A Bundesrat, a német Parlament felsőháza 2008. szeptember 19-én nem emelt kifogást a korlátolt felelősségű társaságok jogának modernizációjáról és a visszaélések leküzdéséről szóló, a Bundestag által már ez év június 28-án bizonyos módosításokkal megszavazott törvényjavaslat (Gesetz zur Modernisierung des GmbH-Rechts und zur Bekämpfung von Missbräuchen, MoMiG) ellen, amely ezzel a német Alkotmány 77. § (2) bekezdése, ill. 78. § szerinti jogalkotási rendből következően 2008. október 23-al elfogadásra került. Szövegét a Budesgesetblatt 2008. október 28-ai számában tették közzé (Jg. 2008. Teil I. Nr. 48. p. 2026 skk.). A módosítások 2008. november 1-jén léptek hatályba. A MoMiG az 1892 óta főbb vonásaiban lényegében változatlan, a német és európai viszonylatban egyaránt "sikertörténetnek" számító kft.-szabályozás (Gesetz betreffend die Gesellschaften mit beschränkter Haftung, GmbHG) átfogó reformját, sok szempontból deregulációs célú újraalkotását, egyszerűsítését jelenti. Külön érdekessége, hogy a szövetségi Igazságügyi Minisztérium által 2006-ban kezdeményezett "kft.-reformot" nem valamely közvetlen európai jogharmonizációs kötelezettség indukálta, hanem a gyakorlat (és a jogtudomány) felől érkező, a GmbH, mint legnépszerűbb társasági forma válságára, megújításának szükségességére utaló, az utóbbi évtized változásainak köszönhető igények kényszerítették ki.
A kft.-kre vonatkozó német törvény (amelynek, mint a szakirodalom rámutat, nem volt jogtörténeti előképe) közel egy évszázadon át nem csak tartós, kiszámítható, más országok jogalkotása számára is mintául szolgáló, egyebek mellett a magyar kereskedelmi-társasági jogfejlődés szempontjából is mintául szolgáló megoldásokat kínált (1930. évi V. tv., 1988-as Gt.). A megalkotásakor mindössze 87 szakaszból álló, a felek szerződési szabadságának tág teret adó törvény öt nagy fejezetben (a társaság megalakulása, a társaság és tagjai jogviszonyai, képviselet és üzletvezetés, a társasági szerződés megváltoztatásának esetei, a társaság feloszlása és semmissége) teljes körűen szabályozza a társaság létszakaszaival, működésével kapcsolatos kérdéseket. A hatodik fejezet záró rendelkezései körében a törvény meghatározza a cégjegyzékbe való bejelentési kötelezettek személyi körét, rendelkezik - a cégbíróság által kiszabható - pénzbírságról, alkalmazásainak eseteiről, illetőleg meghatározott cselekmények (valótlan adatok bejelentése, az ügyvezető kötelezettségszegése veszteség, fizetésképtelenség, eladósodás esetén, titoktartási kötelezettség megsértése) büntetőjogi szankcionálási lehetőségét is biztosítja. A törvény megalkotásakor a 25 000 aranymárkás minimáltőke-követelményt az előkészítők a piacra lépési szándék komolyságának, a társaság kötelezettségeiért való helytállás lényeges biztosítékaként jelölték meg (Entwurf I, Amtliche Ausgabe, 1891, p. 54) - ezt az érvelést, a minimáltőke-követelmény előírását minden, a korlátolt felelősségű társaságokra vonatkozó, a következő évtizedekben megalkotásra kerülő nemzeti törvény elfogadta és a szabályozás egyik alapjává tette. A hatvanas évek derekától formálódó európai társasági jog a 2., tőkevédelmi társasági jogi irányelvben (a nyilvánosan működő részvénytársaságok alapításáról, tőkéjük fenntartásáról és módosításáról szóló a 77/91/EGK tanácsi irányelv) megállapított ugyan minimumtőke-követelményeket, ezek azonban a szabályozás tárgyából adódóan kizárólag a részvénytársaságok vonatkozásában érvényesültek (25 000 euró), az ilyen követelmények meghatározása a közösnek mondható kontinentális jogi hagyomány (és szubszidiaritás elvének) tiszteletben tartásával máig tagállami hatáskörbe tartozik.
A GmbHG időtállóságát számos tényező magyarázta, nem utolsó sorban az, hogy a törvényi szabályozás esetleges hiányosságainak kitöltésére, a szabályozás "élethez igazítására" a joggyakorlat (ezen belül is elsődlegesen a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság, a Bundesgerichtshof kereskedelmi és társasági ügyekre szakosodott 2. Tanácsának ítélkezése) sikerrel vállalkozott. A GmbH, mint jogi forma megszüntetésének gondolata a nácik 1933-as hatalomra jutását követően felmerült ugyan (tisztességes, árja kereskedő nem kívánhat a korlátozott felelősség és a művi személyiség mögé "elrejtőzni"), komolyabb szándék azonban még a korabeli politikai-jogi viszonyok között sem mutatkozott a megvalósításra. A hatvanas-hetvenes években a jogtudomány felől megjelentek olyan próbálkozások, amelyek főként a részvénytársaságokról szóló törvény, az Aktiengesetz (AG) megoldásainak adaptációjával "gazdagították" volna kft.-kre vonatkozó szabályokat, ezek azonban gyakorlati támogatás (és szükség) hiányában tervezet szintjén maradtak.
A GmbHG legjelentősebb módosításának számító 1980-as novella is csak néhány területen hozott változást (egyszemélyes társaságok alapításának megengedése, GmbHG 1. §, a társaság részére nyújtott kölcsönök és visszafizetésük, GmbHG 32a. §, a felvilágosításhoz való jog és a betekintési jog szabályozása, GmbHG 51a. §, a törzstőke 20 000 DM-ről 50 000 DM-re való, 1985. december 31-éig megszűnés terhe mellett kötelezően teljesítendő felemelése, GmbHG 5. §). A következő közel két évtizedben a törvény újabb módosítására az európai jogharmonizációs kötelezettséggel összefüggő egyes részterületek vonatkozásában (pl. az egyszemélyes korlátolt felelősségű magántársaságokról szóló 12. társasági jogi irányelv, az 1. sz., publicitási társasági jogi irányelvet módosító 2003/58/EK irányelv, a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről szóló, 2005. október 26-i 2005/56/EK irányelv rendelkezéseivel való harmonizáció), ill. az elektronikus írásbeliséget a német jogban széles körben biztosítani kívánó, a magánjogi formai előírások adaptációjával és a modern jogügyletek más előírásaival foglalkozó, nagy számú anyagi és eljárási jogszabályt érintő törvény (Gesetz zur Anpassung der Formvorschriften des Privatrechts und anderer Vorschriften an den modernen Rechtsgeschäftsverkehr, FormanpassungsG) révén került sor.
A gyökeresebb változások igénye először a kilencvenes évek végén, az Európai Bíróság mérföldkőnek számító Centros-döntés (C-212/97. sz. Centros Ltd kontra Erhvervs-og Selsabssyrelsen ügyben, 1999. március 9-én hozott ítélet, EBHT 1999., 1-1459. o.) merült fel, és az Európai Bíróság a letelepedés szabadságának értelmezését a Centros-ítélet nyomán következetesen alkalmazó, későbbi döntéseivel (Überseering-ügy, Inspire Art-ügy) erősödött meg. Ezekben az ügyekben az EB amellett foglalt állást, hogy az EK-Szerződés garantálja a gazdasági társaságok azon jogát, hogy - az eredeti alapítás szerinti jogállást megőrizve, de nem megkövetelve, hogy ott a társaság bármilyen tényleges működést is kifejtsen - a központi ügyvezetés helyét egy másik tagállamba helyezzék át. Egy valamely tagállamban honos társaság tényleges székhelyére való tekintet nélkül - a tagállami nemzeti társasági jogok közötti különbségeket jogszerűen kihasználva - bármely más tagállamban fióktelepet hozhat létre, s fióktelep - ugyancsak jogszerűen - a társaság tényleges székhelye is lehet. Ez az EB részéről egyfelől annak kimondását és következetes érvényesítését jelentette, hogy a társaságok jogi helyzetét, működését általában az alapítás szerinti jogrendszer határozza meg, másrészt a társaságok azon jogának elismerését is, hogy a társaság alapítói a társaságaikra, azok fióktelepeire vonatkozó jogot szabadon válasszák meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
