1998. február 1-én hatályba lépett az Európa Tanács Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezménye, amely - a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája mellett - alapvetően meghatározza a nemzetközi kisebbségvédelmi jog fejlődését Európában. Megszülettek az első átfogó jelentések, amelyekben a részes államok beszámolnak az Európa Tanácsnak a Keretegyezmény rendelkezéseinek megvalósítása érdekében hozott intézkedéseikről. Tanulságos lehet ez a rövid időszak abból a szempontból is, hogy mennyire működőképes a Keretegyezmény sok kritikával illetett kontrollmechanizmusa.
A kilencvenes évek gyorsan változó Európájában 22 új állam jött létre Jugoszlávia, Csehszlovákia és a Szovjetunió felbomlásával. E feszült légkörben egyre égetőbb szükség mutatkozott arra, hogy az államok a jószomszédság szellemében rendezzék az európai stabilitást fenyegető két legkritikusabb problémát: a nemzeti kisebbségek és a határok kérdésért. Ennek jegyében folytak az Európa Tanács Keretegyezményét előkészítő munkálatok, és a stabilitásra irányuló törekvések eredményeként - a Keretegyezménnyel csaknem egy időben - létrejött 1995. márciusában az Európai Stabilitási Egyezmény[1] is.
1993. októberében az Európa Tanács állam- és kormányfői csúcstalálkozót tartottak Bécsben, amelynek eredményeit a Bécsi Nyilatkozatban rögzítették. Ez a nyilatkozat döntötte el véglegesen a kisebbségvédelmi kodifikáció irányát, amikor a II. Függelékben[2] megbízta a Miniszteri Bizottságot, hogy a lehető legrövidebb időn belül szövegezzen meg egy keretegyezményt azokról a nemzeti kisebbségek védelmét szolgáló alapelvekről amelyek tiszteletben tartására az államok kötelezettséget vállalnak illetve fogjon hozzá egy jegyzőkönyv készítéséhez, amely kulturális területen egészíti ki az Emberi Jogok Európai Egyezményét és a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait biztosító rendelkezéseket tartalmaz.
Egyértelművé vált tehát, hogy az állam-és kormányfők elvetették egy átfogó, kisebbségi jogokról szóló kiegészítő jegyzőkönyv lehetőségét - vagyis a Parlamenti Közgyűlés sokat emlegetett 1201-es ajánlását - és az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez csupán a kulturális szférában kívántak jegyzőkönyvet csatolni. A születendő keretegyezmény pedig a nyilatkozat szerint nyitva áll majd azon államok számára is, amelyek nem tagjai az Európa Tanácsnak.
A Miniszteri Bizottság 1993. november 4-én mandátumot fogadott el, amelyben megbízta a nemzeti kisebbségek védelmének ad hoc bizottságát (CAHMIN)[3] a kisebbségi keretegyezmény elkészítésével. Egyértelmű, hivatalos elutasítás hiányában is kikövetkeztethető a CAHMIN kormányszakértői bizottságnak adott mandátumból, hogy a Miniszteri Bizottság elvetette a Velencei Bizottság egyezménytervezetét[4] és az 1201-es ajánlási, hiszen a Bizottság elrendelte, hogy a két dokumentum eredményeit építsék be a készülő egyezménybe. A jogok
- 448/449 -
katalógusa így hasonló maradt a Keretegyezmény szövegében is, a megközelítés azonban, mint azt látni fogjuk, változott. A Nemzeti Kisebbségek Védelmének Eseti Bizottsága 1994. januárjában kezdte meg a Keretegyezmény kidolgozását, melynek végleges szövegét a Miniszteri Bizottság 1994. november 10-én fogadta el.
A Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről 1995. február 1-jén nyílt meg aláírásra az Európa Tanács tagállamai számára.
A Miniszteri Bizottság megbízta az ad hoc bizottságot az Emberi Jogok Európai Egyezményét kiegészítő jegyzőkönyv elkészítésével is, amelynek határideje 1994. december 31-e volt. A tervezet munkálatait azonban a Miniszteri Bizottság 1996. januárjában felfüggesztette arra hivatkozva, hogy a Parlamenti Közgyűlés 1201-es ajánlásában megfogalmazott megközelítés nem kivitelezhető, többek között azért sem, mert olyan elemeket tartalmaz (például a nemzeti kisebbség definícióját, bizonyos természetű és mértékű jogokat stb.) amelyek nem nyerték el az államok többségének támogatását. A Közgyűlés 1285(1996)-os ajánlásában hevesen tiltakozott e döntés ellen, és reményét fejezte ki, hogy a munkálatokat hamarosan újrakezdik.
1. A Keretegyezmény előkészítése során nem volt könnyű az érdekeket összeegyeztetni, hiszen az európai államok különbözőképpen viszonyultak a kisebbségi kérdéshez: azok az államok, amelyek nagy jelentőséget tulajdonítanak a nemzeti egységnek, az államok közötti egyenlőségnek és a "föld jogának" (például Franciaország) érzékenyen reagáltak azon kisebbségi követelésekre, amelyek ezen elveket megkérdőjelezhetik. A kevésbé egynemű államok, amelyek a sokszínű nemzet eszméjét vallják és előnyben részesítik a "vér jogát", már sokkal megértőbbnek mutatkoztak.[5]
A Preambulumban - melyet az ENSZ Nemzeti vagy etnikai, vallási vagy nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogaira vonatkozó Nyilatkozatának 1. cikk 1. bekezdése[6] inspirált - kifejezésre jut az Európa Tanács aggodalma a nemzeti kisebbségek létének veszélyeztetését illetően, és az a cél. hogy a Felek saját területeiken védelmezzék a nemzeti kisebbségek fennmaradását. A Keretegyezmény Kommentárja szerint az egyezmény célja a nemzeti kisebbségek védelmét biztosító azon jogi elvek meghatározása, amelyeknek tiszteletben tartására az aláíró államok kötelezettséget vállalnak. Az egyezmény célja, hogy ezen elvek keretei között, azokat konkretizálva, részletezve, kibővítve az államok kétoldalú egyezményeket kössenek.
A Keretegyezmény ben megjelenik az a szemléletváltás, amely a kisebbségek védelmét nem csupán emberi jogi kérdésnek tekinti, hanem az európai biztonság fontos elemének: "az európai történelem megrázkódtatásai megmutatták, a nemzeti kisebbségek védelme alapvető fontosságú kontinensünk stabilitása, demokratikus biztonsága és békéje szempontjából". Ez a megközelítés nyomon követhető az ENSZ Agenda For Peace elnevezésű dokumentumában és a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló 1992-es nyilatkozatának preambulumában[7] is. A legtöbb európai intézmény, például az EBESZ, az Európa Tanács és az Európai Unió több alkalommal is hangsúlyozta a szoros összefüggést a kisebbségvédelem és a biztonság között, amelyet a Keretegyezmény is megerősít.[8]
2. Keretegyezmény[9] 1. cikke a kisebbségek és a kisebbségekhez tartozó személyek védelmét az emberi jogok nemzetközi védelmének kereteibe helyezi. Ezzel kinyilvánítja, hogy a nemzeti kisebbségek védelme nem esik az államok által fenntartott jogkörbe, hanem a nemzetközi együttműködés részét képezi. A Kommentár azonban rámutat arra is, hogy mindez nem alapozza meg az Emberi Jogok Európai Egyezménye szerveinek hatáskörét a Keretegyezmény értelmezésére. Az alapelvek között szerepel a jóhiszeműség, az államok közötti jószomszédság, baráti kapcsolatok és együttműködés elveinek tiszteletben tartása, és az a rendelkezés, hogy az egyezményt a megértés és a türelmesség szellemében kell alkalmazni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
