A formalizmus, úgy tűnik, végigkíséri a jog mint társadalmi intézményrendszer fejlődéstörténetét. Minthogy ez a történet ezer éveken át ível, a formalizmus is számos alakváltozáson ment át. A következőkben azt kívánjuk közelebbről szemügyre venni, hogy a jog természetének lényegi összetevője-e, vagy csupán esetleges kísérőjelensége; hogy van-e valamilyen közös magja a jogi formalizmusnak; s hogy melyek a legismertebb, legjelentősebb változatai. A formalizmus a formákhoz - a jogszabályok szöveges formájához - való többé-kevésbé merev ragaszkodást jelenti a normaszövegek értelmezése során. Csatlakozva ahhoz a széles körben osztott tételhez, hogy a jog interpretatív természettel rendelkezik, vagyis a jog mint társadalmi intézményrendszer elképzelhetetlen szöveges formára hozott normák és ezek alkalmazása során az értelmezésük nélkül, arra következtethetünk, hogy a formalizmusprobléma valamilyen módon való kezelése megkerülhetetlen. Minthogy tehát a jog alapkérdéséről van szó, nem meglepő, hogy a formalizmusdiskurzus a jog alapszövegei: az alkotmányok, az alkotmányértelmezés körül koncentrálódik. Érthető továbbá az is, hogy ez a diskurzus a legrégibb ilyen szöveg: az USA Alkotmánya (1787) körül a legélénkebb és legcizelláltabb. Ezért a formalizmusprobléma körüljárásához elsősorban e vita során született írásokra támaszkodunk, hangsúlyozva, hogy a téma általánossága miatt e megszólalások érvényessége is általánosabb. A mese rólunk is szól.
"...ahogy a nyelv szólott, úgy legyen a jog"[1]. A formalizmus, vagyis a forma elsődlegesként kezelése, s a formához való - merev - ragaszkodás erős elméleti és gyakorlati gyökerekkel kapaszkodik a hagyományba. Elméletileg a klasszikus görög filozófiáig tekinthetünk vissza, ahol a matéria és a forma viszonya állt elő filozófiai kérdésként a megformált anyag egységén belül. Mint ismeretes, a kérdés úgy merült fel: "Mitől szobor a szobor?". Vajon attól az anyagtól, amelyből készült: a márványtól, a bronztól, a fától? Vagy attól a formától, amelyre ezt az anyagot hozták, amivé megformálták? Intuitíve is kézenfekvő a válasz: természetesen a szobor a formájától szobor (és nem pl. kerti pad), a szobor lényegét tehát a formája képezi.
A görög 'eidosz' szó a "lát" tőből ered, s Homérosztól kezdődően azt jelenti, "ami látszik": a megjelenés, az alak, a forma. Végső filozófiai szerepére Platón és Arisztotelész munkásságában tett szert. Platónnál az - ugyaninnen eredő - ideatan alapjaként szolgál. (Platón 1984: 514a-518b) Nála az idea az a tökéletes forma, amely az anyagot valamivé és valamilyenné formálja; a megismerés voltaképpeni tárgyai, az igazi tudás forrásai így az ideák: egyedül méltók a filozófus érdeklődésére. Arisztotelész, mestere halála után, a formát nem a külön világban időtlenül lebegő ideákkal azonosította, hanem az empirikus anyaghoz kapcsolta. Az anyag önmagában csak lehetőség (potencialitás), amely ténylegességgé (aktualitássá) csak a forma által válik. Az anyag így a forma "alatt áll", megformált anyag: szubsztancia, vagyis tartalom. Az anyag és a forma azonban elválaszthatatlan egymástól: csak megformált anyag létezik.
Mindez arra enged következtetni, hogy a létező dolgok megismerése, megértése és meghatározása számára a "forma" és a "tartalom" fogalma a filozófia kezdetei óta jelentős segítséget nyújtott, s hogy a két fogalom "rivalizálásából" a forma került ki győztesen. A forma állandó, a tartalom változó; a forma szükségszerű, a tartalom esetleges; a forma meghatározó, a tartalom meghatározott. Nem volt ez másként a jogról való gondolkodásban sem. A formális megközelítés dominanciája itt is megfigyelhető, méghozzá három különböző szempontból is.
(1) A formális racionalitás a modern jogról való gondolkodás Max Weber által bevezetett leírása. Valójában a modern (tőkés) gazdálkodás jellemzésére használta először, azt hangsúlyozva, hogy e gazdaságban a vállalkozói tevékenység mibenléte - szépsége, jósága, hasznossága - érdektelennek tűnik fel egyetlen, formális kritérium-
- 33/34 -
hoz: a pénzben mért profitabilitáshoz képest. A jog ugyanígy mindent egyetlen formális mércével: a jogszerűség kritériumával mér. Lehet, hogy nem szép, nem erkölcsös, nem tisztességes egy magatartás, de ha jogszerű - megfelel a jog normáinak -, akkor észszerű úgy cselekedni; s viszont: bármilyen szép, erkölcsös, tisztességes legyen is egy magatartás, ha jogszerűtlen, akkor jogilag ésszerűtlen is megtenni. Ennek megfelelően materiális jogelmélet lesz az, amely a jogi észszerűség kritériumai közé beemeli a szabályok tartalmának helyességét, hasznosságát, célszerűségét is.
(2) A formális igazságosság maximája - "a hasonló eseteket hasonlóként kell megítélni" - a legfőbb iránymutatás a jogalkalmazás számára. Mindegy, mi a büntetés; mindegy, mik az érvényességi feltételek; mindegy, mi a határidő - mindentől függetlenül igazságos az, ami mindenki számára, minden esetben ugyanaz. Ez a követelmény akkor teljesíthető, ha meg vannak adva mind az esetek hasonlóságának, mind a megítélés hasonlóságának a kritériumai. Márpedig ezeknek a kritériumoknak formálisnak kell lenniük, azért, hogy egyértelműen meg lehessen őket állapítani. Az, hogy valaki betöltötte-e a 18. életévét, egyértelműen megállapítható; az viszont, hogy képes-e ügyeinek önálló vitelére, magatartása lehetséges következményeinek belátására, már értelmezés, mérlegelés, döntés kérdése. Ha viszont belemegyünk a mérlegelésbe: igazságos-e pl. maga a halálbüntetés vagy egy határidő szorossága és jogvesztő ereje stb., akkor materiális elveket emelünk be a gondolkodásunkba.
(3) A formális jogfogalom - a jog formális fogalmának megragadása - ugyancsak nagy jelentőségre tett szert a jogi gondolkodásban, főleg a jogpozitivizmus előtérbe kerülésével. A pozitivizmus ugyanis az erkölcsi ítéletekben rejlő bizonytalanság (szubjektivitás, relativitás, változékonyság) miatt ragaszkodik a jog és erkölcs elválasztásához, s ahhoz, hogy a jog fogalmának meghatározásakor csak egyértelműen azonosítható kritériumokra: társadalmi tényekre támaszkodjunk. A legismertebb ezek között a formális érvényesség: a jog fogalma alá esik mindaz a norma, amelyet arra feljogosított szerv, az arra előírt eljárásban alkotott meg és tett közzé. Ez teszi lehetővé a jog előtti egyenlőséget - szintén mint formális egyenlőséget -, s teszi lehetővé a jogalkalmazást mint formális logikai szillogizmust.
Így látszik teljesülni a jog személytelenségének, pártatlanságának, objektivitásának, kalkulálhatóságának eszménye. Ugyanez teszi lehetővé a jog tartalmának változékonyságától függetlenített általános jogfogalom kialakítását is, amelynek ki kell ejtenie minden esetleges és változékony elemet, hogy csak a szükségszerű és változatlan maradjon meg. Ezért panaszolja Pascal: "...minden, jogos vagy jogtalan, úgy módosul, ahogy az éghajlat változik. Három fokkal magasabb földrajzi helyzet felborítja az egész jogrendet, egy délkör dönt az igazságról; néhány évnyi használat után megváltoznak az alapvető törvények; a jognak is megvannak a maga korszakai, a Saturnus belépése az Oroszlán jegyébe ilyen vagy olyan bűn kezdetét jelzi. Fura jogrend az, amelynek egy folyócska a határa! Igazság a Pireneusokon innen, tévedés odaát" (Pascal 2000: 294).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
