nemzetközi" elfogatóparancs félbeszakítja-e az elévülést?
• másrészt az elévülés szempontjából miként kell megítélni a külföldi hatóságok eljárási cselekményeit?
• harmadrészt a kiadatási kérelem külföldi államnál történő előterjesztésének időpontja félbeszakítja-e az elévülést?
A kérdések megválaszolása kapcsán a Kúria jogegységi tanácsa különböző elfogatóparancsok fogalmi tisztázását látta szükségesnek. Így megkülönböztetett:
• belföldi körözést elrendelő elfogatóparancsot,
• nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancsot,[28]
• európai elfogatóparancsot és
• nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény (Nbj.) alapján folytatott kiadatási eljárásban az Nbj. 32. §-a alapján kiadott elfogatóparancsot.[29]
A jogegységi tanács az indítványban felvetett elvi kérdéseket megválaszolhatónak tartotta a két speciális külön törvény - az Nbj. és a 2003. évi CXXX. törvény (továbbiakban: EU bü.tv.)[30] - rendelkezéseinek értelmezésével; valamint az elévülés félbeszakítására okot adó eljárási cselekmények megítélésében már kialakult és egységes bírói gyakorlatra figyelemmel.
A jogegységi tanács következtetésként megállapította tehát, hogy az elévülés szempontjából, a belföldi körözést elrendelő elfogatóparancs kibocsátása után nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancs, európai elfogatóparancs, illetve az Nbj. 32. §-a alapján kiadott elfogatóparancs kibocsátása nem tekinthető a belföldi elfogatóparancsot megismétlő "adminisztratív" intézkedésnek, hiszen a nemzetközi körözés elrendelésekor még nem tudható, hogy a körözött személy az Európai Unió valamely tagállamában, vagy a világ mely államában tartózkodik, illetve kerül elfogásra.
Mindezek alapján a feltett három elvi kérdés közül az első tekintetében a jogegységi tanács megállapította, hogy a belföldi körözést elrendelő elfogatóparancs kibocsátása után újabb tények ismeretében kiadott nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancs[31] az elévülést félbeszakítja, de félbeszakítja az elévülést a belföldi körözést elrendelő elfogatóparancsot követően az EU bü.tv. alapján kiadott európai elfogatóparancs is.
Azonban akkor, ha az előbbi nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancs az EU olyan tagállamában vezetett eredményre, amelyben átadásnak lehet helye, úgy az ezt követően utóbb kiállított és megküldött európai elfogatóparancs az elévülést nem szakítja félbe.
Azon második elvi kérdésben, hogy az elévülés szempontjából miként kell megítélni a külföldi hatóságok eljárási cselekményeit, a jogegységi tanács a fentiek alapján azt a következtetést vonta le, hogy az elévülésre nyitva álló határidő számítása, félbeszakadása szempontjából a külföldön folyó eljárási cselekményeknek is jelentősége van. Ezért a külföldi hatóságok által foganatosított eljárási cselekmények az elévülés szempontjából egy tekintet alá esnek a magyar hatóságok által foganatosított eljárási cselekményekkel.
A harmadik elvi kérdésben, mely szerint a kiadatási kérelem külföldi államnál történő előterjesztésének időpontja félbeszakítja-e az elévülést, a Kúria jogegységi tanácsa szintén igenlő választ adott, arra hivatkozással, hogy kiadatási kérelem előterjesztése a külföldi államnál a terhelt ellen irányuló, az eljárás előbbrevitelét, illetve a büntetés foganatosítását célzó hatósági intézkedésnek tekinthető.[32]
A Kúria a fentebb említett másik, 1/2015. Büntető jogegységi határozatában "a specialitás szabályának alkalmazásáról" címmel szintén foglalkozott az európai elfogatóparancs intézményével.
A specialitás szabálya az átadott személlyel szemben, az átadás előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatti büntetőeljárás megindítására, elítélésre, vagy egyéb módon szabadságától való megfosztásra vonatkozik.
A specialitás tétele szerint a megkereső állam csak olyan bűncselekmény miatt vonhatja felelősségre a kiadott személyt, amely tekintetében a megkeresett állam kiadta:
- 550/551 -
csakis a kiadatási iratokban rögzített tényállás alapján lehet ellene eljárást folytatni.
A jogegységi tanács több fontos megállapítást tett, így vegyünk górcső alá pár lényeges megállapítást.
Az első megállapítás a (bolgár) Ruszei Kerületi Bíróság V. számú Büntető Kollégiumának 505. jegyzőkönyvében jóváhagyott - 2010. október 26. napján kelt és ugyanekkor jogerőre emelkedett - egyezségre vonatkozik, amely ügybe a Fővárosi Törvényszék mint külföldi ítélet érvényét a 2010. szeptember 27-én elkövetett embercsempészés bűntette miatt kiszabott 1 év és 6 hónap - végrehajtásában 3 év és 6 hónap próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetést ismert el. Az alapítéleti rendelkezéssel egyezően a próbaidő kezdetét 2010. október 27. napjában határozta meg.
Ezt követően a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa a 2013. április 24. napján meghozott és ugyanezen a napon első fokon jogerőre emelkedett 41(I.)Kb.35/2013/43. számú, ítéletével a terheltet folytatólagosan elkövetett pénzhamisítás bűntette miatt 1 év és 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte egyúttal a Fővárosi Törvényszék 3.Bk.469/2011/11. végzésével elismert, külföldi bíróság által kiszabott próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását.
Ebben az ügyben a Pécsi Járásbíróság a 2012. február 7-én meghozott 17.Bny.59/2013/3 számú végzésével a terhelttel szemben nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki. A terhelt elfogására Olaszországban került sor. A terheltet az olasz igazságügyi hatóságok 2013. április 12. napján adták át a magyar hatóságoknak. A terhelt nem mondott le a specialitáshoz fűződő jogának gyakorlásáról.
A jogegységi tanács kifejtette, hogy a külföldi ítélet érvényének elismerése esetén az ahhoz kötődő jogkövetkezmények hatályának kezdő időpontja a külföldi ítélet jogerőre emelkedésének napja, s nem a külföldi ítélet érvényét elismerő magyar határozat jogerőre emelkedésének a napja. Ennek megfelelően, ha felfüggesztett szabadságvesztés elismerésére kerül sor, a próbaidő a büntetést kiszabó külföldi ítélet jogerőre emelkedésének napjával veszi kezdetét.
Jelen ügyben a próbaidő kezdete 2010. október 27. napja volt. Ennek megfelelően a terhelttel szemben már a kiadatását megelőzően folyt a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje. Miután a magyar bíróság által elismert külföldi ítélet jogerős magyar elítélésnek tekintendő, semmiféle kapcsolatban nincs a specialitás szabályával.[33]
A másik fontos megállapítása a jogegységi tanácsnak arra vonatkozott, hogy amennyiben a terhelt a külföldről Magyarországra történő átadása során a specialitás szabályának alkalmazásáról nem mondott le és az átadás alapját képező bűncselekményt korábban Magyarországon vele szemben jogerősen kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának a próbaideje alatt követte el, akkor a korábbi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának utólagos elrendelése az EUtv. 30. §-ának (1) bekezdése alapján a specialitás hatálya alá esik-e, és ezért csak a külföldi igazságügyi hatóság hozzájárulása alapján alkalmazható-e vajon?
Az EUtv. 30. §-ának (1) bekezdése alapján az átadott személlyel szemben az átadása előtt elkövetett, az átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatt nem indítható büntetőeljárás, nem ítélhető el, és egyéb módon sem fosztható meg szabadságától. A jogegységi tanács részletesen elemzi ezzel a kérdéssel kapcsolatosan a korábban részletesen kifejtésre került európai elfogatóparancs kibocsátásának feltételeit.[34]
A kiadatási jogban már a XIX. században megszilárdult az a garanciális szabály, hogy a kiadni kért személlyel szemben a kiadatást megelőzően elkövetett olyan más bűncselekményért, mint amelyre a kiadatást engedélyezték, a joghatósággal rendelkező megkereső államban nem folytatható le büntetőeljárás, nem foganatosítható személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés, illetve jogerősen kiszabott büntetés végrehajtása, továbbá a terheltet harmadik államnak sem adhatják ki, illetve át. Ezt a garanciális szabályt az Európai Elfogatóparancsról szóló 2002/584/IB Kerethatározat is átvette.
A Kerethatározat 27. cikkének (2) bekezdése értelmében az átadott személy által az átadása előtt elkövetett egyéb - az átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző - bűncselekmény miatt nem indítható az átadott személy ellen büntetőeljárás, az átadott személy ilyen cselekmény miatt nem ítélhető el, és egyéb módon sem fosztható meg szabadságától, kivéve az e cikk (1) bekezdésében említett esetet, amely szerint az átadáshoz adott hozzájárulás vélelmezhető, valamint az említett cikk (3) bekezdésében említett eseteket.[35]
Így összefoglalóan a jogegységi tanács megállapította, hogy "[a]mennyiben a terhelt a Magyarországra történő átadása során a specialitás szabályának alkalmazásáról nem mondott le és az átadása alapját képező bűncselekményt a Magyarországon vele szemben korábban jogerősen kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának próbaideje alatt követte el, a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának utólagos elrendelése nem sérti az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény 30. §-ának (1) bekezdésében foglalt specialitás szabályát, ezért ahhoz a külföldi igazságügyi hatóság hozzájárulása nem szükséges.
Amennyiben viszont a terhelt a Magyarországra történő átadása során a specialitás szabályának alkalmazásához fűződő jogáról nem mondott le és az átadó külföldi állam igazságügyi hatóságától az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény 30. §-ának (2) bekezdésének g) pontja szerinti hozzájárulás nem került beszerzésre, akkor az átadás előtt elkövetett, az átadás iránti kérelemben nem szereplő ítélettel kiszabott, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának utólagos elrendelése az erre irányuló, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 572. § (1) bekezdésének b) pontja
- 551/552 -
szerinti különleges eljárásban sérti a specialitás elvét." Ebben az esetben ugyanis a szabadságvesztés végrehajtásának az utólagos elrendelésére nem az átadás alapjául szolgáló bűncselekmények miatt, hanem eltérő más okból került sor, pl. a terhelt a vele szemben korábban már elrendelt pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegte, mert nem tartott kapcsolatot a párfogó felügyelővel, s erre tekintettel került sor a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtására.
A szerző saját véleménye a Bob-Dogi-üggyel kapcsolatosan, hogy amikor "az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásról szóló 2002/584/IB kerethatározat" átültetésre került a hazai jogban, az nem váltotta ki a kompetens EU-s szervek egyet nem értését azzal kapcsolatban, hogy az európai elfogatóparancs kiadása nem teszi feltétlenül szükségessé a belföldi elfogatóparancsot. Erre tekintettel a magyar hatóságok következetesen alkalmazták azt a gyakorlatot, hogy ha kibocsátanak egy európai elfogatóparancsot, akkor az Magyarországra is érvényes, mindehhez képest a Bog-Dogi-ügy meglehetősen új fejleményt, új jogfelfogást hozott. Másrészt viszont az is kiemelendő, hogy a Kúria korábbi döntésében (Kúria 1/2005. Büntető jogegységi határozatában) már a Bog-Dogi-ügyet jóval megelőzően foglalkozott a belföldi és az európai elfogatóparancs viszonyával, s kifejtette, hogy a belföldi elfogatóparancs kiadását követően kiadott európai elfogatóparancs is félbeszakítja az elévülést, így közvetve a két jogintézmény elkülönülését, önállóságát ismerte el már 2005-ben.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy az európai elfogatóparancs intézménye gyakorlatilag egy új keletű bűnügyi együttműködési forma, mely az Európai Unió tagállamain belül a kiadatási eljárás helyébe lépett. Elmondható, hogy az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározatnak az elfogadása annak a törekvésnek is az eredménye, hogy a bűnelkövetők országok közötti kiadása kevésbé politikai legyen egy politikailag befolyásolt kérdés.
Az átadás intézménynek megszületésével minden eddiginél jobban érvényesülhet az Európai Unión belül az igazságügyi szervek között az egymás szabályainak, valamint jogerős határozatainak feltétel nélküli elismerése, azaz a kölcsönös elismerés elve.
Igaz, hogy az európai elfogatóparancs intézmény bevezetésével számos probléma merült fel (pl. nemzeti és európai elfogatóparancs sorrendiség problémája, az elévülés és az egyes elfogatóparancsok kibocsátásának kérdése, vagy a specializáció kérdése), mégis Nánási László[36] szavait idézve "A hagyományos kiadatási eljárás hosszadalmas és bonyolult, s a megváltozott bűnözés viszonyai között megnehezíti a bűncselekményekre való reagálást", így mindenképpen létjogosult egy gyors átadási formát biztosító európai elfogatóparancs működése. ■
JEGYZETEK
[1] Dr. habil Nagy Anita PhD, Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar, Bűnügyi Tudományok Intézetének egyetemi docense, Kúriai főtanácsadó.
[2] http://curia.europa.eu/juris/liste.jsf?language=hu&td=ALL&num=C-241/15
[3] Kiadatás az az eljárás, amelynek eredményeként az állam területén tartózkodó bűnelkövetéssel gyanúsítható személyt vagy elítéltet egy másik állam kérésére, annak büntetőeljárás lefolytatása vagy a büntetés végrehajtása céljából átadja. Ezen eljárás alapelvei: saját állampolgár kiadásának tilalma, kettős inkrimináció, specialitás, bűncselekmény politikai pénzügyi katonai jellege esetén a kizártság, s arról politikai-igazgatási szerv, jellemzően az igazságügy minisztérium dönt.
[4] Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény indoklása 1. §.
[5] FARKAS Ákos: Az európai bíróság és a kölcsönös elismerés elvének hatása. - 76. oldal. Miskolci Jogi Szemle 6. évfolyam (különszám) 62-77. o.
[6] A 2002/584/IB kerethatározat rendelkezéseinek magyar jogba történő átültetésére az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi jogsegélyről szóló 2003. évi CXXX. törvénnyel (a továbbiakban: EU tv.) sor került.
[7] Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény indoklása 1. §.
[8] 1994. évi XVIII. törvény a Párizsban, 1957. december 13-án kelt,európai kiadatási egyezmény és kiegészítő jegyzőkönyveinek kihirdetéséről.
[9] A Tanács kerethatározata az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról 2002/584/IB, HL L 190., 2002.7.18.001-026.o.
[10] 2002/584/IB kerethatározat 1. fejezet 1.cikk (1) bekezdés.
[11] Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény 25. §-a lásd bővebben: Dornfeld László: A kiberbűncselekmények nyomozásával kapcsolatban folytatott bűnügyi együttműködés fejlődése. In: szerk. Haffner Tamás, Fiatalok Európában, 2015, 380-382. o.
[12] 2002/584/IB kerethatározat 1. fejezet 2. cikk (1) bekezdés.
[13] - a kettős büntethetőség hiánya az említett 32-től eltérő bűncselekmények esetében - illetékesség hiánya - a végrehajtás szerinti tagállamban folyamatban lévő büntetőeljárás - elévülés esetén van mérlegelési jogkör az elutasításra.
[14] 2002/584/IB kerethatározat 1. fejezet 3. cikk, 4.cikk.
[15] 2010/64/EU irányelv a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról.
2012/13/EU irányelv a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról.
2013/48/EU irányelv az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamint a szabadságelvonás ideje alatti családtagokkal és munkaadókkal történő kommunikációhoz való jogról.
[16] A kettős inkrimináció tétele szerint az adott cselekménynek büntetendőnek kell lennie, vagyis mindkét állam bűncselekménynek nyilvánította az elkövetési magatartást (e körben a tényállás lényeges elemei megegyezéséről, nem pedig elnevezésbeli egyezőségről van szó), vagyis az elkövethető büntethető legyen, személynél nincsenek büntethetőséget kizáró vagy megszüntető okok.
[17] 2002/584/IB kerethatározat 1. fejezet 2. cikk (2) bekezdés.
[18] http://curia.europa.eu/juris/liste.jsf?language=hu&td=ALL&num=C-241/15
[19] Az Európai Unió Bíróságának hivatalos neve, honlapja : http://curia.europa.eu/
[20] Yves Bot főtanácsnok indítványa (Az ismertetés napja: 2016. március 2.) http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf;jsessionid=9ea7d0f130d5a2cf875e8c3d42c78c47f2971dc5ef35.e34KaxiLc3eQc40LaxqMbN4Pah0Oe0?text=&docid=174713&pageIndex=0&doclang=hu&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=359495
[21] Bob-Dogi ügy C-241/15. sz. 15. pont.
[22] Bob-Dogi ügy C-241/15. sz. 20. pont.
[23] Bob-Dogi ügy C-241/15. sz. 22. pont.
[24] Lásd az Ítélet 31. pontjában felhívott ítélkezési gyakorlatot: A 2016. április 5-i Aranyosi és Căldăraru ítélet, C-404/15 és C-659/15 PPU, EU:C:2016:198, 75. pont.
[25] Bob-Dogi ügy C-241/15. sz. 56. pont.
[26] Bob-Dogi ügy C-241/15. sz. 64. pont.
[27] Lásd részletesebben: Bárd Petra: Az európai elfogatóparancs Magyarországon, OKRI, 2015.33-55. o.
[28] A személy- és tárgykörözésről szóló 2001.évi XVIII. törvény (továbbiakban: Sztk. törvény) megalkotásának egyik célja - az indokolásából kitűnően - az volt, hogy az elfogatóparancs fogalmát megtöltse tartalommal. Ennek érdekében definiálta a "körözés", "körözés elrendelés", "nemzetközi körözés" fogalmát is [1. § (2) bekezdés a)-c) pontok]. Az Sztk. törvény definícióinak lényege szerint az elfogatóparancs olyan körözést elrendelő határozat, ami a keresett személy felkutatását, elfogását célozza.
[29] Amennyiben a terhelt, elítélt holléte az EU valamely tagállamában valószínűsíthető, úgy a magyar hatóság európai elfogatóparancsot, ha pedig más állam területén, akkor az Nbj. 32. §-a alapján ad ki elfogatóparancsot a felkutatása és elfogása végett.
[30] Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény, amelyet 2012.évi CLXXX. törvény az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködéséről 182. §-a helyezett hatályon kívül.
[31] Sztk. törvény 9. § b) pont.
[32] 1/2005. Büntető Jogegységi határozat, ad. c) pontja.
[33] 1/2015. BJE szám I. rész.
[34] Az európai elfogatóparancs kibocsátása.
Ha a terhelttel szemben büntetőeljárást kell lefolytatni, az Európai Unió valamely tagállamában történő elfogása és átadása érdekében a bíróság - feltéve, hogy a bűncselekmény tárgyi súlya ezt indokolja - haladéktalanul európai elfogatóparancsot bocsát ki. Ha a terhelten jogerősen kiszabott szabadságvesztést kell végrehajtani, az európai elfogatóparancsot a büntetés-végrehajtási bíró bocsátja ki. A vádirat benyújtása előtt az európai elfogatóparancsot a nyomozási bíró bocsátja ki [EUtv. 25. § (1) bek.].
Az európai elfogatóparancs olyan cselekmények esetén bocsátható ki, amelyeknél a Btk. szerint a büntetési tétel felső határa legalább egyévi szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés.
Ha a szabadságvesztést kiszabó vagy a szabadságelvonással járó intézkedést alkalmazó határozatot már meghozták, az európai elfogatóparancs csak akkor bocsátható ki, ha a kiszabott büntetés vagy az alkalmazott intézkedés tartama legalább négy hónap [EUtv. 25. § (2) bek.].
[35] 1/2015. BJE szám B. rész 4. pont.
[36] Nánási László: Az európai elfogatóparancs, 1. o. http://drept.sapientia.ro/data/tudomanyos/Periodikak/scientia-iuris/2012-1-2/6.pdf (letöltés. 2016. 11. 05.).
Lábjegyzetek:
[1] A szerző kúriai főtanácsadó.
Visszaugrás
