Az emberi jogok vagy alapjogok elismerése és megfelelő védelmének biztosítása a 20. század egyik legfontosabb követelményeként jelent meg a joguralom és jogállamiság1 keretei között. Megvalósítása céljából egyrészt több alapjogi tartalmú nemzetközi egyezmény született, másrészt az egyes államok alkotmányaiban is egyre kiemelkedőbb szerepet kaptak az alapjogi tartalmú rendelkezések. Az európai államok központi alapjogi dokumentumává vált az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló Római Egyezmény2 (a továbbiakban: EJEE). Az Európai Közösségek ezzel szemben sokáig - egészen az 1960-as évek végéig - nem tartották feladatuknak az alapjogok védelmét. Fontos említést tenni arról, hogy az integráció két jelentősen eltérő útja jellemezte az 1940-es évek végének Európáját. Az egyikre példa az Európa Tanács, amely igyekezett elkerülni a nemzetállamok terjeszkedését és öndestrukciós törekvéseit; mindezt azzal valósította meg, hogy minimális mércét állapított meg a részes államok számára. Ez a mérce az emberi jogok közös európai standardja volt. A másik út az Európai Közösségek által követett, amely az egyszerű és jól irányítható, gazdasági erőkre koncentráló integrációt valósította meg; olyan együttműködést, amely közös értékek helyett kölcsönös érdekeken alapult.3
Az érdekek kiemelkedő szerepe mellett leszögezendő azonban, hogy a közösségi jogrend, mivel kialakulásának jellegzetességeiből adódóan az európai alkotmányjogi tradíciók metszéspontján helyezkedik el, megörökölte tagállamaitól a joguralom formai és tartalmi összetevőit.4 Különösen az Európai Közösségek Bírósága (a továbbiakban: EB) gyakorlatát inspirálta a joguralom elvére történő hivatkozás a hatékony bírói jogvédelem elvének, a tisztességes eljárás követelményének és az alapjogok tiszteletben tartása szükségességének kidolgozásakor.5 Az EB az eljárási alapjogokat a jog uralma alatt álló alkotmányos kormányzás lényeges összetevőjének nyilvánította6, és elsősorban a közhatalom és az adminisztráció korlátozására szolgáló eszköznek tekintette.7 A joguralom elvének egyik közösségi jogi vetülete tehát szintén az egyének és az alanyi jogok védelmére koncentrál, a hatékony bírói jogvédelem követelményéből fakadóan. E követelmény következetes érvényesítése egyfelől inspirálta az anyagi alapvető jogok közösségi elfogadását, másfelől elvezetett a Közösség által biztosított jogok teljes körű és hatékony élvezetéhez (gyakorlásához) való jog kialakulásához. A joguralom elve közösségi szinten ezáltal a jogállamiság modern értéktartalmú alapelemeivel teljesedett ki, amely az emberi jogok elismerésének és védelmének elvével hozható szoros összefüggésbe.8
Mint ismeretes, az eredeti Európai Gazdasági Közösség sajátos integrációs modellen, a "funkcionális integráción" alapult, ami nem egyértelműen nyugodott emberi jogi elveken.9 Ma már közhelynek számít tehát, hogy az emberi jogok közösségi szintű védelmének problémája az Európai Közösségeket alapító szerződések megkötése idején föl sem merült, mivel az európai integráció gazdasági folyamatként indult10, a közösségi jog pedig funkcionális jogrendszerként11 született meg. Ennek megfelelően a Közösségek alapító szerződései nem tartalmaztak alapjogi tartalmú rendelkezéseket, hiszen nem fenyegetett annak a "veszélye", hogy a Közösségek tevékenysége az emberi jogokkal, alapjogokkal kerül érintkezésbe.12
Mindazonáltal nyilvánvaló volt, hogy a funkcionális integráció végső - ki nem mondott - célja lényegében politikai jelleget hordoz, így nagyban kapcsolódik az emberi jogok elveihez.13 A Közösségek az idők folyamán, lépésről lépésre maguk mögött hagyták az eredeti, pusztán gazdasági együttműködés elképzelését, amelynek több különböző, de alapvetően az egyre szorosabb integráció mint közös kiindulópont miatt felmerülő indoka volt. Az Európai Közösségek kompetenciáinak bővülése egyrészt ahhoz vezetett, hogy hatásköröket kaptak olyan területeken, amelyeket a tagállami alapjogi szabályozás is átfogott illetve érintett. Másrészt - és az előbbi ténytől elválaszthatatlanul - az elsődlegesség elve következtében fény derült arra, hogy a Közösségek jogrendjét, intézményeinek egyre növekvő aktivitását és hatalmát nem korlátozzák az individuális jogok, holott a közösségi jog egyre inkább kapcsolódott az egyén mindennapi életéhez és fenyegetett mind több és több emberi jogot.14 Mindez a Közösségek "alapjogi deficitjéhez" vezetett, mivel a Közösségek szervei annak ellenére, hogy a tagállamok állampolgárainak jogait és kötelezettségeit szabályozták a primer jog keretei között, nem voltak kötelezettjei olyan alapvető jogoknak, amelyeket a tagállami polgárok védőjogokként hívhattak volna fel velük szemben.
Az Európai Közösségekből Európai Közösséggé alakuló szupranacionális szervezet, majd a Maastrichti Szerződés nyomán az európai integrációt kiteljesítő Európai Unió15 felismerve a kifejtett indokokat, a gazdasági egység irányából fokozatosan egyre inkább az emberi jogok úttörőjévé vált.16 Az alapjogok elismerése a mai status quo eléréséig igen hosszú utat járt be, amelyet fejlődési folyamatként a tudományos szerzők alapvetően kétlépcsősnek tekintenek.17 Első lépcsőként az Alapvető Jogok Chartája18 (a továbbiakban: Charta) megalkotása előtti időszakot jelölik meg, amelyre szinte kizárólag a bírói precedensjog eredményein keresztüli alapjogvédelem jellemző, az alapjogokat összefoglalóan tartalmazó és a rájuk vonatkozó általános szabályokat meghatározó dokumentum hiányában. A második lépcső ebből következően a Charta megalkotásával kezdődik. A Charta kötelező ereje ugyan mindez ideig hiányzik, cezúraként való megítélése mégis alátámasztható.
Mindent összevetve leszögezhető: a hagyományos szkepticizmus, amely az Európai Unió alapjogvédelmével szemben rendszerint megfogalmazódik, ma már egyre kevésbé állja meg a helyét,19 hiszen az EB korábbi és újabb ítélkezési gyakorlata, valamint a Charta és az Európai Unió Alkotmányáról szóló Szerződés (EUA) szövegezése egyaránt arra törekednek, hogy az alapjogok zsinórmértékké válhassanak az Unió közös értékeinek megőrzése során.20
A luxemburgi alapjogvédelem vissza- és becsatolódott a tagállami jogvédelembe, még ha csak korlátozott körben, a Közösség érdekeinek, céljainak és struktúrájának keretében is. Az EB a tagállamok bevonása mellett azonban azt is meghatározta, hogy mely esetben nem áll fenn a tagállamok közösségi alapjogi kötelezettsége, mikor nem címzettjei ezeknek az alapjogoknak, így például a Cinethèque vagy a Kremzow ügyben.21
Párhuzamosan, ügyről ügyre haladva megtörtént az egyes alapjogok nevesítése, közösségi jogi tartalmának és korlátainak rögzítése is az EB esetjogában. Az esetek elbírálása során a közösségi jogből kiolvasztott alapjogok körében védelemben részesül:22
- az emberi méltósághoz való jog23
- az egyenlő bánásmód elve és diszkrimináció-tilalom24 (amelyen belül külön kiemelhető a férfiak és nők közötti hátrányos megkülönböztetés tilalma25),
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
