A Jegyző és Közigazgatás hasábjain nem először foglalkozunk a jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárással a 2015. március 1-jén hatályba lépő új eljárási rendelet kapcsán.[1] Az érdeklődés nyilvánvalóan nem véletlen, hiszen már a kezdet kezdetén, még a rendelet hatályba lépése előtt kérdéseket vetett fel a szakmában a végrehajtási jogszabály alkalmazhatósága.
Öt hónap jogalkalmazási gyakorlat ismeretében pedig további olyan gyakorlati problémákkal szembesülhettünk, amelyekről beszélni nem csupán fontos, hanem a joggyakorlat oldaláról szinte kötelesség is. Reményeink szerint ezáltal nem csupán a jogalkalmazók számára adunk hasznos támpontokat a mindennapi munkához, hanem a jogalkotó számára is komoly visszajelzést jelent és a jogszabály újragondolására inspirál.
"A birtokost birtokvédelem illeti meg, ha birtokától jogalap nélkül megfosztják vagy birtoklásában jogalap nélkül háborítják." - hangoztatja a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) az 5:5. § (1) bekezdésében, amellyel egyben meghatározza a birtokháborítás lényegét is.
Jól lehet a Ptk. a birtokvédelem három eszközét nevesíti, nevezetesen az önhatalom alkalmazását, a közigazgatási úton történő jogvédelem igénybevételét, s végül a bírói utat, de ezek közül e cikkben csupán a közigazgatási úton igénybe vehető védelemmel foglalkozom (klasszikus nevén: posszesszórius birtokvédelem). Azon belül is különösen a 2015. március 1. napján hatályba lépett, a jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról szóló 17/2015. (II. 16.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Rendelet), ami merőben új mederbe terelte a birtokvédelem e típusát.
A birtokvédelem három eszközének összehasonlításakor egyértelmű, hogy az önhatalom alkalmazása a legkevésbé kívánatos, elsősorban annak szabályozatlansága, illetve az azzal járó súlyos konfliktushelyzet okán.
Látható, hogy az állami (közhatalmi) eszközökkel való birtokvédelem egyik módja a közigazgatási, míg másik a bírói (peres) út. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) alapján még a közigazgatási birtokvédelem mind időben, mind jogilag megelőzte a bírói utat, hiszen főszabály szerint a birtokvédelmet a jegyzőtől lehetett kérni, kivéve egy évnél régebbi, valamint olyan tényállások esetén, ahol a birtokláshoz való jog is vitás volt. Minden más esetben csak a bíróság járhatott el.
Összegezve, a régi Ptk. szerint egy éven belüli, jogkérdéseket nem érintő tényállások esetében mindig a jegyző járt el. A jogalkotó e döntésével egyfelől lehetőséget biztosított a sérelmet szenvedőknek egy a peres eljárásoknál jelentősen egyszerűbb, gyorsabb, igazgatási úton zajló, a birtoklás tényén alapuló jogvédelem igénybevételére; másrészt részben tehermentesítette a bíróságokat. A tehermentesítés azonban nem teljes mértékben valósult meg, hiszen az ügyek egy része, a jegyzői döntés megváltoztatása céljából, mindenképp a bíróságok elé került.
Az új Ptk. e téren egy látszólag apró, ám annál jelentősebb változást hozott, nevezetesen megszüntette a posszesszórius birtokvédelem elsőbbségét. A Ptk. 5:8. § (1) bekezdése szerint ugyanis a birtokos egy éven belül a jegyzőtől is kérheti az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás megszüntetését.
Kérdésként merülhet fel, hogy mi adja e módosítás jelentőségét, hiszen az új szövegezés mit sem von le az igazgatási úton biztosítható birtokvédelem előbb említett - bírói úttal szembeni - előnyeiből. A változás önmagában nem is lenne olyan jelentős, hiszen a sérelmet szenvedők egyfelől a fenti előnyök okán, másfelől pusztán megszokásból, "reflexből" is a jegyzőhöz fordultak birtokvédelemért, ami miatt érdemben nem is változott a korábbi helyzet.
E változás igazán a jegyzői birtokvédelmi eljárás rendjét újraszabályozó Rendelet hatályba lépésével vált igazán jelentőssé!
Mielőtt azonban rátérnék az előbbi fejezet végén tett kijelentés indokolására, érdemes röviden időben visszakanyarodni a jegyzői birtokvédelmi eljárásokat eljárás jogi szempontból szabályozó, a jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról szóló 228/2009. (X. 16.) Korm. rendelethez.
E kormányrendelet, a hatályba lépése előtti időszakhoz képest jelentős előrelépést jelentett, hiszen amellett, hogy meghatározott több lényeges kérdést is, megoldást hozott a megelőző időszak legnagyobb problémájára, nevezetesen a jegyzői eljárásban alkalmazandó eljárási jogszabály kérdésére.
E jogalkalmazói bizonytalanság forrása az Alkotmánybíróság 120/B/2001. számú döntése volt, ami kimondta, hogy a jegyzőnek a birtokháborítás ügyében hozott határozata nem minősül közigazgatási hatósági ügyben hozott határozatnak, hiszen a birtokháborítás egy polgári jogi jogviszony, amiből következően a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a to-
- 18/19 -
vábbiakban: Ket.) szerinti hatósági ügy fogalom nem alkalmazható, a birtokháborítás nem közigazgatási hatósági ügy, s így a Ket. szabályai sem alkalmazhatóak.
Az elég rövidke kormányrendelet pontosan meghatározta a bizonyítás irányát, a bizonyítási teher kérdését, a kérelem tartalmi elemeit, a végzések esetében eljáró másodfokú hatóságot, illetve a jegyzői döntés végrehajtásáért felelőst is, azonban legnagyobb érdeme az alkalmazandó eljárási szabályok pontos meghatározása volt. Amennyiben csak egy pozitívumot lehetne megemlíteni e rendelettel kapcsolatban, úgy kétségkívül e tény lenne az!
A kormányrendelet ugyanis a Polgári Törvénykönyvben nem szabályozott eljárási kérdésekben a Ket.-et rendelte alkalmazni, a meghatározott kivételekkel. A kormányrendelet a Ket. azon rendelkezéseinek alkalmazását zárta ki (eljárásról értesítés szabályok jó része; ideiglenes intézkedés; egyes kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítása, illetve az eljárás megszüntetését lehetővé tevő esetkörök; hatósági közvetítő kirendelése; eljárás kérelemre történő felfüggesztése; kérelem életveszéllyel fenyegető helyzetben történő telefonos előterjeszthetősége; új tény felmerülése esetén kibocsátható újabb hiánypótlás; szakhatóság közreműködése; lefoglalás; határozattal szembeni jogorvoslati és döntés-felülvizsgálati eljárások), melyek vagy összeegyeztethetetlenek voltak a birtokvédelmi eljárás jellegével, avagy a Ptk. maga rendezte az adott kérdést. A felsorolásból is látható, hogy a kizárt szabályok nélkül is zavartalanul lefolytatható egy közigazgatási eljárás, mi több, a felsoroltak többségét egy egyszerűbb eljárásban nem is alkalmazzák a hatóságok.
A kormányrendelet alapján tehát gyakorlatilag egy kisebb-nagyobb specialitásokkal rendelkező "hagyományos" közigazgatási eljárás került minden esetben lefolytatásra, ami az egyszerűbb esetekben feltétlen, de még a bonyolultabb tényállások esetében is biztosította a felek közötti vita feloldását, de legalábbis kezelését, s nagyban hozzájárult a jogviták bíróságoktól történő eltereléséhez.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
