Napjaink közigazgatásáról megállapítható, hogy - az egy-másfél évszázaddal ezelőtti állapotokhoz képest - annak hatásköre jelentősen kibővült, ebből következően a végrehajtó hatalom részének tekinthető közhatalmi szervek több irányból, mélyrehatóan avatkoznak be az állampolgárok magánszférájába. Az is nyilvánvaló, hogy az állami döntések területi szinten történő végrehajtásában mind a területi államigazgatási, mind a helyi önkormányzati szervek részt vesznek. A közigazgatás és az emberek viszonyrendszerének szenzitív jellege kristályosodik ki abban a Magyary Zoltán és Kiss István nevéhez köthető megfogalmazásban, amely szerint "az önkormányzat az embert és nem csak a paragrafust látja a döntések meghozatalakor", továbbá "az önkormányzat feladata az emberek szakszerű képviselete az állammal szemben".[1] Mindezek alapján kiemelendő, miszerint igen nagy relevanciával bírnak azok a jogintézmények, amelyek az ügyfél és a hatóság viszonyában garanciát képesek nyújtani a hatósági eljárás gyors, szakszerű és hatékony lefolytatásának realizálására, a hatósági jogviszony struktúrájának lehetséges kiegyenlítésére.
Az elmúlt évek, évtizedek jogalkotási fejleményeit vizsgálva megállapítható, miszerint alapvetően két tendencia emelhető ki a közigazgatásra vonatkozó joganyag tekintetében. Egyrészt a jogállamiság elvéből fakadó elvárásként nehezedik a jogalkotóra a közigazgatás törvényességével kapcsolatos penzum, amely alapvetően két területen érvényesül: a jogszerűtlen közigazgatási aktusok megszületését kizárni (vagy legalábbis megakadályozni) képes eljárásjogi garanciák kiépítése, valamint olyan korrekciós mechanizmusok intézményesítése, amelyek alkalmasak lehetnek a közigazgatás működésében realizálódó "megbomlott törvényesség" utólagos helyreállítására.[2] Megfigyelhető ezen kívül egy másik törvényszerűség is, nevezetesen az, hogy a dinamikusan alakuló környezetben ténykedő közigazgatás - sem szervezetét, sem működését, sem pedig személyi állományát tekintve - nem maradhat változatlan, mivel a korszerű működés megköveteli a szűkebb (és tágabb) társadalmi környezethez való folyamatos alkalmazkodást a megfelelő közigazgatási működés realizálása érdekében. Eme tendencia legmegfoghatóbb eredménye az informatikai eszközök (egyre fokozódó) alkalmazása a közigazgatásban, az ún. e-közigazgatás kialakítására tett jogalkotói lépések.
Ez utóbbi felismerés olvasható ki a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programban (MP 11.0) lefektetett elvárásokból is, amely (szűkebb értelemben) két helyen is kitér a közigazgatás működésének elektronikus eszközök által történő modernizálásának prioritására. Egyrészt rögzítendő, miszerint önálló szerkezeti egység foglalkozik az "elektronikus közigazgatás kiterjesztése" érdekében szükséges jogalkotói és végrehajtói feladatokról.[3] A dokumentum alapvető célként fogalmazza meg a közigazgatás hatékonyságának fejlesztését, amelynek egyik legalkalmasabb (de nem kizárólagos) eszközeként tekint az elektronikai eszközök igénybevételére. A korábbi években végbement ilyen irányú jogalkotási tevékenység értékelésének eredményeképpen a program deklarálja az elektronikus közigazgatás infrastruktúrájának bővítését és a kapcsolódó szolgáltatások színvonalának emelését két alapvető cél elérése - közelebbről az ügyfelek és az ügyintézők helyzetének könnyítése, valamint a közigazgatási eljárások egyszerűsítése és gyorsítása - érdekében. A jogalkotó alapelvként határozza meg (1) az informatikai eszközök igénybe vételének a közigazgatás igényeihez igazítását, (2) a kapcsolódó infrastruktúra és a személyi állomány párhuzamos és fokozatos fejlesztését, valamint (3) a közigazgatási ügyintézésben szerepet játszó informatikai rendszerek "lehetséges centralizációját".[4]
Megemlítendő azonban az is, hogy a közigazgatás modernizációja (ennek keretében az infókommunikációs eszközök igénybe vétele) a kormányablakok kialakításával összefüggésben is megjelenik a programban. Ebben a körben kiemelendő az ügyfelek oldalán érzékelhető információhiány, változó mértékű tájékozatlanság, amelynek orvoslása érdekében az alábbi prioritások fogalmazódnak meg:
- az egyes hatósági ügyek intézésére hivatott közigazgatási hatóságoknál érzékelhető különbségek (heterogén eljárások, különböző űrlapok és formanyomtatványok, eltérő arculat stb.) mérséklése;
- az ügyfelek fokozottabb és intézményesített informálásának, tájékoztatásának biztosítási, szervezett és magas színvonalú tárgyi és személyi keretek között; valamint
- az egyes ágazatokban eltérő intenzitással (lényegében alig-alig) alkalmazott informatikai megoldások és az elektronikus út igénybe vételének fokozása.[5]
Eme bevezető gondolatok után szükségesnek mutatkozik néhány, a témával összefüggésbe hozható alapfogalom tisztázása. Ennek keretében először az információs társadalom joga konkretizálandó, amelyet - a legtágabb értelemben - akként lehet definiálni, mint azoknak a szabályozott élethelyzeteknek az összességét, amelyek az információs társadalom keretei között felmerülhetnek.[6] Az ún. e-közigazgatás kialakítása - a korábbi évtizedek "klasszikus" közigazgatás-fejlesztéséhez képest - új dimenziót jelent a közigazgatás, és újfajta kihívást a jogalkotó számára. Nem igényel bővebb bizonyítást, miszerint ez a tárgykör alapvetően két jellegzetességgel
- 157/158 -
(közelebbről a heterogenitás és a komplexitás elvével) írható le. Nagyon széles spektrumon mozognak - köszönhetően a technológia gyors fejlődésének - az e körben igénybe vehető informatikai eszközök és megoldások, összetettnek tekinthető továbbá a vonatkozó joganyag is, mivel a közigazgatási informatikához kapcsolódó jogi normák kidolgozása tekintetében a nemzetközi ajánlások, az EU-s előírások, a nemzeti szintű jogalkotás, a bírói döntések, valamint a különböző szabványok és az önszabályozás is meghatározó szerephez jut.
A közigazgatás elektronizálásának folyamata szoros összefüggést mutat bizonyos új társadalmi igények megjelenésével is, amely alapvetően a közigazgatás személyi állománya munkaerejének automatizálásában, a költségek csökkentésének szándékában, valamint a gyorsaság és a hatékonyság intenzív realizálásában kristályosodnak ki. Ezzel összefüggésben két megjegyzés kívánkozik ide. Egyrészt világossá kell tenni, hogy bizonyos közigazgatási ügyfajták tekintetében fogalmilag kizárt (vagy legalábbis nagyon nehezen képzelhető el) az elektronikus, automatizált út alkalmazása.[7] Másrészt megfigyelhető egy ezzel ellentétes tendencia is, amelynek a lényege úgy összegezhető, hogy más területeken az elektronikus út lassan teljes egészében átveszi (és ezzel kiszorítja) a papíralapú ügyintézés szerepét.[8]
Mindezekre tekintettel az alábbi tanulmányban az elektronikus közigazgatás kialakításának menetét vizsgáljuk Magyarországon, ennek keretében szólunk a tárgykörhöz kapcsolódó alapdokumentumokról, érintjük a jogszabályi környezet legmeghatározóbb elemeit, a települési önkormányzatok által a modern, korszerű közigazgatási működés irányába tett erőfeszítéseket, eredményeket és tapasztalatokat. Mindezek tárgyalásához azonban elengedhetetlen a nemzetközi környezet számbavétele, így szükségesnek mutatkozik az európai fejlődési tendenciák érintése a tanulmány tárgyköre vonatkozásában.
Egyet lehet érteni azzal a megállapítással, miszerint "a hatósági ügyek elektronikus ügyintézése az elektronikus kormányzat megvalósításának kiemelten fontos része, alapvető eszközrendszere, ezért az elektronikus ügyintézés elemzése során megkerülhetetlen az e-kormányzat fogalmának elemzése".[9] Az elektronikus kormányzat egyfajta technológiai korszakváltást jelent, amely az informatika és a gazdaság fejlődése alapján az elektronikus eszközök alkalmazásával, az abban rejlő lehetőségek felhasználásával lehetővé teszi a kormányzás minőségi átalakítását a kormányzati tevékenység alapvető megváltozását. Az e-kormányzás az általános kormányzati stratégiai jelentőségű programokon belül magában foglalja (1) közigazgatás informatikai fejlődésre alapított átfogó reformját, (2) a közigazgatás technológiai modernizálását, (3) a közszolgáltatások elektronikus csatornákon, hálózatokon való hatékony elérhetőségét, valamint (4) a kormányzat és a társadalom tagjai közötti együttműködő, partneri, konzultatív viszony kialakítását. Az e-kormányzat - ehhez kapcsolódóan - biztosítja továbbá a kormányzással összefüggő információkhoz való nyilvános hozzáférést és a hatósági ügyek körében az elektronikus úton történő hatékony ügyintézést is.
Az Európai Unió Tanácsa a növekedésről, versenyképességről, foglalkoztatottságról szóló Fehér Könyv (1993. december 5.) alapján kérte fel az Unió érintett ipari ágazatainak, felhasználóinak és fogyasztóinak képviselőiből álló szakértői csoportot jelentés összeállítására. A jelentést egy, Martin Bangemann bizottsági tag által elnökölt felső szintű szakértői csoport készítette el az Európai Tanács 1994. június 24-25 között sorra kerülő ülésére "Európa és a Globális Információs Társadalom, Ajánlások az Európai Tanácsnak" címmel. A jelentés egy kiemelkedő jelentőségű nyilatkozatnak tekinthető, amely megfogalmazza az elérendő célokat és körvonalazza a globális információs társadalomban betöltendő európai szerep megvalósításához szükséges eszközöket.[10]
A Bangemann - jelentés alapján született meg az eEurópa akcióterv, amelynek alapvető célja az információtechnológiai alapú társadalmi berendezkedés megvalósítása Európában.[11] Az eEurópa Akcióterv 2000 júniusában készült el, amelyet a Feira-i Európai Tanács ülésére (2000. június 19.-20.) terjesztettek elő. Minden terület felülvizsgálásra került az Akcióterv elkészítésekor, és három csoportba sorolták az elérendő célkitűzéseket. A három csoport a következők szerint alakult: (1) az internetes infrastrukturális háttér biztosítása, (2) az emberek felkészítése az információs kihívásra, valamint (3) az Internet-használati kiszélesítése fejlesztése.[12]
Ezt a dokumentumot követte az eEurópa 2002 akcióterv, amelyben célként fogalmazódik meg a közszolgáltatáshoz, és a közigazgatási ügyekhez való elektronikus hozzáférés biztosítása. Az elérendő prioritások között kiemelhetők az alábbiak: a kormányzati szervek nemzetközi szervezetekkel és az Európai Unió intézményeivel való hatékony együttműködésének fokozása, az elektronikus hatósági ügyintézési formák kialakítása, a közszolgálati információkhoz való hozzáférés lehetővé tétele, az elektronikus aláírás bevezetése a hatósági ügyintézésben. E célok elérése érdekében látott napvilágot az eEurópa+ program, amelyben az Európai Unió a csatlakozó országok számára gazdasági, társadalmi viszonyaihoz, fejlettségükhöz mérten határozott meg speciális intézkedéseket és megvalósítási határidőket, kiegészítette továbbá az eEurópa 2002 programtervet.
Az eEurópa 2005 további fejlesztéseket fogalmazott meg a korábbi programokon alapulva, valamint új akcióprogramot is meghatározott a közhivatalok számára biztosítandó szélessávú hozzáférés realizálása, a közbeszerzés elektronikus úton történő hozzáférésének megvalósítása, valamint a lakosság által igénybe vehető közigazgatási elektronikus szolgáltatások kialakítása érdekében.
Az ezt követően megalkotott i2010 stratégia az európai információs társadalom a növekedésért és a foglalkoztatásért alcímet kapta. Az i2010 célja, hogy költséghatékonyabbá és hozzáférhetőbbé tegye a közszolgáltatásokat és javítsa az életminőséget, amelynek egyik eszköze az e-kormányzat fejlesztése.[13]
- 158/159 -
Kiemelendő végezetül az Európa 2020 stratégia, amelynek egyik kiemelt része a Digital Agenda, amelyet azért alkottak meg, hogy az információs és kommunikációs technológiák (ICT) alkalmazásának jelentős szerepet jelöljön ki Európa 2020-ra kitűzött céljainak megvalósításában. Legfőbb céljai között szerepel az egységes digitális piac kialakítása, az ICT eszközök, alkalmazások kialakítása, e-írástudás fejlesztése, e-kereskedelem elősegítése, az internet biztonságának növelése, és (egyebek mellett) az elektronikus közszolgáltatások fejlesztése.[14] Az "Európa 2020" stratégia meghatározza a szélessávú technológiák rendszerbe állításának fontosságát az EU-n belüli társadalmi integráció és versenyképesség előmozdításában. Elérendő cél a stratégia megfogalmazása szerint az, hogy Európában 2013-ig mindenki alapszintű szélessávú internetkapcsolattal rendelkezzen. Biztosítani kell 2020-ig minden európai polgárnak ennél is sokkal gyorsabb, legalább 30 Mbps sebességű internethozzáférést, illetve az európai háztartások legalább 50%-ának pedig a 100 Mbps-os sávszélességet meghaladó internetkapcsolatot. Az egységes digitális piac megvalósulásához hozzájáruló célként fogalmazódik meg a dokumentumban az e-kereskedelem előmozdítása is, amelynek értelmében meg kell teremteni azt a feltételrendszert, hogy a lakosság 50%-a élni tudjon az interneten történő vásárlással 2015-ig.[15]
Az 1970-80-as évek fordulóján megjelentek bizonyos törekvések az e-közigazgatás elindulásának és fejlődésének megvalósulására, amelyek azonban megmaradtak a próbálkozások szintjén, kormányzati szinten nem nevezhetők sikernek ezek a kezdeményezések. Ilyen törekvésnek tekinthető például az 1971 és 1985 között készített Számítástechnikai Központi Fejlesztési Program, valamint az 1985 és 1990 közötti Elektronizációs Gazdaságfejlesztési Program.[16]
Fontos kormányzati feladatnak tekintendő az e-közszolgáltatások biztosításához kapcsolódóan az infrastruktúra fejlesztése a társadalmi elvárásoknak megfelelően. A kormányzatok stratégiai és szervezeti módszereket alkalmaztak az e-kormányzat létrehozására, amely fejlesztések jelentős mértékben az EU által biztosított forrásokra támaszkodtak, így az európai fejlődési tendenciákkal párhuzamosan alakultak ki a hazai alapdokumentumok is. Az IT fejlesztésbe az 1998-2002 közötti kormányzati ciklustól kezdődően komolyabb pénzügyi forrásokat fektettek. További jelentős, stratégiai programnak tekinthetők az új Széchenyi Terv keretében az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) és az Államreform Operatív Program. Korszakunkban különös jelentőségű e-kormányzati célnak tekinthető az információs eszközök leghatékonyabb szintű kihasználtsága, amelynek egyik fejlődési iránya a mobiltelefon segítségével történő kommunikáció (M-kormányzat), valamint a digitális interaktív televízión keresztül megvalósuló közszolgáltatás (T-kormányzat).[17]
A fentiekben jelzett hazai és európai tendenciák fényében megállapítható, miszerint a közigazgatás nem maradhat változatlan a mellett a technikai-műszaki forradalom mellett, amelyet összefoglaló elnevezéssel elektronikus közigazgatásnak, vagy még általánosabb megközelítésben "e-kormányzatnak" nevez a szakirodalom. Látható, hogy nem csupán az Európai Unióhoz tartozás ténye kötelezi az ilyen irányú jogalkotás kibontakozását, hanem végső soron a közszolgáltatások biztosításának színvonala és az ország versenyképessége is összefüggést mutat a vizsgált fejlődési irányokkal, amely szintén fejlesztésre kell, hogy inspirálja a tagállamokat. A kinyilatkoztatott programok, deklarált stratégiák azonban (azok tényleges megvalósulása nélkül) "pusztába kiáltott szónak" tekinthetők, így indokoltnak mutatkozik a magyar közigazgatás elektronizálása tekintetében vázolni azokat a (tovább)fejlesztési lehetőségeket, amelyek hozzájárulhatnak a közigazgatás működésének korszerűsítéséhez.
Az előzőekben kifejtettek alapján jól látható, hogy napjainkban az informatikai eszközök közigazgatásban történő alkalmazása (tágabb értelemben a közigazgatás modernizációja) ténymegállapításként és programként is értelmezhető. Ténymegállapítás, mivel - áttekintve az elmúlt években bekövetkezett, jogszabályokban testet öltő korszerűsítési törekvéseket - egyértelmű tendenciaként jelenik meg a közigazgatási szervek működésének új alapokra helyezése, a működő közigazgatás hatékonyságának növelése, az ügyfelekre háruló (eljárási és adminisztratív) terhek csökkentésének szándéka, az ügyfélorientált közigazgatás kialakítása és nem utolsósorban (fentiek egyik lehetséges eszközeként) az elektronikus közigazgatás széleskörű bevezetése. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ez a folyamat "befejezetlen szimfóniának" tekinthető, mivel a folyamatosan (át)alakuló állampolgári (ügyféli) elvárások, a robbanásszerű technikai fejlődés hatása, valamint ezzel összefüggésben az információs önrendelkezési jog és az információszabadság alkotmányi követelménye közötti egyensúly megteremtésének reális igénye a kiépített rendszer felülvizsgálatára és fejlesztésére készteti a jogalkotót.
A fent vázolt sajátosság kiolvasható a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program folytatásának (MP 12.0) szóhasználatából is, amely a deklarált célkitűzések megvalósulásának mérlegét igyekszik megvonni, konkretizálja továbbá az elérendő célok realizálása érdekében szükséges intézkedéseket, részletezett beavatkozási területeket. E dokumentum leszögezi, miszerint az elektronikus közigazgatás megteremtése nem önálló beavatkozási területnek, hanem a hatékony közigazgatási működés megvalósítása érdekében megvalósítandó fejlesztések egyik lehetséges módszerének tekintendő.[18]
Az e-közigazgatással kapcsolatos állampolgári elvárások alapvetően három csoportba oszthatók, mivel az ügyfelek számára az informatika alkalmazása a közigazgatásban (1) az elektronikus ügyintézés széleskörű megvalósítását, (2) az elektronikus adatkikérési és tájékoztatási lehetőség megteremtését, valamint (3) a közigazgatás szervei által működtetett nyilvántartások közötti átjárhatóság biztosítását jelenti. Az MP 11.0 által meghatározottakhoz képest csekély intenzitást mutató megvalósulást érzékeli a dokumentum, amikor arra az álláspontra helyezkedik, miszerint "az eltérő fogalom-
- 159/160 -
meghatározások nehézzé tették egyrészt az e-közigazgatás területének lehatárolását, másrészt az egyre szélesebb körű alkalmazás ellenére a szükséges belső tagolását, amely nélkülözhetetlen a hatékony forrásfelhasználás és fejlesztés érdekében".[19] Ezzel összefüggésben két megjegyzés kívánkozik ide: egyrészt az elektronikus közigazgatás kialakításának "nehézkes" menetrendje - álláspontunk szerint - inkább mutat releváns összefüggést a megfelelő források elégtelen voltával és ezzel összefüggésben az egységes infrastruktúra és informatikai háttér hiányával, mintsem a jogalkotótól származó definíciók közötti - kétségtelenül nagy - fogalmi eltérésekkel. Másrészt azonban egyértelműen látszik e fejlesztési irányvonal prioritásként történő kezelése abból, miszerint az EKOP (az Új Széchenyi Terv e-közigazgatási operatív programja) több mint 80 projekt (intézkedés) keretében 118 Mrd forint összegben irányoz elő forrásallokációt ezen a területen.
Érdemes szólni azokról a dilemmákról is, amelyek általában megfogalmazódnak a közigazgatási reformokkal, különösen az elektronikus közigazgatás kiterjesztésével összefüggésben. E tendencia hívei arra az álláspontra helyezkednek, miszerint a XXI. század technikai "robbanása" mellett nem mehet el a közigazgatás sem, ezáltal ugyanis lehetőség nyílik egyes közigazgatási cselekmények, eljárási lépések automatizálására, amely alkalmas lehet az emberi munkaerő (bizonyos területeken történő) kiváltására. Az ellenzők szerint azonban ez a különböző "álnevek" égisze alatt véghezvinni szándékozott létszámleépítések megalapozását jelentheti, a folyamat kiteljesedése által pedig a lakosság "offline" része lemaradhat, kiszorulhat a közigazgatás működésének e szegletéből.[20] Nem tisztünk e tanulmány keretei között ennek a vitának az eldöntése, csupán jelezzük, hogy a két (egymással ellentmondásban álló) megközelítés rámutat arra a szükségszerűségre, miszerint kiemelkedő jelentőségű egyrészt a megfelelő jogi alapok és a fenntartható infrastruktúra kiépítése, másrészt a technikai háttér stabilizálása az elektronikus közszolgáltatások feltételeinek megteremtése érdekében. A technikai fejlődés által kikristályosított instrumentumok egyre fokozódó alkalmazásának ugyanis egyetlen vezérlő elve lehet, nevezetesen annak a törvényszerűségnek a valóra váltása, amely szerint - Magyary Zoltán szavaival élve - a közigazgatás az emberekért van. ■
JEGYZETEK
[1] Vö. Magyary Zoltán - Kiss István: A közigazgatás és az emberek. Magyar Közigazgatás-tudományi Intézet, Budapest 1939. 362-363. o.
[2] Ez a jogalkotói törekvés érhető tetten - egyebek mellett - az ügyféli jogok minél szélesebb körű biztosítását célul tűző jogintézmények bevezetésében; valamint a jogorvoslati rendszer tökéletesítésére törekvésben, így különösen a bírói út általánossá tételében a jogszabálysértő közigazgatási határozatok kiiktatása érdekében.
[3] Vö. Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program (MP 11.0) 36. o.
http://magyaryprogram.kormany.hu/admin/download/8734/40000/Magyary-Kozigazgatas-fejlesztesi-Program.pdf (2014.11.09)
[4] A MP 11.0 - túl a célkitűzések felvázolásán - konkrét jogalkotási feladatokat is meghatároz, így rögzíti az informatikai hálózat konszolidációját, a hálózatbiztonság helyreállítását, a Nemzeti Egységes Kártyarendszer bevezetését, valamint (egyebek mellett) az egységes kormányzati dokumentum- és iratkezelési rendszer irányába történő elmozdulás szükségességét.
[5] Vö. Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program (MP 11.0) 40-41. o. http://magyaryprogram.kormany.hu/admin/download/8/34/40000/Magyary-Kozigazgatas-fejlesztesi-Program.pdf (2014.11.09)
[6] Vö. Veszprémi Bernadett - Czékmann Zsolt: Az e-közigazgatás szakigazgatási alapjai. In: Lapsánszky András (Szerk.): Közigazgatási jog. Fejezetek szakigazgatásaink köréből I. Complex Kiadó, Budapest 2013. 345. o.
[7] Talán nem szorul részletezésre, hogy pl. a temetési segélyezés vagy a szociális segélyek odaítélése a modern, korszerű közigazgatás keretei között is hagyományos, papíralapú keretek között történik.
[8] Ld. az építési igazgatás hazai alakulását (ennek keretében az ÉTDR-rendszer működését), vagy az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény által intézményesített elektronikus anyakönyvi rendszer működését.
[9] Gerencsér Balázs - Gyurita Rita - Lapsánszky András -Mudráné Láng Erzsébet - Patyi András - Varga Zs. András: Közigazgatási hatósági eljárásjog. Dialóg-Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2009. 512. o.
[10] http://www.mek.iif.hu/porta/szint/muszaki/szamtech/wan/hatasok/bangemn.hun (2014.10.05.)
[11] Boros Anita - Gerencsér Balázs - Gyurita Rita - Lapsánszky András - Patyi András - Varga Zs. András: Hatósági eljárásjog a közigazgatásban. Dialóg-Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2012. 624. o.
[12] www.artefaktum.hu/irasok/e_europe.rtf (2014.10.06.)
[13] Gerencsér Balázs - Gyurita Rita - Lapsánszky András - Mudráné Láng Erzsébet - Patyi András - Varga Zs. András: i.m. 513-514. o.
[14] Boros Anita - Gerencsér Balázs - Gyurita Rita - Lapsánszky András - Patyi András - Varga Zs. András: i.m. 624. o.
[15] http://www.infoter.eu/attachment/0003/2807_com2010_0245hu01.pdf (2014.10.05.)
[16] Lapsánszky András (Szerk.): Közigazgatási jog. Fejezetek szakigazgatásaink köréből. I. kötet. Complex Kiadó, Budapest 2013. 373. o.
[17] Boros Anita - Gerencsér Balázs - Gyurita Rita - Lapsánszky András - Patyi András - Varga Zs. András: i.m. 625. o.
[18] Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program (MP12.0) 41. o.
http://magyaryprogram.kormany.hu/admin/download/d/2c/40000/Magyary%20kozig%20fejlesztesi%20program%202012%20A4.pdf (2014.11.09)
[19] Uo. 42. o.
[20] Ehhez bővebben ld. Veszprémi Bernadett - Czékmann Zsolt: i.m. 347. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző adjunktus, PTE ÁJK, Közigazgatási Jogi Tanszék.
[2] A szerző adjunktus, PTE MIK.
Visszaugrás
