A jogi szaknyelv széles körben használja a "megállapítás" fogalmat a bírósággal és a polgári perrel kapcsolatban, sokszor anélkül, hogy annak tényleges eljárásjogi tartalmára figyelemmel lenne. A pontatlan szóhasználat mindaddig nem jelent problémát, amíg nem vezet jogszabályba ütköző gyakorlat kialakulásához. Ennek elkerülése érdekében mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás szempontjából kiemelten fontos a fogalom eljárásjogi tartalmának és a megállapítási kereset eljárásjogi feltételeinek ismerete, a terminológia következetes és pontos alkalmazása. Az új Polgári Törvénykönyv kodifikációja során a jogalkotó kifejezetten figyelemmel volt a "megállapítás" kifejezés helyes használatára, ugyanakkor a megállapítási keresetek eljárásjogi feltételei alóli kivételi kör jogalkotói bővítése, valamint ezzel párhuzamosan a bírósági gyakorlat általi korlátozás is megfigyelhető tendenciák. Az alábbiak mindezeket a jelenségeket, valamint e jelenségek hatásait kívánják bemutatni.
A polgári peres eljárás keresetlevéllel indul meg, amelyben - egyebek mellett - a felperesnek határozott kérelmet kell előterjesztenie a bíróság döntése vonatkozásában. Ezt a szabályt tartalmazta már az 1911. évi I. törvénycikk (a továbbiakban: régi Pp.)[2], valamint így rendelkezik az 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: hatályos Pp.)[3] is. Semelyik jogszabály nem definiálja azonban, hogy a kérelem határozottsága pontosan mit jelent, vagyis a kérelem milyen feltételek teljesítése esetén minősül határozottnak.
A "kereset iránya" vagy a "kereset tartalma" fogalmakkal jelöljük meg, hogy a felperes milyen típusú védelmet kér a bíróságtól: az alperest marasztalni (kötelezni) kéri valamire, vagy valaminek a megállapítását kéri, vagy jogalakítást kér-e a bíróságtól. A határozott kereseti kérelemmel kapcsolatban - álláspontom szerint - az a legalapvetőbb követelmény, hogy a felperes legalább az általa kért védelem irányát megjelölje, vagyis eldöntse, hogy keresete megállapításra, marasztalásra vagy jogalakításra irányul-e.
A régi Pp. szabályozta a megállapítási keresetek fajtáit és azok feltételeit. Eszerint - a hatályos Pp. 123. §-ának szabályozásával megegyezően - külön feltétel nélkül lehetett keresetet indítani számadási kötelezettség megállapítására és számadás helyességének megállapítására, azonban az ezeket meghaladóan indítható további négyféle megállapítási keresetnek (jogviszony vagy jog fennállása vagy fenn nem állása, okirat valódisága vagy nem valódisága) feltétele volt, hogy a megállapítás szükségesnek mutatkozzék "a felperes jogállapotának biztosítására az alperessel szemben".[4]
A hatályos Pp. 123. §-a 1953 óta módosítás nélkül hatályos, és - a számadási kötelezettség megállapítására, valamint a számadás helyességének megállapítására irányuló kereseti kérelmek kivételével - a lehetséges megállapítási keresetek fajtáit nem jelöli meg, hanem úgy rendelkezik, hogy megállapításra irányuló bármely egyéb kereseti kérelemnek csak akkor van helye, ha a törvényben megjelölt három együttes feltétel teljesül.[5] Ezek a feltételek:
- a kért megállapítás szükséges a felperes jogainak megóvásához,
- ez a jogmegóvás az alperessel szemben szükséges, és
- a felperes valamely okból teljesítést (marasztalást) nem követelhet.
A három együttes eljárásjogi feltételnek az a jelentősége, hogyha bármelyik nem teljesül, úgy a bíróság a megállapításra irányuló keresetet - annak érdemi vizsgálata nélkül - ítélettel elutasítja, pusztán azért, mert a feltételek hiányában a felperes megállapítást nem kérhet a bíróságtól.[6]
A fent ismertetett szabályozásból egyértelmű, hogy a polgári perrendtartás több mint száz éve élesen megkülönbözteti egymástól a megállapításra és a marasztalásra irányuló kereseti kérelmeket oly módon, hogy a megállapítási kereset mindig kivételt jelent, megállapítást csak bizonyos feltételek esetén lehet kérni a bíróságtól. A megállapítási kereset megengedhetőségének kivételessége a pereknek egy hatékonysági szempontú szűrését jelenti. Mivel a per alapvető célja a jogvita rendezése, megállapítási kereset esetén viszont a bíróság ténylegesen nem rendezi a jogvitát, hanem csak megállapítást tesz, így a jogalkotó erre csak bizonyos feltételek megvalósulása esetén biztosít lehetőséget. A meg-
- 146/147 -
állapítási kereset elbírálása leköti a bíróság kapacitását, költséget jelent az állam számára, anélkül, hogy a per befejezése a felek közötti jogvita végleges rendezését eredményezné.
A hatályos szabályozás harmadik feltételéből ("teljesítést nem követelhet") egyértelmű az is, hogy a megállapítási és marasztalási kereset kizárja egymást, hiszen megállapításra irányuló kereseti kérelemnek csak akkor van helye, ha marasztalásra (teljesítésre) irányuló kereseti kérelem nem terjeszthető elő. Fogalmilag kizárt tehát az a lehetőség, hogy a felperes megállapítást és marasztalást is kérjen, hiszen ha lehetséges marasztalás, akkor kizárt a megállapítás. A kétfajta kereseti kérelem tehát a vagylagosság viszonyában áll egymással, így a kereset vagy megállapításra, vagy marasztalásra irányulhat. Sajnos, a jogszabályok ezt a viszonyt sok esetben nem érvényesítik szabályozásuk során. Például a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: régi Ptké.) 36/A. §-a szerint az ügyész "a szerződés semmisségének megállapítása és az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt keresetet indíthat", holott dogmatikailag az ügyész vagy a szerződés érvénytelenségének megállapítását kérheti (ha nem kívánja a jogkövetkezményeket érvényesíteni), vagy marasztalási kérelmet terjeszthet elő az érvénytelenség jogkövetkezményeivel kapcsolatban.[7]
A megállapítási kereset feltételekhez kötése, valamint a megállapítási és marasztalási kereseti kérelmek egymást kizáró jellege a hatályos Pp. alapján[8] egyértelmű főszabály, ugyanakkor nem minden keresettel érvényesíteni kívánt jogra vonatkozik. Ezek azok az esetek, ahol a megállapítás önálló polgári jogi igényt jelent, mert maga a megállapítás a jogvédelmi eszköz a jogsértéssel szemben. Ilyen igénynek minősül a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 84. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, valamint a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 94. § (1) bekezdés a) pontja szerinti bírósági megállapítás iránti kérelem. Ezekben az esetekben a személyhez fűződő jogában megsértett személy, illetve a jogsértést elszenvedett szerző önálló polgári jogi igényként - eljárásjogi feltételek nélkül - kérheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását, és belátása szerint a megállapítási igény mellett egyéb - akár marasztalási jellegű - igényt is érvényesíthet a jogsértővel szemben. E jogszabályi rendelkezések azonban olyan kivételek, amelyek az orvosolni kért jogsértés jellegéből adódnak, hiszen a sérelmet szenvedett felperes a saját érdekei és a jogsértés körülményei alapján szabadon mérlegelheti, hogy az elszenvedett jogsértést milyen igénnyel lehet ténylegesen orvosolni, legyen az akár megállapítás, akár marasztalás. Ezekben az esetekben lehetséges, hogy pusztán a bíróság által tett megállapítás is véglegesen rendezi a felek közötti jogvitát, hiszen a személyhez fűződő jogában megsértett felperes sérelmét orvosolhatja pusztán az a tény is, hogy a bíróság ítéletében megállapítja a jogsértést. A személyhez fűződő és szerzői jogi jogsértéssel kapcsolatos kivételek tehát speciális jellegükre figyelemmel nem gyengítik a Pp. 123. §-ának főszabályát.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
