Megrendelés

Kovács Anita: Első oldal (IJ, 2006/6., (16.), 183. o.)

Mint ismeretes, jelenleg is folyik az Európai Unió 2002-ben elfogadott elektronikus hírközlési szabályozási keretének felülvizsgálata. A folyamat két szálon, de párhuzamosan halad: az Európai Bizottság 2006. június 29-én bocsátotta nyilvános konzultációra az irányelvek, illetve a releváns piacokról szóló Ajánlás felülvizsgálatára vonatkozó dokumentumot. Ennek befejezését követően az új Ajánlást várhatóan már 2007 elején elfogadják, míg a felülvizsgált irányelvek hatályba lépése csak 2009-2010 körül várható. Jelen írás a tehát hamarosan követendő Ajánlás vitára bocsátott tervezetének a versenyjogi jogalkalmazás szempontjából is meghatározó - de korántsem új - kérdésével, a versenyjog elégtelensége, mint az ex-ante szabályozás harmadik kritériumának értelmezésével foglalkozik.

Az Ajánlás alapján szektorspecifikus szabályozásra jelenleg és a jövőben is azok a piacok esélyesek, amelyek esetében megállapítható, hogy adott piac vonatkozásában magas és nem átmeneti strukturális vagy jogi piacralépési korlátok vannak jelen, amelyek esetében nem várható, hogy a verseny megfelelő időtartamon belül hatásos lesz, és ahol a versenyjog alkalmazása nem elegendő az adott piaci kudarc megfelelő kezeléshez (ún. hármas kritérium.)

Ahogy az Ajánlás kifejti, az ex ante szabályozás és a versenyjog egymást kiegészítő eszközök saját célkitűzéseik elérésében és a hatékony verseny hiányából származó problémák megoldásában. Az egyik alapelv, mely a szabályozási keretrendszert áthatja az, hogy ex ante kötelezettségek kiszabására csak akkor van szükség, ha a versenyjogi beavatkozási lehetőségek nem elégségesek, és vissza kell őket vonni, amikor már nincs rájuk szükség. A régi-új Ajánlás felvázolja azt is, hogy miként képzeli el a versenyjog megfelelőségére vonatkozó elemzést. Leszögezi, hogy ennek egy átfogó elemzésnek kell lennie arra vonatkozóan, hogy a versenyjog önmagában hatékonyan alkalmas-e a felmerült piaci problémák kezelésére. Az értékelésnek azokon a tapasztalatokon kell alapulnia, amelyek a versenyjog és az ex ante kötelezettségek elektronikus hírközlési piacokon való, egymást kiegészítő alkalmazásának gyakorlatából származnak. Ha sem a tagállami, sem a közösségi versenyjog nem képes önmagában orvosolni a piaci problémákat, és nem képes hatékony és fenntartható verseny biztosítására egy belátható időtávon keresztül, csakis akkor jelölhető ki egy piac szektorspecifikus szabályozás esetleges tárgyaként.

Az Ajánlás több helyen megismétli azt a megközelítést, hogy az ágazati szabályozás játssza a kiegészítő szerepet a versenyjoghoz képest, hatókörét azokra a problémákra korlátozva, amelyeket a versenyjog nem képes megfelelően orvosolni. Az Ajánlás, illetve a hozzá kapcsolód ún. Explanatory Memorandum sem az általános elveknél, sem az egyes piacoknál nem ad átfogó és teljes képet ennek lehetséges eseteiről, mindössze példákat említ. Ezek a következők lehetnek:

- ahol a probléma kezeléséhez szükséges kötelezettség versenyjogi alapon nem szabható ki (pl. bizonyos hozzáférési kötelezettségek, speciális költség-elszámolási előírások),

- ahol a kötelezettségek teljesítésének értékeléséhez jelentős követelmények teljesítése szükséges (pl. részletes, szabályozási célra készült költségszámítások, költségelemzések, technikai paramétereket is magukba foglaló rendelkezések és előírások monitoringja),

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére