A második világháború óta az államok közössége a gazdasági, ökológiai és kulturális globalizáció hatására alapvetően megváltozott.[1] A GATT szerződését aláíró államoknak pragmatikus célja a szabad áruforgalom azonos feltételek melletti működtetése és a kereskedelmi korlátozások fokozatos leépítése volt.[2]
A környezet védelme a GATT megalapításakor még nem aktuális probléma. A környezetszennyezések határokon átjutó természetéből adódóan, másfelől a környezet és kereskedelem konfliktusából származó viták számának növekedésével azonban a probléma egyre inkább nemzetközi feladattá is vált[3].
Jelenleg közel 900 szerződés, köztük többoldalú környezetvédelmi egyezmények rendezik a környezet védelmét. A környezetvédelem célja a múltban és a jelenben is az ökológiai egyensúly biztosítása, a környezetre káros termékek kereskedelmének korlátozása, megtiltása. Így a GATT minden tagállama lehetőségeihez képest szuverén nemzeti környezetpolitika megvalósítására törekszik. Miközben a GATT tagállamai egyéni környezetpolitikájuk megvalósítására törekednek, a szabad áruforgalom útjában álló akadályokat is szeretnék elgördíteni, ami azonban sokszor nehézségbe ütközik.
Felmerül a kérdés, hogy a két célkitűzés, a szabad kereskedelem biztosítása és a nemzeti környezetpolitika megvalósítása összeegyeztethetők-e egymással? Vajon képesek lesznek-e az államok a jövőben "környezetbarát" szabad kereskedelmet folytatni? A múltban előforduló viták azt mutatták, hogy az államok, amikor szabad kereskedelmet korlátozó intézkedéseket hoztak, ezzel protekcionista visszaélést valósítottak meg, vagyis csak "felhasználták" a környezetvédelmet, hogy maguk számára előnyt biztosítsanak. Míg a GATT keretében 1948-1994 között e tárgyban hat jogeset került panel eljárás során eldöntésre, addig az 1994. április 14-én felállított WTO keretében 1995 óta két vitarendezési eljárás fejeződött be.[4]
A GATT/WTO időszaka alatt eldöntött viták azt mutatták, hogy ha valamely állam a haltermékek behozatalát meghatározott környezeti és állatbarát fogási technikákhoz köti, akkor ez azon államok számára, akik ilyen technikákat nem alkalmaznak, az exportból való kizárást jelenti.[5]
Előfordulhat az is, hogy technikai környezetvé-
- 122/123 -
delmi szabványokat (standardokat) vezet be adott állam saját környezete védelme érdekében. Ha ilyenkor a szabványok segítségével saját autóiparát kívánja védeni "unfaire" praktikák igénybevételével, protekcionista környezetpolitikát valósít meg. A környezetvédelem "zászlaja" alatt kívánja így kereskedelmét fellendíteni. Ez azonban a GATT szerint nem megengedett. Más esetben az államok kereskedelmi embargóval vagy egyéb kereskedelmi intézkedésekkel próbálják más államok környezetpolitikáját befolyásolni, a környezeti javak védelme érdekében (trópusi fák import tilalma, a föld atmoszférájának védelme).
Ezek az intézkedések pozitív és negatív hatást egyaránt eredményezhetnek, szolgálhatnak magasztos környezetpolitikai célokat is, de protekcionista visszaélést is jelenthetnek. Mindez azt mutatja, hogy a nemzeti környezetpolitika hátrányt jelenthet a GATT-ban szavatolt szabad kereskedelem részére. A következőkben előbb a fent vázolt konfliktus jogszabályi hátterét szeretném bemutatni, majd a WTO keretében 1996-ban eldöntött jogesetet ismertetem.
A GATT tagállamai kötelesek a GATT alapelveinek megfelelően szabad kereskedelmet folytatni. A GATT fő alapötlete a diszkrimináció tilalmának elvében jut kifejezésre. Ez az elv megtalálható a GATT I. és III. valamint a XI. cikkelyeiben.
1. Az I. cikkely, az általános legnagyobb kedvezményes elbánás ("most favoured nation clause") elve szerint a GATT különböző tagállamaival szemben azonos bánásmódot kell tanusítani. Ebben az elvben is kifejezésre jut az aláíró államok pragmatikus célja, hogy a tagállamok közötti kereskedelmet lehetőség szerint azonos feltételek mellett működtesse.[6]
2. A III. cikkely, az egyenlő elbánás ("national treatment clause") elve szerint a behozott terméket nem lehet hátrányosabb helyzetbe hozni a hasonló ("like products") belföldi termékkel szemben. Ezen cikkely 2. bekezdése megköveteli a tagállamoktól, hogy a bevitt termékre ne vessenek ki magasabb belföldi adót vagy bármilyen más belföldi illetéket, mint amelyet a hasonló belföldi termékre közvetlenül vagy közvetve alkalmaznak.[7]
3. A XI. cikkely a mennyiségi korlátozások megszüntetését írja elő, amelynek értelmében a tagállamok a vámokon, adókon és más illetékeken kívül eső olyan tilalmakat, korlátozásokat (import- vagy exportengedélyek) nem tartanak fenn, amelyek a termék importjára vagy exportjára vonatkoznak. Olyan nemzeti környezeti politika, amely a környezetre káros termékek importjának tilalmára alapoz, szemben áll a mennyiségi korlátozások tilalmának szabályával.[8]
4. A XX. cikkely, amely az általános kivételek szabályaként ismert, megengedi bizonyos esetekben, hogy a GATT fő kötelezettségei alól a tagállamok felmentést kapjanak. A GATT XX. cikkely (b), (d), és (g) pontjaiban felsorolt esetekben a tagállamok által tett kereskedelmi korlátozások megengedettek és igazolhatóak a GATT I., III., XI. cikkelyeinek a megsértése estén is. Ez úgy lehetséges, hogy az államok a környezetvédelemre hivatkozva hozhatnak szabad kereskedelmet korlátozó intézkedéseket. A környezetvédelem fogalmát ugyan szó szerint nem találhatjuk meg a szerződés szövegben, de a gyakorlat azt mutatta, hogy ilyen intézkedések akkor voltak elfogadhatóak, ha ezeket a környezet védelme motiválta.[9]
A kereskedelmet korlátozó intézkedések azzal a feltétellel lehetnek megengedettek, ha nem valósítanak meg szándékos diszkriminációt a különböző államok között, vagy leplezetten a kereskedelem korlátozását nem valósítják meg.
A fentiek alapján megengedett a kereskedelmet korlátozó intézkedés, ha
a) az emberi, állati vagy növényi élet vagy egészség védelméhez szükséges,
b) a törvények vagy rendszabályok érvényesítésének biztosításához szükséges,
c) kimeríthető természeti erőforrások megőrzésével kapcsolatos.
A 80-as évek kezdetéig nem volt egyetlen panel eljárás sem, amely e cikkely alkalmazásával, értelmezésével foglalkozott volna. Azóta már több esetben került sor a XX. cikkelynek, mint a kivételek szabályának precízebb értelmezésére.[10] Azt, hogy valóban igazolhatóak-e ezek az intézkedések, azt minden esetben a GATT/WTO előtti paneleljárás során végzett vizsgálat dönti el.
A fentebb már említésre került importkorlátozások mellett a szabványok még egy további lehetőséget jelentenek a nem szerződéses ("nicht-tarifare") kereskedelmi korlátozások számára.
A környezetpolitikailag motivált kereskedelmi korlátozások érinthetik az importált termékek tulajdonságait (termékstandard), illetve az exportáló államban az előállítási eljárást is (eljárási vagy előállítási standard ).
Ilyen standardokat írnak elő meghatározott környezeti és egészségkárosodások csökkentése vagy megakadályozása érdekében. Például a gépjárművek
- 123/124 -
esetében meghatároznak egy maximálisan engedélyezett szintet a káros anyagok kibocsátására. Ezek az intézkedések, amelyek a termékek behozatalát meghatározott termékstandard betartásától teszik függővé, a GATT/WTO által engedélyezettek addig a pontig, amíg a nemzeti előírások a belföldi és külföldi termékekre egyformán érvényesek és a kereskedelem "elkendőzött" korlátozását, vagy szándékos diszkriminációt nem valósítanak meg.[12] Vitatott azonban ez utóbbi különösen akkor, ha a nemzeti előírások valóban érvényesek belföldire és külföldire egyformán, azonban a hazai vállalat könnyebben eleget tud tenni az elvárásoknak mint a külföldi, így a piacon előnyt élvez.[13]
A nemzeti szabályozások közötti nagy különbségek miatt természetesen nő a konfliktusok száma. A környezetvédelmi szempontból fejlettebb országok ugyanis szigorú követelményeket támasztanak a termékeikkel kapcsolatban, ezért a "zöld protekcionizmus" miatti szemrehányást sokszor "megkapják".
A GATT-szabályok továbbfejlődésének eredményeképpen az 1993-ban befejeződött az Uruguay-i fordulón megkísérelték a környezetpolitikailag motivált kereskedelmi korlátozásokat szabványok formájában pontosabbá tenni. Az Uruguay-i forduló keretében elfogadták a Kereskedelem Technikai Akadályairól szóló Egyezményt ("Agreeement on Technical Barriers to Trade"), amely a vámok további mérséklésén túl a vámon kívüli akadályok jelentős csökkentését is napirendre tűzte.[14] Ez alapján azok a technikai szabályok vagy szabványok megengedettek, amelyek nem képeznek indokolatlan kereskedelmi korlátozásokat. Jogukban áll azonban az államoknak az általuk indokoltnak tartott szinten védelemben részesíteni az emberi, növényi, állati életet, egészséget.[15] Az érvényes szabályozásokat rendszeresen át kell vizsgálni, hogy időszerűek-e és megfelelnek-e a technika szintjének. A nemzetközi szabványoktól azonban minden ország szabadon eltérhet és keményebb belföldi szabványokat léptethet életbe, ha a környezet úgy kívánja[16].
Az egyezmény szerint, amennyiben nemzetközi szabványok léteznek, akkor ezeket kell alapul venni a belső szabályozásnál. Nem írja elő azonban kötelezően a nemzetközi szabványok igénybevételét. Az államoknak lehetőségük szerint követniük kell ezeket a szabványokat. Eltérhet az állam arra hivatkozással, hogy teljesen más éghajlati, földrajzi vagy technikai feltételek állnak fenn országa területén. Ebből a megfogalmazásból az következik, hogy az államok bizonyos esetekben a környezetvédelem leple alatt a jövőben is fognak kereskedelmet korlátozó intézkedéseket hozni és ezzel rejtetten a kereskedelem korlátozását valósítják meg.
Míg a "Standard Code" csak a termékstandardokat szabályozta, az eljárási és termelési standardokat nem vonta szabályozása alá, addig a "TBT" kiterjed a feldolgozási és termelési módszerekre is, amennyiben azok a termékek tulajdonságaihoz kapcsolódnak.[17] A termékstandard és az eljárási standard elhatárolása a gyakorlatban azonban nem mindig volt egyértelmű. 1985-ben az Egyesült Államok és az Európai Közösség között kirobbant "hormonháború" során az Európai Közösség úgynevezett "hormon direktívát" vezetett be, amely megtiltotta meghatározott hormontartalmú anyagok használatát az állattenyésztésnél és az ilyen anyagokkal kezelt állatok vagy hús importjának tilalmát is elrendelte.[18]
Különösen a szabad áruforgalom és nemzeti környezetpolitika konfliktusából származó viták számának növekedése miatt kulcsfontosságú problémává vált a GATT vitarendezési eljárásának továbbfejlesztése, hiányosságainak pótlása.
Az Uruguay-i fordulón elfogadták a Vitarendezés szabályairól és eljárásairól szóló egyetértést.[19] Az egyetértés kiterjed valamennyi, a Marakeshi egyezménybe inkorporált megállapodásra. Az egyetértés hatékony vitarendezési rendszert foglal magában, amely kulcsfontosságú a multilaterális kereskedelmi rendszer biztonságában és kiszámíthatóságában. Ezt igazolják a számok is. Míg 1948 és 1994 között 126 vita került a GATT elé, addig a WTO létrehozásának az első évében, 1995-ben már 25 konzultációs kérelmet regisztráltak.[20]
A WTO vitarendezési mechanizmusára a korábbi, 1994-ig (GATT idején) érvényesülő rendszertől eltérően a vitarendezés automatizmusa jellemző.[21] A régi GATT jog szerint a panel döntéseinek elfogadásához a peres felek konszenzusára volt szükség. Ezzel lehetséges volt a végső döntés fenntartása éppen az egyik fél által "benyújtott" politikai vétó miatt.[22] A WTO új eljárásában ez a lehetőség kizárt. A vitarendezési eljárás gyorsasága, hatékonysága hozzájárult a WTO jogrendjének erősödéséhez. A WTO jogrendjének végrehajtása azonban így is csak részben biztosított. Olyan intézményesített kereseti lehetőséget, amellyel a WTO szervei a tagállamok közössége érdekében vitarendezési eljárást kezdeményezhetnének, a WTO új mechanizmusa sem tartalmaz. Nem fordulhat elő az, hogy a WTO valamely jogszabályának megsértése miatt panaszt emeljen az állam, ha ez az állam nem érintett az ügyben. Így azt mondhatjuk, hogy általános jogérvényesítési igény benyújtására továbbra sincs lehetőség. Ennek a hiánynak a pótlására a jövőben újabb reformokra lenne szükség.
- 124/125 -
A WTO vitarendezési eljárása valamely tagállam kezdeményezésére indul és ennek az államnak a politikai mérlegelésén alapul.[23] WTO Egyezmény vitarendezési szabályai létrehoztak egy új, a bírói eljáráshoz közel álló jogintézményt.[24] Míg a GATT vitarendezésére azt mondhattuk, hogy a diplomáciai és bírói út között helyezkedik el, a WTO új vitarendezési mechanizmusa inkább a bírói eszközökhöz sorolható.[25] Ezt bizonyítják a kötött eljárási szabályok, a rögzített határidők az eljárásban, a vizsgálóbizottság összetétele és a paneljelentések felekre kötelező ereje. A GATT vitarendezéséhez képest fontos újítása a WTO eljárásának a fellebbviteli fórum beiktatása is.
Ha összehasonlítjuk a WTO vitarendezését az ENSZ legfőbb bírói szervének, a Hágai Nemzetközi Bíróságnak mint Világbíróságnak az eljárásával, azt mondhatjuk, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság, hasonlóan WTO eljárásához szigorú eljárási szabályok (a Bíróság Statutumában és az Eljárási Szabályzatban foglalt) szerint működik. A panel döntése, illetve a Bíróság döntése a felekre az adott ügyben kötelező. Különbözik azonban a két vitarendezési fórum egymástól abban, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság döntése a részt vevő felekre nézve végleges és megfellebbezhetetlen. A WTO Vitarendezési Testületének, a továbbiakban a "DSB"-nek a jelentése ellen fellebbezni lehet a Fellebbviteli Testülethez ("Appelate Body").[26]
A jelen egyetértés szabályait és eljárásait kell alkalmazni az Egyetértés 1. Függelékében felsorolt egyezmények vitarendezési szabályai és eljárásai szerint folytatott viták esetén. Az egyetértés 1. cikke szerint a WTO bármely tagállamának lehetősége van vita esetén a DSB eljárását igénybe venni.
A vitarendezési mechanizmus központi elemét képezi a DSB, amely létrehozhat vizsgálóbizottságokat (a továbbiakban paneleket), elfogadja a vizsgálóbizottságok és a fellebbezési testület jelentéseit. A DSB az Egyetértésben meghatározott időhatárokon belül a szükség szerinti gyakorisággal ülésezve végzi tevékenységét. A DSB konszenzussal hozza meg döntéseit.
Az eljárás az esetek többségében konzultációval indul, amelynek megkezdése 30 napon belül kötelező. Ha valamely fél konzultáció iránti kérését fejezi ki, a másik tag köteles 10 napon belül a kérésre válaszolni. Ha a tag nem válaszol, vagy nem kezdi meg 30 napon belül a konzultációkat (a konzultációkat maximum 30 napon belül meg kell kezdeni, kivételesen sürgős esetben 10 nap, romlandó áru), akkor a konzultációt kérő tag közvetlenül kérheti vizsgálóbizottság felállítását. A konzultációt minden állam köteles írásban benyújtani a kérés indokaival, panasz jogalapjának jelzésével és a kérdéses intézkedések meghatározásával.[27]
A vitában részt vevő felek bármikor kérhetnek jószolgálatot, békéltetést, közvetítést. Ha a vitát ezzel nem sikerül megoldani, a felek kérhetik vizsgálóbizottság felállítását. Felajánlhatja a vezérigazgató is hivatalos minőségében ilyen tevékenységét a vita rendezése érdekében.
A panel felállítására automatikusan sor kerül akkor, ha a vitát a konzultáció iránti kérés kézhezvételtől számított 60 napon belül nem sikerül rendezni. A panasztevő fél e határidőn belül is kérheti panel felállítását, ha a felek közös megítélése szerint a vitát másképpen nem tudják rendezni. Előfordulhat az is, hogy a felek közül valamelyik nem hajlandó konzultációra, akkor a konzultációk megtartását kérő tag közvetlenül is kérheti vizsgálóbizottság felállítását. A panel felállítására csak abban az esetben nem kerül sor, ha a DSB az ülésen konszenzussal úgy dönt, hogy nem hoz létre vizsgálóbizottságot (negatív konszenzus). Ez azt jelenti, hogy csak a DSB akadályozhatja meg az eljárás lefolytatását, a felek nem. A panel felállítását írásban kell kérni. Ebben meg kell jelölni a konzultációkat (amennyiben tartottak), a panasz jogalapját és az érintett konkrét intézkedéseket.
A vizsgálóbizottság tagjai függetlenek, akik magasan képzett kormányzati és nem kormányzati személyek. A Titkárság állítja össze az 1. Pontban vázolt képesítésekkel rendelkező személyek indikatív listáját, amelyről adott esetben a panel tagjait kiválasztják. Ennyiben hasonlít a panel összetétele az Állandó Választott Bíróság összetételéhez.
A vizsgálóbizottságok rendszerint három tagból állnak. A felek kérhetik, hogy a panel öt tagból álljon. Erre a panel felállításától számított 10 napon belül van lehetőség.
A panel tagjainak a kiválasztása úgy történik, hogy a Titkárság javaslatot tesz a vitában részt vevő feleknek a jelölésre. Ha nem sikerül megállapodni a tagok személyéről, bármely fél kérheti, hogy a vezérigazgató a DSB elnökével konzultálva hozza meg döntését. Ezt követően a DSB elnöke tájékoztatja a tagokat a panel összetételéről.
- 125/126 -
Több tagállam kérheti ugyanabban az ügyben panel felállítását, ilyenkor lehetőség szerint egyesíteni kell az ügyeket és egy panelt kell felállítani. A vitában részt vevő bármelyik fél kérelmére a panel külön jelentéseket nyújt be a kérdéses vitáról.
A vitában érintett feleken kívül harmadik fél is részt vehet a panel előtti eljárásban. Ez két feltétellel lehetséges. Egyrészt akkor, ha az eljáráshoz fűződő lényeges érdekét bizonyítani tudja, másrészt, ha érdekeltségéről a DSB-t értesítette. A harmadik fél írásbeli előterjesztéseket tehet az üggyel kapcsolatban és a panel köteles a harmadik felet ezzel kapcsolatban meghallgatni.
A panelek pontos határidőket állapítanak meg a felek által benyújtandó írásos előterjesztésekre. Az írásos előterjesztéseket a Titkárság továbbítja a vizsgálóbizottságnak, illetve a másik félnek vagy feleknek. A vizsgálóbizottságnak 6 hónap alatt el kell készítenie a jelentését. Kivételt képez az a sürgős eset, ha az áru romlandó, ilyenkor 3 hónap a határidő. Ha ezen idő alatt nem készíti el a jelentést, köteles erről a DSB-t írásban tájékoztatni. Ebben meg kell jelölni a késedelem okát és az újabb időpontot a jelentés elkészítéséhez, amely maximum 9 hónapig terjedhet. A fejlődő országok részére az Egyetértés kedvezményeket ad. Ha valamely fejlődő országból származó tag ellen nyújtanak be panaszt, elegendő időt kell, hogy kapjon érvelésének előkészítésére.
A panasztevő kérésére a vizsgálóbizottság bármikor felfüggesztheti munkáját. A határidő maximum 12 hónap, ezen felül a felhatalmazás hatályát veszti.
Ez a felülvizsgálati szakasz lehetőséget ad a panel végleges jelentésének elkészítése előtt arra, hogy a felek megjegyzéseket tegyenek a jelentéstervezethez. A felek a vizsgálóbizottság által megállapított határidőn belül átadják megjegyzéseiket a vizsgálóbizottságnak. A vizsgálóbizottság ezután ezekről időközi jelentést készít a felek részére. Lehetőség van további ülés megtartására a zárójelentés megküldése előtt, ha valamelyik fél az időközi jelentés bizonyos szempontjaival nem ért egyet. Ha ilyen irányú észrevétel nincs, akkor az időközi jelentést kell zárójelentésnek tekinteni és továbbítani a tagoknak.
A jelentést a tagoknak történt átadástól számítva 60 napon belül tartott DSB ülésen el kell fogadni. Két esetben nem történik meg a jelentés elfogadása. Egyrészt akkor, ha a vitában részt vevő bármely fél a DSB-nek hivatalosan bejelenti fellebbezésre vonatkozó döntését, másrészt akkor, ha a DSB konszenzussal úgy dönt, hogy nem fogadja el a jelentést.
A DSB hozza létre az Állandó Fellebbezési Testületet (Appelate Body), amely 7 tagból áll, akik közül három tag vesz részt egy ügy megvitatásában. A Testület tagjait négy évre a DSB nevezi ki. A vizsgálóbizottság jelentése ellen csak a vitában részt vevő felek fellebbezhetnek. Harmadik feleknek ez a lehetőségük nincs meg. A fellebbezési eljárás maximum 60 napig tarthat. Ezt az időpontot a fellebbezési szándék hivatalos bejelentésétől a Fellebbezési Testület határozatának meghozataláig számítják. Késedelem esetén a Fellebbezési testület köteles tájékoztatni a DSB-t az okokról, az új időpont közlésével egyidejűleg. Ez sem haladhatja meg a 90 napot. A fellebbezés csak a jogi kérdésekre és a panel által kidolgozott jogértelmezésre vonatkozhat. A Fellebbezési Testület eljárása bizalmas. A Fellebbezési Testület fenntarthatja, módosíthatja és visszavonhatja a vizsgálóbizottság jogi megállapításait és következtetéseit. A Fellebbezési Testület jelentéseit a DSB fogadja el, kivéve, ha a DSB konszenzussal megakadályozza (negatív konszenzus) a jelentés elfogadását. A vitában részt vevő felek nem befolyásolhatják a jelentést, feltétel nélkül el kell fogadniuk.
Az 1963-ban kibocsátott CAA eredeti célja az Egyesült Államok területén a levegőszennyezés ellenőrzése és megelőzése volt. 1990-ben a törvény módosítására került sor. Az Egyesült Államok kongresszusa utasította a Környezetvédelmi Ügynökséget (Environmental Protection Agency, a továbbiakban "EPA") a törvény végrehajtására. A törvény végrehajtására kibocsátott úgynevezett "Benzinszabályok" szabványokat (standardokat) állítottak fel a benzin összetételére, minőségére vonatkozóan azzal a szándékkal, hogy csökkentsék az ország legszennyezettebb területein a légszennyezést, bele-
- 126/127 -
értve az ózont, amelyeket a gépjárműmotor kibocsátása okozott. Ezek az új szabályok a finomítókra ("refiners"), a keverőkre ("blenders") és az importálókra ("importers") vonatkoztak.[29]
A Benzinszabályok a hazai finomítókra és az importálókra egyaránt vonatkoztak. A Benzinszabályok szerint a benzin ("gasoline") bizonyos kémiai jellemzőit meghatározott szinten kell tartani. A kémiai jellemzők egy része pontosan "fixált", más részük "non-degradation" követelményekként kifejezett. A non-degradation követelmények alapján a hazai finomítóknak a benzin jellemzőit egy átlagos alapon meghatározott szinten kell fenntartaniuk, amely nem lehet rosszabb, mint az 1990-ben ennél a finomítónál elért alapszint ("individual baselines"). Az EPA meghatározta az 1990. évi benzin minőségét, amelyhez a jövőben a hagyományos, illetve újraelőállított benzin hasonlítható. Ezek képezik az alapszinteket ("baselines"). Kétféle alapszintet határoztak meg, egy történeti ("historic") alapszintet és egy törvényes ("statutory") alapszintet.
A Benzinszabályok megkövetelték minden hazai finomító esetében, amelyek 1990-ben legalább 6 hónapot működtek, hogy hozzanak létre egyéni alapszintet ("individual baselines"), amely megmutatja az 1990-ben előállított benzin minőségét. Az alapszint létrehozására három módszer állt rendelkezésre ("Method1", "Method2", "Method3"). A "Method 1" szerint a finomító bizonyítani köteles az 1990-ben általa előállított vagy szállított benzin minőségét. Ha ez a bizonyíték nem volt teljes, akkor a "blendstock" minőségére vonatkozó adatokat kellett használnia ("Method2"). Abban az estben, ha egyik módszer sem volt eredményes, akkor a "post1990"-es benzin vagy "blendstock" minőségére vonatkozó adatokat használhatta fel bizonyítékul ("Method3").
A Benzinszabályok az importálóktól ugyanúgy megkövetelték az egyéni alapszint létrehozását, de számukra csak egyféle módszer állhatott rendelkezésre. Ezért, ha az importőr nem tudta azt az egy módszert alkalmazva létrehozni a kívánt benzinminőséget, akkor az Egyesült Államok által felállított törvényes ("statutory") alapszintet kellett használnia. Nem volt számukra engedélyezett sem a "Method2" sem a "Method3" használata. A hazai finomító az importőrrel szemben a másik két módszert is igénybe vehette, ha az alapszintet az első módszer segítségével nem tudta létrehozni.
A CAA két programot hozott létre annak érdekében, hogy a benzinkibocsátás ne haladja meg az 1990. évben elért szinteket és nagyobb népességű városokban (az ország legszennyezettebb területein) csökkenjen a légszennyezettség mértéke, javuljon a levegő minősége.[33] 1995. január 1-jétől 1998. január 1-jéig ideiglenes programot kellett végrehajtani, az úgynevezett "Simple model"-t, 1998. január 1-jétől a "Complex program" végrehajtására került sor.
A programok alapján a benzin eladási piacát két részre osztották az Egyesült Államok területén. Az első részbe a "Simple Model" szerint (az Egyesült Államok megközelítőleg 30%-a) a 9 nagy metropolisz tartozott, melyek a szennyezéssel leginkább érintett területek voltak. Ezeken a területeken csak újraelőállított ("reformulated") benzint volt szabad eladni a fogyasztóknak.[34] Más területeken pedig a hagyományos benzint ("conventional gasoline") is el lehetett adni.
1998. január 1-jétől a "Complex Model" szerint az újraelőállított benzin minden termelőjének ugyanazokat a követelményeket kell alkalmazni.
A Benzinszabályok megkövetelik, hogy a finomítók, keverők és importálók hagyományos benzinje, amelyet az Egyesült Államokban 1995. január 1-jétől forgalmaztak, nem lehet szennyezőbb, mint az 1990-ben előállított benzin. A Benzinszabályok megkövetelik, hogy minden hazai finomító köteles a hagyományos ("conventional gasoline") benzin releváns jellemzőit éves átlagos alapon tartani, olyan szinten, amely nem rosszabb, mint az "egyéni alapszint". Ezzel szemben a külföldi benzint importálók csak a törvényes ("statutory") alapszintet használhatják.
1995. január 23-án Venezuela kérte konzultáció megkezdését az Egyesült Államoktól.[35] A két állam között a konzultációkra 1995. február 24-én került sor. A konzultációk eredménytelensége miatt 1995. március 25-én Venezuela kérte a "DSB"-től vizsgálóbizottság felállítását az ügy vizsgálatára a GATT XXIII:2 cikke és a DSU 6. cikke alapján.[36] A DSB 1995. április 10-én létrehozta a vizsgálóbizottságot Venezuela kérésére.
1995. április 28-án a felek megegyeztek a panel összetételében. A panel három tagból állt.[37] 1995. április 10-én Brazília szintén panasszal fordult a DSB-hez és konzultációt kért az USA-tól, majd ennek eredménytelensége miatt kérte vizsgálóbizottság felállítását.[38] 1995. május 31-én a DSB Venezuela és Brazília egyetértésével az ügyeket egyesítette.[39] Harmadik államok is kifejezték az ügyhöz fűződő jogos ér-
- 127/128 -
deküket. Az Európai Közösségek és Norvégia írásos előterjesztést tettek a panelhez.[40]
Az eljárás során Venezuela és Brazília kérték, hogy az EPA által 1993. december 15-én előterjesztett Benzinszabályokat (Fuels and Fuels Additives-Standards for Reformulated and Conventional Gasoline") a panel minősítse GATT-szabályokat sértőnek és semmisítse meg azokat. A panel feladata és egyben a jogeset központi kérdése annak kiderítése volt, hogy diszkriminatív rendelkezésnek számítottak-e az USA által kibocsátott Benzinszabályok az importált benzin vonatkozásában és ezzel a hazai finomítókat előnyben részesítették-e. A panel vizsgálata arra irányult, hogy a GATT I. és III. cikkelyeibe, valamint a "TBT" 2. cikkébe ütköznek-e a Benzinszabályok. Végül azt kellett eldöntenie, hogy a GATT szabályainak megsértése ellenére lefedhetők-e a GATT XX. cikkelyével, az általános kivételek szabálya.
A panel 1996. január 29-ére készítette el a jelentését. A panel döntésében megállapította, hogy a GATT I. cikkelyével nem összeegyeztethetőek a Benzinszabályok, mivel ezek a szabályok diszkriminatív rendelkezést valósítottak meg és ezzel az importálókat hátrányban részesítették.[41] A diszkrimináció tilalmát megfogalmazó III. cikkely (4) bekezdésének vizsgálata során megállapította, hogy az importált és a hazai benzin hasonló termékek "like products" és az importált benzinnel szemben több minőségi követelményt támasztottak, mint a hazai termékkel szemben.[42] Ez diszkriminatív rendelkezést jelent a külföldi kereskedővel szemben, ami a szabad kereskedelmet szintén akadályozza. A GATT III. cikkely (4) bekezdésének vizsgálata után a vizsgálóbizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem szükséges a III. cikkely (1) bekezdésének vizsgálata, mivel ez általánosabb rendelkezés, mint a (2) és (4) bekezdések, amelyeket, mint speciálisabb rendelkezéseket a panel már inkonzisztensnek talált.[43] A GATT XX. cikkelyével a fent leírt esetekben igazolhatóak a diszkriminatív rendelkezések. A panel úgy találta, hogy jelen esetben az alapszintet meghatározó módszerek ("establishment of baselines") a XX. cikkely (b) pontja alapján nem voltak igazolhatóak, azaz nem voltak "szükségesek" az emberi, állati , növényi élet vagy egészség védelme érdekében. Nem voltak igazolhatóak a XX. cikkely (d) pontja alapján sem, mint a törvények vagy rendszabályok érvényesítésének biztosításához szükséges intézkedések. Végül nem voltak igazolhatóak a XX. cikkely (g) pontja értelmében sem, mint a kimerülő természeti erőforrások fenntartására tett intézkedések.
1996. március 4-én az Egyesült Államok a WTO új eljárása alapján fellebbezési előterjesztést tett a Fellebbviteli Testületnél (Appelate Body). Egyfelől kérte annak megállapítását, hogy a panel a jogban tévedett, amikor jelentését meghozta, ugyanis az alapszintet meghatározó szabályok a tiszta levegő fenntartására tett intézkedések és ezáltal igazolhatóak a GATT XX. cikkely (g) pontja alapján.[44] Másfelől tévedett abban is, hogy a XX. cikkely (g) pontját nem értelmezte és alkalmazta megfelelően. Tévedés volt a panel részéről annak kijelentése is, hogy a XX. cikkely "chapeau"ba sem tartoznak a CAA végrehajtási szabályai. A Fellebbezési Testület 1996. április 22-én meghozott jelentésében azt ajánlotta a Vitarendezési Testületnek, hogy kérje az Egyesült Államokat arra, hogy az alapszintet meghatározó szabályokat hozza összhangba a GATT-ban lefektetett követelményekkel.[45] A Fellebbviteli Testület jogi következtetései ezáltal módosították a panel döntését. Ezek a következtetések azonban érintetlenül hagyták a panel azon következtetéseit, amelyek nem képezték fellebbezés tárgyát.
Összefoglalásképpen azt mondhatjuk, hogy ha történt is változás az új vitarendezési rendszer bevezetésével a WTO keretében, a GATT XX. cikkelyének rendelkezései nem változtak meg az Uruguay-i forduló multilaterális kereskedelmi tárgyalásainak hatására.
A GATT/WTO paneljei által eldöntött jogesetek, - köztük a WTO fent ismertett jogesete is - a nemzeti környezetpolitika és a szabad áruforgalom konfliktusában azt mutatták, hogy a környezetvédelem szempontjaira való hivatkozás eddig az államok számára sikertelen kísérletnek bizonyult. A panelek döntései ugyanis minden egyes eddig eldöntött esetben visszautasították a tagállamok környezetpolitikai intézkedéseit és ezeket diszkriminatívnak, a GATT/WTO szabályaival összeegyeztethetelennek minősítették. A GATT/WTO elé került nyolc jogeset közül ez az első, amelyben a környezetvédelmi érv, ha nem is teljes határozottsággal, de a Fellebbviteli Testület döntése hatására valamelyest érvényesülni látszott.
A tanulmány elején feltett kérdés valószínűleg még egy darabig továbbra is nyitva marad, hogy sikerül-e az államoknak a jövőben olyan nemzeti környezetpolitikát kialakítani, amely nem jelenti a kereskedelem indokolatlan korlátozását és nem részesíti hátrányosabb helyzetben azokat az államokat, akik nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel a magasabb színvonalú környezetvédelem megvalósítására. Az Öko-WTO kiépíthetőségét, amelyben a kör-
- 128/129 -
nyezetpolitika és kereskedelmi politika egyensúlyban vannak az élet, azaz a következő jogesetek fogják meghozni.[46] ■
JEGYZETEK
[1] Mehrseitige Umweltübereinkommen im GATT/WTO Recht, Archiv des Völkerrechts, Bd.38(2000),S. 455-504.
[2] GATT-ot 1947-ben 23 állam hozta létre. Ma több, mint 100 állam a tagja.
[3] Ennek következményeképpen számos nemzetközi szervezet foglalkozik a környezetvédelemmel. Így az OECD, az UNEP, az Európai Közösségek stb. Lásd még Kilian, Umweltschutz durch internationale Organisationen, 1987, Lásd még Mehrseitige Umweltübereinkommen im GATT/WTO Recht, Archiv des Völkerrechts, Bd.38 (2000),S. 455-504.
[4] A Világkereskedelmi Szervezetet az Uruguay-i forduló eredményeképpen, a Marakeshben aláírt WTO Egyezmény hozta létre. A GATT keretében eldöntött viták a következőek voltak. Kanada és Egyesült Államok között a "Kanadából származó tonhal és tonhaltermékek behozatali tilalma" (1982. február 22.), Thaiföld és az Egyesült Államok között a "Thaiföldi cigarettaimport-tilalom (1990. november 7.), Mexiko és Egyesült Államok között a "Tonhaltermékek behozatali tilalma" (1991. szeptember 3.), Az Európai Közösségek és az Egyesült Államok között a "Gépjárművek adói" (1994. október 11.), Kanada és az Egyesült Államok között a "Kanadai exporttilalom a feldolgozatlan heringre és lazacra" (1988. március 22.) A WTO két vitát döntött el eddig. Az egyik vita Venezuela, Brazília és Egyesült Államok között zajlott a "Hagyományos és az újraelőállított benzin standardjai"címmel (1996. május 20.), a másik India, Malaysia, Pakistan, Thaiföld és az Egyesült Államok közötti volt "Bizonyos ráktermékek behozatali tilalma" címmel (1998. november 6.).
[5] Áttekintését lásd St. Charnovitz, Trade Measures and the Design of International Regimes, Journal of Environment and the Development 5(1996), 168-196. o.
[6] Minden előnyt, kedvezményt, előjogot vagy mentességet, amelyet bármelyik szerződő fél megad a valamely más országból származó vagy valamely más országba irányuló termékekre, azonnal és feltétel nélkül meg kell adni valamennyi többi szerződő fél területéről származó vagy oda irányuló hasonló termékre.
Lásd ehhez még Hailbronner/Bierwagen, Das GATT-Die Magna Charta des Welthandels, JA 1988, 321, Ipsen: Völkerrecht, 569-571.o.
[7] Hailbronner/Bierwagen, das GATT-die Magna Charta des Welthandels, JA 1988, 321. o, Lásd még Ipsen: Völkerrecht, S. 569.
A "hasonló termék" fogalmát nem tisztázta pontosan sem a GATT, sem a WTO.
[8] Lásd részletesen Grundkonzeption des GATT Low 1993, Kapitel1 és 7, Petersmann E.U.1991, Trade Policy, Environmental Policy and the GATT: Why Trade Rules and Environmental Rules Should Be Mutually Consistent, Aussenwirtschaft46, 207. o. Windfuhr, Freihandel auf Kosten der Umwelt, S. 63.
[9] Ez a GATT-cikkely kifejezetten nem említi a környezetvédelem kifejezést ezen pontokban.
[10] E.U. Petersman, 1993, International Trade Law and International Environmental Law: Prevention and Settlement of International Environmental Disputes in GATT, Journal of Wolrd Trade 27 (1), 43-81, lásd még S. Charnovitz, 1993, Environmentalism Confronts GATT Rules, Journal of World Trade 27 (2), 37-53. o.
[11] A környezet fogalma először 1979-ben bukkant fel a "Standard Code"-ban (Agreement on Technical Barriers to Trade), amely a Tokio Runde - azaz a tokiói körtárgyalások keretében 1979. április 12-jén került elfogadásra. Az egyezmény 1980 január 1-én lépett hatályba. Lásd S. Chang, GATTing a Green Trade Barrier. Eco-Labelling and the WTO Agreement on Technical Barriers to Trade, Journal of World Trade, 31(1997), 137-159. o.
[12] Lásd: C. Helm, Sind Freihandel ind Umweltschutz Vereinbar? S. 63.
[13] Ez volt a tárgya az Egyesült Államok és az Európai közösségek közötti vitának is. A gépjárművekre vonatkozóan az amerikai törvényhozás meghatározott adókat vetett ki bizonyos gépjárművekre.
Az Európai Bizottság ebben egy szándékos diszkriminációt látott, az amerikai előállítók számára bizonyos előny megszerzését. Részletesen: C. Helm, Sind Freihandel und Umweltschutz vereinbar? S. 96-100.
[14] 1994. április 15-én új egyezményt fogadtak el. "A Kereskedelem Technikai Akadályairól" szóló egyezmény az eddigi szabályozásokat kiterjeszti és módosítja.
Lásd még Petersmann E. U.(1993) International Trade Law and International Environmental Law . Prevention and Settlement of International Environmental Disputes in GATT, Journal of World Trade, 27 (1), pp. 43-81.
[15] Az 1998. évi IX. törvényben lett kihirdetve.
[16] Petersmann E. U. (1991,198 und 209) Buckley R.(1993) International Trade, Investment and Environmental Regulation: An Environmental Management Perspektive Journal of World Trade, 27 (4), 110. o.
[17] A GATT csak a nemzetközi kereskedelem alá eső termékekkel, nem pedig a termelési eljárással foglalkozott. Részletesen lásd Reiterer M.(1994), GATT/WTO: Internatioanler Handel und Umwelt. Bilanz der GATT-Arbeitsgruppe über "Environmental Measures and Internatioanl Trade" sowie der Uruguay Runde, Aussenwirtschaft 49, 485. o.
[18] Részletesen: E. U. Petersmann (1991), Trade Policy, Environmental Policy and the GATT: Why Trade Rules and Environmental Rules Should BE Mutually Consistent, Aussenwirtschaft 46, 212. o. Lásd még Buckley R. (1993), International Trade, Investment and Eenvironmental Management Perspective, Journal of World Trade 27(4). 111. o.
[19] Lásd a kihirdető jogszabályt, az 1998. évi IX. törvény 2. sz. mellékletét.
[20] Lásd dr. Bruhács János, Nemzetközi jog III. kötet, 120. o.
[21] A GATT szerint a paneleket csak a felek konszenzusával lehetett elfogadni.
[22] Lásd az 1. panel eljárásban az EU banánpiac-rendeletét. Az új eljárásban ez a politikai vétó lehetetlen. Ehhez lásd részletesen Peter Backes, Die neuen Streitbeilegungsregeln der Welthandelsorganisation(WTO). Zu ihren Auswirkungen im nationalen Recht der USA,RIW 41(1995), 916-919. o.
[23] 1998. évi IX. törvény 1. Függelék: Az egyetértés alá tartozó egyezmények.
[24] Robert E. Hudec, Enforcing International Trade Law: The Evolution of the Modern GATT Legal System, Salem1993, E. U. Petersman, The Dispute Settlement System of the World Trade Organization and the Evolution of the GATT Dispute Settlement System since 1948, CMLR31(1994),1157-1244.
[25] Az ENSZ Alapokmánya 33. cikkében felsorolja a békés vitarendezés lehetőségeit. Ezek alapján megkülönböztetünk diplomáciai és bírói vitarendezési eszközöket.
[26] A "DSB" a Dispute Settlement Body, azaz a Vitarendezési Testület rövidítése, így került bele az 1998. évi törvény szövegébe is több helyen.
[27] Uo. 4. c.4. pont.
[28] I.L.M. Vol. XXXV, No.2, March 1996, WT/DS2R.
[29] Uo. 278. o.
[30] Uo. 278. o.
[31] Uo. 278. o.
[32] Uo. 279. o.
[33] A törvény végrehajtása két lépcsőben történt az EPA javaslatára.
[34] A újraelőállított benzin összetételében az oxigén tartalma nem lehet kevesebb, mint 2,0%, a benzinben nem lehetnek nehéz fémek, beleértve a mangánt és az ólmot.
[35] A "General Agreement on Tariffs and Trade 1994" XXII:1. cikke, a "TBT Agreement" 14.1 cikke alapján, valamint a Vitarendezés szabályairól és eljárásáról szóló egyetértés, a továbbiakban Understanding on Rules and Procedures Governing the Settlement of Disputes "DSU" 4. cikke alapján, valamint az " EPA" által 1993. december 15-én kibocsátott szabályozás: Regulation of Fuels and Fuel Additives-Standards for Reformulated and Conventional Gasoline( WT/DS2/1) alapján.
[36] WT/ DS2/2
[37] Elnök: Mr. Joseph Wong, Tagok: MR. Crawford Falconer, Mr. Kim Luotonen. Lásd uo. 277. o.
[38] Uo. 277. o.
[39] A DSU 9.cikke alapján, lásd I.L.M. Vol. XXXV. No. March 1996, 277. o.
[40] A DSU 10.cikk 2. pont, 277. o.
[41] 75%-os szabályok, uo. 293. o.
[42] Ezen rendelkezés szerint a bevitt terméknél alkalmazott elbánás nem lehet kevésbé kedvező, mint amelyet a hazai hasonló termék élvez a belföldi eladást, szállítást érintő minden törvény, rendelkezés és előírás tekintetében
[43] A GATT ezen cikkelye szerint a termékek belföldi eladását, szállítását érintő rendelkezéseket nem szabad úgy alkalmazni, hogy azok a belföldi termékeket védjék. A panel a "Malt Beverages" esetben a III. cikkely mindhárom bekezdésének vizsgálata után állapította meg ezeket.
[44] GATT XX. cikkely (g) pont
[45] 35 I.L.M. Vol. XXXV, No. 3, May 1996, 603-634. o.
[46] 2000. október 23-án Genfben a Kereskedelem WTO vezérigazgatója, Michael Moore és az UNEP részéről Klaus Töpfer kifejtették, hogy szükség lenne minél szorosabb politikai együttműködésre és környezet témában tartott tárgyalásokon a potenciális környezeti-kereskedelmi konfliktus csökkentéséhez^ Environmental Policy and Law, 30/6 (2000).
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd.
Visszaugrás
