A modern orvostudományi és természettudományos eredmények lassan szivárognak át a társadalomtudományokba, a jogba pedig különösen. A modern képalkotó technikának köszönhető új kognitív idegtudományi eredmények számos provokatív kérdést vetnek fel, amelyek a jogi felelősséggel, a szabad akarattal kapcsolatos előfeltevéseinket, a római jogon alapuló dogmatikai fogalmainkat kérdőjelezhetik meg az elméletben, a jogalkotásban és a jogalkalmazásban egyaránt.
A jelen tanulmány olvastán a jogász végzettségű olvasó időnként minden bizonnyal úgy érzi majd, mintha a science fiction mezejére lépett volna. A szociobiológiai irányzatok elsősorban a felelősségtani megközelítésnek a termékei, és a bűnözéskontrollban a XIX-XX. század fordulóján jelentek meg nagyobb súllyal, amikor a bűnözés oksági magyarázatait az ember biológiai tulajdonságaiban próbálták meg megtalálni.[2] Ekkor jelentek meg a kromoszómavizsgálatok, illetve a biológiai öröklődés vizsgálatában alkalmazható új módszerek. A XX. században ezek inkább a családi kapcsolatok vizsgálatára helyeződtek át, amelyek a genetikai és a nevelésbeli különbségeket azonosították, amelyek a magatartásbeli különbségekre magyarázatot adhatnak. A modern orvostudományi és természettudományos eredmények lassan szivárognak át a társadalomtudományokba, a jogba pedig különösen. Ez csak részben magyarázható a tudományterületek elkülönülésével, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az orvostudomány egyes ágazatainak (például genetika, immunológia stb.) fejlődése olyan léptékű lehet akár egy évtized alatt is, amelyet már a más szakterületen dolgozó orvosok sem tudnak követni. A természettudományokban használt eszközök leginkább a bizonyítási rendszerben kapnak helyet, új, korszerű bizonyítási eszközként használjuk őket, de lényegében ugyanazon (esetleg gyorsabban, megbízhatóbban beszerzett) bizonyítékokra alapozzuk a jogi döntéseinket. Mind a deliktuális, mind a kontraktuális felelősségben a több mint kétezer éves római jogi dogmatikán alapuló felelősségi rendszerbe illesztjük be ezeket a korszerű módszerekkel megszerzett bizonyítékokat is. A továbbiakban azt szeretném bemutatni, hogy az orvostudomány és a neurobiológia legutóbbi két évtizedben tett felfedezései komolyan megkérdőjelezhetik a jogi dogmatika alapfeltevéseit, és új kérdésfelvetésekre, de legalábbis arra kényszerítik a jogtudományt, hogy vigyázó szemeit ne csak Párizsra, hanem az élő és élettelen természettudományi kutatási eredményekre is vesse.
A fejezetcímben foglalt "neurojog" kifejezés az idegtudományok eredményeinek jogi felhasználását foglalja magában. Tükörfordítása a "neurolaw" kifejezésnek, de nevezik még "law and neuroscience-nek" vagy "legal nenroscience-nek" is. Nem véletlen, hogy a pragmatizmusáról híres amerikai jogban jelent meg, és egyesek napjainkban az egyik legnagyobb jövő előtt álló kutatási területnek tekintik. Mint minden újszerű kutatási témának természetesen vannak ellendrukkerei is, akik szerint a jogot és az idegtudományokat élesen el kell választani egymástól. Az amerikai jogban a common law sajátosságai folytán elsősorban a tárgyalótermek-
- 609/610 -
ben használhatják fegyverül, de Wisconsinban már jogi master fokozatot is lehet szerezni a témában, San Diego-ban külön tantárgyként tanítják, és a Harvard Law School-ban is oktatják. Az amerikai jogirodalmat elsősorban tehát a neurobiológiai eredmények jogalkalmazási felhasználása érdekli, és csak másodlagosan azok felelősségtanra gyakorolt hatása. A kontinentális jogokban még inkább fehér hollónak mint elismert kutatási területnek számít, bár itt is vannak jelei legalábbis a kérdések felvetésének az angol, a német és az olasz irodalomban. Érdekes módon azonban nem a jogászok feszegetik a határokat, hanem az idegtudósok tesznek fel a jogtudomány számára kérdéseket. A jog és az idegtudományok kapcsolódása szükségképpen interdiszciplináris szemléletet követel, hiszen hagyományosan a két tudományterület közötti szakadék nagyon mély. Nincs olyan fórum, ahol az agykutatók és a jogászok kommunikálhatnának egymással, holott nagy szükség lenne a kommunikációra.[3] Ez a szakadék nem róható csak a jogászok terhére, hiszen alig több mint egy évtizede még azt az idegtudóst sem vették komolyan, aki arra a kérdésre kereste a választ, hogy a mindennapjainkban magától értetődő automatikus folyamatok miként szerveződnek az agyban? A helyzet mára radikálisan megváltozott, főként az idegtudományi és a kognitív pszichológiával foglalkozó legrangosabb folyóiratokban sorra jelennek meg azok a tanulmányok, amelyek a social brain sciences témakörébe tartozó vizsgálati eredményekkel és a kapcsolódó biológiailag motivált modellekkel foglalkoznak.[4] A social brain sciences természetesen nem csak a jogi felhasználást foglalja magában, hanem a kísérleti idegtudományok, az etika, a filozófia, az antropológia, a közgazdaságtan, a pszichológia (elsősorban a neuropszichológia és az evolúciós pszichológia), és a szociológia által körbehatárolt interdiszciplináris mezőt, amely az akaratlagos döntések és a "tudatalatti" viszonyát, a szabad akaratot vizsgálja, illetve ennek a hatását a felelősség különböző értelmezéseire.[5] A magyar kognitív idegtudományi irodalomban elsősorban Kéri Szabolcs tanulmányaira[6] támaszkodtam, amikor a jogtudomány által felhasználható eredményeket próbáltam felvillantani.
A magyar jogi szakirodalomban nincs nyoma annak sem, hogy a két területnek egyáltalán lenne köze egymáshoz. Magam a racionális döntéselmélet kritikája kapcsán kezdtem el azon gondolkodni, hogy vajon hol születik a rossz döntés az agyban?, van-e különbség a jó és a rossz döntés megszületésének mechanizmusában?, egyáltalán mit is mond az agykutatás a döntésről? Ezen kérdések kapcsán kezdtem el tudományos ismeretterjesztő és a laikusok számára is hozzáférhető szakirodalmat olvasni, és arra a meggyőződésre jutottam, hogy ezek az eredmények nem csak a saját szűkebb szakmám, a közigazgatási jog érvényesülésének megértéséhez járulhatnak hozzá, hanem a jogtudomány alapkérdéseit feszegetik. Ez a tanulmány a neurojog problematikáját nem elsősorban a jogalkalmazási szemszögből vizsgálja, hanem arra keresi a választ, hogy melyek azok a kísérleti idegtudományi kutatási eredmények, amelyekre ezidáig nem reagált a jogtudomány, és reagálnia kellene. Nem az a kutatási hipotézisem, hogy a kognitív idegtudományok legújabb eredményei anullálják a több mint kétezer éves római jogi dogmatikán alapuló, és azóta csak kevéssé változó jogi felelősségtant, hanem azt szeretném megvizsgálni, hogyan változott meg a felelősség alanyáról, az emberről alkotott kép a modern agykutatás megállapítási nyomán, és vajon ennek a megváltozott emberképnek lehet-e, esetleg kell-e hogy hatása legyen a jogi felelősségre és a jogérvényesítési mechanizmusokra? Miközben az idegtudományok az utóbbi két évtizedben hihetetlen fejlődésen mentek keresztül, a jog egy Freud által megrajzolt emberképet tekint etalonnak, és erre építi az elméletét.[7] Elsősorban tehát arra keresem a választ, hogy lehetséges-e, hogy az agyi struktúrában rejlő objektív oka van bizonyos jogsértő döntéseknek? Lehet-e összefüggés az agy strukturális és/vagy funkcionális deficitje és egyes jogsértések között? Ha létezik ez az összefüggés, akkor milyen határokon belül létezik? Tudunk-e hatékonyabb jogérvényesítési mechanizmusokat kiépíteni és működtetni, ha többet tudunk a jogkövető vagy a jogsértő döntésről? Fontos, de másodlagos eredménynek tekintem, ha a jogalkotásban vagy a jogalkalmazásban konkrétan felhasználható eszközöket és módszereket köszönhetünk a kognitív idegtudományi kutatásoknak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
