A társadalmi mobilitás növekedésével, a határokon átnyúló életviszonyok gyakoribbá válásával a magyar közjegyzők is egyre nagyobb számban találkoznak idegen nyelven beszélő személyekkel és idegen nyelvű okiratokkal az eljárásaikban. Az új Ptk. is hozott e körben változásokat a jogi szabályozásban. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, mik az aktuális szabályai a közjegyzői eljárásokban a magyar nyelvet nem beszélő ügyféllel, magyar nyelvet nem beszélő képviselővel való kommunikációnak, valamint azt, hogy hogyan lehet a közjegyző előtt idegen nyelvű okiratokat felhasználni. A dolgozat vizsgálja a tolmács, fordító, a hiteles és nem hiteles fordítások, kétnyelvű okiratok, az okirat nyelvét értő tanúk szerepét.
With the increasing mobility of society and the fact that cross-border living conditions are becoming more common, notaries also come across an increasing number of people speaking foreign languages and documents in foreign languages in their procedures. The new Civil Code also brought some changes in the legal regulations in this regard. In the following, we examine what the current rules are for communicating with a client or a representative who does not speak Hungarian in notarial procedures, as well as how documents in a foreign language can be used. The article examines the role of the interpreters, translators, authentic and non-authentic translations, bilingual documents and witnesses who understand the language of the document.
A társadalom növekvő mobilitásával, a határokon átnyúló életviszonyok gyakoribbá válásával a közjegyzők is egyre nagyobb számban találkoznak idegen nyelven beszélő személyekkel és idegen nyelvű okiratokkal az eljárásaikban. Az új Ptk. is hozott e körben változásokat a jogi szabályozásban.
Az alábbiakban azt vizsgáljuk, mik az aktuális szabályai a közjegyzői eljárásokban a magyar nyelvet nem beszélő ügyféllel, magyar nyelvet nem beszélő képviselővel való kommunikációnak, valamint azt, hogy hogyan lehet a közjegyző előtt idegen nyelvű okiratokat felhasználni. Jelen dolgozatnak nem tárgya a közjegyzői idegen nyelvi jogosítvány és az, hogy hogyan készíthetnek a közjegyzők maguk idegen nyelvű okiratokat, hiteles fordítást, valamint a fordítás határon átnyúló kézbesítés esetén mivel ezekre vonatkozóan születtek publikációk.[1] Hanem csak azt az esetkört vizsgáljuk, amikor az ügyfél olyan nyelvet ért csupán, vagy a felhasználni kívánt irat olyan nyelven van kiállítva, amelyre vonatkozóan az eljáró közjegyzőnek, közjegyzőhelyettesnek nincs nyelvi jogosítványa.
Talán evidensnek tűnik, de a gyakorlatban mégsem mindig egyszerű annak a megítélése, hogy az ügyfél, aki kapcsolatba lép, beszél-e magyarul. Az ügyfél nyelvtudását a közjegyzőnek meg kell ítélnie, mert ettől függ az, hogy a továbbiakban magyarul tudó vagy magyarul nem tudó személynek kell-e őt tekintenie. Ez utóbbin múlik az, hogy milyen módon kell az okiratot elkészíteni ahhoz, hogy az az elérni kívánt joghatást kiváltsa. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.), a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Kjtv.) többféle fogalmat is használ arra nézve, mit vagy mennyire kell az ügyfélnek tudni a nyelvből, a nyelven: "nyelvet érti", "beszél", "adott nyelven írni tud", "olvasni tud". Ez a sokszínűség nyilvánvalóan nem lehet véletlen, a megjelölésnek jelentősége van. Eltérő súlya lehet az egyes szabályok esetében annak, hogy valakinek a nyelvtudása aktív-e - érti, beszéli a nyelvet - vagy passzív, csak érti a nyelvet; inkább csak szóban ért, beszél-e egy nyelven, vagy ír, olvas is-e az adott nyelven. Adott esetben egyáltalán nem könnyű megítélni, hogy a szükséges mértéket eléri-e az ügyfél nyelvtudása, különösen akkor, ha kevés a közvetlen kommunikáció az ügyféllel az eljárásban. Elkerülhetetlenül szükséges azonban az, hogy legalább annyi szóbeli és személyes egyeztetés történjen a közjegyző és ügyfele között, amelynek alapján a kérdés eldönthető.
Legegyszerűbb a helyzet akkor, ha az ügyfél egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset beszél magyarul, hiszen akkor rögtön kiderül, hogy tolmácsra, fordításra lesz szükség. Bonyolultabb eset, ha tapasztalható, hogy kommunikál valamennyire, de a nyelvtudása elégtelen-
- 50/51 -
nek tűnik. Személyesen megjelenő és szóban hibákkal vagy akcentussal kommunikáló személy esetén a külföldi állampolgárság, külföldi születési hely, lakóhely, idegen hangzású vagy írásmódú név, esetleg anya idegen hangzású vagy írásmódú neve felvethetik, hogy alaposabban kell vizsgálni, mennyire érti a magyar nyelvet.
Konkrét ügyben, közjegyzői okirat érvényessége tárgyú G.45.035/2013/31. számú perben a Fővárosi Törvényszék például értékelte ezeket a körülményeket: "[B]ár a közjegyző a felperes által személyazonosság igazolásához felhasznált okiratból tudhatta, tudnia kellett, hogy a felperes nem magyar állampolgár, a magyar hatóságok által kiállított igazolványban a felperes édesanyjaként egy magyar személy került feltüntetésre. A perben ugyan a felperes tisztázta (...) és születési anyakönyvi kivonatával igazolta, hogy édesanyja nem a magyar hatóságok által kiállított igazolványban feltüntetett személy, a közjegyző által ez a körülmény nem volt ismert, a felperes ügyvezetője által használt hatósági igazolványban pedig a felperes édesanyja magyar személyként került feltüntetésre, és a felperes törvényes képviselőjének asszonyneve is arra utal, hogy magyar férje van, ő személy szerint a magyar nyelvet beszéli, Magyarországon él."
A Kjtv. szerint ha a közjegyzőnek a fél - képviselő útján történő eljárás esetén a képviselő - által beszélt nyelvből nincs nyelvi jogosítványa, a közjegyzői okiratot magyar nyelven tolmács közreműködésével készíti el (Kjtv. 128. §). Ennek értelmében a közjegyzői okirat mindenképpen egy nyelven, magyarul készül. Az okirat fordítását nem kell, és nem is lehet az okirathoz fűzni. Az okirat felolvasása során a tolmács fordítja azt le az ügyfél részére. A Kjtv. alapján ilyenkor a közjegyzői okirat elkészítésénél két ügyleti tanú közreműködése szükséges (Kjtv. 124. § b) pont). Az okiratot mind a hárman alá is írják, a tolmács nem lehet egyszersmind ügyleti tanú. Az ügyleti tanúk nem kell, hogy értsék a nyelvet, amelyre a tolmács fordít, az ő feladatuk tanúsítani, hogy a felolvasás, tolmácsolás, aláírás stb. megtörtént. A Kjtv. 125. § rendelkezése szerint nem lehet viszont ügyleti tanú ebben az esetben az, aki nem tud magyarul. Az ügyleti tanú alkalmazásának hiányában az elkészült okirat "közokiratnak nem tekinthető", amint azt a Pécsi Ítélőtábla a Gf.V.40.025/2021. számú ügyben kimondta.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
