Jelen írás apropója és kiindulópontja a Bíróságnak a Tele2 Polska ügyben[1] hozott ítélete, melyben az európai uniós versenyjog tagállami kikényszerítésének egy eljárásjogi vetülete került terítékre - nevezetesen az, hogy van e joguk arra a tagállami versenyhatóságoknak, hogy kimondják, a vizsgálat alá vont vállalkozások nem sértették meg az uniós versenyjogot? A Bíróság válasza: nincs ilyen joga a tagállami versenyhatóságoknak, ezt csak a Bizottság teheti meg. Ez a válasz első látásra meghökkentőnek tűnhet mindazok számára, akik úgy tudták, hogy 2004-es versenyjogi reform óta az uniós versenyjog kikényszerítése decentralizált rendszerben zajlik. Mi lehet az oka és a célja a tagállami hatóságok korlátozásának ebben a decentralizált rendszerben? Vannak-e árnyoldalai ennek a megközelítésnek? A következőkben ezekre a kérdésekre keressük a választ. Eközben alkalom nyílik mindazoknak a különlegességeknek az áttekintésére, melyek az uniós versenyjog kikényszerítésének rendszerét jellemzik.
Mindezek előtt azonban röviden a konkrét ügyről.
A tagállami versenyhatóságként eljáró Prezes Urzędu Ochrony Konkurencji eljárást indított a Telekomunikacja Polska SA ellen, erőfölénnyel való visszaélés megsértésének gyanúja miatt, kettős (tagállami és uniós) jogalapon. Az eljárás során megállapították, hogy a szóban forgó - a piacon erőfölényben lévő - vállalkozás magatartása nem minősült erőfölénnyel való visszaélésnek, és így nem képezte a nemzeti jog és az EUMSz. 102. cikkének megsértését. Ennek következtében a lengyel versenyhatóság a nemzeti jog alapján olyan határozatot hozott, amely szerint a szóban forgó vállalkozás nem valósított meg versenykorlátozó magatartást, míg az EUMSz. 102. cikk megsértését illetően azt állapította meg, hogy arról - tekintettel annak okafogyottságára - nem szükséges határozni. A Tele2 Polska megtámadta a határozatot bíróság előtt, s az elsőfokú bíróság helyt is adott a keresetének, kimondva, hogy a versenyhatóságnak az EUMSz. 102. cikk szerinti visszaélés hiányát megállapító határozatot kellett volna hoznia, hasonlóan, mint a nemzeti jog tekintetében. Az ítéletet a lengyel versenyhatóság megfellebbezte a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) előtt, arra való hivatkozással, hogy az uniós versenyjog kikényszerítésének rendszerét szabályozó 1/2003/EK rendelet nem teszi lehetővé számára azt, hogy az ügy érdemére vonatkozó nemleges határozatot hozzon az érintett vállalkozás magatartásának az EUMSz. 102. cikkel való összeegyeztethetőségének értékelését illetően. Az eljáró fellebbviteli bíróság ennek az eljárásjogi kérdésnek az eldöntése végett terjesztett elő előzetes döntéshozatali kérelmet a Bírósághoz.
A Bíróság a lengyel versenyhatóságnak adott igazat, kimondva, hogy az 1/2003/EK rendelet helyes értelmezése szerint a tagállami versenyhatóságok valóban nem hozhatnak olyan döntést, hogy nem történt uniós versenyjogi jogsértés. Ha erre a következtetésre jutnának, akkor kizárólag azt tehetik, hogy megszüntetik az eljárást, s csak annyit mondhatnak ki határozatukban, hogy részükről további intézkedés nem szükséges.
A kérdés megválaszolása során a Bíróság nem támaszkodhatott kizárólag a rendelet szövegére (nyelvtani értelmezésére), mivel a rendelet ugyan az 5. cikkében felsorolja, hogy milyen típusú döntések meghozatalára jogosultak a tagállami versenyhatóságok, ugyanakkor az eljárásokat a hatóságok a saját eljárásjoguk alapján folytatják le, mivel az eljárási szabályokat a rendelet nem egységesíti, így elvileg adódhatott volna olyan értelmezés is, hogy a tagállami eljárásjog alapján eljáró hatóságok a rendeletben felsoroltakon túl hozhatnak olyan határozat-típusokat is, melyekre a saját eljárásjoguk feljogosítja őket. A Bíróság tehát a rendelet szövegezésen túlmenően a rendelet célját s az ennek szolgálatára létrehozott szabályozási rendszert is megvizsgálta, s ennek alapján döntött. A meglehetősen tömör indokolás így további két érvvel támasztja alá, hogy miért nem hozhatnak a tagállami versenyhatóságok a jogsértés hiányát megállapító döntést: ellenkező esetben ugyanis sérülne a rendelet által létrehozott együttműködési mechanizmus, benne a Bizottság szerepe, illetve veszélybe kerülne az uniós versenyjog egységes alkalmazása.
Az uniós versenyjog egységes alkalmazását két uniós intézmény hivatott biztosítani: a Bíróság és a Bizottság.
A Bíróság az általános szabályok szerinti hatáskörét gyakorolja versenyjogi ügyekben is a jogalkalmazás egységességét biztosítandó, azaz a tagállami bíróságok kérelmére előzetes döntést hoz az uniós jog értelmezéséről az EUMSz. 267. cikke alapján. Az előzetes döntéshozatali rendszerben minden, a Bíróság által még el nem döntött és nem egyértelműen megválaszolható uniós jogi jogértelmezési kérdésnek a Bíróság elé kell kerülnie, legkésőbb a tagállami bírósági eljárás utolsó szakaszában, vagyis akkor, amikor az adott fórum döntése ellen már nincs további jogorvoslatnak helye. E rendszer zárt, hézagmentes, abban az értelemben, hogy az uniós jog alkalmazásával járó végleges tagállami bírósági döntések meghozatala előtt a Bíróság jogértelmezési álláspontját be kell csatornázni az eljárásba.
Versenyügyekben ehhez az általános jogegység-biztosító modellhez társul a Bizottság jogalkalmazást egységesítő szerepköre. A Bizottságnak többféle, e célra használható jogosítvány is van - eszköztára az általános, jogalkotási jellegű iránymutatásoktól kezdve, a tanácsadó, véleményező szerepen át, a konkrét ügyek Bizottság általi közvetlen eldöntéséig terjed.
A Bizottság általános iránymutatásokat, közleményeket bocsájt ki, melyekben értelmezi a jogot, illetve meghatározza saját jogalkalmazási gyakorlatának jövőbeni irányát. Ezek az eszközök értelemszerűen nem kötődnek konkrét ügyekhez, eljárásokhoz, hanem általános érvényűek és ehhez mérten absztraktak.
A Bizottság konkrét versenyügyekbe is beavatkozhat az egységes jogalkalmazás biztosítása érdekében. Az 1/2003/EK rendelet 15 cikke alapján a versenyügyben eljáró tagállami bíróság kérésére véleményt adhat az uniós versenyjog alkalmazásának kérdéseiben. Mi több, akár saját elhatározásából felléphet az ilyen perekben az uniós versenyjog egységes alkalmazása érdekében és észrevételeket tehet (ún. amicus curiae szerep).
A Bizottság a tagállami versenyhatóságokkal az Európai Versenyügyi Hálózat[2] keretében folyamatosan együttműködik, konzultál, információt cserél, átadja jogalkalmazási tapasztalatait. Mindez elősegíti a joggyakorlat egységesülését. Az együttműködés, mely számos esetben informálisan zajlik, akkor érkezik el egy fontos formalizált szakaszához, amikor a tagállami versenyhatóságnál az ügy megérik a döntésre. Ekkor ugyanis az 1/2003/EK rendelet alapján a tagállami versenyhatóságok az olyan döntéseik tervezetét, melyben jogsértést kívánnak megállapítani, vagy kötelezettségvállalást elfogadni, vagy megvonni a csoportos mentesülés kedvezményét, kötelesek megküldeni a Bizottságnak. A Bizottság ezt véleményezheti. Ha nem jön létre egyetértés a tagállami versenyhatóság és a Bizottság között, a Bizottság végső esetben "magához vonhatja"[3] az ügyet döntés véget [1/2003/EK rendelet 11. cikk (4) és (6) bekezdés].
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
