A szövetkezetek legújabb szabályozása a 2005. december 19-én elfogadott és a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvényként kihirdetett törvény hosszas előkészítő munka és széles körű egyeztetés során született meg. Immár leszámolhatunk egy illúzióval, hogy a hosszú előkészítés és érdekegyeztetés egy minőségileg új és kielégítőbb szabályozást eredményez.
A Kormány ugyan időben és a korábban elfogadott szövetkezeti jogalkotási koncepcióban rögzített ígéretének megfelelően mind a társasági, mind a szövetkezeti törvény-tervezeteket elkészítette és a parlament elé terjesztette. Ugyanakkor tartalmilag nem teljesítette az elvárt követelményeket.
Bőségesen lett volna idő a társasági törvény előkészítésével összehangolt jogharmonizációt, deregulációt egyaránt szem előtt tartó szabályozásra. A lehetőség adott volt, hogy a szövetkezetet, mint a társaság egy sajátos formáját visszaillesszük a társaság jog keretei közé. Sajnos az érdekképviseleti szervek között egyet nem értés, valamint a kormányzat sajátos, a szociális elemet túlhangsúlyozó, kizárólag szociáldemokrata értékrendet szem előtt tartó és érvényesítő álláspontja miatt a szövetkezést ismét ideologikus állami célokat szolgáló formációként szabályozták újra.
A társasági törvény a nemzetközi gazdasági fejlődés igényeit, az EU társasági, és tőkepiacokra vonatkozó iránymutatásait követte. Igyekezett a hazai jogalkalmazói gyakorlat tapasztalatait is érvényesíteni. A vállalkozók egyszerűsítési kívánalmait teljesítette. Ezzel szemben a szövetkezeti szabályozás a korábbi ideológiai nézetkülönbségekből adódó diszkriminációkat fenntartva a szociális nonprofit szempontokat túlhangsúlyozó nézeteket tükrözi. Nem a működő szövetkezetek gazdasági elvárásai, hanem elvont ideológiai tételek érvényesítése dominál az új szabályzásban.
A törvény általános indokolása szerint az Európai Unió szövetkezeti kezdeményezéseinek érvényesítése mellett a jogalkotót a múltat idéző a termelőszövetkezeti típusra jellemző megoldások kiiktatása és visszaélésre lehetőséget adódó kiskapuk bezárása, illetve az üzletrész probléma rendezése motiválta. A szövetkezetek ugyanakkor kizárólag az üzletrész probléma megoldását tükröző módosításokat igényelték, illetve azt, hogy ne egyidejűleg két szövetkezeti törvény és modell szabályozza a jogviszonyokat. A szövetkezetekről szóló 1992. I. törvényt kielégítőnek tartották és csupán kisebb módosítást kívántak. Az eredeti igény az volt, hogy a szövetkezeti üzletrész problémáját a törvény módosításától elkülönítve és sürgősen rendezze a Kormány. Ez nem történt meg és tartósan átmeneti helyzet jött létre, aminek eredményeként a működő szövetkezetek többségét szabályozó 1992. évi I. törvény, valamint egy szűkebb szövetkezeti kört szabályozó 2000. évi CXLI. törvény még egyidejűleg hatályban maradt. E mellett külön hatályban maradt a lakásszövetkezeti törvény, így nem érvényesül az egységes szabályozás követelménye.
Az új törvény szabályozása következtében a szövetkezetek bonyolult, különböző időszakban sorra kerülő határidős intézkedésekre kényszerülnek. Alapszabályukat egyidejűleg hatályba lévő törvények és később kiadandó végrehajtási rendeletek befolyásolják. A törvény ugyan kiiktatta az elkülönült iskolaszövetkezeti szabályozást, de fenntartotta a külön kormányrendeleti szabályozást. Összességében költséges szervezeti intézkedésekre, szabályzat-módosításokra esetenként és kényszerpályás átalakulásra kényszerülnek.
Véleményünk szerint az új törvény által között, számukra hátrányos szabályozás miatt a szövetkezetek jelentős része kénytelen átalakulni gazdasági társasággá, vagy működő vagyonát szövetkezet helyett társasági formában kénytelen működtetni. A 2006. évi X. törvény megadta a kegyelemdöfést a szövetkezeti formának. Perspektíva helyett ismét átalakulási helyzettel kerültek szembe. Az állam ismét bebizonyította, hogy nem a tagok érdekeit, hanem az állami politikai célokat tekinti elsődlegesnek.
A törvény fő vonalaiban a már korábban alkotmánybírósági határozattal is megsemmisített szabályozás koncepciója mentén fogalmazta újra javaslatait, amit az érdekképviseletek heves ellenállása sem volt képes megváltoztatni. A szövetkezetek és érdekképviseleteik számára nem maradt más, hogy folytassák a társasággá alakulási folyamatot és fejezzék be a kényszerpályáknak kiszolgáltatott szövetkezeti formában való működést. Ezt az új törvény azzal is elősegíti, hogy a gazdasági társasággá történő átalakuláshoz már nem az összes tag, hanem a közgyűlésén jelenlévő tagok kétharmadának döntése elégséges. Ezzel felgyorsulhat az átalakulási folyamat és az új évrezed első évtizedében a korábban virágzó szövetkezetek számának radikális csökkenésével számolhatunk.
A 2006. évi X. törvény a szövetkezet fogalmának újrafogalmazásával a régi kereskedelmi törvény fogalmát idézi, amikor a változó tőkével és tagsággal jellemzi a szövetkezetet. Ugyanakkor a korábbi szabályozáshoz képes is visszalépve nem vállalkozásként, nem társaságként fogalmazza újra a szövetkezetet, hanem egyszerűen jogi személyiségű szervezetnek nevezi, a közösségi alap intézményesítésével a szocialista múltat idéző fogalmat alkot. A közösségi szükségletek kielégítésére történő utalás azt jelenti, hogy a szövetkezet se nem állami, se nem magánszektor szervezete, hanem az ún. nonprofit szektor részeként működik. Szemben az európai, különösen az osztrák és német modellel (amely egyértelműen a versenyszféra részeként a piac stabil részeként kezeli a szövetkezetet), a mi szabályozásunk elvileg megalapozza a hossztávú állami beavatkozás lehetőségét.
A társaságoktól eltérően a szövetkezetek kiemelt feladata a közösségi célok, szükségletek kielégítése, ahogy a törvény preambuluma fogalmaz. A jogalkotó a szövetkezetet a társadalmi erőforrások mozgásba hozatalára képes szervezetnek tartja. A korábbi időszakban a szövetkezeti törvénymódosítások egyértelműen a társasági formához közelítették a szövetkezeti szabályozást, míg a jelenlegi szabályozás fő célja, hogy a különbségeket hangsúlyozza.
Az általános indokolás külön erőfeszítéseket és erőltetett magyarázatokat ad a társaság és szövetkezet elhatárolására, speciális sajátosságként kiemelve a társadalmi, szociális, kulturális juttatásokat. Azt a téveszmét hirdeti, hogy a társaság kizárólag profit célokat szolgál, és csak a szövetkezet vállalja fel tagjai és tágabb közösség szolgálatát. A törvényalkotó megfeledkezett a globális piacon szereplő tőkés társaságok legújabb sajátosságairól, miszerint széles körben támogatja környezetük kultúr állapotban tartását, az oktatást, továbbképzést, kutatásokat és más altruista célokat stb., míg a szövetkezetek az állami adójogi szabályozások által elismert adómentes kedvezményeket sem tudják biztosítani tagjaiknak forráshiány miatt.
A jogalkotó megfeledkezni látszik arról a tényről, hogy a közhasznúságról szóló törvény bármely vállalkozási forma, így a társaság számára is lehetővé teszi a nonprofit működést, ahhoz nem kell speciális vállalkozási formát, vagy speciális szociális szövetkezetet kreálni. Az új társasági törvény le is vonja ezt a konzekvenciát, hiszen a társasági formák saját döntésük szerint működhetnek nonprofit módon, szerezhetnek közhasznú státust és a közhasznú társaságot tagsági szempontból nem diszkriminálja a társasági törvény szemben a szociális szövetkezeti formával, amelynek nem lehet jogi személy a tagja.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
