Az érvénytelenség orvoslásának témakörében kell tárgyalnunk az érvényessé válásnak az érvénytelen jogügylet ugyanabban a formában történő megerősödése, a convalescentia[1] melletti másik esetét: az érvénytelen jogügylet érvényes jogügyletbe való átfordulását (Szászy István szóhasználatával: átminősítés),[2] amikor az érvénytelen szerződés tényállása egy másik ügylet lényeges elemeit is magában foglalja (conversio).[3] Ekként határozza meg a konverzió lényegét pl. a Honsell-Mayer-Maly-Selb-féle római jogi kézikönyv is.[4]
Vincenzo Giuffrè kutatásaira támaszkodva megállapíthatjuk, hogy a conversio kérdéskörével mintegy 50 szöveghely foglalkozik a római jogforrásokban, melyek jelentős része a Digestában található, és amelyek valamivel kevesebb, mint 30 tényállást ölelnek fel.[5] Giuffrè egy, a források alapján szerinte konstatálható trichotómia ("la tricotomia delle fonti della conversione") alapján a konverzió körébe sorolható tényállásokat három csoportba sorolja. Egyes esetekben a konverzió ad hoc jellegű akaratkijelentés ("conversione in attuazione di manifestazione di volontà privata ad hoc"), míg más esetekben jogszabály útján, normative ("conversione in virtù di provvedimenti normativi"), a tényállások harmadik csoportjában pedig jogtudományi interpretáció alapján ("conversione in base ad interpretazione giurisprudenziale") valósul meg.[6] A Giuffrè nézetét vitató Christoph Krampe ugyanakkor megállapítja, hogy ez a - Giuseppe Satta[7] olasz jogtudós által kidolgozott - csoportosítás, mely conversio volontaria, legale, ill. interpretativa között tesz különbséget az érvénytelen jogügylet érvényes jogügyletbe való átfordulásának technikáját illetően, és amit több olasz romanista, így pl. Biondo Biondi[8] is elfogad, csupán a hatályos olasz jogra nézve érvényes. Krampe nézetét a következőképpen lehet röviden összefoglalni: a rómaiak szerinte nemhogy egy, a modern értelemben vett conversiónak megfelelő szakkifejezést, ill. conversio-fogalmat sem ismertek, hanem a konverzió modern konstrukciójának visszavetítése egyáltalában nem felel meg a római jogtudósok felfogásának és egy, a modern jogtudomány által megalkotott és modern tényállások leírására alkalmas konverzió-fogalom visszavetítése a római jogba nem lehetséges, hiszen egy sajátos konverziós technika megléte a római jog forrásaiban nem bizonyítható.[9] Ezt a nézetet képviseli a német polgári törvénykönyvhöz írott értékes történeti-kritikai kommentárnak a BGB 140. §-ához írott fejtegetésében Franz Dorn is, aki rámutat arra, miszerint a római jogtudósok - "a konkrét esetre orientáló munkame-
- 509/510 -
tódusuknak megfelelően" - egy, az érvénytelen jogügylet érvényes jogügyletbe történő átfordulása gyanánt szolgáló általános jogintézményt, avagy egy, a BGB 140. §-ának megfelelő szabályozást nem ismertek.[10]
A conversio kérdéskörével már a régebbi szakirodalom is részletesen foglalkozott. Példának okáért utalhatunk Vécsey Tamás tankönyvére, amelyben a szerző a conversiót a jogügylet átváltozásaként értékelte, és úgy definiálta, hogy a jogügylet egy másiknak az elemeit magában hordja úgy, mintha a felek azt szándékolták volna megkötni.[11]
Tankönyvében külön foglalkozik a problémával, és fenntartások nélkül elismeri a conversio jogi technikájának alkalmazási lehetőségét a forrásokra nézve Benedek Ferenc is.[12] A Földi-Hamza-tankönyv is számos tényállást a konverzió példájaként mutat be, utalván ugyanakkor arra is, hogy a forrásokban elszórtan megtalálható utalásokat a római jogi szakirodalom igencsak eltérően értelmezi,[13] nem vonva viszont kétségbe a konverziós technika alkalmazhatóságát a római jogra nézve.
A conversio - amely Uwe Diederichsen[14] szavaival "zu den elegantesten Denkfiguren der Jurisprudenz" tartozik - megítélése a szakirodalomban igencsak ellentmondásos.[15] Már a konverzió jogi természete is igen vitatott. Van olyan - elsősorban a német szakirodalomban elterjedt - nézet (ekként vélekedik pl. Coing, Pawlowski és Brox[16] is), amely a konverzióról mint értelmezésről beszél,[17] de hasonló nézetet képviselt a svájci szakirodalomban Olivier Cornaz is, aki a konverzióban a svájci jogot illetően szintén csupán a jogügylet értelmezésének egyik esetét látta, és leszögezte, hogy "a konverzió a svájci jogban csak az akarat értelmezésének korlátai között alkalmazható".[18]
Arra is rá kell mutatnunk, hogy a "conversio" nem eredeti római jogi szakkifejezés.[19] A római jog forrásaiban a "conversio" kifejezés nem fordul elő, a "convertere" (pl. Iul. D. 4,2, 18; Ulp. D, 29,1,19 pr.; C. 1,9,12), "conversus" (pl. Ulp. D. 23, 3, 39; Marci. D. 48, 6, 5 pr.: "conversu") szavak viszont igen,[20] melyeknek sokszor semmi köze sincs a modern értelemben vett konverziós technikához.[21] Megállapítható, hogy még a "conversus" szó használata sem egyértelmű a forrásokban; az Ulp. D. 23, 3, 39 tüzetes vizsgálata alapján pl. azt a következtetést szükséges levonni, hogy a "videantur ea tacite in dotem conversa" modern értelemben nem a jogügylet átfordulását, hanem ugyanabban a formában történő megerősödését (műértelemben vett convalescentiáját) hivatott kifejezni.[22]
A római jogi forrásokban is előforduló convertere igéből származó conversio szakkifejezése és fogalma a ius communéban jelenik meg; a ius commune konverzió-fogalmát mint jogi fogalmat kánonjogi előzmények[23] alapján Harpprecht tübingeni professzor alkotta meg 1747-ben megjelent művében a következő - e helyütt kivonatosan idézett - formulával: "traductio vel commutano unius negotii in alterum".[24] Azért
- 510/511 -
hangsúlyozzuk, hogy jogi fogalmat, mert a "conversio" kifejezést többféle értelemben már korábban is használták. Harpprecht kifejezetten leszögezi, hogy nem teológiai, nem is fizikai értelemben ("sensu non quidem theologico, non physico"), hanem jogi értelemben ("sensu iuridico") kívánja definiálni a fogalmat.
A szakirodalomban vitatott, hogy a római jogtudósok ismerték-e egyáltalán a mai értelemben vett konstrukciót. Az eltérő irodalmi nézetek közül e helyütt két szerző egymással ellentétes álláspontjára utalunk.
Giuffrè nézete szerint a klasszikus kori római jogtudósok ugyan sem a kifejezést,[25] sem a fogalmat nem ismerték, de mégis alkalmaztak olyan technikákat, amelyek lényegében az érvénytelen jogügylet érvényes jogügyletbe való átfordulásaként (vagyis modern értelemben vett konverzióként) funkcionáltak.[26] Ezzel ellentétes nézetet képvisel ugyanakkor Krampe, aki Giuffrè nézetével szemben arra az álláspontra helyezkedik, hogy az érvénytelen jogügylet érvényes jogügyletbe való átfordulása gyanánt funkcionáló sajátos, a jogértelmezéstől elkülönülő konverziós technika (a szerző kifejezésével élve: "von der Auslegung abzugrenzende, eigenständige Konversionstechnik zur Aufrechterhaltung ungültiger Rechtsgeschäfte") megléte a római jog forrásaiban nem bizonyítható.[27] Krampe megállapítja, miszerint "a konverzió tanát a rómaiak éppoly kevéssé dolgozták ki, mint a jogügyleti tant."[28] A magunk részéről, egyfajta köztes álláspontot képviselve, úgy véljük, hogy amint a jogügylet, a nemlétező szerződés, valamint az érvénytelenség fogalma, úgy - bizonyos megszorításokkal, az anakronizmus csapdája elkerülésének igényét szem előtt tartva - a konverzió is visszavetíthető a római jogba és e fogalom alkalmas lehet egyes római jogi tényállások leírására, hiszen, mint az alábbiakban látni fogjuk, a fogalom lényegét implicite már a római jogtudósok is ismerték. A modern szempontokon nyugvó, magas fokú absztrakciós, ill. rendszerező igénnyel az olasz jogtudományban megalkotott, a hatályos olasz jog vonatkozásában érvényes trichotómia alkalmazását a római jogi tényállások leírására ugyanakkor anakronisztikusnak véljük, és elvetni kényszerülünk. Egyetértünk Zimmermann nézetével, aki e vonatkozásban is rámutat arra, hogy a római jogtudósok nem voltak tisztában ezekkel a dogmatikai distinkciókkal, ugyanakkor biztosították a kazuisztikus bázist a modern elméletek számára. Annak ellenére, hogy sosem dolgozták ki a conversio terminusát sem, a probléma számukra is jól ismert volt. Zimmermann is leszögezi, hogy a Digesta olyan tényállások egész sorát tartalmazza, amelyekben az érvénytelen jogügyletek conversio útján felélednek.[29]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
