Tanulmányomban azt vizsgálom, hogy a nemzetközi és az európai jogegységesítő dokumentumok - az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló Bécsi Vételi Egyezmény, az Európai Szerződési Jog Alapelvei (PECL), az UNIDROIT Alapelvek, a Közös Hivatkozási Rendszer tervezete (DCRF), valamint az Európai Parlament és a Tanács közös európai adásvételi jogról szóló rendeletjavaslata (CESL) - hogyan szabályozzák az előreláthatóság elvét a kártérítésről szóló fejezeteikben, s melyek a hasonlóságok, illetve az eltérések az egyes jogegységesítő dokumentumok szabályozási megoldásai között. Ennek során láthatóvá válik továbbá az is, hogyan jelentkeznek a jogegységesítő dokumentumokban a kontinentális jog és a common law jogrendszerek közötti fogalmi-terminológiai különbségek.
A jogirodalomból ismert az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló Bécsi Vételi Egyezmény (1980) és az Európai Parlament és a Tanács közös európai adásvételi jogról szóló rendeletjavaslata[1] (2011) közötti kapcsolat jogegységesítési szempontból. A CESL szerződésszegési szabályai a DCFR[2]-n alapulnak[3], a DCFR szerződésszegési szabályai pedig a Uniform Law of International Sale of Goods (ULIS, 1964), a Bécsi Vételi Egyezmény, a PECL[4] és az UNIDROIT Alapelvek[5] szabályaihoz hasonlóak.[6] A PECL szerződésszegési szabályainak kidolgozása során tekintettel voltak továbbá arra is, hogy az minden szerződés vonatkozásában alkalmazható legyen, ne csak adásvétel esetén.[7] Hasonlóan, az UNIDROIT Alapelveknek és a DCFR-nek a hatálya sem csak az adásvételre terjed ki.
A Bécsi Vételi Egyezménynek a nemzetközi adásvételi jog egységesítésben betöltött kiemelkedő szerepe okán fontos annak előzményeit is ismerni. Ernst Rabel a munkabizottsági tagokkal együtt a "Uniform Law for the International Sale of Movable Goods" első tervezetének (1935) megalkotásakor a szerződésszegés és jogkövetkezményei szabályainak - amelyek az egyes jogrendszerekben igencsak eltérőek - a kidolgozásakor a common law és skandináv adásvételi jog megoldásait vették alapul. Ezt a későbbi tervezetek (1939, 1963) is követték, és ez a koncepció érvényesült az egyezmény végleges szövegében (1964), majd a Bécsi Vételi Egyezményben is[8]. Az egyes nemzeti jogrendszerekben való elterjedtsége okán az előreláthatósági szabály is Rabel nyomán jelent meg a nemzetközi adásvételi jog egységes szabályozására irányuló tervezetekben, majd került bele a Hágai Vételi Egyezmény szövegébe (82. és 86. cikk), innen pedig a Bécsi Vételi Egyezmény 74. cikkébe. A 74. cikk csak megfogalmazásbeli árnyalatokban tér el a Hágai Vételi Egyezmény szabályozásától; a Bécsi Vételi Egyezmény dokumentumai szerint nem is volt szándék vagy törekvés az érdemi eltérésre.[9]
A közös európai adásvételi jog rendelettervezet egyes szabályainak - így az előreláthatóság szabályának - nemzeti jogi fogadtatása szempontjából meghatározó lehet az, hogy szerte Európában az egyes nemzeti jogalkotók számára többek között épp a Bécsi Vételi Egyezmény szolgált mintául a szerződési joguk modernizálásakor. Külön érdemes kiemelni például a skandináv országok adásvételi jogi törvényének átfogó módosítását[10], vagy a kelet-közép-európai országok polgári törvénykönyveinek újrakodifikálását.[11]
Az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló Bécsi Vételi Egyezmény[12] elfogadását ünneplő tanulmányában Eörsi Gyula professzor, a konferencia elnöke a rá jellemző szellemes, szarkasztikus humorral mutatja be, hogy a jogegységesítés útjai milyen nehézségekkel vannak kikövezve. A jogegységesítés sikerességét jól szemlélteti tanulmánya egyik fejezetcíme: "Schliessen wir 'nen kleinen Kompromiss[13] or the convention must succeed".[14] Eörsi hozzáteszi mindjárt, hogy a jogegységesítés kompromisszumok nélkül el sem képzelhető, hiszen a szövegtervezet kialakításakor a különböző jogrendszerek jogi megoldásait, doktrínáit és fogalmait összhangba kell hozni, egymáshoz kell illeszteni, de ismert az is, hogy a kompromisszumra való készség nem egyforma az egyes országok küldötteiben. Tanulmányában azt is bemutatja, hogy a kompromisszumok hogyan hatottak a Bécsi Vételi Egyezmény szövegének megalkotására, illetve hogyan befolyásolták a szövegtervezetet. Összehasonlító jogi szempontból különösen érdekes az, ahogy Eörsi a kompromisszumokat tipizálja, osztályozza. Az egyik csoportosítási szempont a különböző konfliktusok mentén kialakuló kompromisszumtípusok, amelyek közül jelen tanulmány szempontjából csak a kontinentális jog és a common law jogrendszerek közötti különbséget emelem ki.[15] Eörsi utal arra, hogy a jogegységesítési konferenciák esetében általában az egyik fő problémát a szabályok szövegezése szempontjából éppen azok a fogalmi és technikai kérdések jelentik, amelyek jellemzően a kontinentális és a common law
20/21
jogrendszerek között feszülnek. Eörsi szerint történetileg tekintve az 1930-as évek elején, amikor a nemzetközi adásvétel egységesítése megkezdődött az UNIDROIT által felállított bizottság munkájával, az európai kontinentális jogrendszerek voltak meghatározóan jelen az összehasonlító jog elméletében, valamint azok képviselői voltak meghatározóan jelen az 1964. évi Hágai Vételi Egyezményeket (az Áruk Nemzetközi Adásvételéről Szóló Egységes Törvény, valamint az Áruk Nemzetközi Adásvételi Szerződéseinek Megkötéséről Szóló Egységes Törvény) elfogadó diplomáciai konferencián. A nemzetközi adásvételi jog egységesítésének 1966-tól az UNCITRAL keretei közötti folytatásában viszont már a common law befolyása vált meghatározóvá, függetlenül attól, hogy a kodifikáció módszertana és stílusa kontinentális jogi maradt továbbra is.[16]
A tanulmánynak nem célja, hogy a CESL szövegtervezete keletkezésének történetét bemutassa. Érdemes utalni azonban arra, hogy számos, a közös európai adásvételi jogról szóló rendeletjavaslatot ünneplő, de egyúttal kritizáló írás született a jogirodalomban. A kritikák egyelőre még döntően inkább a rendelet jogalapjával, a rendeletnek a Róma I. rendelethez, illetve a Bécsi Vételi Egyezményhez[17] való viszonyával kapcsolatban fogalmazódnak meg. Születtek azonban már kritikák a közös európai adásvételi jog rendelkezéseinek tartalma tekintetében is[18]. A "Schliessen wir 'nen kleinen Kompromiss or the regulation must succeed" hangulat minden bizonnyal a CESL megalkotását is végigkíséri. Nem kétséges, hogy az Európai Unió rendeleti jogalkotása mutat is hasonlóságot a jogegységesítő konferenciák világával.
A teljes kártérítés elve tételes jogi szabályként rögzített, vagy elvi tételként tételezett az egyes jogrendszerekben, illetve jogegységesítő dokumentumokban, fogalmi teljességében azonban a gyakorlatban nem érvényesül. A teljes kártérítés elvét a tételes jog és a bírói gyakorlat ugyanis különböző jogi technikák, megoldások, illetve szabályok útján áttöri. A teljes kártérítés elvét általában a jogirodalomban kritikával is illetik, és a korlátozása mellett foglalnak állást; a kérdés rendszerint a korlátozás mértéke, illetve az a jogalkotói, jogalkalmazói technika, amellyel az megvalósítható.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
