A közigazgatási eljárási törvények elsődleges funkciói között szokták felsorolni az ügyfelek védelmét, s ehhez a fegyveregyenlőség biztosítását a kiszolgáltatottabb ügyféli pozíció számára. Éppen ezért nem is vitatható, hogy a mindenkori eljárási törvények sokkal nagyobb számban tartalmaznak az ügyfelek jogvédelmét szolgáló elemeket, mint a hatóságot erősítő jogintézményeket. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy közigazgatási eljárásjognak vannak egyéb funkciói is, például az, hogy a jól szabályozott eljárásjog rutinszerűvé, kiszámíthatóvá teszi a közigazgatási szerv működését, s ezáltal csökkenti az eljárási költségeket, növeli az eljárás hatékonyságát, illetve a jól szabályozott eljárások lehetőséget adnak az közigazgatási szervek számára, hogy időbeli és egyéb korlátok között még a szervezetrendszeren belül korrigálják saját hibás döntéseiket. A közigazgatási eljárásban a hatóságok akár közigazgatási jogot, akár más jogág normáit alkalmazzák, mindenképpen jogalakító módon avatkoznak be a címzettek életébe, s akár akkor is eljárnak amikor a címzettek ezt nem szeretnék. Ez az inkvizitórius eljárás alapjaiban határozza meg a közigazgatási hatósági eljárásokat, hiszen a közigazgatási eljárások közhatalom birtokában lévő állami szerv által folytatott, célhoz kötött, vizsgálati jellegű eljárások, amelyeknek - sok egyéb jellemző melletti - alapvető sajátossága a hivatalbóli jogérvényesítés. Ennek alapja az officialitás elve, mely a Ket.-ben[1] és az Ákr.-ben[2] is az alapelvek között szabályozott elvi tétel. Mindkét eljárási törvényben tehát kiemelt jelentőséget kap a hivatalbóliság elve, és a szabályozás lényegében ugyanolyan elemekre terjed ki. Az officialitás elve legalább három elemet jelenít meg a szabályozásban. Egyrészt a hatóságnak nemcsak joga, hanem gyakran kötelezettsége is a kizárólag kérelemre indítható eljárások kivételével az eljárások megindítása, vagy azok folytatása. Másrészt bármilyen módon is indult az eljárás, az officialitás elve kiterjed a tényállás tisztázására, a bizonyítás terjedelmének meghatározására is. Harmadrészt ugyancsak az officialitás alapján vizsgálhatja felül hatóság a saját és a felügyelete alá tartozó hatóság döntését és eljárását.
1. Az eljárás megindítására vagy folytatásra irányuló jogosultság vagy kötelezettség alapelvi szinten jelenik meg ugyan, de az Ákr. általános indokolása és szerkezete is arra utal, hogy a törvény a kérelemre indult eljárásokat tekinti főszabálynak, és ezekre modellezte az eljárást. Azonban, ha figyelembe vesszük a Ket. elfogadása óta eltelt csaknem másfél évtized tendenciáit, akkor megállapítható, hogy a közigazgatási jogalkalmazásban bizonyos arányeltolódás figyelhető meg: az egyedi hatósági engedélyezést/tiltást/ kötelezést sok helyütt felváltotta a felügyeleti típusú jogalkalmazás, amely szükségképpen a hivatalbóli eljárások számának megnövekedését eredményezi. Ez a hangsúlyeltolódás sok okra vezethető vissza: többek között részben a belső piaci irányelv[3] és a végrehajtását szolgáló jogszabályok érvényesülésére, részben pedig a modern közigazgatási technológia alkalmazására. Ennek ellenére az Ákr. szerkezetében a kérelemre induló eljárásokra vonatkozó szabályok megelőzik a hivatalbóli eljárások szabályait, főszabálynak a kérelemre induló eljárásokat tekinti. Az Indokolás utal arra, hogy a közigazgatási eljárások elsöprő többsége kérelemre indul, pontos adatokkal azonban nem szolgál. Az Ákr. VII. fejezete, amely a "Hivatalbóli eljárások" címet
- 510/511 -
viseli, pusztán három §-ból áll, és csak az eljárás megindítására, a határidőkre és az adatszolgáltatásra vonatkozóan tartalmaz szabályokat. Viszonya a főszabálynak tekintett kérelemre induló eljárásokra vonatkozó szabályrendszerhez szubszidiárius: "103. § (1) A hivatalbóli eljárásokban e törvénynek a kérelemre indult eljárásokra vonatkozó rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni." Ez a jogtechnikai megoldás szöveggazdaságossági oknak tűnhet, de azon túlmutató jelentőségű. A hivatalból indult eljárásoknál az eljárás célja a tárgyi jog érvényre juttatása, az objektív jogvédelem. Ehhez nem feltétlenül elegendőek a kérelemre indult eljárás normái, illetve eltérő jellegű szabályozást igényel a hivatalbóli eljárás és a kérelemre induló eljárás. Nem ugyanolyan a felek együttműködési hajlandósága, nem ugyanolyan eszközök vezetnek eredményre, ha az eljárás sikertelenségében érdekelt az ügyfél, mint abban az esetben, ha a sikerességében. Az Ákr.-ből hiányoznak azok a szabályok, amelyek a hivatalbóli eljárások sikerességét garantálják. A jogalkotó lehetőséget biztosít azonban arra, hogy az ágazati szabályok cizellálják ezt az eljárási formát, és a különös szabályok területére tolta át a szabályozást. Ennek a szabályozási megoldásnak az eredményességét a joggyakorlat minden bizonnyal rövid idő alatt eldönti, de éppen a hivatalbóli eljárás részletes szabályainak hiánya talán a legjobb példa arra, hogy az Ákr. általános eljárási szabályrendszer ugyan, de korántsem teljes. Az ügyfelek együttműködési hajlandóságát csupán egyetlen jogintézmény hivatott ösztönözni, az adatszolgáltatási kötelezettség előírása. A hivatalbóli eljárásban az ügyfél a hatóság erre irányuló felhívására köteles közölni az érdemi döntéshez szükséges adatokat. Törvény vagy kormányrendelet jogkövetkezményeket állapíthat meg az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása vagy valótlan adatok közlése esetére. Az adatszolgáltatást az ügyfél akkor tagadhatja meg, ha arra a tanúvallomást megtagadhatná.
2. A hivatalbóli eljárásoknak a differentia specificája az, hogy az ügyfél akarata ellenére indulnak. A megindítás okai lényegében megegyeznek a korábbi szabályozással, illetve gyakorlattal: a hatóság az illetékességi területén hivatalból megindítja (folytatja) az eljárást, ha
a) az eljárás megindítására okot adó körülmény jut a tudomására,
b) erre bíróság kötelezte,
c) erre felügyeleti szerve utasította,
d) életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzetről szerez tudomást, vagy
e) ezt egyébként jogszabály előírja.
A hivatalbóli eljárás automatikus döntéshozatal vagy teljes eljárás lehet, a függő hatályú döntés és a sommás eljárás szabályai nem értelmezhetőek, hiszen nincs kérelem, aminek eleget tehetne a hatóság. Elképzelhető olyan hivatalbóli eljárás, amelyben minden adat a hatóság rendelkezésére áll és nincs szükség mérlegelésre, ilyenkor automatizált döntéshozatalra kerül sor. Ennek az eljárás megindítása szempontjából lehet jelentősége, hiszen az automatikus döntéshozatali eljárás véget is ér, mire az eljárás megindításáról az ügyfelet értesítenék. Az értesítési kötelezettség a hivatalbóli eljárásokban erősebb, mint a kérelemre indult eljárásokban, hiszen ez utóbbiban az Ákr. szerint nem kötelező az ügyfél értesítése az eljárás megindításakor, csak a tényállás tisztázásakor. A hivatalbóli eljárásban főszabály szerint kötelező az értesítés, a kivételeket taxatív módon szabályozza az Ákr. A hivatalbóli eljárás az első eljárási cselekmény elvégzésének napján kezdődik, megindításáról az ismert ügyfelet a hatóság értesíti. Az értesítés csak akkor mellőzhető, ha az eljárás megindítása után a hatóság nyolc napon belül dönt, vagy az eljárást megszünteti, vagy azt honvédelmi, nemzetbiztonsági, közbiztonsági okból törvény kizárja, vagy az az eljárás sikerét meghiúsítaná.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
