A Fővárosi Ítélőtábla végzése szerint az egészségügyért felelős miniszter nem rendelkezik érdekelti jogállással az egészségügyi államigazgatási szerv által az egészségügyi szolgáltatóval szemben hozott hatósági határozat megtámadása iránti perben.
Ügyszám: Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf.751.054/2023/5. (ÍH 2024.83.)
Kulcsszavak: közigazgatási per; közigazgatási jog; jogalkalmazás; érdekelt; jogvédelem; közszolgáltatás
A végzés tényállása szerint az alperes egészségügyi államigazgatási szerv hivatalból eljárást indított a felperes egészségügyi szolgáltatókkal szemben, amelynek eredményeként azonos tartalmú határozataiban a felpereseket figyelmeztetésben részesítette az egészségügyi ellátás folyamatos működtetésének egyes szervezeti kérdéseiről szóló 47/2004. (V. 11.) ESzCsM rendelet (a továbbiakban: ESzCsM rendelet) 15. § (8a) és (8c) bekezdéseibe ütköző jogszabálysértés miatt, egyúttal felhívta őket, hogy a nemrégiben módosított ESzCsM rendeletben foglalt háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti szolgálat ellátására vonatkozó kötelezettségüknek tegyenek eleget. A felperesek keresettel támadták az alperesi határozatokat, az elsőfokú bíróság pedig az így indult eljárásokat egyesítette.
A tárgyalás berekesztését, valamint a határozat meghozatalának és kihirdetésének elhalasztását követően a belügyminiszter alperesi érdekeltként történő perbelépésének megengedését kérte az elsőfokú bíróságtól. Kérelmének indokolásában kifejtette, hogy a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Statútumrendelet) 66. § (1) bekezdés 26. pontja és 89. § (2) bekezdés a) pontja alapján, az egészségügyért felelős miniszterként feladat- és hatáskörébe tartozik a háziorvosi ügyeleti rendszer megszervezése, e minőségében ő terjesztette elő az ESzCsM rendelet érintett módosítását is. Kiemelt jelentőségűnek tartotta, hogy a megalkotott jogi szabályozás helyénvalóságának a perben is érvényt szerezzen az alperes pernyertességének támogatása útján. Hozzátette, hogy szakpolitikai irányítóként fontos jogi érdeke fűződik ahhoz, hogy az új háziorvosi ügyeleti rendszer zavartalanul működjön és a betegek ellátása biztosított legyen, ami egyben nyomós közérdek is. Végül kiemelte, hogy a kereseteknek esetlegesen helyt adó ítélet kikezdené az ügyeleti rendszer jogi alapjait, és hátrányosan érintené az ügyelet zavartalan ellátását.
Az elsőfokú bíróság a miniszter érdekeltként történő perbelépés iránti kérelmét a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 20. § (1)-(3) bekezdéseire hivatkozással elutasította. Végzésének indokolásában kifejtette, hogy a belügyminiszternek valóban jogi érdeke fűződik a per mikénti eldöntéséhez, azonban a Kp. 20. § (1) bekezdése az érdekeltként történő perbelépéshez a konkrét jogviszony tartalmára kiterjedően vizsgálandó jog vagy jogos érdek közvetlen érintettségét követeli meg. A belügyminiszter közvetlen érdekeltsége ugyanakkor nem állapítható meg a per kapcsán. Kiemelte, hogy a perben hozandó ítélet nyomán a konkrét közigazgatási jogviszony megváltozása vagy változatlanul maradása a belügyminiszter jogaira közvetlenül nem hat ki. A belügyminiszter által a kérelemben előadott hivatkozások mindössze a közvetett érdek fennállását támasztják alá, ami azonban önmagában nem alapozza meg az érdekeltkénti részvételt a perben.
A belügyminiszter fellebbezést terjesztett elő az elsőfokú bíróság végzésével szemben. Ebben kifejtette, hogy a Kp. 20. § (1) bekezdése szerinti közvetlen joga, jogos érdeke fennáll, mivel ő készítette el a háziorvosi ügyeletre vonatkozó szabályokat, így a jogalkotói cél legautentikusabb ismeretében van. A miniszternek mint szakpolitikai irányítónak jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy az alperes pernyertességét elősegítse. Előadta továbbá, hogy a perben hozandó ítélet jogos érdekét közvetlenül érinti, mivel a háziorvosi ügyeleti rendszer szakpolitikai irányítása és felügyelete az ő felelősségi körébe tartozik. Hozzátette, hogy az alperes pervesztessége esetén szakpolitikai irányítóként azonnal intézkednie kellene a háziorvosi ügyeleti rendszer helyreállítása érdekében, így az ítélet közvetlenül kihat jogaira, jogos érdekeire.
A fellebbezés nyomán eljárt Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Végzésének indokolásában kifejtette, hogy az Alaptörvény 18. cikk (2)-(3) bekezdései értelmében a miniszter a Kormány általános politikájának keretei között, ágazati irányítási és jogalkotó funkciójában, jogszabály-kezdeményezési, jogalkotási és szervezési feladatainak ellátásával biztosítja az egészségügyi közszolgáltatások ellátásának általános kereteit. Ehhez képest a közigazgatási perben eljáró bíróság igazságszolgáltatási tevékenységet lát el, amikor az Alaptörvény 28. cikkében foglaltak szerint értelmezi a jogszabályok szövegét, és az Alaptörvény 25. cikk (1)-(2) bekezdései és 26. cikk (1) bekezdése alapján dönt a közigazgatási határozatok törvényességéről. Kiemelte, hogy a közigazgatási peres eljárás során a fél vagy érdekelt, továbbá a jogalkotó vagy jogalkotásban közreműködő szervezet perben kifejtett jogi álláspontja a bíróságot nem
- 683/684 -
köti, hiszen a bíróságnak a közigazgatási jogvitát a releváns jogszabályok saját értelmezésével kell elbírálnia, e bírói jogértelmezés helyessége pedig a biztosított jogorvoslati eljárásokra tartozó kérdés.
Az ítélőtábla leszögezte továbbá, hogy a Kp. 20. § (1) bekezdése értelmében nem érdekelt az, akinek mindössze a per mikénti eldőléséhez fűződik valamilyen jogi érdeke, azonban a sérelmezett közigazgatási cselekmény és a konkrét közigazgatási jogvita egyáltalán nem, vagy csupán közvetett módon érinti jogát vagy jogos érdekét. Megállapította, hogy a perbeli esetben a közigazgatási cselekmények, vagyis az alperesi határozatok meghozatalára irányuló eljárásra azért került sor, mert az alperes hatósági eljárást indított a felperesekkel szemben a módosított ESzCsM rendelet ügyeleti ellátásra vonatkozó szabályai megsértésének gyanúja miatt. E hatósági eljárási jogviszonynak a belügyminiszter nem volt alanya, rá nézve a támadott közigazgatási cselekmények rendelkezést nem tartalmaznak, jogi helyzetét nem változtatták meg. A belügyminiszternek mint az ESzCsM rendelet módosítását előkészítő és az ügyeleti ellátás mint közszolgáltatás megszervezésében közreműködő közigazgatási szervnek értelemszerűen érdeke fűződik az ügyeleti rendszer működésének zavartalanságához. A Kp. 20. § (1) bekezdése ugyanakkor nem az ügyeleti és egészségügyi rendszer működéséért viselt felelősségből származó érdekeltséget, hanem a vitatott közigazgatási cselekmények által közvetlenül érintett anyagi jog vagy jogos érdek fennállását szabja az érdekeltkénti perbelépés feltételéül, ilyet pedig a miniszter nem tudott igazolni.
Az ítélőtábla utalt arra is, hogy az elsőfokú bíróság által lefolytatott és a keresetnek helyt adó ítélettel lezárt közigazgatási jogvita tárgyát a támadott közigazgatási cselekmények jogszerűsége képezte. Az elsőfokú bíróság így ítéletében mindössze az alperes és a felperesek közigazgatási hatósági jogviszonyára nézve hozhat döntést, e felek jogát, jogos érdekét érintően rendelkezhet. Ekként a perben hozandó ítélet a belügyminiszter hivatkozott jogát, jogos érdekét, tehát az országos ágazati irányító tevékenységét közvetlenül nem érinti, az semmilyen intézkedés meghozatalára nem kötelezheti őt, így az ítéletből közvetlen anyagi jogi jogosultsága vagy kötelezettsége nem keletkezhet. Hozzátette, hogy az egészségügyi közszolgáltatás megszervezéséért viselt miniszteri felelősség kérdése a konkrét perbeli felek közötti közigazgatási jogviszony alakulásától teljesen független.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
