A Paks II. projekt kapcsán felmerült jogi és politikai viták alapját az a tény képezi, hogy a magyar állam a nukleáris beruházás kivitelezését közvetlenül a Nizhny Novgorod Engineering Company Atomenergoproekt Zrt.-re (a továbbiakban: JSC NIAEP) bízta, orosz állami hitelkeret bevonásával. Az Európai Bizottság az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (EUMSZ) 108. cikk (2) bekezdése szerinti eljárásban hozott határozatával jóváhagyta a támogatási intézkedést. E határozat jogszerűségét előbb az Európai Unió Törvényszéke (a továbbiakban: Törvényszék), majd az Európai Unió Bírósága vizsgálta felül. Az eljárások során az állami támogatások uniós ellenőrzésének keretében alkalmazandó mérlegelési szempontok értelmezése új jogértelmezési szempontokkal bővült, legalábbis új hangsúlyok jelentek meg.
A 2008 óta bekövetkezett gazdasági válságok jelentős hatást gyakoroltak az Európai Unió (a továbbiakban: Unió vagy EU) versenyjogára, különös tekintettel az állami támogatások szabályozására. A Paks II.-ügy jogi előzményei illeszkednek az Unió azon jogalkalmazási gyakorlatába, amely szerint a tagállamok által nyújtott állami támogatások növekedése az Európai Bizottság egyre engedékenyebb mérlegelési gyakorlatával párosul. E jogalkalmazási irányt az EUMSZ[1] 107. cikk (2) és (3) bekezdései biztosítják, amelyek lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy a belső piaccal összeegyeztethető módon nyújtsanak támogatásokat. Az atomenergia területén különösen az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdés c) pontja releváns, mivel lehetővé teszi az egyes gazdasági tevékenységek vagy területek fejlődését előmozdító támogatások engedélyezését, amennyiben azok nem befolyásolják hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekekkel ellentétes módon. Az összeegyeztethetőség megállapítása az Európai Bizottság EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás keretében történő mérlegelésén alapul.
A nukleáris energiát érintő korábbi uniós ítélkezési gyakorlat - különösen a Hinkley Point C-ügyben hozott döntések[2] és a Törvényszék Paks II-ügyben hozott ítélete[3] - jogi keretet ad annak meghatározására, hogy a nukleáris beruházások miként egyeztethetőek össze a belső piaccal.
Álláspontunk szerint a Bizottság Paks II.-ügyben hozott határozata[4] és a Törvényszék azt felülvizsgáló T-101/18. számú ítélete[5] adott szinten illeszkedik, de el is tér az EU 2008 óta tartó, állami támogatásokra vonatkozó megengedőbb jogalkalmazási gyakorlatától. Hiszen a C-59/23 P. számú Paks II. bírósági ítélet[6] a belső piaci szabályok szigorúbb alkalmazását, akár a korábbi gyakorlat átértékelését is jelezheti. Az utóbbi döntés az Európai Bizottság kötelezettségévé teszi, hogy az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti - állami támogatások vizsgálatára hivatott - eljárás keretében minden olyan kérdést vizsgáljon meg, amely elválaszthatatlanul kapcsolódik a tagállami szubvencióhoz. Így az EUMSZ 107. cikk szerinti rendelkezések vizsgálatán túl a Paks II. ügyben szükséges értékelni, hogy az európai uniós közbeszerzési szabályokat a belső piaccal összhangban alkalmazták-e. Ez a döntés új kötelezettséget róhat a Bizottságra, miközben a versenyjog és a politikai megfontolások közötti elhatárolás is nehezebbé válik/válhat, különösen az olyan stratégiai jelentőségű ágazatokban és projektek esetén, amilyenek az atomenergetikai beruházások.[7]
A stratégiai jelentőség és általában véve a kapcsolódó szakpolitikai területek vizsgálata azért lényeges, mert az uniós bírósági kontroll nem csupán egyedi beruházások jogszerűségét érinti, hanem a belső piaci szabályok, a technológiai semlegesség, a tagállami energiamix-megválasztás szabadsága, a dekarbonizációs célok és a geopolitikai megfontolások közötti egyensúly kijelölését is.
Az Európai Unió energiapiaci szabályozásának alakítása során a dekarbonizációs és klímavédelmi célok érvényesítését a pandémiát, valamint az orosz-ukrán háborút követő időszak gazdaságélénkítési követelményeivel összehangoltan kell és lehet értelmezni. E komplex célrendszerben a nukleáris energia tagállami megítélése továbbra is igen megosztó kérdés: egyes
- 1/2 -
tagállamok a dekarbonizáció egyik kulcseszközeként tekintenek rá (így Franciaország, Magyarország), míg mások következetesen vitatják e szerepét (így Ausztria, Németország). Emellett Ausztria következetesen a nukleáris energia egyik meghatározó ellenzőjeként lép fel: nemcsak a Paks II projekt kapcsán emelt kifogásokat, hanem a 2010-es években - sikertelenül - jogi eljárást is indított a Bizottságnak a brit HPC atomerőmű-beruházást jóváhagyó határozatával szemben is.[8]
A HPC-ügyben hozott ítéletekben, valamint a Paks II-ügyben született törvényszéki ítéletben a bíróságok érdemben foglalkoztak azzal az osztrák érveléssel, amely szerint az atomerőművi beruházáshoz nyújtott állami támogatás egy meghatározott technológiát - nevezetesen a nukleáris energiát - részesíti előnyben más technológiákkal, különösen a megújuló energiaforrásokkal szemben, ezáltal torzítva a belső piaci verseny feltételeit. Ezt az érvet az uniós bíróságok következetesen elutasították, aminek következtében Ausztria, a Paks II-ügyben a Bíróság elé terjesztett fellebbezési keresetében már nem szerepelt ez a kérelem. A nukleáris energiával kapcsolatos ítélkezési gyakorlat (is) megerősítette, hogy az Euratom-Szerződés a nukleáris beruházások előmozdítását szolgálja, és hogy a tagállamok a Szerződések alapján továbbra is jogosultak energiamixük szabad meghatározására,[9] jóllehet az állami támogatások értékelése során a környezeti szempontok figyelembevétele indokolt.[10] Mindemellett az uniós bíróságok azt is egyértelművé tették, hogy a környezetvédelmi megfontolások (elvek) önmagukban nem zárhatják ki az atomerőművek létesítésének vagy üzemeltetésének állami támogatását.
Álláspontunk szerint a zöldpolitikai és dekarbonizációs szempontok döntéshozatalba történő integrálása a jogalkalmazás összetettségének további növekedéséhez vezet, egyúttal új dimenziót nyit az állami és az uniós szintű szereplők közötti felelősségmegosztás értelmezésében. E kérdést az Európai Bíróság Paks II-ügyben hozott ítéletében érdemben nem vizsgálta, mivel Ausztria az erre irányuló kereseti elemet visszavonta; a korábbi ítélkezési gyakorlatból (amelyre röviden utalunk) ugyanakkor az következik, hogy a jövőbeni állami támogatási eljárásokban a klímavédelmi és dekarbonizációs szempontok megjelenhetnek.
A Paks II projekt sajátos jelentősége emellett abban áll, hogy az uniós állami támogatási keretrendszer alkalmazása mellett Magyarország Oroszországi Föderációhoz fűződő külgazdasági és külpolitikai orientációját is tükrözi: a finanszírozás túlnyomórészt orosz banki hitelből történik, míg a kivitelezést orosz nukleáris vállalat végzi. Ez a külpolitikai irányváltás a 2010-es évek elején vált hangsúlyossá, azonban az orosz részvétel az új reaktorok építésében már 2006-ra visszavezethető, és új fejezetet nyitott a magyar-orosz kapcsolatokban, különösen más közép- és kelet-európai államok, valamint az Európai Unió Oroszországhoz fűződő viszonyához képest.[11] A szoros együttműködés rövid és középtávon uniós szankciós politikai kontextusban kihívásokat vethet fel, tekintettel az Európai Unió azon törekvéseire, hogy az Ukrajna elleni agressziót követően különböző területeken szankciókat vezessen be - jóllehet az orosz nukleáris ipar e körben mindeddig kivételt képezett.[12] Továbbá az orosz nukleáris technológia magyarországi alkalmazása hosszú távon függőségi viszonyt is eredményezhet Oroszországgal, mint nukleáris fűtőanyag-beszállítóval szemben.[13] Igaz, a fellebbezési ítélet érvelése e geopolitikai szempontokat közvetlenül nem érinti, viszont annak gyakorlati következményei e tágabb összefüggésekre is kihathatnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
