A jelen újságcikk keretében a királyi közjegyzőség fennállásának idején - azaz 1875 és 1949 között - Székesfehérváron működő közjegyzők életét és szakmai munkásságát szeretném bemutatni.
Meggyőződésem, hogy aki hasonló jellegű munkába fog és azt végigviszi, a korabeli Magyarországon működő közjegyzőkön keresztül megismeri a teljes államapparátus akkori hierarchiáját, állapotát és felfogását. Mindezek sok tekintetben ma is aktuálisak. Aki a korabeli újságokba munkája során betekint, érdekes képet kap az akkori idők történéseiről, a napi aktualitásoktól kezdve, a szélesebb történelmi és történeti kérdésekig. Nem hallgathatom el azt az érzést sem, hogy a régi elődök sorsát és problémáit megismervén, néha úgy éreztem magam, mintha köztük élnék, hiszen sokszor ugyanazokkal a problémákkal küzdöttek meg ők is a mindennapok során, mint mai kollégáik.
Az egyes közjegyzői életpályák bemutatása során igyekszem majd érzékeltetni azt is, hogy a székesfehérvári királyi közjegyzők kifejezetten baráti viszonyt ápoltak kollégáikkal, szoros személyes kapcsolatuk mellett egymást a város társadalmi és gazdasági életében elérhető pozíciók megszerzésében is kölcsönösen támogatták. Ezen kollegiális magatartásuk is közrejátszhatott abban, hogy Székesfehérváron mindenkor emberileg is tisztelték, nagyra becsülték a királyi közjegyzőket. Biztos vagyok abban, hogy magas színvonalon ellátott, a közjegyzői szakmát hivatásnak tekintő munkájuk példát mutathat a későbbi, így a mai kor közjegyzői generációja számára is.
Hazánkban a XIX. végén a polgári társadalom kiépülése, a polgárság számbeli és anyagi megerősödése, a szabad verseny kialakulása és a lehetőségek kihasználása, illetve a gazdasági életben érvényesülő "laissez faire" elvek mind-mind szükségessé tették a jogrendszer átalakulását. Ennek megfelelően, a jogalkotó sem odázhatta el a korszellem sürgetésére adott válaszát: A bírói és az ügyvédi tevékenységeket élesen szétválasztották és ezen felül kialakult a királyi közjegyzőség intézménye is. A közjegyzői törvényt (1874. évi XXXV.
- 15/16 -
törvénycikk) tehát a polgári kornak a közhitelesség iránti igénye hozta létre. Létrejötténél - melyet mintegy 15 éves vita előzött meg - a kor akkori nagy jogászai, köztük gyakorló ügyvédek működtek közre. Abból indultak ki, hogy az ügyvéd nem pártatlan, az állami jogi hatóság pedig nagyon leterhelt, és igyekeztek kialakítani a kettő között egy olyan testületet, amely gyorsan tudja az ügyeket intézni, pártatlan és a hitelességéhez kétség nem fér. Szemléltetvén a jogalkotó eredményességét, a törvénynek köszönhetően Nagy-Magyarország területén 1918-ban már 329 közjegyzői iroda működhetett.
A közjegyzőségre vonatkozó törvény meghatározta, hogy a közjegyzőnek személyes joga hivatását gyakorolni, ennek pedig elengedhetetlen követelménye volt az is, hogy szakmai téren kellően felkészült legyen. Feddhetetlen jellemű személyként hivatali esküt kellett tennie, a rábízott hivatali titkokat meg kellett őriznie. Eljárása során az ügyfelekkel ismertetnie kellett a jogaikat, velük szemben pártatlanul kellett eljárnia. A közjegyzőnek fegyelmezett szorgalommal és pontossággal, felelősségteljesen kellett ellátni hivatalát. Az esetleges tévedések anyagi biztosítása érdekében biztosítékot kellett adniuk.
A törvényi rendelkezéseknek megfelelően a közjegyzői irodák létesítésére kezdettől fogva igen szigorú előírások vonatkoztak. Így közjegyzővé csak azt lehetett kinevezni, akinek legalább 4 éves ügyvédi gyakorlata volt, és akit a Közjegyzői Kamara ajánlása alapján az igazságügy-miniszter nevezett ki. A kinevezett közjegyzőnek esküt kellett tennie, pénzbeli biztosítékot kellett adnia. Kötelező volt továbbá a közjegyzői kamarai tagság is, ennek megfelelően vállalnia kellett a kamarai terheket, amely a kamarai tagság létesítésekor fizetendő kamarai belépési díjból és az éves tagság díjtételeiből tevődött össze, amely kezdetben 2 Forint, 1904 után 4 Korona, majd 1906-ban 20 Koronára emelkedett. A közjegyző hiteles pecsétjét és névaláírását a székhelye szerinti Királyi Törvényszék Elnöke adta ki. A közjegyzőnek a székhelye szerinti közigazgatási hatóságnál működésének megkezdését be kellett jelentenie. A közjegyző közjegyzői irodát csak működési székhelyén tarthatott fenn, és irodája székhelyén lakhatott. Ennek a szabálynak többek között az volt az alapja - egyúttal a hitelesség miatt is fontos volt -, hogy a közjegyző személyesen ismerje az ügyfeleit, másrészt esetleges sürgős esetében, például végrendelet tételénél könnyen elérhető legyen. Hogy biztosítsa a törvény a működésük anyagi háttereit, a közjegyzők hatáskörébe utalta a közokiratok és végrendelkezések elkészítését, továbbá a házassági szerződéseket, a gyámok és gondnokoltak közötti szerződéseket, ingatlanokra vonatkozó okiratok elkészítését. A törvény a közjegyző által készített végrendeletek, örökösödési szerződések, ajándékozási okiratok és egyéb jogügyletek hiteles másolatainak kiadását is közjegyzői hatáskörbe utalta. A másolatok között nemesi oklevelek is szerepeltek. A törvény elrendelte az okiratok magyarnyelvűségét, az idegen állampolgár szerződését az illetékes nemzet nyelvén a magyar nyelvű irathoz csatolták.
A jogszabály képviselőházi vitája során egyébként felmerült, hogy az okiratokat a kárpát-medencei nemzetiségek nyelvén is el kellene készíteni. A közjegyző az általa értett nyelven tehát idegen nyelvű okiratot is készíthetett. Az elkészült közjegyzői okmányokat örök időkre meg kellett őrizniük, ezért az irattárakat időnként felülvizsgálták, rendez-
- 16/17 -
ték, a segédkönyveket naprakészen kellett tartani. A közjegyzők az ingatlanra vonatkozó okirat elkészítését megelőzően a telekkönyvi helyzetet kötelezően tisztázták, sok esetben telekkönyvi kivonatot is beszerezték, illetve a cégeknél a korabeli "cégkivonatot" is megtekintették. Az okiratokra díjjegyzéket vezettek fel, amely kezdetben munkadíjból és írásdíjból állt, a közjegyzői okiraton különböző névértékű bélyeget kellett leróni. Az okiratokat egyes esetekben a városházánál és az illetékkiszabási hivatalnál, illetékkiszabás céljából is be kellett mutatni, amely tényt az okiratra feljegyezték, az illetékhivatal pecséttel látta el az okiratot, és ezt a példányt őrizték a közjegyzői okiratok között. Tehát főszabály szerint munkadíj és írásdíj került felszámításra, valamint a hiteles kiadmány hitelesítéséért, leírásáért, fordításért külön munkadíjat számítottak fel. Amennyiben a közjegyző a székhelyén kívül, az ügyfél tartózkodási helyén készítette el az okiratot, jogosult volt "fuvardíj" felszámítására is.
Fontosnak tartom ehelyütt is megjegyezni, hogy a közvélemény már akkor is érzékeny reagált a közjegyzői díjszabásra, egy 1877. év júliusában megjelent korabeli újságban például a következő híradás jelent meg: "Megyénk egyik nagyobb községéből írják: X közjegyző nemrég bizonyos polgárhoz lett végrendelet készítés végett meghíva; a végrendelet közbejött akadály miatt el nem készülhetett; mégis a közjegyző 10 forintot követelt; ami neki meg is adatott. A község elöljárói ez ellen, illetőleg felvilágosítás végett a minisztériumhoz írtak föl."
Amennyiben az okirat szövegében elírás történt, a változást úgy jelölték meg, hogy a kijavítani kívánt szövegrészt áthúzták, de úgy, hogy a helytelenül megjelölt szöveg látható legyen és az okirat végén még az aláírás előtt beírták a módosítást. A közjegyzői okiratot lepecsételték, illetve - legalábbis kezdetben - a közjegyző viaszpecsétjével látták el, piros-fehér-zöld szalaggal átfűzték. A korabeli székesfehérvári közjegyzők többsége a híres Poschner-féle nyomda által előállított nyomtatványokat használta, nyomon követhető, hogy amint a közjegyzői iroda forgalma és ezzel a bevétele is növekedett, egyre díszesebb előnyomtatott nyomtatványok készültek. A politikai viszonyok változását is híven tükrözik az egyes okirati formák, hiszen az előnyomott okiratokon és a bélyegzőkön a címer is változik, illetve a közjegyzők megjelölése is eltér például a Tanácsköztársaság idején, vagy a királyi közjegyzői irodák államosítása után. Sok esetben a közjegyzők - főleg ha helyszínre mentek ki okiratot készíteni - saját maguk írták a közjegyzői okiratokat, de nagy megbecsülésnek örvendtek az irodista hölgyek, akik a közjegyzők mellett dolgoztak. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az egyes vármegyei évkönyvekben nem csak a közjegyzők, a közjegyzőhelyettesek és gyakornokok, hanem az irodista hölgyek is név szerint vannak említve. Az 1930-as éveket követően már írógéppel készült okiratok is fellelhetőek.
A vasárnap ebben az időben nem volt munkaszüneti nap, ékes bizonyítékai ennek a korabeli újságokban megjelenő árverési hirdetmények szövegei. Ezekből megfigyelhető, hogy egyrészt a közjegyzők tevékenységi körébe tartozott - az ügyvédekkel azonos lehetőségként - az árverések lebonyolítása, mellyel komoly bevételre tettek szert. Másrészről
- 17/18 -
az is látható, hogy a közjegyzők vasárnap is dolgoztak, hiszen nagyon sok esetben ekkor tartották az említett árveréseket. Ennek az volt az egyszerű magyarázata, hogy az ügyfelek a vasárnapi miséről hazafelé tartva betértek a közjegyzőhöz, elkészíttették az okiratokat, illetve részt vettek az árveréseken. Ezt követően szokás szerint áldomás ivására is sor került. Fontos kiemelnünk azt is, hogy közjegyzői hatáskörbe tartozott a választások során felhasznált, a területek országgyűlési választásra jogosult tagjainak számbavétele, a választói nyilvántartás, mely névsort a közjegyzők letétként kezelték. Tevékenységüket továbbá bővítette az a lehetőség, hogy a bíróságok megkeresésére, a házassági bontóperekhez közjegyzői okiratokat készítettek. Ennek keretében felesketés után a tanúk nyilatkoztak arról, hogy tudomásuk van arról, miszerint a válni kívánó felek között az életközösség megszakadt. A tanúk a közjegyzői okiratot aláírták, mely okiratot a közjegyző aláírásával hitelesítette és megküldte a bíróságnak. Vagyis történelmi példával is alá lehet támasztani azt, hogy a közjegyzők milyen fontos szerepet játszhatnának ma is - a bíróságok tehermentesítése érdekében - a házasságok közös megegyezéssel történő felbontásában.
A királyi közjegyzői irodák a vármegyékben működő első fokú bíróságok (járásbíróságok) székhelyein alakultak meg. Fejér vármegyében először Székesfehérvárott és Móron (korabeli elnevezése: Moór) létesült közjegyzői iroda. Székesfehérváron elsőként dr. Grubicy László, Móron pedig dr. Gánóczy Flóris - későbbi székesfehérvári közjegyző - 1875. augusztus 1-től kezdve nyitották meg irodáikat. Székesfehérvár a Budapesti Királyi Közjegyzői Kamarához tartozott, amely 1875. augusztus 21-én alakult Budapest, Székesfehérvár, Pestvidék, Ipolyság, Balassagyarmat, Eger, Jászberény, Gyöngyös, Kecskemét és Kalocsa törvényszéki illetékességű városokban, továbbá Fejér-, Esztergom-, Nógrád-, Heves-, Kishont-Bars-, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyékben működő elsőfokú bíróságok (járásbíróságok) székhelyein.
A Kamara a területén működő királyi közjegyzők érdekvédelmi szervezete volt. Mindkét, a közjegyzői törvény hatályba lépését követően kinevezett közjegyzőnk részt vett a Budapesti Királyi Közjegyzői Kamara létrehozásában, dr. Grubicy László a Budapesti Királyi Közjegyzői Kamara négytagú választmányába is bekerült.
Székesfehérváron - annak ellenére, hogy 1875-től 1911-ig csak egy, majd ezt követően két közjegyzői iroda működött - a közjegyzők a kamarai szerepvállalásukon túlmenően, a város közéletében is létszámukat jóval meghaladó tekintélyre tettek szert, meghatározó személyiségei voltak a megyeszékhelynek. A közjegyzőség erősödő anyagi jólétét mutatja az is, hogy több esetben bekerültek a település virilistái (legtöbbet adózó személyek) közé, ezen szempontok alapján részt vehettek az egyes városi és a vármegyei bizottságokban is. Az első székesfehérvári közjegyző, dr. Grubicy László - aki 1875. augusztus 1-én kezdte meg a működését - 1878-ban már a "legtöbb államadót fizetők (virilisták) névjegyzékében" a 11. helyen szerepelt. Az őt követő Gánóczy Flóris ugyanígy virilista volt, csakúgy, mint a későbbi székesfehérvári közjegyzők, Kepes János és Csiky Ödön is. Egyébként Csiky Ödön, mint a Budapesti Királyi Közjegyzői Kamara
- 18/19 -
küldöttje, "hivatalból" is részt vett a törvényhatósági bizottság munkájában. Egy-egy bizottságnál ugyanis szükség volt a szakmai hozzáértésre, ezért egyes kamaráktól, például a Budapesti Királyi Közjegyzői Kamarától is kértek delegálást az ilyen szakemberek személyére vonatkozóan.
Ahogy azt fentebb is említettük, Székesfehérváron 1875. augusztus 1-től 1881. december 24-ig egy királyi közjegyzői iroda működött. Az első irodát dr. Grubicy László hozta létre 1875. augusztus 1-én, mely irodát 1882-ig működtette, majd őt követte dr. Gánóczy Flóris 1882. augusztus 1-től 1911. december 24-ig. Gánóczy lemondása után a közjegyzői székhelyet kettéosztották. Erre azért is került sor, mert a királyi közjegyzőség kialakulásánál a lakosság létszáma annyiban játszott szerepet, hogy a gyakorlat szerint 20.000 fő népességű területre jutott egy közjegyzői iroda. A székhely felosztását követően dr. Nosz Gyula 1913. február 20-tól 1918. szeptember 3-ig, dr. Horváth Kálmán pedig 1913. február 20-tól 1931. március 15-ig működött székesfehérvári közjegyzőként. Dr. Horváth Kálmán 1931. március 15. napján bekövetkezett halálát követően, dr. Csiky Ödön kapott közjegyzői kinevezést 1931. augusztus 1-től. Dr. Nosz Gyula halála után (1918. szeptember 3.) dr. Kepes Jánost nevezték ki közjegyzőnek, aki 1919. február 15-től 1944. május 31-ig töltötte be a hivatalát. Dr. Kepes János felmentését (1944. május 31.) követően különböző közjegyzők látták el az iroda helyettesítését. 1946-ban szűnt meg a Kepes Közjegyzői Iroda, majd erre a székhelyre dr. Décsi Lajost nevezték ki közjegyzőnek, aki még működött állami közjegyzőként is, 1949 augusztusa után.
Dr. Grubicy László 1875. augusztus 1-től 1882. májusáig dolgozott Székesfehérváron, tehát hét évet töltött a városban, mint hivatalban lévő királyi közjegyző. Dr. Grubicy közjegyzői irodájába és székhelyére helyezték át dr. Gánóczy Flórist Mórról, Székesfehérvárra. Mielőtt 1875. augusztus 1-től közjegyzői pályára lépett, képzett jogászként a bécsi magyar udvari kancelláriában, illetve később az igazságügy-minisztériumban dolgozott, sőt a korabeli királyi közjegyzők által széles körben használt Közjegyzői Iratmintatárat (1875) is ő állította össze. Dr. Grubicy László egyébként is kiemelkedően színes egyéniségű személye volt a közjegyzői karnak. Kassán született, tanulmányait a kassai gimnáziumban, a bécsi műegyetemen és tudományegyetemen végezte, ahol
- 19/20 -
jogi doktori oklevelet is nyert. Ezt követően, ahogy azt fentebb is említettük, a bécsi magyar udvari kancelláriába lépett mint fogalmazó, majd az alkotmány helyreállításával foglalkozott, a magyar királyi igazságügyi minisztérium titkáraként. Dr. Grubicy László közjegyzői tevékenységét követően, nemzetközi szinten is nagy ívű jogi karriert futott be, hiszen Kairóban a nemzetközi bíróság tagjaként is tevékenykedett, évi 36,000 frank (!) fizetéssel.
Dr. Grubicy írói munkásságát is számon tartják a történetírók, hiszen a "Sziget a szárazföldön" című eredeti, egyfelvonásos vígjátékának ősbemutatójára 1874. április 10. napján került sor a Nemzeti Színházban. A darabot később, 1878. december 28-án a székesfehérvári helyi színházban is bemutatták. Az első jelenleg fellelhető, 1876-ból származó székesfehérvári sajtótermékek megjelenését követően nyomon követhető a közjegyző tevékenysége a városban. Elsőként árverési hirdetményeket jelentetett meg az újságban. Erre azért is volt nagy szükség, hiszen az emberekben rögzülnie kellett annak, hogy közjegyzői szolgáltatását lehet igénybe venni a városban. A korabeli sajtó rendszeresen beszámolt arról, hogy a közjegyzői tevékenység körébe mi tartozik, például részletesen taglalták a hagyatéki leltár felvételét. Az újságok ismertették az 1876. év szeptemberében megjelent belügyminisztériumi rendeleteket. Ezekből nyomon követhető, hogy a hagyatéki ügyek az államnak pénzügyi bevételt hoztak, a jogalkotó igyekezett a hagyatéki ügyeket felgyorsítani. Az ügyek intézésének fő akadálya a birtok- és telekkönyvi viszonyok rendezetlensége volt, így azok mielőbbi rendbetételét is szorgalmazták. A korabeli híradás szerint: "A bíróság, illetve a közjegyző mindenekelőtt kénytelen a birtokállapotot tisztázni; e tekintetben pedig megtörik az eljáró közeg minden buzgalma a községi elöljáróságok pontatlanságán és közönyösségén, amennyiben a tulajdonjog beigazolására szolgáló okmányok beszerzése tárgyában hozzájuk intézett felszólításoknak vagy éppen nem, vagy csak hónapok múlva tesznek eleget. Különösen panasz emeltetett a pest megyei kiskőrösi körjegyző által a Keczel községi elöljáróság ellen. A fentebbieknél fogva tehát az igazságügyminiszternek ez iránti megkereséséhez képest a megyék közönségei felhívatnak, hogy az államkincstár, valamint az illető felek érdekében hassanak, hogy a községi lakosok a birtokállapotokat tisztázzák és intézkedjenek az iránt, hogy a községi elöljáróságok a bíróságok vagy a kir. közjegyzők hagyatéki ügyekben tett felszólításainak pontosan és késedelem nélkül megfeleljenek."
Dr. Grubicy László az első székesfehérvári királyi közjegyzői okiratát (száma: 1/1875.) Székesfehérvárott, 1875. augusztus hó 5. napján készítette, tartalma szerint adás-vevési szerződés volt. Nem lehet ezt a jogtörténetű jelentőségű okiratot elfogultság nélkül elemezni. Látszik, hogy a közjegyző egy nagyon jól felkészült szakember, aki precízen fogalmazza meg az okiratot, szép külalakú iromány készítésére törekszik, előnyomott közjegyzői mintát használ. Előre, gondosan felkészült már a közjegyzői iroda megnyitására, bár ekkor még csak viaszlenyomatú bélyegzővel rendelkezett. Ezen első okiratánál, illetve a később keletkezett okiratainál is megfigyelhető, hogy milyen természetes ésszerűséggel oldotta meg a szakma gyakorlása során felmerült különbö-
- 20/21 -
ző problémákat, például az ügyfelek kötelező azonosítását, vagy az azonosságot igazoló tanúk kérdését. Ezen szerződésnél is, mint a többi szerződéseknél, két tanút alkalmazott, akik egyrészt ügyleti - és amennyiben a közjegyző nem ismerte személyesen a feleket - másrészt, mint azonossági tanúk szerepeltek. Miután a közjegyző kezdetben nem rendelkezett helyismerettel, így az első szerződések között szinte ugyanazok a személyek szerepelnek tanúként - az esetek többségében Lindt Pál és Bognár István -, akik, mint a bíróságnál szolgálatot teljesítő szolgák, minden valószínűség szerint - a közjegyzői iroda közelében könnyen fellelhetők és így a közjegyzői irodába könnyen behívható személyek voltak. Később ugyanilyen szempontok szerint került kiválasztásra azonossági tanúként a megyeházi házmester, vagy megyei hajdú, börtönőr, vagy telekkönyvi szolga is. Későbbi okiratainál megfigyelhető az is, hogy az egyes ügyfelek társadalmi rangjához is igazodott a tanúk személye, például tekintélyesebb állást betöltő, vagy nagyobb rangú (báró, gróf) ügyfelek esetén községi elöljáró, törvényszéki bíró, vagy ügyvéd volt a tanú. A közjegyző az okiratokon a felek nevének megjelölésén túl csak a felek foglalkozását és lakcímét tüntette fel, kezdetben csak az adott település lett megjelölve, utca-házszám szerinti megjelölés csak ritkán található.
Az első szerződéseknél és a korai adás-vevési szerződéseknél a vételár osztrák eredetű forintban volt kikötve. A szóban forgó első szerződés keretében a vevők az adás-vevési szerződés alapján adóssággal terhelt ingatlant vásároltak, és precízen megfogalmazásra került, hogy kinek, hogyan kell az ingatlant tehermentesíteni, mely eljárás során a legmesszebbmenőkig együttműködést vállaltak a felek. Ennek lebonyolítása érdekében a tehermentesítés költségét az Eladóknak kellett megfizetniük. Birtokba lépésről is rendelkeztek, éppen úgy, mint ahogy a tulajdonjog vevők javára történő telekkönyvi bekebelezéséről. A közjegyző az okiratot felolvasta a feleknek, megmagyarázta a benne foglaltakat, valamint a keltezés helyének és idejének feltüntetése mellett, a felek és a tanúk (azonossági és ügyleti tanúk) aláírták az okiratot, végül a közjegyző is kézjegyével látta el azt. Ezen az első székesfehérvári közjegyzői okiraton a viaszpecséten kívül más pecsét nem szerepelt.
Érdekes jelenség tűnik fel a 115/1878. számú közjegyzői okiratán, ahol vidéki (csákvári) egyszerű földműves házaspár kívánt kölcsönös öröklési szerződést kötni. A székesfehérvári közjegyző nem ismerhette őket, és az addig felkért azonossági tanúk sem. Úgy oldotta meg a bonyolult problémát, hogy a község elöljárói írtak részére egy levelet, amelyben megerősítették, hogy a házaspár "túlélési szerződést" óhajt kötni, ők a fennálló törvények értelmében "Tekintetességedhez, mint illetékes közeghez utasíttattak". A levél tartalmazza, hogy a házaspár személyazonosságát ők bizonyítják, a levelükhöz mellékelt személyleírás által, a következők szerint: "Kiss Sándor - termete: magas, arcza: kerekded, haja: barna, szeme: kék, orra: rendes, bajusza: szőke, különös jegyei: nincs, beszél magyarul." "Szelőczei Erzsébet - termete: közép, arcza: tojásdad, haja: barna, szeme: barna, orra: rendes, szájja: rendes, különös jegyei: nincs, beszél magyarul." A levelet aláírta a községi bíró és a jegyző, lepecsételték, majd ahhoz fűzték a házaspárról alkotott külön-külön személyleírást, amit szintén aláírtak és lepecsételtek.
- 21/22 -
A későbbi okiratok szövegében természetesen már egyéb szerződési feltételeket is rögzítettek, például "a netalán támadható vitás kérdések elintézése tekintetében" sok esetben a felek alávetették magukat a sommás szóbeli bíróság illetékességének, meghatározták, hogy a szerződéssel kapcsolatos költségeket vevők tartoztak viselni. Amennyiben például az ügyfél a saját maga által készített végrendeletet a közjegyzőnél kívánta letétbe helyezni, a közjegyző felhívta a figyelmét és kioktatta arra, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie az ügyfél által készített végrendeletnek, hogy az érvényes legyen. Ezt a kioktatást a közjegyző az okiraton rögzítette is, vagyis így tett eleget annak a törvényi kötelezettségének, miszerint az ügyfeleket jogi kioktatásban kell részesítenie. Dr. Grubicy László több esetben német nyelven is készített okiratot. A közjegyző nem csak a közjegyzői irodájában, hanem a felek kérésére, a felek lakóhelyén is megjelent. Ezt a tényt minden esetben az okiraton is feltüntette. Okiratai között adás-vevési szerződés, nyilatkozat, jegyzőkönyv, ajándékozási okirat, meghatalmazás, csere, házastársi szerződés, egyezség, adóssági nyilatkozat, végrendelet, örökösödési nyilatkozat, kölcsönszerződés, valamint haszonbéri szerződés szerepel a leggyakrabban. Az okiraton azt is megjegyezte, amennyiben az okiratról hiteles kiadmányt adott ki.
Grubicy László a közjegyzői okiratai elkészítéséhez előrenyomott papírt használt, amelyen az ügyszám, a közjegyzői okirat megjelölés, valamint "az előttem..... királyi közjegyző előtt, alólírt helyen és napon megjelent" szövegrész szerepelt. Dr. Grubicy László a közjegyzői okirat alapjául szolgáló nyomtatványt a Posner-féle budapesti nyomdaintézetből szerezte be. Utolsó székesfehérvári közjegyzői okiratát 92/1882. szám alatt készítette, mely egy 1882. május 7. napján kelt házassági szerződés volt, az okirat hiteles kiadmányát 1882. május 13-án írta alá.
Kisóczi és Gánóczi Gánóczy Flóris 1825. március 17. napján, Miskolcon született. A gimnázium alsóbb osztályait Miskolcon, a felsőbbeket Lőcsén végezte, majd innét az egri szemináriumba jelentkezett kispapnak, ahonnan azonban később kilépett. A jogakadémiát Egerben végezte, majd helytartótanácsi gyakornok 1844-től Budán. Ügyvédi szakvizsgát 1847-ben tett, és ez évben egy távollevő mágnás (Redl báró) követeként részt vett a pozsonyi országgyűlésen. 1848-ban, a nemzeti fellángolás idején, az Igazságügyi Minisztériumban alkalmazták, 1849. május 9-től Nagybányán hadbíró főhadnagy, június 28-tól a 95. honvédzászlóaljban százados. 1849-től 1861-ig az önkényuralom idején a nemzeti érzelműek sorsában osztozott, a jogi pályát elzártak előle. 1861-ben, az önkényuralmi rezsim enyhülése idején vármegyei tisztiügyész Pesten, azonban a februári pátens után elhagyta állását. Negyvennyolcas eszmékhez történő ragaszkodását jelzi, hogy az
- 22/23 -
1861. január 20-án megalakult pesti honvédsegélyező egylet tisztikarban jegyzői tisztséget töltött be. 1867-től törvényszéki bíró Pesten, majd Szegeden, ahol az alföldi betyárvilág felszámolásában ítélőbíró. Irodalmi tevékenysége is elismert, 1858-ban "Olaszországi képek" címmel jelentetett meg könyvet, később publikálta "Szicília története" című históriai tárgyú olvasmányos írását. 1861-ben egyik szerkesztője a Honvédek Könyvének, melyben negyvennyolcas katonák vallanak szabadságharcos élményeikről. Dr. Gánóczy Flóris székesfehérvári közjegyzői működését megelőzően, 1875. augusztus 1-től 1882-ig Móron dolgozott királyi közjegyzőként. Dr. Grubicy László székesfehérvári közjegyzővel együtt részt vett a Budapesti Királyi Közjegyzői Kamara alapításában, akinek halálát követően, 1882. augusztus 1-én nyitotta meg közjegyzői irodáját Székesfehérváron, a Vörösmarty téren. Később a Belvárosba, a Székesfehérvár Jókai utca 3. szám alá költöztette át az irodát, ahol a lakhelye is volt. Móri működése során, a Gánóczy Flóris által készített okiratok száma alig haladta meg az évenkénti 100 darabot, míg Székesfehérvárra bekerülvén három-négyszeresére nőtt az általa készített okiratok száma. Az 1890-es évektől évi átlagban 5-600 ügyet intézett. 1907-ben, 751, 1908 pedig már 774 ügye volt. A város megbecsült tagja volt, a többi közjegyzőhöz hasonlóan őt is több éven keresztül a város virilistái között találhatjuk. 1891-ben királyi tanácsosi címmel is kitüntették. Ennek megfelelően, a városvezetők minden jelentősebb kérdésben megkérdezték véleményét. Példának okáért, mint Székesfehérvár szabad királyi város törvényhatóságának tagja, az 1911. decemberi bizottsági ülésen támogatta az új városháza felépítését. A város polgárainak szeretete és tisztelete övezte, mint az 1848-as szabadságharcban részt vett honvédtisztet, kedves társadalmi megbízatásokra is felkérték, így például még 1911. március 29-én is a Belvárosi Kisdedóvoda elnöke volt. Dr. Gánóczy Flóris 86 évesen, 1911. év decemberében mondott le a hivataláról. A Székesfehérvári Hírlap 1911. december 24-i, vasárnapi számában jelent meg, a hírek között fő helyen: "Ki ne ismerné városunkban a köztiszteletben álló Flóris bácsit, aki 87 éve dacára is még városunk társas életének minden mozzanatában részt vesz, számtalan intézmény ágilis tényezője, és a nagy életkor dacára is ifjú lelkesedéssel pártol minden jó - és hasznos társadalmi eszmét. Valaha, a nemzeti szabadságharc viharos napjaiban, mint honvéd karddal szolgálta a hazát, és ma is ő áll a mindinkább fogyó névtelen félistenek, a 48-as agghonvédek élén, ő az elnöke a Fejér-vármegyei Honvédegyesületnek. Kedves, megnyerő öreg úriember a Flóris bácsi, akit élvezet hallgatni, mikor egykori bravúros emlékeit elbeszéli. Sok viszontagságon ment keresztül, a nemzeti szabadságharc lezajlása után, míg végre városunkban telepedett le, mint kir. Közjegyző, családja és tisztelői körében találva meg a kiérdemelt boldogságot. Ámde az idő mindjobban eljár, és most Flóris bácsi a közjegyzői gondoktól is szabadulni óhajtván, beadta ezen állásáról való lemondását. Adja az Ég, hogy még továbbra is sokáig boldogságban élje napjait, és tisztelhessük benne a nagy idők tanúját!"
Az újság egy rosszmájú megjegyzéssel zárta a híradást, hogy a konkurens lap renoméját rontsa: "A Fejér Megyei Napló már meg is nevezi a Flóri bácsi utódját, amivel talán mégsem kellett volna az illető köztiszteletben álló helybeli ügyvédet zsenánt helyzetbe
- 23/24 -
hozni". Mindez már előrevetített a közjegyzői iroda betöltése érdekében megindult csatározásokat. Az 1912. február 27. napján megjelent Székesfehérvár és Vidéke Újság hírül adta: "Gánóczy Flórisnak a nyugalomba vonult kir. közjegyzőnek a közjegyzői pályán eltöltött hosszas munkásságát a királyi kegy is honorálta: A király Gánóczy Flórisnak a közjegyzői pályán és a közügyek terén szerzett érdemei elismeréséül az udvari tanácsosi méltóságot, díjmentesen adományozta." Gánóczy Flóris nem sokkal nyugdíjba vonulását követően elhunyt. Erről a szomorú eseményről a Székesfehérvár és Vidéke Lap 1913. november 29-i számában tudósított: "Gánóczy Flóris meghalt! Kisóczi és Gánóczi Gánóczy Flóris m.kir. udvari tanácsos, 48-as honvédszázados, és volt kir. Közjegyző tegnap délelőtt 10 órakor Jókai utcai lakásán, 90 éves korában csendesen elhunyt. Ismét kevesebb lett vele a nagy idők tanújának száma, akik karddal kezükben, vérrel írták be nevüket oly dicső harcok után a leigázott nemzet történetébe. Mint Pest vármegye ifjú szolgabírája, állott a magyar félistenek sorába, és végig küzdötte a szabadságharcot, melynek letörése után ügyvéd lett. Elmúlt 35 éve, hogy Székesfehérvárra kir. Közjegyzőnek kinevezték. A múltban élénk részt vett a város társadalmi életében, s kedves úri modorával tiszteletet, szeretetet és közbecsülést vívott ki a maga számára. Két évvel ez előtt vonult nyugalomba, s még nincs egy éve, hogy a legfelsőbb helyen is elismerték hosszú életének munkásságát s a király az udvari tanácsosi méltóságra emelte." Tekintettel arra, hogy Gánóczy Flóris 1911. év decemberében lemondott közjegyzői állásáról, így az új közjegyző kinevezéséig helyettesről kellett gondoskodni. 1912. január 3-án a Székesfehérvár és Vidéke Lap közli, hogy a Budapesti Királyi Közjegyzői Kamara Gánóczy Flóris királyi közjegyző lemondása folytán megüresedett Székesfehérvári Királyi Közjegyzői Iroda részére helyettessé, hivatalból Dr. Burger Ödön királyi közjegyző-helyettest rendelték ki a 2/1912.Kk. számú végzéssel, aki a hivatalos működését 1912. január 5. napján kezdte meg. A Székesfehérvári Közjegyzőségekre kiírt pályázatra 52 (!) pályázat érkezett be, ezek közül kettő Székesfehérvárról. 1912. február 20-i számában a lap beszámol arról is, hogy megtörtént az új székesfehérvári közjegyző kinevezése. A kinevezés általános meglepetést keltett, mert "két teljesen idegen, messze vidékre való, olyan egyén nyerte el a közjegyzőségeket, akikre senki sem számított." A kettéválasztott székesfehérvári közjegyzői állásokra dr. Horváth Kálmán székelyudvarhelyi közjegyző-helyettest, és dr. Nosz Gyula iglói gyakorló ügyvédet nevezte ki az igazságügy-miniszter. Az 1912. április 29-én megtartott városi közgyűlésen a polgármester bejelentette, hogy a két királyi közjegyző megkezdi működését a városban. Az újság azt is hírül adta, hogy az eddigi helyettesítést ellátó Burger Ödön közjegyző-helyettest mélyen elkeserítette az, hogy nem nevezték ki közjegyzőnek. Ezt követően párbajba keveredett Ságy Lajos rendőrkapitánnyal, akinek Bob nevű kutyája megtámadta, emiatt panaszt tett a rendőrkapitány ellen. Az eljárás során "vádlott úrként" nevezte meg a rendőrkapitányt, mely kijelentést ő sértésnek vett, emiatt párbajbíróság járt el. A párbajsegédek a város potentát ügyvéd személyiségei voltak, a párbajbíróság határozata értelmében dr. Burger Ödön köteles volt lovagias elégtételt adni a rendőrkapitánynak, amennyiben ezt nem teszi, végső esetben fegyver intézte volna el a kutya kö-
- 24/25 -
rül felmerült ügyet. Április 16-án a város lakossága megnyugodhatott, dr. Burger Ödön sajnálatát fejezte ki az affér kapcsán, nem volt szándékában a rendőrkapitány megsértése, aki elfogadta a bocsánatkérést, és ezért az ügy a lovagiasság szabályai szerint, békés úton rendeztetett el. A statisztikai adatok szerint dr. Gánóczy Flóris közjegyzői irodája olyan sok okiratot készített - illetve 1911-ben már majdnem 40.000 fő élt Székesfehérváron -, hogy halálát követően indokolt volt a székesfehérvári közjegyzői székhely felosztása és két közjegyzői iroda felállítása. Dr. Gánóczy Flórist tehát dr. Nosz Gyula és dr. Horváth Kálmán követte királyi közjegyzőként.
Dr. Nosz Gyula 1865-ben született, édesapja Nosz János, édesanyja Csatlós Paulina, felesége pedig Jantner Margit volt. A korabeli sajtóból tudjuk, hogy dr. Nosz Gyulát iglói gyakorló ügyvédként nevezték ki Székesfehérvárra királyi közjegyzőnek, előtte Iglóban országgyűlési képviselő is volt. 1913. január 1-én nyitotta meg királyi közjegyzői irodáját, amely kezdetben a Székesfehérvár Jókai utca 3. szám alatt volt, ahol elődje, dr. Gánóczy Flóris közjegyző is lakott és működött. Később a Székesfehérvár, Rózsa utca 1. szám alá költöztette az irodát, ehelyütt is lakott. Első okiratát az 1/1913. szám alatt készítette 1913. január 1. napján, utolsó okiratának száma 200/1918., kelte 1918. augusztus 27. napja. Dr. Nosz Gyula egyébként még királyi közjegyzőként halt meg, hiszen ezt követően már 1918. novemberétől 1919. augusztusáig a közjegyzők elnevezése állami közjegyző volt. Nosz Gyula évente körülbelül 300 darab okiratot készített. Közjegyzői működését megkezdve késedelem nélkül bekapcsolódott a város kulturális életébe is, így a nagy hagyományokkal rendelkező Székesfehérvári Múzeumegyesület és a Vörösmarty Kör tagja lett. A Vörösmarty Kör 1912. december 3-án megtartott estjén felolvasás keretében tartott előadást, melyet részletesen ismertetett a Székesfehérvár és Vidéke Lap XL. évfolyamának 250. száma: "Dr. Nosz Gyula közjegyző volt orsz.gy. képviselő tartott előadást a magyarságról, s a nemzetiségi viszonyokról. A közjegyző, aki maga is tót nemzetiségi vidéken volt képviselő, alapos ismerője a népesedési mozgalmaknak, és a nemzetiségi viszonyoknak, sokat foglalkozott vele és ezt a látszólag hideg tárgyat érdekesen tudta bemutatni úgy, hogy a hosszas előadás is végig lekötötte a figyelmet, a lelkes, meleg hazafias szavak pedig nem egyszer tapsra ragadták a hallgatóságot. Az előadás valósággal fellelkesítette a hallgatóságot, mert kimutatta, hogy a magyarság száma nemcsak a születés számarányában gyarapodott, hanem azon felül is nagy arányban, ami annak a jele, hogy még a nemzetiségektől is tért hódított. Az előadó térképen is szemléltette az egyes adatokat." A Múzeumegyesületben 1912. november 29-én és 1913. év decemberében a "Magyarság Hivatása" címmel nagysikerű előadásokat tartott. A korabeli sajtó megjegyzi a Székesfehérvár és Vidéke Lap 1913. december 16-án megjelent 240-es számában:
- 25/26 -
"Dr. Nosz Gyula közjegyző a magyarság hivatásáról beszélt a Múzeumegylet ötödik estjén. Az előadó - képviselő korában is - sokat foglalkozott a nemzetiségek kérdésével, s ez, valamint a tavalyi előadása is teljes alapossággal, s széles körültekintéssel világította meg ezt a jelentős tárgyat. Erős sovinizmussal és alapos statisztikai adatokkal vázolta a magyarság helyzetét, s a közönségnek jól esett ez a minden ízében hazafias gondolkodás. A szép számú közönség hálás és elismerő volt az előadásért, s újra meggyőződtünk, hogy városunk közélete Nosz Gyulában egy nagyon is hasznavehető munkást kapott."
A közjegyző sokrétű érdeklődési körét az is alátámasztja, hogy a Zenekedvelők Egyesületének is választmányi tagja lett. Dr. Nosz Gyula Székesfehérvárott, 1918. szeptember 3. napján halt meg, 53 éves korában. Halála után közjegyzői irodájának helyettese - az újabb közjegyző kinevezéséig-székesfehérvári közjegyzőtársa, dr. Horváth Kálmán lett, a Budapesti Közjegyzői Kamara 974/1918. számú kirendelése alapján. Ahogy azt korábban is említettük, dr. Gánóczy Flóris halálát követően dr. Nosz Gyulán kívül, dr. Horváth Kálmánt nevezték ki székesfehérvári királyi közjegyzőnek.
Dr. Horváth Kálmán 1872-ben, Székelyudvarhelyen született, édesapja Horváth Kálmán, édesanyja Kilin Sarolta voltak. Feleségével, Domonkos Máriával, Székesfehérváron a Felsővárosi Szent Sebestyén templomban, 1920. november 5. napján kötött házasságot, gyermekük nem született. Felesége édesapja, Domonkos Károly budapesti tanárember volt.
Horváth Kálmán közjegyzői irodáját először a belvárosi Nádor utca 6. szám alatt nyitotta meg, majd 1929-ben már a Bank utca 5. szám alá költözött, ahol bérelte az irodát és a lakást is. Dr. Horváth Kálmán a város közéletében aktívan részt vett, közjegyző kollégáival - először dr. Nosz Gyulával, majd annak halála után dr. Kepes Jánossal - nagyon bensőséges és baráti viszonyt alakított ki. Ez a kapcsolat mindkettőjük közjegyzői irodájának hasznára vált, egyúttal saját pozíciójukat is erősítették a városban. Dr. Horváth Kálmán és dr. Kepes János a szakmai kapcsolaton túl őszinte baráti kapcsolatot is kialakított, melyet érdeklődési körük azonossága is elősegített. Dr. Horváth Kálmán amatőr festészettel is foglalkozott, ezen kívül ő is komoly műgyűjteménnyel rendelkezett. A gyűjteményébe tartozó festményeket többször kiállítások rendelkezésére bocsátotta. A korabeli sajtó leírja lakását, miszerint komoly festményekkel rendelkezik, elemzik azt is, hogy milyen értékes bútorai vannak, dicsérik az ízléses lakberendezést. A közjegyzők a város társadalmi, politikai szervezeteiben, illetve a megalakult pénzintézeteknél egymást ajánlották különböző pozíciókba. A Tanácsköztársaság idején, mint állami közjegyzők közösen vészelték át a megszorító intézkedéseket, ezt követően pedig kibontakozott kulturális, társadalmi és politikai tevékenységük is. Dr. Horváth Kálmán közjegyző-
- 26/27 -
helyettesként dr. Szemző Dezsőt, dr. Babnigg Istvánt, valamint dr. Jámbor Zsigmondot alkalmazta, Hein Ferenc nála volt közjegyző gyakornok. A korabeli naptárakból tudható, hogy Horváth Margit és Varga Ilona voltak a leghosszabb ideig foglalkoztatott irodai alkalmazottai. A közjegyző Székesfehérváron először csak az árverési hirdetésekkel szerepelt a sajtóban, mint "áll.közjegyző", majd a Területvédő Liga helyi (székesfehérvári) csoportjának 1919. évvégétől ügyvezető-, később megválasztott elnöke lett. A társadalmi szervezetek közül 1913. november 11-én a Székesfehérvári Zenekedvelők Egyesületének választmányi tagjává választották, majd a Múzeumegyesületnek lett ügyvezető alelnöke az 1920. év áprilisában megtartott választáson. Az 1910-ben alakult Múzeumegyesület Székesfehérvár komoly művelődési szervezetét jelentette, amely még a Tanácsköztársaság idején, 1919. február és március hónapokban is igyekezett a valláserkölcsöt és hazafiasságot erősíteni az emberekben. Az Egyesület 400 főnél is nagyobb tagságot fogott össze és rendszeresen tartott előadásokat, valamint erőfeszítéseket tett Székesfehérváron múzeum építésére és gyűjteményének gyarapítására. A szervezet városon belüli kiemelkedő társadalmi jelentőségét mi sem mutatja be jobban, hogy a Múzeumegyesület Elnöke 1920-ban - amikor Horváth Kálmánt is ügyvezető alelnöknek választották - dr. Széchenyi Viktor főispán volt, alelnökök dr. Havranek József alispán és dr. Zavaros Aladár polgármester voltak, valamint az Egyesületnek tiszteletbeli tagja volt dr. Prohászka Ottokár megyés püspök is. A kulturális egyesület célja: "A szép és nemes ápolása, az emberek lelkének a művelődés szeretetében és előmozdításában való összekapcsolása, szétszórt és önmagukban gyenge erőkben egyesítésével, céltudatos munkával nagy eredmények kivívása." Horváth Kálmán nemcsak az Egyesület ügyvivő alelnöke volt, hanem különböző tanulmányokat is készített, így városszerte nagy feltűnést keltett az olasz reneszánsz művészetről szóló ismertetése. Ezen művének keretében Leonardo Da Vinci, Michelangelo és Raffael Santi művészetét részletesen ecsetelte és a három nagyszerű ember tanítványairól és a velencei iskola legjelesebb képviselőről is részletes ismertetést adott. Dr. Horváth Kálmán az ügyvivő alelnöki tisztséget haláláig töltötte be, ezirányú tevékenységéről halála után méltatás olvasható a Székesfehérvári Szemle 1931. áprilisi számában. Többek között említi a cikk azt is, hogy a közjegyző szenvedélyes gyűjtő volt, lakása iparművészeti tárgyakkal és festményekkel van tele. A két székesfehérvári közjegyző egymást segítő baráti kapcsolata abban is megnyilvánult, hogy 1924. év decemberében - amikor tisztújítás volt a Múzeumegyesületben - dr. Horváth Kálmánt újra ügyvezető alelnöknek választották meg, választmányi tagul pedig dr. Kepes Jánost jelölte, akit meg is választottak az ezt követő rendezvényeken. 1931. január 25-én, amikor Marosi Arnold múzeumigazgató kormány-főtanácsosi kinevezését ünnepelték, például közösen szerepeltek a rendezvényen.
Dr. Kepes Jánossal közösen vettek részt az 1923. év nyarán, a Horthy Miklós kormányzó tiszteletére rendezett székesfehérvári ünnepségeken, ahova az ország és a város előkelőségeivel együtt meghívást kaptak az ünnepi vacsorára is. A Fejér megyei Napló 1923. június 6-i számában részletesen leírja a város egész lakosságát felajzó pompás,
- 27/28 -
egész napos ünnepségsorozatot. Dr. Horváth Kálmán a város Színügyi Bizottságának is tagja lett, amely tisztségéről 1924. év januárjában mondott le, egyéb elfoglaltságaira hivatkozva. A Fejér Megyei Takarékpénztár 1920. március 31-én tartott közgyűlésén dr. Kepes Jánossal együtt választmányi taggá választották meg. A város képviselőtestületének különböző bizottságaiban, így a színügyi bizottságban és a jogi bizottságban is részt vett. Dr. Horváth Kálmán rendszeresen megjelent a Vörösmarty Kör találkozóin is, ahol dr. Kepes János volt a háznagy. 1931. március 10-én - halálát öt nappal megelőzően - még részt vett a Vörösmarty Körben a Székelyek és az Erdélyiek Társasága által rendezett műsoros délutánon is. Dr. Horváth Kálmán az utolsó közjegyzői okiratát 1931-ben készítette, a 35/1931. szám alatt. Székesfehérvárott, 1931. március 15-én hunyt el, 59 éves korában. A sors érdekes fordulata, hogy a halálesemény bejelentője, a nála 1929-től közjegyzőhelyettesként alkalmazott dr. Jámbor Zsigmond közjegyzőhelyettes volt, aki később dr. Kepes János nevelt lányának, Kepes Gittának a férje lett és a székesfehérvári ügyvédtársadalomnak évtizedekig megbecsült tagja volt. Dr. Horváth Kálmánt Budapesten, a Kerepesi úti temetőben lévő családi sírboltba temették el, 1931. március 17-én. Nekrológjában megemlítik, hogy halálával érzékeny veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét, nemes ízlésével, külföldi tapasztalataival, széles körű műveltségével különösen a művészeti ügyek iránt érdeklődött. Amatőr festő volt és műgyűjtő. A sportélet területén a teniszben jeleskedett, kiemelik, hogy a Múzeumegyesületet, melynek évtizedeken át haláláig volt ügyvezető alelnöke, mint kedvencét dédelgette. Halálával egy igazán jó, nagy műveltségű és minden szépet felkaroló, valódi érték, a keresztény nemzeti eszme tántoríthatatlan harcosa távozott el. Megemlítették, hogy halálát megelőzően érelmeszesedésben szenvedett, betegsége azonban nem akadályozta meg napi tevékenységében. Váratlanul, agyvérzésben halt meg.
Dr. Horváth Kálmán halálát követően, irodája helyettesének a Budapesti Királyi Közjegyzői Kamara a 387/1931. számú határozatával dr. Szemző Dezsőt nevezte ki, aki előzőleg 1929-1931-ig, mint közjegző-helyettes dolgozott a közjegyzői irodában. A Királyi Törvényszék elnöke, dr. Köves Emil az 1931. EL.XV.A.95 számú hirdetménnyel tette közzé a helyettesítést, miszerint dr. Szemző Dezső 1931. március 19. napján megkezdte helyettesítési működését. Érdekességként említem, hogy dr. Szemző Dezső segített Horváth Kálmán özvegyének, Domonkos Máriának a Székesfehérvár, Bank utca 5. szám alatti lakás és közjegyzői iroda bérletét felmondani, ezen okirat is megtalálható a Fejér Megyei Levéltárban. A közjegyzői iroda további sorsa akként alakult, hogy minden várakozás ellenére végül nem dr. Szemző Dezsőt nevezték ki közjegyzőnek. Dr. Csiky Ödön sárbogárdi közjegyzőt áthelyezték a megüresedett székesfehérvári közjegyzői székhelyre, míg dr. Szemző Dezsőt kinevezték dr. Csiky Ödön sárbogárdi közjegyzői irodájába helyettesnek, legalábbis az új közjegyző kinevezéséig. Dr. Nosz Gyula halálával megüresedett királyi közjegyzői irodájába 1919. február 15-től kezdődően, dr. Kepes Jánost nevezték ki - akkor még állami, majd később újra királyi - közjegyzőnek.
- 28/29 -
Dr. Kepes János 1919. év tavaszától 1944. május 31. napjáig dolgozott közjegyzőként Székesfehérváron. Kalandos életútjának, kiemelkedő szakmai pályafutásának és családja tragikus sorsának bemutatása meghaladja a jelen írásom kereteit.
Feltétlenül szükségesnek érzem tehát azt, hogy egy külön újságcikk keretében állítsak emléket a legszínesebb egyéniségű és legtragikusabb sorsú fehérvári közjegyzőnek, dr. Kepes Jánosnak. Életéről tehát részletesen fogok írni a későbbiek során, egyúttal igyekszem majd részletekbe menően elvégezni a Fejér vármegyében valaha élt és dolgozott - talán túlzások nélkül állíthatom - legnagyobb jelentőségű közjegyző életének és szakmai munkásságának bemutatását.
A Kepes Királyi Közjegyzői Iroda megszűnését követően dr. Décsi Lajost nevezték ki közjegyzőnek, aki abban az évben 6 darab okiratot készített, az utolsó a 157/1946. számú ügy volt. A következő évben a 2/1947. szám alatt készített, 1947. január 10-én kelt okiratát már a Kossuth címer díszíti, pecsétjén viszont még a királyi címer szerepel. Ugyancsak a 30/1947. közjegyzői okiraton - melyet 1947. április 15-én készített - a pecsétjében még a királyi címer található. Décsi Lajos nem lett állami közjegyző, nem úgy, mint dr. Csiky Ödön, aki ebben az időben a másik működő közjegyző volt Székesfehérváron.
Dr. Csiky Ödönt 1931. április 27-én Sárbogárdról - a dr. Horváth Kálmán halála után megüresedett székesfehérvári közjegyzői helyre - az igazságügy-miniszter 5837/1931. I.M.E. számú rendeletével helyezték át. Ezt a tény a Székesfehérvári Királyi Törvényszék az 1062/1931. számú hirdetményével tette közzé a Fejér Megyei Napló 1931. április 29-ei számában azzal, hogy dr. Csiky Ödön közjegyző irodáját 1931. május 1. napjától nyitja meg Székesfehérváron, a Bank utca 5. szám alatt. Itt helyezkedett el néhai dr. Horváth Kálmán közjegyzői irodája is, amely egy bérelt helyiségben került kialakításra. Ezt követően Csiky Ödön a Székesfehérvár, Nádor utca 2. - Gizella utca sarkára, a Püspökséggel szemben található épületbe helyezte át közjegyzői irodáját.
Dr. Csiky Ödön sárbogárdi közjegyző korában, 1929-től a megyei képviselő-testület tagjaként is működött. Miután dr. Horváth Kálmán közjegyző halálával a Székesfehérvári
- 29/30 -
Törvényhatósági Bizottsági hely is megüresedett, kérte a város, hogy a Budapesti Királyi Közjegyzői Kamara dr. Horváth Kálmán helyébe egy rendes tagot, valamint egy további póttagot delegáljon (Fejér Megyei Napló 1931. március 20.). 1931. év novemberében a Budapesti Királyi Közjegyzői Kamara a Székesfehérvári Törvényhatósági Bizottságba dr. Csiky Ödön királyi közjegyzőt delegálta (Fejér Megyei Napló 1931. november 6.).
Névaláírását, pecsétjét a királyi törvényszék hitelesítette. Az okiratot Kövess Emil törvényszéki elnök és Gáspár László törvényszéki bíró írták alá. A pecsét kör alakú, "DR. CSIKY ÖDÖN KIR. KÖZJEGYZŐ SZÉKESFEHÉRVÁR" megjelöléssel van ellátva, középen kétoldalt babérággal övezve a Magyar Királyság címere található. Első okiratát 1931. május 5. napján készítette az 58/1931. számon. Dr. Csiky Ödön és dr. Kepes János szintén jó kapcsolatot alakított ki egymással, így Csiky Ödön Kepest helyettesítette a 984/1931. számú Budapesti Királyi Közjegyzői Kamara határozata alapján. Csiky Ödönt, mint működő közjegyzőt Székesfehérvárról Mórra, az elhunyt Dr. Szegheő Gyula helyettesítésére 1942. november 11-től a Budapesti Királyi Közjegyzői Kamara a 48/1942. számú határozatával rendelte ki, tehát különböző időpontokban több székhelyen is ellátott helyettesítést. Az első gépírással készült okirata 1932. május 21. napján kelt, a 93/1932. szám alatt. Ehhez képest Kepes János már 1930. év januárjában használt írógépet az okiratok elkészítése során.
Csiky Ödön több közjegyző-helyettest is alkalmazott, átvette elődje, dr. Horváth Kálmán közjegyzői irodájában dolgozó dr. Jámbor Zsigmond közjegyzőhelyettest (Kepes János későbbi vejét) is, akit 1931-től 1933-ig alkalmazott. Közjegyzői irodájába a Budapesti Királyi Közjegyzői Kamara 1936. augusztus 1-től helyettesként rendelte ki Práznovszky Endrét a 1022/1936. KK. számú, 1936. július 23. napján kelt határozatával. Práznovszky néhány évet töltött el Csiky Ödönnél. Práznovszky Endre távozása után az újabb helyettes Farkas Zoltán lett, aki 1940. július 6-án kapott kinevezést, a Budapesti Királyi Közjegyzői Kamara 1040/1940.KK. számú határozata alapján. 1941 májusában a 793/1941. számú határozattal lett Hajicsek Gyula Csiky Ödön közjegyzőhelyettese. Hajicsek Gyula később Kepes János elmozdítása után a Kepes Irodában lett közjegyzőhelyettes, de miután nem volt meg a 4 éves közjegyzőhelyettesi, vagy ügyvédi gyakorlata, ezért nem nevezték ki Kepes Jánost követően közjegyzőnek. 1946-ban Csiky Ödön helyettese dr. Demény Gyula lett, mint a 1117/1946. számon kirendelt helyettes, ő korában dr. Kepes János mellett dolgozott közjegyző-helyettesként. Dr. Csiky Ödön 1949-ben a 224/1949. számon, 1949. december 13. napján készítette az utolsó közjegyzői okiratot, mint magánközjegyző és 225/1949. ügyszámon az első okiratot - amely egy ügyvédi meghatalmazás hitelesítése volt -, mint állami közjegyző. A későbbi közjegyzői okiratain is még a régi királyi közjegyzői pecsétjét helyezte el, de az okiratokon megjegyezte: "új pecsét hiányában". ■
- 30 -
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes.
Visszaugrás
