Az árnyékbankrendszerek alig néhány éves múlttal rendelkeznek, ennek ellenére hamar az érdeklődés középpontjába kerültek. Elnevezésük különösen baljósan cseng, ha egy pénzügyi válság körvonalai sejlenek fel a tőkepiacok horizontjain. De vajon miért ilyen kedvezőtlen a megítélése az árnyékbankrendszer intézményeinek? A szerző e tanulmányban erre a kérdésre is válaszokat keres. Ezzel párhuzamosan törekszik általános meghatározást alkotni az árnyékbankrendszer fogalmáról, de mindeközben igyekszik szem előtt tartani azt a körülményt, hogy a fejlett és a fejlődő országok árnyékbankrendszerei nagymértékben különböznek egymástól.
Emiatt a tanulmány kitekintést tesz a legfontosabb pénzügyi rendszerek árnyékbankrendszerei közti különbségekre és áttekinti a rájuk vonatkozó jogi szabályozási hátteret is. Ennek során különösen az Egyesült Államok, az Európai Unió, valamint a fejlődő országok - és ezen belül is különösen Kína - árnyékbankrendszerei kerülnek az elemzés fókuszába. Végül, az árnyékbankrendszerek jövőben várható szabályozási tendenciái képezik vizsgálat tárgyát, szem előtt tartva, hogy e szabályozás arculata más és más lehet az egyes gazdasági szuperrégiók jogalkotóinak megközelítése függvényében.
Az árnyékbank elnevezést Paul McCulley[1], pénzügyi szakember használta első alkalommal egy, a Federal
- 35/36 -
Reserve[2] által rendezett konferencián. Az árnyékbank fogalmát mindazon nem-banki pénzügyi intézmények összességeként határozta meg, melyek lejárati transzformációt végeznek. A lejárati transzformációt pedig úgy határozta meg, mint olyan pénzügyi közvetítői folyamatot, melynek révén sor kerül a jellemzően rövid lejáratú források hosszú lejáratú eszközökké történő átalakítására.
Az árnyékbank kifejezés találó metafora, mert az így kialakult pénzügyi rendszer a hagyományos kereskedelmi bankrendszerre vet árnyékot - alternatív lehetőségek formájában -, melynek kiterjedése és kontúrvonalai nem határolhatók körül pontosan.
E tanulmány szerzője, első alkalommal egy, az Igazságügyi Minisztérium részére készített tanulmány keretein belül tett kísérletet az árnyékbankrendszer meghatározására.[3] Akkor egy általános megközelítést alkalmazott, a pénzügyi rendszer egy speciális ágazatának tekintve az árnyékbankrendszert, melyet célszerű a klasszikus bankrendszer általános fogalmi elemeivel szembeállítva értelmezni.
A szerző e korábbi meghatározása szerint árnyékbankrendszer nem más, mint vegyes - tehát kereskedelmi[4] és befektetési banki[5] jellegű - szolgáltatási portfólióval működő pénzügyi intézmények összessége, amelyeknek működési struktúrája nem különíti el e két klasszikus banki tevékenység folyamatait és eredményeit, sőt azokat keresztfinanszírozás útján összekapcsolja. E szolgáltatási portfolióban a klasszikus kereskedelmi banki tevékenységek közül azok kapnak helyet, melyek nem igényelnek külön engedélyt és speciális biztosítékokat. A tőkeallokáció jellemzően értékpapír kibocsátás, de semmiképpen nem betétgyűjtés útján valósul meg. Így a transzformált hitelviszonyok[6] esetén a forrásgyűjtés, a forráskihelyezés és a megtérülés is befektetési tevékenység útján megy végbe.
A szerző a fent említett tanulmányban úgy fogalmazott, hogy az árnyékbankrendszer a pénzügyi rendszer a) közelmúltban jelentőssé vált szegmense, amely b) alternatív kereskedelmi banki szolgáltatásokat kínál c) a megtakarítások és hitelviszonyok összekapcsolásával d) atipikus eszközökkel történő transzformáció útján e) és intézményi rendszer szinten korábban nem szabályozott keretek között.
Ehhez lényegében hasonló következtetésre jutottak a témával foglalkozó nemzetközi pénzügyi szervezetek is. A Financial Stability Board (FSB)[7] például a 2007-ben kezdődött amerikai másodlagos jelzálog hitelpiaci összeomlás kapcsán definiálta az árnyékbankrendszert. Meghatározásuk szerint az árnyékbankrendszer nem más, mint egy olyan hitel-transzformációs rendszer, amely azokat a piaci szereplőket és tevékenységeiket foglalja magában, amelyek a hagyományos bankrendszeren kívül esnek.
Mindazonáltal, a Financial Stability Board (FSB) az árnyékbankrendszer szereplőit alanyi és tárgyi körben is meghatározza.
Alanyi oldalról ezek a szereplők olyan pénzügyi intézmények, melyek az alábbi tevékenységeket végzik:
• Betét-jellegű forrásgyűjtés;
• Lejárati, és/vagy likviditási transzformáció;[8]
• Hitelezési kockázat áthelyezése;[9]
• Közvetett vagy közvetlen tőkeáttétel használata.
Tárgyi oldalról az árnyékbankrendszer működését a Financial Stability Board (FSB) úgy definiálja, hogy kibontja az alanyi oldalról meghatározott pénzügyi intézmények által végzett tevékenység tartalmát. Erről, mint összességében egy nem banki jogalanyok számára biztosított finanszírozásról beszél. Részletezve három finanszírozási formát határoz meg:
• Értékpapír-kibocsátás
• Értékpapír-kölcsönzés
• Értékpapír-visszavásárlási megállapodás használata (repo ügylet)[10]
- 36/37 -
Ezek az ügyletek kétségtelenül fontos szerepet töltenek be az árnyékbankrendszer működésében, ugyanakkor alkalmazásuk célhoz rendelt, tőkeallokációs és transzformációs viszonylatban. A Financial Stability Board (FSB) vizsgálati fókusza mögött az az elgondolás húzódik meg, hogy meghatározását minden olyan piaci szereplőre rávetíthesse, amelyek működése rendszerszintű kockázatot jelenthet[11].
Ebből a szempontból határozott meg egy - nem teljes körű - listát azon jogalanyok vonatkozásában, amelyeket vizsgálat tárgyává és szabályozás alanyává kíván tenni. E felsorolás szerint az érintett jogalanyok körébe tartozhatnak az alábbiak:
• Lejárati és/vagy likviditási célú transzformációt végző speciális célú jogalanyok (SPE[12] és ABCP)[13]
• Pénzpiaci alapok és olyan befektetési alapok, amelyek betét-jellegű forrásgyűjtéssel foglalkoznak, mely erőteljes visszaváltási kockázattal jár;
• Befektetési alapok, amelyek hitelt nyújtanak és/vagy tőkeáttételt használnak (beleértve az ETF fogalomkörét is);[14]
• Pénzügyi intézmények, amelyek hitelt nyújtanak, vagy hitelgaranciát vállalnak, vagy likviditási és/vagy lejárati transzformációt végeznek pénzintézeti jogosítványok nélkül;
• Biztosítók és viszontbiztosítók[15], melyek hiteltermékeket bocsátanak ki, vagy garantálnak.
Összességében megállapíthatjuk, hogy a Financial Stability Board (FSB), ha körülményesen is, de eljut azoknak a jogalanyoknak a köréhez, melyek az árnyékbankrendszer szereplői és a pénzügyi gazdaság szisztematikus kockázatainak jelentős tényezői.
A fentiek alapján azonban felmerül a kérdés, hogy az árnyékbankrendszer vajon képes-e pénzteremtésre[16] a hagyományos bankrendszerhez hasonlóan? A válasz egyértelműen igen, mégpedig ennek módszere az értékpapírosítás. A 2007-2009 pénzügyi válság előtt a befektetési banki tevékenység folytatása lazább tőkekövetelményi szabályok alapján történt, ellentétben a kereskedelmi banki tevékenységgel. Ezért amikor olyan strukturált eszközöket kezdtek el nagy mennyiségben kibocsátani, mint a származtatott ügyletek,[17] akkor szabadon tehettek fogadásokat bármely piaci eszközre. Ezáltal pedig olcsóbban tudtak forrást teremteni, mint a kereskedelmi bankok akiknél a tőkekövetelmények teljesítése eleve megnövelte a költségeket. Ilyen a tranzakciókkal fedezet nélküli bevételhez[18], leegyszerűsítve szabadon felhasználható forrásokhoz jutottak.[19] Vagyis amennyiben a pénzteremtés a nem szabályozott piacokon kibocsátott származtatott termékek formájában történik, akkor annak effektív költsége valóban közelít a nullához. Erre kiváló példa a Lehman Brothers befektetési bank 2008-as bukása előtti tevékenysége[20], melynek során a befektetési bank négyezer különböző értékpapírt bocsátott ki hetvenöt SPE és trust[21] segítségével tőke vagy egyéb fedezet rendelke-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
