Balás P. Elemér a két világháború közötti időszak egyik legjelentősebb jogásza volt,[1] akinek szerzői jogi munkásságának fénypontja az 1933-ban elkészített szerzői jogi törvényjavaslat. A javaslat akkor került előtérbe, amikor az 1945 utáni magánjogi reform során kiadták és mindenki számára ismertté vált. Levéltári forrásokból ismerhető, hogy a Vallás és Közoktatási Minisztérium szerzői jogi kodifikációért felelős tisztviselője felkérte Nizsalovszky Endrét a javaslat elemzésére, amely szöveg teljes terjedelmében fennmaradt. A tanulmány célja amellett, hogy általánosságban ismerteti Balás törvényjavaslatát, néhány témakörben, így pl. a személyiségi jogok, a szerzői jog öröklése és a rádiósugárzás terén feldolgozza Nizsalovszky Endre kritikai írását.
Ahhoz, hogy megértsük Balás P. Elemér miért írta teljesen újra a szerzői jogi törvényt az 1930-as években, majd száz évet kell visszaugrani az időben. Vörösmarty Mihálynak, Toldy (Schedel) Ferencnek és Szemere Bertalannak köszönhetően Magyarországon a szerzői jogi kodifikáció igen korán, a porosz és az osztrák szerzői jogi törvényekkel párhuzamosan elkezdődött.[2] Azonban az 1840-es években készült szerzői jogi javaslatok
- 87/88 -
egyike sem került elfogadásra.[3] A kiegyezés új lendületet adott a szerzői jogi kodifikációnak, sorra jelentek meg a javaslatok kiváló szerzők, így például Arany László tollából.[4] Azonban nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a szerkesztési elveit és főbb rendelkezéseit tekintve az 1884-ben elfogadott törvény nem sokban különbözött Szemere Bertalan 1844-es javaslatától, illetve Arany javaslatától, amely a később megjelent német szerzői jogi törvényre támaszkodott. A törvény szövegének idejétmúltságát szemléleti az 1906. évi jogászegyleti vitán elhangzott két hozzászólás is. Kenedi Géza hírlapíró és neves szerzői jogász úgy vélte, hogy a korábbi porosz-német mintának a követése azt eredményezi, hogy "ostoba helyzetben vagyunk, ha egy olyan külföldi törvényt és akkor veszünk át, amikor ott, ahonnan átvesszük, nemcsak alkonyodik, hanem be is sötétedik."[5] Fényes Samu pedig az évtizedek alatt újra és újra elővett és átírt szövegezésre utal, amikor felhívja a figyelmet a törvény belső ellentmondásaira és kazuisztikus rendelkezéseire: "[d]e mi, akik azt mondjuk, hogy nem értjük, még mindig többet értünk belőle, mint azok, akik azt mondják, hogy értik, mert aki azt mondja, hogy érti, az egyáltalán nem érti."[6] Látható tehát, hogy az alig két évtizede hatályban lévő 1884. évi szerzői jogi törvénynek komoly kritikája volt, és ez idővel csak egyre fokozódott. Szakirodalmi forrásokból ismert, hogy a Berni Egyezményhez már az 1910-es években akartunk csatlakozni és ezzel együtt tervbe volt a szerzői jogi törvény vagy novelláris megújítása vagy pedig teljes megújítása, de ez az I. világháború miatt elmaradt. A Trianoni békeszerződés előírta a Berni Egyezményhez való csatlakozást, amellyel együtt egy új szerzői jogi törvényt is elfogadott az országgyűlés, amely 1921. december 31-én lépett hatályba.[7] Az 1884. évi és az 1921. évi szerzői jogi törvények összehasonlításából azonban látható, hogy a normaszöveg lényegében mindössze pár helyen módosult, kiegészítették néhány rendelkezéssel (pl. mozgófényképészeti alkotások), de sem a szerkezete, sem a nyelvezet nem változott, tovább hordozta magán a régmúlt terheit. Egy, a törvény belső ellentmondásainak köszönhetően elvesztett per kapcsán fakadt ki az ismert kiadótulajdonos Révai Mór János a pört megíró esszéjében: "[A bitorlás] szónak beiktatása a magyar törvénybe okozza azt, hogy ha valaki egyhuzamban elolvassa a német Urheberrecht-törvényt az olyan benyomást tesz, mintha az evangéliumot olvasná. Egy szelíd, szép, paragrafusokba foglalt áttekintése a szerző és kiadó közötti viszonynak. Ha valaki a magyar törvényt
- 88/89 -
együltében elolvassa, úgy érzi, mintha a hetedíziglen büntető Isten szabna törvényt egymást halálra üldöző ellenségek között. Ha valaki ezer esztendő múlva, a mi korunk kultúráját törvényekből fogja akarni megítélni és megállapítani [...], akkor nyilván oly következtetésre kell jutnia, hogy Magyarországon roppant élénk irodalmi élet uralkodott a huszadik században, amely rendkívüli visszaélésekre vezetett és hogy azok az emberek, akik a szellemi termékek piacrahozásaval voltak megbízva, csak a legszigorúbb megbélyegző törvények útján voltak csak pórázon tarthatók, annyira haszontalan, léha, önző, és lelkiismeretlen emberek voltak. Pedig a valóság az, hogy amióta a szerzői jog fogalma átment a köztudatba, alig fordult rá eset a mi területünkön, hogy valaki olyfajta bitorlást követett volna el valamely írói művei szemben, mint amit az angol pl. "piracy" névvel jelez."[8]
Mindezen előzmények után írta meg az Igazságügyi Minisztérium munkatársaként Balás P. Elemér saját szerzői jogi javaslatát az 1930-as évek elején. A törvényben szabályozni kívánt témaköröket már az 1920-as években megjelent több tanulmányában publikálta, majd egyes részeit, így például a törvény általános indokolását cikk formájában megjelentette.[9] Maga a normaszöveg csak később vált ismertté. Ugyanis 1945 után a Vallás- és Közoktatási Minisztérium - a többi jogterülethez hasonlóan - szorgalmazta a szerzői jog újraszabályozását. Egyrészt az időközben lezajlott nemzetközi szerzői jogi fejlemények (a Berni Egyezmény 1928-as Római majd 1948-as Brüsszeli felülvizsgálata) miatt, másrészt, hogy megfelelő szellemiségű törvény szülessen. A feladat koordinálásával a minisztérium egyik szervezeti egységeként működő Szerzői Jogi Szakértő Bizottságot bízták meg. A munka kettős célú volt. Kerekesházy József mint a Bizottság jegyzője egyrészt közel egy tucat érdekképviseleti szervezettől és több minisztériumtól kért be javaslatokat, milyen pontokon lenne szükséges azonnal beavatkozni a szerzői jogi szabályozásba. Ez az irány elsősorban novellárisan módosította volna az 1921. évi szerzői jogi törvényt és néhány helyen az 1875. évi kereskedelmi törvény kiadói ügyletekről szóló 8. fejezetét. A másik cél egy új törvény elfogadása. Kerekesházy felvette a kapcsolatot valamennyi korábban szerzői jogi kodifikációval foglalkozó személlyel. Alternatíva híján az egyedüli kiindulási pont Balás P. Elemér javaslata volt, amely korábban a háborús időszak miatt ad acta került az Igazságügyi Minisztériumban. A Bizottság a Balás-féle javaslat szélesebb támogatottsága érdekében a minisztérium ankétsorozatot szervezett, sőt a Magyar Jogászegylet a javaslatot indokolással együtt 1947-ben megjelentette. Ettől az időponttól számítható, hogy a szélesebb nagyközönség is megismerhette Balás javaslatát. Ugyanekkor kérte fel Kerekesházy József Nizsalovszky Endrét, hogy véleményezze az eredetileg a 30-as években írt tervezetet.[10] Erről a következő fejezetekben lesz szó.
Ez az időszak rendkívül terhes volt a magyar közigazgatásban, így hiába állt volna fel egy kiváló bizottság (Kovács István, Nizsalovszky Endre, Beck Salamon, Alföldy Dezső),
- 89/90 -
hogy elkészítse az új szerzői jogi törvényt, pénz híján és érdekmúlásból az érdekeltek végül megegyeztek abban, hogy átfogó reform helyett elegendő lesz a szerzői jogi törvény kisebb mértékű módosítása. Természetesen végül ez is elmaradt és az új (régi) szerzői jogi törvényt csak 1969-ben fogadták el, 1970. január 1-jei hatálybalépéssel.
Balás a törvényjavaslatát az 1930-as évek elején készítette, mint az Igazságügyi Minisztérium törvényelőkészítő osztályának munkatársa. A törvénnyel és a hozzá tartozó általános és részletes indokolással 1933-ra készült el. Az 1947. évi kiadás előszavából ismerhető meg, hogy Balás a javaslatát 13 évvel később is teljesértékű szövegnek tartotta. "Munkálatom soha tárgyalásra nem került és így jelen szövegében teljesen egyéni művem. Amikor megváltam az igazságügyminisztériumtól, megbízást kaptam a szerzői jog reformjának előkészítésére, de további széleskörű tanulmányaim során arra a meggyőződésre jutottam, hogy eredeti javaslatom végleges formát jelent, az idő azonban nem alkalmas a szerzői jog maradandó megreformálására. Ma, amikor ennek ideje elérkezett, úgy látom, hogy munkálatom aktuális és eredeti alakjában alkalmas arra, hogy motora legyen a jogászi közvélemény kialakításának a szerzői jog újjáalakítását illetően. Ezért változatlanul bocsátom közre."[11]
Balás alapvetően nem tartotta a korabeli szabályozás hiányosságának, hogy az nem éppen írott törvényben, hanem a bírói jogfejlesztésen keresztül válik a joggyakorlat részévé: "[...] a tételes törvény hiánya nem okvetlenül jelenti élő jogunknak is a hiányát, amennyiben bírói gyakorlatunk - éppen Alföldy érdemeként - számos hézagot betöltött máris, úgyhogy a törvényhozási reform sok tekintetben már csak a jogalkalmazásban kialakult elvek szankcionálását jelentené."[12] Mégis munkájának a fő célja az volt, hogy a magyar szerzői jog a maga egészében részesüljön törvényi felülvizsgálatban.
Tekintettel arra, hogy Balás javaslata egy 135 oldalas teljes szerzői jogi törvény általános és részletes indokolással, és már több kiváló jogász, így Alföldy Dezső, Ruszthi Hunor és Mezei Péter is elemezték, jelen írás célja Nizsalvoszky Endre írásából három szerzői jogi kérdéskör bővebb elemzése.[13]
Kerekesházy József felkérésére Nizsalovszky 1948. január 27-én készült el a javaslat 34 oldalas tanulmányával.[14] Nizsalovszky az elemzés során elsődlegesen a javaslat azon
- 90/91 -
rendelkezéseihez fűzött hosszabb-rövidebb észrevételeket, amelyek az 1921. évi törvényhez képest kiemelt újdonságnak számítottak.[15] Ezen felül több megjegyzése is lett volna a javaslat szerkezetére és a szövegezéshez, azonban azt csak akkor tartotta volna időszerűnek, miután az alapkérdések tekintetében megismerhetővé válik a kormányzat álláspontja.
Az elemzés többek között a következő témaköröket ölelte fel: a szerző személyiségi jogainak kérdése, a szerzői mű helyett a szellemi alkotás kifejezés használata, a szerző meghatározása, a felhasználási módok nyílt végű felsorolása, a szerzői jog túlzott korlátozása, a követő jog és a fizető köztulajdon szabályozása, a szerzői jog öröklése, a házastárs és az ábrázolt személy jogai, az előadóművész védelme, a hanglemez felhasználása, rádiózással kapcsolatos kérdések, a Szerzői Jogi Szakértő Bizottság hatáskörének bővítése és végül a szerző (a mű nyilvánosságra hozatalhoz kapcsolódó - tehát negatív irányú) visszavonási joga. A tanulmány terjedelmi korlátok miatt ezek közül hármat, a szerző személyiségi jogának kérdését, a szerzői jog öröklését, és a rádiózáshoz kapcsolódó szabályokat ismerteti.
"Általános rendelkezések
1. A szerző joga
1. §
[1] A szellemi alkotás szerzőjének joga van a törvény és mások jogának korlátai közt arra, hogy személyiségét alkotására vonatkozóan szabadon érvényesíthesse és hogy ebben őt senki se háborítsa.
[2] Ehhez képest a szerzőnek joga van, arra, hogy alkotására vonatkozó szellemi és vagyoni érdekeit az említett korlátok között mindenkivel szemben megoltalmazhassa. "[16]
Balás P. Elemér a Berni Egyezmény 1928-as római felülvizsgálata során beiktatott, majd 1931-ben törvénnyel is ratifikált személyhez fűződő jogokat elismerő szakaszt tekinti az egyezmény legnagyobb vívmányának.[17] Balás nem elégszik meg azzal, hogy a római szöveg lényegében a magyar jog része, illetve, hogy a Kúria több ítéletével is elismerte a szerző személyhez fűződő jogainak egyes elemeit, hanem egy teljes rendszert kívánt felépíteni erre a személyiségi jogi megközelítésre alapozva.
- 91/92 -
A javaslat a Magánjogi törvényjavaslat 107. §-ának a szellemi alkotásokra vonatkoztatásával kezdődik.[18] Balás úgy véli, hogy ezzel az általános meghatározással szemben nem ellenkezik a szerző szellemi és vagyoni érdekeinek külön-külön történő megemlítése, hiszen a személyiség általános jellegű szellemi és vagyoni irányú érvényesülése is csupán az első bekezdésben említett korlátok között érvényesülhet. A részletes indokolás szerint "[a] javaslatnak ugyanis az az álláspontja, hogy a szerzőnek mind szellemi, mind vagyoni érdekei megóvására irányuló joga benne rejlik az általános magánjogi személyiségi jog tartalmában és - miként a személyiségi jog általában - csak annyiban esik korlátozás alá, amennyiben törvény másképpen rendelkezik, vagy másnak jogszabályon alapuló konkrét alanyi joga áll vele szemben."[19] Balás álláspontja szerint, ha a szerző szellemi érdekének megóvására irányuló jog mégis különbözik a személyiségi jognak a Magánjogi Törvényjavaslat szabályaitól, az csak a szerző és a szellemi alkotás közt levő viszony sajátos természetéből következik. A szerzői jog egyes helyzetekben kitágítja az általános személyiségi jogot, mint például, amikor a javaslat lehetővé teszi a személyhez fűződő jogok fennállásának függetlenítését attól, hogy életben van-e a szerző. Így az ember halála után az általános kegyeleti (azaz egy redukált személyiségi) jog helyett a szerzők személyiségi jogai változatlan terjedelemben fennmaradnak.
Balás tehát a szellemi alkotás szerzőjének szellemi és vagyoni érdekei oltalmazásához való jogát a személyiség szabad érvényesítéséhez való egységes, abszolút jog különböző, de egymástól élesen el sem határolható vonatkozásokban való megnyilatkozásának látja. Nizsalovszkynak ezzel az alapvetéssel komoly problémái voltak. Nizsalovszky szerint Balás úgy véli, hogy ez az álláspont, illetőleg a tervezet anyagának erre az alapelvre felépítése logikusan következik a római szerzői jogi nemzetközi egyezménynek a személyhez fűződő jogokat elismerő rendelkezéséből. Nizsalovszky nem értett egyet ezzel a következtetéssel. Szerinte ugyanis a római szöveg nem elismerte, hanem csupán felismerte a szerzők személyhez fűződő jogait a vagyoni jogok mellett, de nem foglalt állást egyik elmélet mellett sem. Hangsúlyozza, hogy "az egyezmény világosan kifejezi, hogy a személyiségi jogok a szerzőt a vagyoni jogoktól függetlenül (»Independamment«) illetik meg és míg az egyezmény a vagyoni jogok védelmének terjedelmét és módját igyekszik tüzetesen szabályozni, addig a 6/a. cikk (2) bek. az Unió országainak hazai törvényei számára messzemenő szabadságot enged."[20]
Habár Balás célja a javaslat megírása során az volt, hogy a magyar tételes jog szabályai a nemzetközi viszonylatban már megtörtént átalakuláson menjen keresztül és hogy az egyezmény által megvalósított haladásnak a konzekvenciáit a törvényjavaslatban teljes mértékben levonja, Nizsalovszky szerint ezzel a Javaslat messze túlmegy az egyezmény gondolatmenetén, sőt az új kidolgozással lényegileg mást nyújt, mint amit az Unió államaitól az egyezmény kíván.
- 92/93 -
Nizsalovszky megérti azt, hogy a szerző személyiségi jogainak nemzetközi elismerése lényeges lépés volt és ez okot adhatna a teljes Berni Egyezmény felülvizsgálatára, ami azonban repedésekhez vezethetne az unió tagországai között.[21] Csábító is lenne "az az elképzelés, hogy a fejlődés előbb-utóbb bekövetkező új fázisa felé az úttörő lépés érdeme a magyar törvényhozáshoz fűződjék."[22] Mindezt ugyanakkor csak akkor tekintené helytállónak, ha valóban a római szöveg ismerte volna fel először a szerzői jog és személyiségi jog viszonyát. Ez azonban szerinte nem helytálló, mert e két jog viszonya már régóta szakmai vita tárgya (utal Kohler, Klostermann, Osterrieth, Regelsberger, Dernburg, Darras szerzőkre), sőt egyes tagállamokban, így az 1901. évi német szerzői jog törvénnyel már megtörtént a szabályozása. Nizsalovszky úgy érzte, hogy Balás a Római Szövegre hivatkozva akarja az addigi dualista megközelítésű magyar szerzői jogi felfogást monista szemléletűre cserélni, a szerzők számára elválaszthatatlan - és lényegében elidegeníthetetlen - jogokat biztosítva.
Nizsalovszky külön kiemelte, hogy a magyar bírói joggyakorlat védelmébe vette a szerző személyiségi jogait, mégpedig anélkül, hogy e jogokat az 1921. évi szerzői jogi törvény elismerte volna. Nyilvánvaló számára, hogy a szerzői jog jogszabályainak átalakulása nem azért maradt el, mert erre idő nem volt, hanem azért, mert ezzel a lehetséges átalakulással szemben elvi okokból az érvek és ellenérvek felmérése után a domináns álláspont szembehelyezkedett. Nizsalovszky azt is elismerte, hogy a Balás által követett személyiségi jogi iskolának sok nemzetközi követője van, utalva itt Gierke, Beseller, Allfeld, Lehmann munkásságára, de a Balás által felhozott "a szerzői jognak a személyiségi jogoktól eltérő természete, vagyis a dualisztikus felfogás és a szerzői jognak immateriális vagyonjog jellege ellen[i]"[23] érvek Nizsalovszkyt összességében nem tudták meggyőzni.
Nizsalovszky elismerte, hogy a személyiségi jogok felismerésének korszakalkotó jelentősége van a jogtudomány fejlődésében, és hogy erre a szerzői jog kialakulásának hatása volt, de emlékeztet, hogy a személyiségi jog már a római jogban is megjelent. Közismert példaként említi a római praetornak azt az interdictumát, amely "az alaptalanul rosszhírbe került kiváló polgárnak védelmet nyújtott szülővárosának azzal az elhatározásával szemben, hogy a szobrát a városba vezető főútvonalról eltávolítsa."[24] Nizsalovszky összességében óvott attól, hogy a (szerzői) személyiségi jogoknak túl nagy jelentőséget tanúsítsunk, hiszen véleménye szerint a személyiségi jogok, nem csak a szerzői joggal nem alkotnak egy egységet, hanem a többi alanyi joggal sem olvadnak egységbe. Állítása szerint ugyanis "közvetlenül vagy közvetve minden vagyoni jog keletkezésének előzményei során az ember személyiségéhez jutunk el. Ebből lehet arra az eredményre jutni, hogy minden alanyi magánjog személyiségi jog, amelynek a vagyoni vonatkozások csak egyik elemét alkotják, de nem tartom helyesnek ezt a konzekvenciát, éppencsak a szellemi alkotások esetére levonni, másutt pedig a tradicionális magánjogi felfogást fenntartani."[25]
- 93/94 -
Nizsalovszky sarkos megállapítása szerint a haladás útja nem a Balás-féle javaslat megoldása felé vezet. Álláspontja szerint a római szöveggel, az 1936. évi osztrák szerzői jogi törvénnyel és az 1928. évi szovjet szerzői jogi törvénnyel is az állt összhangban, hogy "a szerzői jog vagyoni jog, de a szerzőt éppen a mű eredetére tekintettel a már megalkotott műre is illetik bizonyos személyiségi jogok, még pedig attól függetlenül, hogy a szerzői jog, őt illeti-e meg, vagy, hogy a szerzői jog egyáltalán fennáll-e még. Úgy vélem, nem kívánatos, hogy a törvény elméleti vita esetében határozottan a vitatkozó felek egyike mellé álljon. Helyesebb, ha olyan megoldást választ, amely az élet gyakorlati problémáit helyesen megoldja, de az elméleti kérdést nyitva hagyja."[26] Nizsalovszky szerint számtalan olyan jogintézmény volt, amelyet versengő elméletek vesznek körül, legyen az az értékpapírok joga, vagy a kereskedelmi társaságok. Véleménye szerint nem feladata a törvényeknek állást foglalni a sok értékpapír elmélet vagy jogi személyiségi elmélet egyike mellett sem. A jogszabályok a mindennapi élethez biztosítják a keretet, míg az elméleti vita tovább folytatható.[27]
Nizsalovszky, mielőtt saját normaszöveget javasolt, még egyszer összefoglalta, hogy nem látja gyakorlati előnyeit a javaslat megoldásának, és a szerzői jogi jogosítványok ilyen fokú egységként kezelése a gyakorlatban inkább a csak a bizonytalanságot fokozná. Példaként hozza fel, hogy maga a Javaslat sem konzekvens a szerzői jog kifejezés használatával, sőt, egyes rendelkezéseknél (így pl. a szerző halálakor) a monista törekvések ellenére a jogok különválnak.
Nizsalovszky Endre javaslata az 1. §-ra:
"[1] A szellemi alkotás szerzőjének joga van arra, hogy alkotására vonatkozó vagyoni érdekeit a törvény és mások jogának korlátai között mindenkivel szemben megoltalmazhassa. (Szerzői jog.)
[2] A szerzőnekjoga van arra is, hogy a szellemi alkotás, mint személyisége érvényesítésének eredménye tekintetében szellemi érdekeit is érvényesíthesse és ebben őt senkisem háborítsa. (A szerző személyiségi joga.)"[28]
Nizsalovszky ezt követően 29 oldalban elemzte Balás javaslatát, de megjegyzi, hogy érdemben véleményezni a Javaslatot csak az után érdemes, ha a szerzői joggal, a szellemi alkotással és a szerző személyiségi jogával kapcsolatos alapvető kérdésben döntés születik, hisz a Javaslat elvi alapja kihathat a teljes szövegre.
- 94/95 -
"21. §
[1] A szerző vagyoni érdekeinek érvényesítésére irányuló joga halálával átruházás (22. §) hiányában - törvényes örököseire száll át. Az uratlan hagyatékra fennálló háramlási jog nem terjed ki a szerző jogára. Az örökös nélkül meghalt szerzőtárs joga a többi szerzőtársra vagy jogutódaikra száll.
[2] A szerző életében nyilvánosságra nem hozott alkotást a szerző halála után mindaddig nem szabad nyilvánosságra hozni, amíg le nem telt az az idő, melyre a szerzőnek végrendeletbe foglalt tilalma vonatkozik.
[3] Azon a testi tárgyon, mely képzőművészeti alkotást eredeti példányként hordoz, a szerző halála után nevét - ideértve közismert művészi nevét - vagy jegyét feltüntetni a 20. § 2. bekezdésében felsoroltak sem jogosultak.
[4] A szerző halála után örököse az alkotáson csak úgy tehet változtatást, ha ezt a közönség számára felismerhetővé teszi."
Az 1884. évi és az 1921. évi szerzői jogi törvények a szerzői jog feletti rendelkezésre lényegében változatlan szabályokat tartalmaztak.[29] A szerzői jog halál esetére történő átszállásának kétértelmű szabályozását Balás átvette az 1921-es törvényből, amely úgy fogalmazott, hogy a szerzői jog élők között vagy halál esetére, korlátlanul vagy korlátozva átruházható; átruházás hiányában a szerzői jog a törvényes örökösökre száll.
Nizsalovszky szerint, ha az örökhagyó minden vagyonát a végrendeletében kijelölt örökösre hagyná, de a szerző jogait külön, mintegy halálestre szóló ajándékozásként, a végrendeletben nem említenék meg, akkor a végrendeleti örökös a szerzői jogokra nem tarthatna számot. Aggodalmát fejezte ki, hisz ez végső soron arra is vezethetne, hogy a végrendeleti általános örökösnek csupán jelentéktelen ingóságok maradnak, "míg a törvényes örökösök - az örökhagyó nyilvánvaló szándékával ellentétben - a szerzői jogokban nagy értéket kapnának. Helyénvaló lenne kifejezni, hogy »az örökhagyónak az egész vagyonáról, vagy vagyona bizonyos hányadáról tett rendelkezése kétség esetében a szerzői jogokra is kiterjed.«"[30] Ebben amúgy Nizsalovszkynak teljesen igaza volt, hiszen ez a probléma mind a mai napig fennáll, mert a gyakorlat szerint szerző esetében külön kell/lehet rendelkezni a szerzői jogokról, és amennyiben a hagyatékátadó végzésben a közjegyző nem tesz említést a szerzői jogokról, - mert például az örökösök nem is tudnak az
- 95/96 -
elhunyt szerzői aktivitásáról - egy esetleges későbbi felhasználás során nem tudják bizonyítani szerzői jogosultságukat a felhasználás engedélyezésére és póthagyatéki eljárás keretében kell a szerzői jogot is "felvenni" a hagyaték tárgyai közé.
Nizsalovszky másik kiváló észrevétele - ami szintén ma is problematikus -, hogy a javaslat megoldatlanul hagyja a törvényes örökösökre maradt szerzői jog állagörökösének és a haszonélvezetre jogosított özvegy viszonyát. Nizsalovszky számára ez nem új keletű téma, hiszen a Magyar Magánjog V. kötetében részletes elemzést közölt.[31] Ezért javasolja, hogy a Javaslat legalább néhány alapvető rendelkezést tisztázna, így például, hogy "a haszonélvezet fennállása alatt az értékesítés joga a haszonélvezőt illeti, az előállított példányok gyümölcsöknek tekintendők, tehát a haszonélvezet megszűnése után nem a szerzői jog állagjogosultjára szállanak, hanem a haszonélvezőé maradnak, hogy kiadói szerződést nem az állagjogosult, hanem a haszonélvező köthet, és a kapott ellenérték jövedelemnek minősül, hogy viszont a haszonélvezeti jog megszűnése után a kiadó további példányokat nem állíthat elő, az állagjogosult viszont nincs korlátozva a haszonélvezővel szerződött kiadó ama fennmaradó joga által, hogy a már meglévő példányokat forgalomba hozhatja."[32]
Ugyan minősítés nélkül, de Nizsalovszky az állam öröklésének (háramlási jog) kizárását kimondó passzus életszerűtlenségére is bemutatott egy példát. Nizsalovszky szerint elképzelhető, hogy megszűnhet a szerzői jogosultság, ha egy első házasságból származó állagörökös gyermek előbb hal meg, mint a második feleség, akinek javára fennáll az özvegyi haszonélvezet. Az 1880-ban Kováts Gyula javaslatára bekerült az államkincstár öröklését kizáró rendelkezés az 1940-es évekre túlhaladottá vált, amit többek között Balás javaslatát szintén bemutató Alföldy Dezső is kritizált írásában.[33] Habár az állam az 1959. évi Polgári Törvénykönyvben szükségörökösként megjelenik, a szerzői jog terén az állam öröklése az 1921. évi szerzői jogi törvény azonos jogforrási szintje miatt egészen 1970-ig, az 1969. évi szerzői jogi törvény hatálybalépéséig kizárt lesz.
- 96/97 -
Ugyan a 21. szakasz négy bekezdésből állt, Nizsalovszky munkamódszerére jellemzően, csak 1-1 számára is érdekes rendelkezéshez fűzött megjegyzést, a többivel nem foglalkozott.
A korábbi szerzői jogi törvényeinkben a szerzői művek és felhasználási módok (vagyoni jogok) zárt végű és taxatív felsorolásának következménye volt, hogy amint egy újabb műtípus (mozgófényképészeti mű) vagy egy újabb felhasználási mód (hangrögzítés, megfilmesítés, telefonhírmondó, rádiósugárzás, zeneművek nyilvános előadása rádióról) megjelent, egyből hiányossá vált. A jogosultaknak általában évekbe telt, mire érvényt tudtak szerezni vagyoni érdekeiknek és az új szerzői jogosultság a Kúria törvénypótló ítéletével a magyar jog részévé válhatott.
Az 1921. évi szerzői jogi törvény szerint a szerzői jog bitorlásának tekintendő különösen a szerző beleegyezése nélkül a műnek átvitele mechanikai előadás céljára szolgáló készülékekre, állandó vagy cserélhető alkatrészeikre.[34] Alapvetően ez a rendelkezés a hangrögzítés jogát védte, amelyet először a János Vitéz ügyben ismert el a Kúria.[35] Az 1920-as évek végére, mikorra a rádiózás elterjedt, a jogtudomány és a bíróság is e rendelkezésbe próbálta a rádiósugárzást beleérteni. Balás P. Elemér abból indult ki, hogy ugyan a törvény meghatározza a szerző egyes jogait, de a jogalkotót nem a korlátozás, hanem a teljes körű védelem vezérelte.[36] Hasonlóan állt a kérdéshez a Kúria is. A Kúria álláspontja szerint az "átvitele" kifejezés "rögzítésként" való értelmezése a törvény indokolatlan megszorításához vezetne. Érdemes a Kúria érvelését a maga teljességében idézni, mert kiválóan jellemzi a korszak jogértelmező-törvénypótló bírói gyakorlatát: "[a] törvény szóbanlevő rendelkezésében annak helyes értelme szerint a mű átvitelét kell érteni minden olyan készülékre, amely készülék a reá átvitt művet mechanikai úton adja elő (reprodukálja). Már pedig a rádiónál a mikrofon előtt elhangzott beszéd, ének, zene hanghullámai a mikrofonban megfelelő áramváltozásokat (áramingadozásokat) idéznek elő. Ezeket, a leadó által átvett és megerősített áramváltozásokat az antenna mint rádióhullámokat kisugározza a térbe. Ezek az elektromos hullámok a felvevő készülék antennájára esve áramváltozásokat keltenek, amelyek a fülkagylóban vagy hangszóróban megfelelő hanghullámokat hoznak létre. A fülkagyló s hangszóró tehát a mikrofonnál elhangzott beszédet, éneket, zenét mechanikai folyamat útján adja vissza, s így a műnek rádió útján való közlése nem egyéb, mint a Szjt. 6. §. 9. pontjában említett átvitel oly készülékre, amely azt mechanikai úton visszaadni vagyis előadni képes. A rádió tehát nem pusztán hangtovábbítás, hanem az elhangzott hangnak mechanikai úton való reprodukálása."[37] Ahol
- 97/98 -
pedig szórják a rádiójeleket, ott valaki fogja is, és nem egyszer kereskedelmi vendéglátóhelyeken kapcsolják be a fogyasztók számára. Ezért a rádióval kapcsolatos jogviták nem álltak meg a rádiósugárzás szintjén. A szerzők bepereltek egy vendéglátóhelyet, ahol rádióról szólt nyilvánosan a zene. A Kúria előző, már-már tudományos-fantasztikus döntését folytatva kifejtette, hogy az átvitel "legkésőbb azáltal fejeződik be, hogy a rádióhullámokat az emberi fül dobhártyáján hangként ható rezgések előidézésére alkalmas készülék felfogja. A műnek e készülék útján való leadása, esetleg nyilvános leadása ellenben a szerzői jog szempontjából már önálló folyamat."[38] Mindebből az következik, hogy a sugárzás felhasználási mód a rádióstúdió és a rádiókészülék közötti folyamatot, a nyilvános előadás pedig a rádiókészülék és az emberi dobhártya közötti folyamatot jelentette.
A rádiósugárzást nemzetközi szinten a Berni Egyezmény 1928-as római szövege tartalmazta először. Az egyezmény 11/a. cikke szerint az irodalmi vagy művészeti mű szerzőjének kizárólagos joga volt arra, hogy művének a nyilvánosság felé rádió útján történő közlését megengedje.[39] A Kúria ítélete ugyanezt a védelmet kívánta biztosítani, csak az átvitel kiterjesztő értelmezésével jutott el a megoldásig.
Az előző alpontban kifejtettekből látható, hogy az 1930-as években a magyar joggyakorlat a római szöveggel azonos terjedelmű védelmet biztosított a szerzőknek, de az a tételes szerzői jogból nem következett, csak, ha a Kúria valamennyi releváns szerzői jogi ítéletének ismeretében voltunk. Balás P. Elemér kodifikációs törekvései ezért érthetők és méltányolhatók voltak, más kérdés, hogy Javaslatával és a szerzői jog tervezett korlátozásával mennyiben tudná szolgálni a gyakorlatot és a szerzők érdekeit.
" 43. § Nyilvános előadás felhasználása rádióközvetítésre
[1] Nyilvánosan (színházban, hangversenyteremben stb.) előadott szellemi alkotást rádióközvetítés céljára az alábbi korlátok között szabadon lehet felhasználni.
[2] Aki ily előadást üzletszerűen rendez, köteles megengedni a szükséges műszaki, berendezés elhelyezését és kipróbálását.
[3] Rádió útján nem lehet az 1. bekezdés alapján közölni színpadi mű első tíz előadását. Sorozatos előadások esetében az 1. bekezdésen alapuló jogot legfeljebb hetenként egyszer lehet gyakorolni.
[4] A rádióközvetítésnek mind művészi, mind műszaki szempontból megfelelőnek kell lennie.
[5] A felügyelet és ellenőrzés módját az iparügyi miniszter rendelettel szabályozza.
- 98/99 -
[6] Az ily rádióközvetítésért méltányos megtérítés jár a szerzőnek vagy jogutódának, úgyszintén a művészi előadótevékenység eredményének ily felhasználásába beleegyezésre jogosultnak (35. §). Megegyezés hiányában egyeztető bizottság kísérli meg a kiegyenlítést. E bizottság szervezetét és eljárását az igazságügyminiszter a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve rendelettel szabályozza. Ha az egyeztetés nem jár eredménnyel, a törvény rendes útján van helye eljárásnak."[40]
Ahogy 1908-1909 körül a hanglemezkiadásnál a nemzetközi szereplők (szerzők, hanglemezgyárak, Berni Uniós tagországok és nem tagországok egyaránt) rájöttek, hogy muszáj nemzetközi szinten egységesíteni a szabályozást, ugyanígy a rádiósugárzás is része lett a Berni Egyezménynek, a díjigény (kényszerengedély vagy méltányos díjazás, azaz a kizárólagos jog lerontása engedélyadást nem megkövetelő díjfizetésre) lehetőségének bevezetésével. Ennek a célja ma is az, hogy a már nyilvánosságra hozott műveket le lehessen adni a rádióban és ne legyen "akadály" a szerzők engedélye, és valamennyi rádión leadott (zene)mű jogszerű legyen.
Balás Javaslatának 14. szakasza[41] - a Római szöveghez hasonlóan - elismerte a szerző rádióközvetítéshez való kizárólagos jogát, de néhány paragrafussal később, a Római szövegből nem következő módon erősen visszanyeste. Nizsalovszkynak két észrevétele volt Balás javaslatának rádióval kapcsolatos rendelkezéseire. Egyrészt jogosan vetette fel - és véleményünk szerint ez a kiemelt szakasz az egész törvénytervezetet jól példázza -, hogy túlságosan kazuisztikus. Másrészt Nizsalovszky úgy vélte, hogy Balás, a Berni Egyezmény által biztosított a sugárzási jog gyakorlásának feltételeinek tagállami megállapításának lehetőségével és a díjigény bevezetésével túl messzire megy, sőt már szembe is megy a Berni Egyezménnyel hiszen a Javaslatnak a 43.§-a a rádió szempontjait túlzott mértékben érvényesítő rendelkezése.[42] Nizsalovszkynak abban igaza volt, hogy Balás szerzői jogi személyiségi elmélete maximálisan szerzőcentrikus. Ugyanakkor akár a sugárzási jognál, akár más rendelkezéseknél is hajlandó a piaci érdekeknek alávetni és korlátozni a szerzői vagyoni jogokat. Nizsalovszky véleményünk szerint tévedett a díjigény bevezetésének szükségességét illetően. Ahogy fogalmazott: "Ha a szerzőnek elismerjük azt a jogát, hogy a kiadói szerződésben a mű forgalomba hozható példányainak számát korlátozza és a kultúra terjedésének érdekében sem adunk jogot a kiadónak, hogy a közművelődés szempontjából nagy jelentőségűnek bizonyuló nyelvi alkotás példányszámát a szerző beleegyezése nélkül - bár ellenérték fizetése mellett - megtöbbszörözze, épen úgy el kell ismernünk a szerző jogát arra is, hogy hallgatóságának megsokszorozása ellen tiltakozzék."[43] Ugyanis a rádiózás terén ma is elengedhetetlen az, hogy a rádiószervezet bármilyen zenét betehessen és a jogdíjat a törvény által előírt kötelező közös jogkezelés
- 99/100 -
keretén belül, a közös jogkezelő szervezeteken keresztül intézzék. Ha mindenkitől kellene engedély, akkor csak a nagy, nemzetközi repertoárokat képviselő kiadók zenéje szólna a rádióban, a kisebb és sokszor hazai szerzők hangzásai még inkább elsorvadnának.
Balás sokszor kazuisztikus megoldására kiváló példa a 43. szakasz. Hiszen a megfogalmazott szerzői jogi korlátozás röviden ennyi: nyilvánosan előadott szellemi alkotást annak 11. előadásától kezdve rádióközvetítés céljára szabadon lehet felhasználni, ha a rádió méltányos díjat fizet. A többi öt bekezdés nem szerzői jogi rendelkezés és teljesen feleslegesen terhelte a normaszöveget. A 2. bekezdésből az következik, hogy a rádió bármely nyilvános előadásra kitelepülhetett és a szervezőnek ebbe nem lehetett beleszólása, a 4. bekezdés pedig pusztán technikai követelmény: értelemszerűen senki sem szeretne rosszul hangosított, vagy művészietlen előadást hallani a rádióban, mivel az az eredeti szervezők érdekeit is sérthette. A díjigény (méltányos megtérítés) és az egyeztető bizottság törvényben való rögzítése helyes, de az, hogy a felügyelet és ellenőrzés módját iparügyi miniszteri rendelet, az egyeztető bizottság tevékenységét igazságügyi miniszteri rendelet fogja szabályozni, tovább bonyolította a szerzői jogi szabályokat. A szerző jogainak ilyen fokú korlátozása pedig semmivel sem indokolható. Ha a rádió szeretne valamit közvetíteni, egyeztessen a szervezőkkel és fizessen nekik valamilyen (bérleti-közlési) díjat. Ha pedig a szervezők hozzájárulnak, akkor a rádió fizessen megfelelő díjat (díjigényt) a szerzőknek. Majd az élet eldönti, hány előadást tart indokoltnak közölni/nem közölni a műsor szervezője.
Ugyan Nizsalovszky elemzéséből mindössze három témát ismertettünk, de ez alapján kirajzolódhat bennünk egy általános kép, hogyan látta az alig tíz évvel fiatalabb kortárs Balás törvényjavaslatát. Nizsalovszky sok meglátása helyénvaló, hiszen a javaslat úgy teszi le a voksát egy adott elmélet mellett, vezetett be szerzői jogi fogalmakat - sokszor Balás saját magyarított vagy kitalált elnevezésével -, szerzői jogi intézményeket, hogy arról sem szűkebb, sem tágabb szakmai vita nem folyt, pontosabban nem folyhatott. Ugyanígy elmondható, hogy Balás valamennyi szerzői joghoz kapcsolódó kérdést egy törvényben kívánt szabályozni, nem pedig a büntető, az eljárás-, a sajtó-, vagy a rádiójogi szabályokban vagy az öröklési jogban. Ezért a Javaslat, - ahogy próbáltuk szemléltetni - sok helyütt kazuisztikus és majdnem annyi kérdést vetett fel, mint amennyi korábbi vitát elvarr.
Balás mentségére legyen mondva, hogy sajnos a szakmai vita az 1930-as években és az 1940-es években is elmaradt egyrészt Balás P. Elemér 1947 decemberében bekövetkezett halála, majd a polgári kor elmúlása miatt is. A törvényjavaslatának biztos, hogy jót tett volna, ha még a harmincas években részletes vitára bocsátják és mindenki kifejthette volna pro és kontra érveit. A viták során letisztult volna a fogalomhasználata, kigyomlálásra kerülhettek volna a nem szerzői jogi tárgyú rendelkezések, egyes helyeken a kúriai ítéletek szó szerinti beemelése helyett jobb lett volna, ha az elvi döntés magja kerül bele.
Mindenképp Balás érdeme, hogy ugyan nem ismert a javaslatának létrehozási körülményei (ki és miért bízta meg a minisztériumban a megírással), vette a fáradtságot és letett egy lehetséges megoldást a több közül. Mivel olvasott és széles látókörű személy volt, ezért nagyon sok előremutató szabályt tartalmaz, mint az előadóművészek védelme,
- 100/101 -
a követőjog és a fizető köztulajdon biztosítása, és egyes helyeken a díjigény megfogalmazása és biztosítása a jogosultak számára. Öröksége velünk él, hiszen javaslatának egyes pontjai, majdnem szó szerinti változatban tovább élnek a ma hatályos szerzői jogi törvényben is. És az is igaz, hogy vannak olyan általa és Nizsalovszky Endre által is felvetett problémák, amikre a mai napig nem született jogszabályi rendelkezés és az életnek kell eldöntenie. De talán jól is van ez így, nem kell mindent a jogalkotónak szabályoznia.
Elemér P. Balás was one of the most important lawyers of the period between the two world wars. The highlight of his work in copyright law was his copyright bill of 1933. The proposal came to the fore when it was published in the post-1945 reform of private law and became known to all. It is known from archival sources that József Kerekesházy, the official in charge of copyright codification at the Ministry of Religion and Public Education, asked professor Endre Nizsalovszky to analyse the proposal. Nizsalovszky's analysis has survived. The aim of this study is not only to give a general overview of Balás's proposal, but also to discuss some of the issues, such as personal rights, the inheritance of copyright and radio broadcasting, in the light of Endre Nizsalovszky's critical essay.
Many of Nizsalovszky's observations are correct, since the proposal puts down its vote in favour of a particular theory of personality, introduces copyright concepts and copyright institutions in a way that has not been the subject of a professional debate, or rather could not have been the subject of a professional debate. It can equally be said that Balás wanted to regulate all copyright-related issues in one law, rather than in their own place (criminal code, procedural law, press law etc.). Therefore, his proposal, as we have tried to illustrate in the paper, is in many places chaotic and raises almost as many questions as it settles previous debates.
In Balás's defence, unfortunately, the professional debate in the 1930s and 1940s was also stalled, partly because of the death of Elemér P. Balás in December 1947, and partly because of the passing of the 'civil era' A debate would have been very good for Balás's bill. The debates would have clarified its terminology and would have eliminated non-copyright provisions.
In any case, it is to Balás's credit that he has put one possible solution on the table. His proposal contains a great many forward-looking rules, such as the protection of performers, the right of resale and the guarantee of paying public domain. His legacy lives with us, as some of the points of his proposal, almost in verbatim, live on in the copyright law in force today. And it is also true that there are some issues raised by Balás and Endre Nizsalovszky that have not been addressed by legislation to date and that life will have to decide. But perhaps it is just as well that the legislator does not have to regulate everything. ■
JEGYZETEK
* A K 138618 számú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a K 21 pályázati program finanszírozásában valósult meg (a projekt címe: A magánjog fejlődése a két világháború között)..
[1] Schultz Márton: Balás P. Elemér. In: Homoki-Nagy Mária (szerk.): FORVM: Acta Jur. et. Pol. 2021/2. 15. p. http://acta.bibl.u-szeged.hu/70733/1/juridpol_forum_010_001_007-020.pdf
[2] Ezzel kapcsolatban l. Vörösmarty Mihály: A színházi drámajutalomról (vége). Athenaeum 1842.(II.2) 914. p., Toldy (Schedel) Ferenc: Néhány szó az írói tulajdonról. Athenaeum. 1838/45. 705-717. pp., Toldy (Schedel) Ferenc: Az írói tulajdon philosophiai, jogi és literaturai szempontból, az azt tárgyazó külföldi törvények, és vélemény egy magyar irójogi törvényről. Budapesti Szemle 1840/1. 157-237. pp., Szemere javaslatának elemzése Balogh Elemér: A Szemere-féle szerzői jogi törvényjavaslat. In: Ruszoly József (szerk.): Szemere Bertalan és kora 1. Szemere Bertalan Alapítvány. Miskolc, 1991. 149-172. pp. Szalai Emil: Szemere Bertalan szerzői jogi törvényjavaslata. In: Dárday Sándor (szerk.): Jogi dolgozatok a Jogtudományi Közlöny ötven éves fennállásának emlékére. 1865-1915. Franklin. Budapest, 1916. 591-598. pp. Homoki-Nagy Mária: "Az ész szüleményeinek védelme" a magyar jogtörténetben: Szerzői és szabadalmi jog, elsőség és etika a tudományban. In: Újszászi Ilona (szerk.): Szent-Györgyi Albert szellemi öröksége. Szegedi Egyetemi Kiadó. Szeged, 2014. 72-88. pp.
[3] Mezei Péter: A szerzői jog története a törvényi szabályozásig (1884:XVI. tc.). Jogelméleti Szemle 2004/3.
[4] Arany László: Az írói és művészi tulajdonjogról. Budapesti Szemle 1876/20. 225-257. pp.
[5] Kenedi Géza felszólalása. In: Szladits Károly (szerk.): A szerzői jogról szóló törvény reformja. Magyar Jogászegylet. Budapest, 1906. 155-156. pp.
[6] Fényes Samu felszólalása. In: Szladits 1906, 190. p.
[7] Kiss Zoltán - Munkácsi Péter: Magyarország 1922-es csatlakozása a Berni Egyezményhez. In: Pogácsás Anett (szerk.): Quaerendo et Creando: Ünnepi kötet [Liber Amicorum] Tattay Levente 70. születésnapja alkalmából. Szent István Társulat. Budapest, 2014. 285-308. pp., Munkácsi Péter: Osztrák-Magyar Monarchia, Ausztria, Magyarország: csatlakozás a Berni Egyezményhez? In: Pogácsás Anett (szerk.): "Szellemi alkotások az ember szolgálatában" Professzor Dr. Tattay Levente tiszteletére szervezett emlékkonferencia tanulmánykötete. Pázmány Press. Budapest, 2022. 169-181. pp.
[8] Révay Mór János: Jogeset a szerzői jog köréből. Révai Testvérek Irodalmi Intézet. Budapest, 1924. 1920. pp. https://mek.oszk.hu/11500/11539/pdf/11539ocr.pdf
[9] Balás P. Elemér: Szerzői magánjogunk de lege ferenda. In: Túry Sándor Kornél (szerk.): Menyhárth Gáspár Emlékkönyv. A Magyar Királyi Ferencz József-Tudományegyetem Barátainak Egyesülete. Szeged, 1938. 9-55. pp. http://acta.bibl.u-szeged.hu/6230/1/juridpol_013_007-055.pdf
[10] A Szerzői Jogi Szakértő Bizottságról és különösen erről a korszakáról bővebben Legeza Dénes: A magyar szerzői jogi szakértői tevékenység történetének vázlata 1952-ig. In: Legeza Dénes (szerk.): A szerzői jog gyakorlati kérdései. Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. Budapest, 2014. 12-54. pp. https://publicatio.bibl.u-szeged.hu/8568/1/03_01_A_magyar_szerzoi_jogi_szakertoi_tevekenyseg_vazlata_1952_ig_u.pdf
[11] Balás P. Elemér: Törvényjavaslat a szerzői jogról. Magyar Jogászegylet,. Budapest, 1947. (A továbbiakban: Javaslat) 3. p. https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZTNH_Konyvek_0039/?pg=0&layout=s
[12] Balás 1938, 9. p.
[13] Alföldy Dezső: A szerzői jog reformjai. Jogtudományi Közlöny 1948/4. 73. p., Ruszthi Hunor: Dr. Balás P. Elemér szerzői jogi törvényjavaslata. Jogtörténeti Szemle 2005/1. 41-44. pp. https://majt.elte.hu/media/ae/04/0f77a2bbeac60d449aa50405d26d9e37cc3e14039dc82a1378de18692079/MAJT-Jogtorteneti-Szemle-200501.pdf Mezei Péter: Balás P. Elemér 1934/1947-es szerzői jogi reformkoncepciója - haladás és realitás. In: Koltay András (szerk.): Balás P. Elemér Emlékkönyv. Wolters Kluwer Kiadó. Budapest, 2018. 41-54. pp. https://publicatio.bibl.u-szeged.hu/25061/1/Mezei_BalasP.Elemer.pdf
[14] Nizsalovszky elemzése 1246/1948. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumi Levéltár (K szekció), Szerzői Jogi Szakértő Bizottság iratai (XIX-I-42 törzsszám). (A továbbiakban: Elemzés).
[15] Ezt maga Balás sorolja fel a Javaslat általános indokolásában. Javaslat 45-59.
[16] Javaslat 4.
[17] Az irodalmi és a művészeti művek védelméről szóló római nemzetközi egyezményt becikkelyező 1931. évi XXIV. tc. 6/a. Cikk. (1) Függetlenül a szerző vagyoni jogaitól, sőt még azoknak átruházása esetében is, a szerző megtartja azt a jogát, hogy annak elismerését követelhesse, hogy ő a mű szerzője, továbbá azt a jogát, hogy ellenezze a mű minden eltorzítását, megcsonkítását vagy más olyan megváltoztatását, amely becsületére vagy hírnevére sérelmes lehetne. (2) Az Unió országainak hazai törvényei hivatottak megállapítani e jogok gyakorlásának feltételeit. E jogok megóvására szolgáló jogi eszközöket annak az országnak törvényei szabályozzák, amelyben a védelmet igénylik.
[18] Mtj. 107. § Mindenkinek joga van arra, hogy a törvénynek és mások jogainak korlátai között személyiségét szabadon érvényesíthesse és hogy ebben őt senki se háborítsa (személyiség joga).
[19] Elemzés 1.
[20] Elemzés 1.
[21] Itt gondolhatunk arra, hogy a Berni Egyezmény elfogadásakor már annak címe is problémás volt 1886-ban, hiszen az eltérő szerzőségi megközelítések helyett egy kompromisszumos címet fogadtak el, így az tulajdonképpen nem a szerzők jogait védi, hanem az irodalmi és a művészeti műveket.
[22] Elemzés 2.
[23] Elemzés 3.
[24] Elemzés 3.
[25] Elemzés 3-4.
[26] Elemzés 4.
[27] Elemzés 4.
[28] Elemzés 5.
[29] 1884. évi Szjt. 3. § [1] bekezdés: A szerző joga szerződés, vagy halál esetére tett intézkedés által másokra is - akár korlátlanul, akár korlátolva - átruházható. Ilyen intézkedés hiányában a szerző joga annak törvényes örököseire száll át. [2] A magyar szent koronának az uratlan hagyatékra nézve fennálló háromlási joga a szerzői jogra ki nem terjed. 1921. évi Szjt. 3. § [1] bekezdés: A szerzői jog élők között vagy halál esetére, korlátlanul vagy korlátozva átruházható. Átruházás hiányában a szerzői jog a törvényes örökösökre száll. [4] Az uratlan hagyatékra fennálló háramlási jog a szerzői jogra ki nem terjed. - Az 1884. évi szerzői jogi törvény 3. szakasza hosszas szakmai vita alapján 1880-ban nyerte el végső szövegezését, amely utána az országgyűlési olvasatok során nem változott. Részletesen l. Legeza Dénes: A kiadói szerződés története. Iurisperitus. Szeged, 2018. 41-42. pp.
[30] Elemzés 13.
[31] Nizsalovszky a Magyar Magánjogban tett észrevétele szerint téves az a megközelítés, amely szerint a haszonélvezet fennállása alatt a szerzői jog főjogosultjának van kizárólagos joga a mű hasznosítására és a haszonélvező csupán az elért jövedelmeket követelheti meg az állagörököstől. Nizsalovszy szerint ez ellentétes a haszonélvezeti jog lényegével: "[a] jogon fennálló haszonélvezeti jog - akár állandó, akár múló jogról van szó - a terhelt jogból húzható gyümölcsök és más hasznok élvezésére ad jogot, ehhez képest a haszonélvező a szerzőt, illetőleg a feltalálót illető jogokat közvetlenül gyakorolhatja, amíg a joga fennáll. A főjogosulttal szemben is kizárólag neki van joga a szerzői jogi védelem alá eső mű [felhasználására]." Szladits Károly (szerk.): Magyar magánjog 5. Dologi jog. Grill. Budapest, 1942. 500. p. Nizsalovszky gondolatmenete alapján a haszonélvező jogosult kiadói szerződéseket (ügyleteket) kötni, a műveket a saját költségére kiadni, nyilvános előadásokat engedélyezni stb. Amennyiben viszont az örökhagyó által kötött érvényes (felhasználási) szerződések élnek tovább, úgy a haszonélvező a tiszteletdíj iránti követelés haszonélvezetét kapja. Nizsalovszky úgy látja, hogy míg a haszonélvező jogosult saját jogán a bitorlásokkal szemben fellépni, akár még a főjogosult jogsértő magatartásával szemben is, addig a szerzői személyiségi jogok a szerző hozzátartozóit illetik. Szladits 1942, 501-505. pp.
[32] Elemzés 14.
[33] "Nem szól ugyanis elfogadható ok amellett, hogy a szerzői jog az örökös halálával már annak folytán, hogy örökös nincs, megszűnjék és az, akire a szerző valamely művének a jogát átruházta, az átruházásból eredő vagyoni szolgáltatás (jogdíj) kötelezettségétől megszabaduljon s ezzel egy merőben esetleges tény (örökös nem léte) folytán indokolatlan s gyakran igen jelentős vagyoni előnyhöz jusson." Alföldy 1948, 73. p.
[34] Az 1921. évi Szjt. 6. § 9. pont.
[35] C. 1909. április 15. 5392/1908. [56. EH]. In: Polgárijogi Határozatok Tára I. M. Kir. Igazságügyminiszter. Budapest,. 1918. 122. p. A Kúria döntvényalkotási jogáról l. Varga Norbert: A Kúria döntvényalkotási joga 1912 és 1930 között. In: Schweitzer Gábor - Szabó István (szerk.): A közjogi provizórium (1920-1944) időszakának alkotmányos berendezkedése. Pázmány Press. Budapest, 2016. 171-190. pp.
[36] Balás P. Elemér: Rádió, szerzői jog és sajtójog. Csáthy Ferenc, Budapest, 1927. 4. p.
[37] A Kúria 937. számú határozata. Polgárijogi határozatok tára, VII. Franklin. Budapest, 1937. 116. p.
[38] A Kúria 938. számú határozata. Polgárijogi határozatok tára, VII. Franklin. Budapest, 1937. 122. p.
[39] 1931. évi 24. tc. 11/a. Cikk. (1) Irodalmi vagy művészeti mű szerzőjének kizárólagos joga van arra, hogy művének a nyilvánossággal rádió útján közlését megengedje. (2) Az Unió országainak hazai törvényei szabályozzák az előbbi bekezdésben megállapított jog gyakorlásának feltételeit, e feltételeknek hatálya azonban kizárólag arra az országra szorítkozik, amely azokat megállapította. E korlátozások semmi esetre sem sérthetik a szerző személyiségi jogát, sem a szerzőt megillető azt a jogot, hogy méltányos díjazást kapjon, amelynek mértékét megegyezés hiányában az illetékes hatóság állapítja meg.
[40] Javaslat 19-20. pp.
[41] Javaslat 14. § [1] A szerző joga továbbá az alkotásnak nem fémvezetékes távíró vagy távbeszélő (rádió, képtávíró stb.) útján közlése (rádióközvetítés), úgyszintén az alkotásnak a belföldön különböző helyeken tartózkodó korlátlan számú egyén számára egyidejűleg, de nem ismételhetően más módon, így különösen fémvezetékes távíró vagy távbeszélő útján hallhatóvá vagy láthatóvá tétele is. [2] A szerző joga alkotásának hangszóró vagy más ily műszaki berendezés útján a - bár szabad ég alatt tartott - előadás vagy bemutatás helyiségén kívül hallhatóvá vagy láthatóvá tétele, úgyszintén alkotása rádióközvetítésének hangszóró vagy más ily műszaki berendezés útján hallhatóvá vagy láthatóvá tétele is.
[42] Elemzés 25. p.
[43] Elemzés 24. p.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD. főosztályvezető, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, egyetemi kutató, SZTE Állam- és Jogtudományi Kar, Magyar Jogtörténeti Tanszék.
Visszaugrás
