"A XVIII. és a XIX. században a fizikai munka gépesítése gyökeresen változtatta meg a társadalmakat - tömegek áramlottak a városokba, hogy dolgozhassanak az új gyárakban. Ahogyan közeledünk a XXI. századhoz, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy az információs forradalom szintén gyökeres változást eredményez a munka világában is."
(Alan Denbigh[1])
A technika fejlődésének minden lépcsőfoka - legyen az akár a gőzgép feltalálása vagy a számítástechnika robbanásszerű fejlődése - nagymértékben átalakította, átalakítja a társadalmi viszonyokat. A jogalkotó előtt álló legnagyobb kihívás e tekintetben mindig az, hogy a jogszabályoknak a lehető leggyorsabban kell követniük és hatékonyan kell szabályozniuk az új viszonyokat is. Napjainkban a számítástechnika, a telekommunikáció rendkívüli ütemű fejlődése ilyen megoldandó feladatok tömegét adja a jogalkotóknak.
Az információs forradalom az élet egyetlen területét sem hagyja érintetlenül, így a munka világára is több összefüggésben hat és alakítja azt. Ennek a hatásnak az egyik jelentős megnyilvánulása az, hogy a számítástechnikai és telekommunikációs eszközök a munkavégzés korábban nem tapasztalt módjait teszik lehetővé. A XX. század ezen vívmányai megteremtették annak a lehetőségét is, hogy számos munkatevékenység elvégezhető legyen anélkül, hogy a munkavállaló jelen lenne a klasszikus értelemben vett munkahelyén. E gyökeres változás megteremtette lehetőség számos olyan kérdést vet fel, melyekre a jogalkotónak a hagyományostól eltérő válaszokat kell adnia.
Természetesen a munkavégzés új formáinak[2] (így a távmunkának is) egyre szélesebb körben való elterjedése nem vezethető le csupán a technikai fejlődés tényéből; nagyon erős a munkáltatói kényszer a termelési költségek csökkentése, ezen belül pedig a munkaerő költségének csökkentése iránt. Ez a tétel igazán bizonyítást sem igényel, könnyen belátható, ha vetünk egy pillantást a munkavégzés új formáinak elterjedése, elterjesztése mögött meghúzódó munkáltatói érdekeket elemző megnyilatkozásokra. Ezzel kapcsolatosan jellemző például a következő fordulat: a munkavégzés és a munkaszervezés új formái nem csak az üzemeltetési költségek csökkentésének egyik lehetséges módját jelentik, hanem az elkövetkező években érinteni fogják a legtöbb ember munkáját, meghatározó szerepük lesz a makroszintű gazdasági növekedésben, a munkakapcsolatokban...[3] Kiérezhető ebből a mondatból, hogy az alapvető mozgatórugó a munkáltatói oldalon megjelenő termelési költségek lefaragása az irodák költségeinek, az utazási költségek stb. megtakarításával. Az ilyen munkavégzéshez való viszonyu-
- 220/221 -
láskor természetesen kimutatható érdekegyezés munkavállalói oldalról is (például a rugalmas munkaidő lehetősége, a napi utazás kiiktatódása, stb). Azonban már elöljáróban hangsúlyozni kell azt - amit nyugat-európai és USA tapasztalatok már jól mutatnak -, hogy ezeknek a munkavállalói előnyöknek a megléte és hangoztatása nem pótolhatja a munkavállalóvédelmi-szabályokat.[4]
Az, hogy már a nyugat-európai tapasztalatokról és a hazainál nagyobb méretű elterjedtségről beszélünk, mutatja azt, hogy az Európai Unió és az egyes tagállamok megkülönböztetett figyelmet szentelnek a távmunka témájának. Mértékadó vélemények szerint a távmunkának meghatározó szerepe lehet azok közt a lehetőségek közt, melyek a munka rugalmas megszervezését, teljesítését teszik lehetővé az állandóan változó körülményekhez igazodóan.[5]
Az Európai Unió két dokumentuma is kiemelten foglalkozik a távmunkával: 1993-ban az ún. Fehér Könyv Növekedés, Versenyképesség, Foglalkoztatás címmel valamint az ún. Bangemann-jelentés Európa és a Globális Információs Társadalom címmel. A témával foglalkozó Bizottsági jelentés szerint "a távmunkában rejlő lehetőségek kiaknázása és a kockázatok csökkentése érdekében a Bizottság széles skáláját támogatja a kutatásnak, technikai fejlesztésnek, mintaprogramoknak, gyakorlati tapasztalatok és információk megismertetésének. A Bizottság törekszik arra, hogy megjelölje a hatékony és hasznos távmunka jellemzőit, kijelölve az előnyöket, problémákat és az egyes csoportokat fenyegető egyes veszélyeket."[6]
A fentieket, a szabályozás szükségességéről mondottakat erősíti meg az Európai Unió egy más témájú, de kapcsolódó indíttatású irányelve is. A 97/81/EC Irányelv - a részmunkaidős foglalkoztatással kapcsolatosan -12. pontjában megerősíti, hogy habár a szociális partnerek megkülönböztetett figyelmet fordítanak a részmunkaidős foglalkoztatásra, ugyanígy kinyilvánítják szándékukat hogy áttekintsék hasonló megállapodások szükségességét a foglalkoztatás más flexibilis formáival kapcsolatban is.[7]
Az Európai Unió országainak jogalkotását áttekintve elmondható, hogy annak ellenére, hogy már nagyobb volumenben elterjedt a távmunkavégzés több országban, jelentkeznek új jogi problémák, de a tagállamok egyike sem alkotott még speciális távmunkára vonatkozó joganyagot.[8]
Már a bevezető néhány mondatából érződhet, hogy a távmunkavégzés, a távmunkajogviszony az általánosan jellemző munkaviszonyhoz, az ún. tipikus munkaviszonyhoz képest, eltérő ismérveket hordoz magában. Számítástechnikai eszközökkel a "klasszikus" munkahelytől távol elvégzett munka olyan sajátosságokkal rendelkezik, melyek szükségessé teszik a fenti tipikus munkajogviszonytól való elhatárolását.
A munkajogi irodalomban a munkavégzés új formáinak kérdése a tipikus és az atipikus munkajogviszonyok tárgyalása körében jelentkezik. A tipikus munkajogviszony[9] fogalmi elemeitől egy vagy több ponton eltérő sajátosságokat mutató munkaviszonyok tartoznak az atipikus munkaviszonyok[10] fogalmi körébe. A teljesség igénye nélkül és a rendszertani vitákat mellőzve ide sorolják általában például a részmunkaidőre létesített munkajogviszonyt, az ún. státuszmegosztást, a bedolgozói jogviszonyt, a távmunka különböző formáit, az ún. önfoglalkoztatók kategóriáját. Az irodalom a fő figyelmet a standard modelltől eltérő különböző jogviszonyokra való munkajogi- és szociális vedelem kiterjesztésére fordítja.[11] Az atipikus munkavégzési formák rendszerezésére többféle szempont kínálkozik,[12] a leggyakoribb az, ami-
- 221/222 -
kor ezen jogviszonyok leginkább eltérő vonása szerint történik az osztályozás. Így például a napi munkaidő hosszában megnyilvánuló atipikus vonás szerint vagy a munkavégzés helyének atipikus vonása szerint. A távmunkaviszonyt a bedolgozói jogviszonnyal együtt ezen utóbbi kategóriába szokás besorolni. Azonban - mint minden csoportosítás - ez is alkalmas valamilyen rendszerezésre. Rögzíteni kell, hogy a távmunkának nemcsak a munkavégzés helyében megnyilvánuló atipikus vonásai vannak, hanem több más eltérő jellegzetessége is van, melyek ismertetése a tanulmány egyik fő célja.
Nyugat-Európában és világszerte népszerű kutatási téma a távmunka különböző aspektusait vizsgálni. Könyvtárnyi tanulmány látott már napvilágot a távmunkával kapcsolatban, melyek kezdetben főleg a távmunka bemutatásával, elterjedésének prognosztizálásával foglalkoztak, majd pedig a munkavégzés ezen módjának előnyeit és hátrányait, társadalmi hatásait helyezték előtérbe. Természetesen azok a tanulmányok vannak kisebb számban, melyek a jogi szabályozás előtt álló feladatokra koncentrálnak. Jelen tanulmány egyik célja, hogy bemutassa a munkavégzés ezen módjának egy lehetséges jogi megközelítését és azokat az alapvető kérdéseket, melyekkel a jogalkalmazóknak és a jogalkotónak hazánkban is hamarosan szembe kell néznie, különös figyelmet fordítva az EU tapasztalataira és szabályozási elképzeléseire.
Egy bemutatásra kerülő új jogintézményt illő előzményeivel felvezetni, visszavezetve korábbi, előképeinek tekinthető jogi megoldásokra. Nehezebb a helyzet, ha a tanulmány témája egy, a XX. század vívmányaihoz szorosan kapcsolódó jogi kérdés. Természetesen ezt a rövid történetet is lehet elemezni, részletesen végig lehet követni a számítástechnikai eszközök XX. századi történetét és ezzel párhuzamosan azt, hogy azok fokozatosan hogyan tették lehetővé egyre jobban a távmunkavégzést. Témánk szempontjából azonban a hangsúlynak nem a számítástechnikai és telekommunikációs eszközök fejlődésén kell lennie, hanem inkább azt a fejlődést érdemes röviden érinteni, mely azt mutatja, hogy milyen átalakuláson ment keresztül a távmunkáról való vélekedés a számítógépek megjelenésétől napjainkig.
Annak a gondolata, hogy a távolság ne legyen akadálya a munkavégzésnek, szinte egyidős a telekommunikációval. Azt, hogy egy jogintézmény előképének[13] mit tekintünk, attól függ, hogy hogyan definiáljuk azt. A tanulmány következő pontja arra szeretne rávilágítani, hogy a távmunkát nem a bedolgozói jogviszony egy speciális fajtájaként, hanem attól teljesen elkülönítve szükséges meghatározni. Ebből következően nem alkalmazzuk azt az általános megközelítést, mely gyakori a távmunkát felvezető munkákban, amikor a bedolgozói jogviszonyból vezetik le a távmunka kialakulását.[14]
Ahogyan a definícióból látni fogjuk, a távmunka egyik fogalmi eleme a modern számítástechnikai és telekommunikációs eszközök használata a munkavégzés során, A távmunka történeti előzményei - ha egyáltalán már történetinek lehet nevezni - attól datálódnak, amikortól ezek az eszközök szélesebb körben váltak hozzáférhetővé és felmerült ezáltal annak a lehetősége, hogy felhasználhatók lehetnek munkavégzésre olymódon, hogy a munkáltató és a munkavállaló adatokat továbbít egymás közt földrajzilag távol eső helyekről.
Az irodai számítógépes alkalmazások fejlesztésének már a korai szakaszában az a népszerű gondolat terjedt el, hogy a távmunka az irodai munka kiváltására lesz alkalmas a vezető állású, magas kvalifikáltsága szakemberek esetében.[15] Kezdetekben valóban a legtöbb távmunkás vezető állású munkavállaló, vagy számítástechnikai szakember volt, akik megosztották munkaidejüket az otthon és a hivatal közt.[16] Ám minden írás hozzáfűzi a távmunka kezdeti időszakához, hogy a technikai színvonal lehetőségei miatt a távmunkás ideája a kezdetekkor még inkább fantázia volt, mint valóság.[17]
A megnövekedett érdeklődés a munkavégzés ezen új formája iránt a 70-es évek elején, az olajválság idején jelentkezett. Ezért ekkor elsősorban nem mint a munkavégzés és a munkavállalók életének megkönnyítése volt az elérendő cél, hanem inkább az energia megtakarítása.[18]
Az 1970-es években és 80-as évek elején az európai irodalom szkeptikusan tekintett a távmunkára, jövőbeli elterjedésére és hasznára. Ebben az időben kizárólag úgy fogalmazódott meg a modernebb számítástechnikai esz-
- 222/223 -
közökkel otthonról végzett munka, mint egyfajta "elektronikus bedolgozás" és ehhez társultak a bedolgozáshoz kapcsolódó negatív értékítéletek, melyek az ilymódon való munkavégzést szintén csak az alacsonyan képzett, alulfizetett foglalkoztatottakra korlátozta.
Ez a viszonyulás abból adódhatott, hogy míg a távmunka gondolatára mondható az, hogy egyidős a telekommunikációval, addig a jól működő megvalósításához a számítástechnikának nagyot kellett fejlődnie. A kezdeti időkben az igazi technikai feltételek még nem voltak adottak, az elképzelések és a lehetőségek közti szakadék okozott kudarcokat a korai próbálkozások esetében.
A 70-es évek végén megindult számítástechnikai fejlődés eredményeképpen a számítógépek egyre kisebbek, könnyebben kezelhetőek és olcsóbbak lettek. Ekkor -részben az energiaválság hatására is - fordult az érdeklődés afelé a lehetőség felé, hogy a telekommunikáció és a számítástechnika kombinációja lehetőséget teremthet emberek nagy számának az otthon való munkavégzésre.[19]
Nagyon sok túl optimista előrejelzés született a távmunka terjedésével kapcsolatban, felkapott téma lett ez az atipikus munkavégzési forma.[20] Főleg a sajtó által támasztott túlzott várakozás és egysíkú kép[21] (a munkavállalókra gyakorolt hatások közül csak az előnyök felismerése és hangsúlyozása) kezdett kialakulni. Mértékadó az ebből az időszakból származó kérdés még napjainkban is: fel kell tennünk azt a kérdést, hogy az új technológia egy új foglalkoztatotti kategóriát fog-e kialakítani, amely egyesíti a munkát és az otthoni életet, vagy csak a hagyományos bedolgozói jogviszony feljavított változatának az elterjedésének vagyunk a tanúi?[22]
A 80-as évek elejétől komplexebb formái is megjelentek a távmunkavégzésnek: a munkavégzés helyének nem csupán a távmunkás otthonára kiterjedő formái terjedtek el (neighbour telework centres, satellite offices), elsősorban az otthoni munka negatív hatásainak ellensúlyozására.
A hálózati alkalmazások és a hordozható számítástechnikai eszközök elterjedése újabb lökést adott a szélesebb körű felhasználhatóságnak és az egyre nagyobb ütemű terjedésnek, valamint a még nagyobb mobilitásnak.
A távmunka mai elterjedtségének felvázolásakor a tanulmányok rendkívül eltérő adatokat közölnek arra vonatkozóan, hogy az egyes országokban mekkora a távmunkában foglalkoztatottak száma. A különböző felmérések a legkülönbözőbb nagyságrendeket tárják elénk, e helyen nem az ebből kialakult számháború részletezése az érdekes, sokkal inkább az, hogy mik az eltérő adatok okai. Az okok közül elsősorban az említendő, hogy a távmunkában foglalkoztatottak számának mérésekor a legnagyobb a jelentősége annak, hogy a felmérést készítő kiket tekint egyáltalán távmunkásnak.[23]
Azonban konkrét adatok nélkül is annyi biztos, hogy a távmunkában foglalkoztatottak száma egyre növekvő arányokat mutat a foglalkoztatottak számán belül és arányuk további növekedése várható, a hazánkban való fejlesztési elképzelésekről nem is beszélve, mely tényeknek már önmagukban is fel kell kelteniük a jogi közvélemény érdeklődését is.
A távmunka[25] meghatározására számtalan és rendkívül különböző megközelítésű definíció született már. Túlsúlyban nem a jogi fogalmak vannak, melyek azonban hasznosak lehetnek a jogi konklúzió levonásához is:
Korai munkák gyakran teljesen együtt kezelték a bedolgozókat a távmunkavégzőkkel. Ennek egyik oka abban kereshető, hogy kezdetekben valóban csak az otthon
- 223/224 -
végzett számítógépes munkákra használták a távmunka fogalmát. Meghúzódtak azonban más okok is e megközelítés mögött: ... az a téves kép él a köztudatban, hogy a bedolgozó kizsákmányolt manufaktúra-munkás, míg a távmunkás jól fizetett és nagy szabadsággal bír, ezt a képzetet támasztja alá a különböző terminológiák használata is. Azonban a távmunkás fogalma is magában foglal egy sor különböző munkát, melyek különbözőképpen megfizetettek és a legkülönbözőbb feltételek jellemzik, ahogyan igaz ez a bedolgozásra is.[26]
A legtágabb megközelítés szerint minden olyan munka távmunka, amikor a munkavégzés során a munkáltató és a munkavállaló térben távol van egymástól. Szűkebb értelemben távmunka az a munkaszervezeten belül végzett munka, mely a hagyományos szervezeti karakterektől független térben és időben valamint számítástechnikai és telekommunikációs eszközökkel támogatott.[27]
Találkozhatunk olyan megközelítésekkel is, melyek a munkaszervezés felől közelítenek a távmunkához, például: a távmunka a munka rugalmas megszervezésének egyik módja, anélkül, hogy a munkavállaló fizikai jelenlétére szükség lenne munkaideje alatt és magában foglalja az információtechnológiai eszközök használatát.[28]
A távmunka legáltalánosabb definíciója szerint távmunkás az, aki munkajogviszonyban áll olymódon, hogy munkaidejének legalább Ötven százalékát a munkáltató fő telephelyétől távol tölti és munkájához számítógépet és telekomunikációs kapcsolatot használ.[29]
A távmunka egy másik megközelítésben olyan munkavégzés, melynek helye független a munkáltató vagy a megbízó földrajzi elhelyezkedésétől; és megváltoztatható az egyes távmunkás akarata és/vagy a munkát adó akarata szerint. A munkavégzés elsősorban vagy nagy mértékben elektronikus berendezések használatát feltételezi, a munka eredménye távolról kerül továbbításra a munkáltató és a munkavállaló közt. A távolsági kommunikációs kapcsolatnak közvetlen telekommunikációs kapcsolatnak kell lennie, amely magában foglalja a levelezési és továbbítási szolgáltatásokat is.[30] E definíció megalkotója szerint a bedolgozó és a távmunkás fogalmának elhatárolására nagyon kevés lehetőség van, a homework kategóriájába sorolja a távmunkát, mely eszerint belefér a bedolgozás tág értelmébe, annak egyik alfajaként fogható meg.
A német irodalom egy mértékadó definíciója szerint a távmunkának három fogalmi eleme különíthető el: egyrészt számítástechnikai eszközökre támaszkodó tevékenység végzését jelenti, a munkavégzés helye a munkáltatótól vagy a megbízótól térben elválik továbbá a munkahely a központtal elektronikus összeköttetésben áll.[31]
Nem felsorolva további definíciókat, a fogalmat negatív oldalról megközelítve le kell szögezni, hogy mire nem szűkíthető le a távmunkavégzés fogalma. Sok definíció otthoni munkavégzést említ, ennél a fejlődés tovább ment, nem kizárólag otthoni munkavégzést jelenthet a távmunka (lásd részletesen a távmunkavégzés fajairól szóló pontot). Másrészt nem szűkíthető le a távmunka munkák egy meghatározott szűk körére, bizonyos munkakörökre. Harmadrészt pedig nem azonosítható csak munkajogviszony keretében ellátható munkavégzéssel sem.
Ezeket a szempontokat figyelembe véve a távmunka: információtechnikai eszközökkel a munkát adó féltől térben távol eső helyen történő munkavégzés.
A fogalmi elemeket sorba véve elsőként azt a differentia specificát kell kiemelni, mely szerint a munkavégzés ezen formája nagyban támaszkodik a modern információtechnikai eszközökre. Ez tipikusan számítástechnikai és telekommunikációs eszközök kombinált használatát tételezi fel. Kiemelik egyes szerzők, hogy a munkaeredmény továbbítása is tipikusan modern telekommunikációs eszközök segítségével történik, de igénybe vehetők hagyományos eszközök is.
A munkát adótól térben távol eső hely szerepeltetésének abból a szempontból van jelentősége, hogy nem korlátozódik a munkavégzés ezen formája kizárólag a távmunkás otthonára. Kétségtelen, hogy a fejlődés kezdeti szakaszában az alapötlet az otthonról történő távdolgozást tartalmazta, azonban a fejlődés számos új munkavégzési lehetőséget teremtett, (ezekről lásd részletesen a következő pontban a távmunkavégzés formáiról írtakat).
A munkavégzés a fogalom genus proximuma - azonban nem feltétlenül csak munkaviszony keretében történhet a munkateljesítés. Közelebbről: a definícióban nem szabad, hogy szerepeljen a munkajogviszonyra való utalás (ennek a disztinkciónak szintén a távmunka fajainál lesz jelentősége; valamint ebből az okból nem szerepelhet a fogalomban a munkahely vagy munkáltató, munkavállaló elnevezés).
- 224/225 -
Ahhoz, hogy jobban rávilágítsunk a távmunka mibenlétére és jól látható legyen rendkívüli változatossága, érdemes röviden áttekinteni megjelenési formáit. Erre a feladatra többféle szempont szerinti csoportosítás kínálkozik. Az egyik ilyen szempont a munkavégzés helye szerinti felosztás, vagyis melyek azok a munkát adótól távol eső helyek, amelyek szóba jöhetnek munkavégzési helyként. Végezhető csoportosítás az elvégzendő munka jellege szerint, továbbá felosztható a távmunka aszerint is, hogy milyen jogviszony keretében végzik azt (lásd a következő pontot).
A definíció egyik eleme az, hogy a munkavégzés helye a munkát adótól távol esik. A korábbiakban már esett szó arról, hogy először ez a földrajzilag elkülönült hely a munkát végző otthona volt. Később kerültek kialakításra az ún. telecottage-ok (esetleg más elnevezéssel local centre, neighbourhood centre), melyeknek a célja az önállóan, otthon dolgozó távmunkások szociális izolációjának csökkentése volt elsősorban, továbbá a munkavégzéshez szükséges képzési feladatok ellátása. Lényegük, hogy a modern számítástechnikai és telekommunikációs eszközöket közel kívánták vinni az ilyen módon foglalkoztatottak, foglalkoztatni kívántak otthonához. Általában az agglomerációban kialakított számítógépes munkahelyek, jellemzőjük, hogy nem azonos munkáltatóhoz tartoznak az itt dolgozó távmunkások és általában az állami, önkormányzati foglalkoztatáspolitika által támogatott, a távmunka elterjedését is segíteni kívánó intézmények. Az ún. satellite office (szatellit iroda) egy, a munkáltató telephelyétől távol eső irodát jelent, lényege, hogy az adott munkáltató hozza létre a saját távmunkásai számára. Hasonlítható a hagyományos irodához olyan szempontból, hogy a szatellit iroda megteremti annak lehetőségét, hogy a munka feletti ellenőrzés hasonlóképpen legyen megoldott, mint a hagyományos irodákban.[32] Ursula Huws felvetette annak a problémáját, hogy igen nehéz elhatárolni az ilyen munkáltatóhoz tartozó szatellit irodát az olyan ún. branch-office-tól (kb. kirendeltség), mely csak számítógépes kapcsolatban van a központtal. A mobile telework (mobil távmunka) esetében pedig állandó, fix munkahelyről nem is beszélhetünk, a hordozható számítástechnikai és távközlési eszközök által megteremtett munkavégzési lehetőséget jelent. Bonyolultabb problémákat vethet fel az ún. transborder teleworking (határokon átnyúló távmunka) kérdése. A mai technikai felszereltséggel a munkáltatók minimális költséggel dolgoztathatnak távoli, olcsóbb munkaerőt nyújtó országokban (lásd lentebb).
Az elvégezhető munkatevékenységek szerinti tipizálás magában foglalja azoknak a munkatevékenységeknek a körét, melyek végezhetőek a modern számítástechnikai és telekommunikációs eszközökkel. Különböző szerzők különböző csoportosításokat végeznek, de általános érvényű az a megállapítás, mely szerint minden ilyen munkatevékenységnek magában kell foglalnia az információk kezelését, bevitelét vagy visszakeresését.[33] Az idézett szerző öt csoportra különíti el az ilyen munkatevékenységeket: az első csoport a magasan képzett szakembereké, akik speciális vezetői feladatokat látnak el; a következő kategória a képzett, vezetést támogató tevékenységet végzők köre pl. fordító, könyvelő; a harmadik kategóriát "vándorló, terepen dolgozóknak" nevezi, mint például az újságíró vagy az ügynök; a következők az információtechnológia specialistái, a programozók, mérnökök; végül pedig az ún. irodai kisegítő személyzet, mint például az adatfeldolgozó, a kiadványszerkesztő.
Definíciónk szerint nem csupán a munkajogviszony az az egyetlen jogi kapcsolat, mely keretében a távmunkavégzéssel találkozhatunk. Nem hiába említik szerzők a szakirodalomban a szerződések, jogviszonyok káoszát. A skála a megbízási jogviszonytól a bedolgozói jogviszonyon keresztül egészen a munkajogviszonyig terjedhet. Az azonban, hogy a gyakorlat rendkívüli összevisszaságban veti fel - speciális szabályozás hiányában - a legkülönfélébb szerződési formákat, nagyban kiszolgáltatottá teszi a munkavállalókat a számukra előnytelenebb jogviszonyba lépés által.
Továbbmenve, egyes szerzők szerint nem is azzal van a fő probléma, hogy nincsen egyenlőre az új helyzetre alkotott joganyag, hanem azzal, hogy az új körülmények közt foglalkoztatottak jogállása teljességgel tisztázatlan - eseti megálllapodástól függő - továbbá a jogalkotó vagy a jogalkalmazó nem ad útmutatást a feleknek.[34]
A foglalkoztatás új formáinak növekedése azt eredményezi, hogy egyre újabb és újabb szerződési formák terjednek el, melyek eredményeképp a munkavállalói státus helyett önálló státusok kerülnek kialakításra, ami a hagyományos munkavállalói pozíció erózióját eredményezi.[35]
Az még a jövő kérdése az Európai Unióban és az Egyesült Államokban is, hogy a távmunka szélesebb
- 225/226 -
körben való elterjedése esetlegesen mikor részesül kvázi önálló szabályozásban jogszabályi szinten (a technikai fejlődés ütemét figyelve erre sor kell, hogy kerüljön a nem túl távoli jövőben). A mai időszerű kérdésfeltevés - az irodalomban, a gyakorlatban egyaránt erre tevődik a legnagyobb hangsúly - az, hogy a távmunka hogyan illeszthető be a mai ismert munkavégzésre irányuló jogviszonyok közé.
A távmunkával kapcsolatosan felmerülő fenti kérdést legegyszerűbben úgy lehet lesöpörni az asztalról, hogy a bedolgozói jogviszonyra vonatkozó szabályok távmunkára való alkalmazhatóságát tartjuk megoldásnak.
A távmunka végezhető otthon is - ez az a kapcsolódási pont, mellyel a távmunka a bedolgozáshoz kapcsolódik, valamint sok esetben a kétfajta munkavégzés hasonló jogi problémákat vet fel.[36] Nem jelent megoldást az, ha kiterjesztjük a bedolgozókra vonatkozó szabályozást a távmunka által felvetett speciális problémákra, főleg azért, mert a bedolgozókra vonatkozó szabályok a legtöbb tagállamban egyértelműen a manuális munkákra lettek kidolgozva, mely szabályok gyakran időszerűtlenek is. Ami szükséges - a jogi környezettől függően - a speciális szabályok kialakítása vagy kollektív szerződéses, vagy jogszabályi szinten két irányban: a távmunkás ugyan olyan jogokban részesüljön, mint a munkavállalók, továbbá szükséges a munkajogi szabályok adaptálása is erre a speciális jogviszonyra.[37]
A fentieket erősíti meg az a megállapítás, mely szerint a bedolgozói jogviszonyhoz hasonló az ún. telework a tekintetben, hogy a terminál, amivel a munkavállaló dolgozik, általában ugyancsak kívül van a munkáltató telephelyén. ... A telemunka mégis alapvetően különbözik a bedolgozói tevékenységtől: az előbbi ugyanis immateriális javakat hoz létre. E javak értéke nagyon különböző: az egyszerű adatrögzítéstől a bonyolult programok elkészítéséig terjedhet. Minél alkotóbb jellegű feladatot végez a telemunkás, annál nehezebb tevékenységét a bedolgozóéval egy kategória alá szorítani. A bedolgozó tevékenysége ugyanis az általa előállított termékek megszámlálása útján mérhető, javadalmazása is ezen alapszik, ami értelemszerűen nem alkalmazható a telemunkás esetében.[38]
Szemléletesen mutatja be a távmunkavégzés megnyilvánulási formáinak sokszínűségét az a táblázat, mely a munkavégzési helyeket és a távmunka jogviszonyait együtt ábrázolja. A négyszer négyes mátrix egyik oldalán a lehetséges munkavégzési helyek helyezkednek el, másik oldalon pedig a távmunka jogviszonyai találhatóak. Ebben a nem minden lehetőséget felsoroló mátrixban is 16 különböző változata lehetséges a távmunkának - kezdve a hagyományos irodában foglalkoztatott munkavállalótól, a tipikus munkajogviszonytól az atipikus jogviszonybeli jellegzetességet mutató foglalkoztatotti rétegig, az otthon dolgozó önálló munkavégzőkig.[39]
Azt, hogy munkaviszonyról vagy vállalkozásnak, illetve megbízásnak minősülő szabadfoglalkozásról van szó távmunka esetében, azt a szerződés tartalma és a munkát végző egzisztenciális státusza dönti el.[40] Hasonlóan elemzi a távmunkás jogállását Günter Schaub is, meghatározva azokat a tartalmi kritériumokat, amelyek szerint minősíthető a jogviszony: ahhoz, hogy a távmunkás önálló munkavégzőnek minősülhessen (vállalkozó, megbízott) két együttes feltételnek kell teljesülnie: egyrészt a munkaidő, munkahely meghatározása teljesen a távmunkás lehetősége legyen, valamint egzisztenciális feltétel: a piacon önállóan megjelenő személyről legyen szó. Ellenben munkajogviszonyról van szó a távmunka esetében akkor, ha a munkavégzés a munkát adó utasításainak megfelelően történik, az ellenőrzés és a felügyelet valamilyen formája (lásd köv. pont) is megjelenik a jogviszonyban.[41] Nem
- 226/227 -
folytatva a kritériumok felsorolását megállapítható, hogy azok az ismérvek, melyeket a joggyakorlat és a munkajogtudomány alakított ki a munkajogviszony és a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyok elhatárolására, alkalmazhatóak a távmunka jogviszonyainak minősítésére is. Nehézséget okoz azonban a teljesen eltérő intenzitású utasítási jog, az atipikus munkahely, az ellenőrzési jog kezelése.
A távmunka terjedése a munkaerőpiac egyes szegmenseinek teljes átalakulását eredményezheti, melyre utaló jeleket jócskán találhatunk már ma is. Ezeknek a változásoknak a figyelemmel követése és valamilyen szintű prognosztizálása a megfelelő szabályok megalkotása előtt alapvető követelmény. A távmunka fejlődésének bemutatásakor végigkövettük azt az utat, amely a kezdeti időkben onnan indult, hogy csak a vezető állású munkavállalók mintegy könnyebbségként otthonról kezdtek dolgozni. Aztán innen a következő lépés az alsóbb szintű hivatali munka kiváltása volt, majd pedig kifejezetten ilyen távmunkahelyeket hoztak létre munkáltatók, melyeknek már nincsen hagyományos megfelelőik. Ami pedig ma a jövő kérdéseit is felveti már, a fejlődésnek az a lépcsőfoka, hogy távmunkát ajánló cégek jelennek meg (természetesen elektronikus úton) és távmunkát ezen a csatornán keresztül kereső munkavállalói réteg alakul ki. A távmunkás több helyre dolgozhat egyidőben esetleg, nincsen kapcsolata a munkát adóval. Figyelembe kell venni a jövőre gondolva, hogy a határokat átlépő ilyenfajta munkavégzés lehetősége is adott és prognosztizálható.
Ahogyan már többször szóba került, rendkívül sokféle munkatevékenység végezhető távmunka keretében. A skála a szinte mechanikusan végezhető adatbeviteltől egészen a legmagasabb szintű vezetői tevékenységekig terjedhet. Ez az egyik oka a távmunkára adandó jogi szabályok megalkotási nehézségének. Míg a skála alsó szintjén elhelyezkedő tevékenységek jogi jellege nagy mértékben nem különbözik a bedolgozói jogviszony keretében végzett tevékenységekétől, addig a "tipikus" távmunka ezeken messze túlmutató problémákat is felvet. Ennek megfelelően ez a két szint jelenik meg a távmunka irodalmában, az egyik problémacsoport a már a bedolgozói munkáknál tapasztalt negatív vonások "továbbélése" a modern eszközökkel fűszerezve, másrészt pedig a modern technika új jelenségei vetik fel további kérdések sorát.
Ezeknek a kérdéseknek az elemzéséhez a távmunkával foglalkozó tanulmányok általában részletesen tárgyalják azokat a kutatási eredményeket, melyek a távmunka mutatkozó előnyeit és hátrányait elemzik, munkáltatói és munkavállalói szemszögből egyaránt.[42] Ezeknek a tapasztalatoknak a továbbgondolása után vonhatóak le a jogi szabályozás számára következtetések.
A gazdasági megfontolásokból eredő munkáltatói igényekre mutat rá Eileen Boris, felismerve azt a tendenciát, mely szerint a bedolgozók foglalkoztatása és a távmunka meghatározó része annak a folyamatnak, melynek lényege, hogy a munkáltatók törekednek helyettesíteni a teljes munkaidőben foglalkoztatott "klasszikus" munkavállalókat részmunkaidős, otthon dolgozó, nem munkaszerződéssel foglalkoztatottakkal.[43] Ez lehet a kiindulópont a munkavállalói védelem sürgetéséhez, nem pedig annak a túl egyszerű és a sajtó által népszerűsített megközelítésnek a propagálása, mely szerint teljes az összhang a távmunka esetében munkáltató és munkavállaló közt, amivel a munkáltató költségeket takarít meg, a munkavállaló pedig az átlag munkavállalóhoz képest kedvezőbb helyzetbe kerül.
A távmunka legszembetűnőbb atipikus jellemvonása a munkavégzés helyében nyilvánul meg, azonban ezen túl még több ponton mutat a tipikus munkajogviszonytól eltérő jellemvonásokat, melyeket figyelembe kell venni a szabályozás kialakításához. Ilyen például még a munkaidő kérdése, a munkáltató munka feletti ellenőrzésének joga, a munkavégzés eszközeinek tulajdonjoga, a munkáltatói utasítás intenzitásának kérdése. Röviden összefoglalva a következő kérdések merülhetnek fel:
Az egészséges, biztonságos munkafeltételek biztosítása. - A távmunkahelyen ugyanolyan jelentőségűnek kell lenniük, mint a hagyományos munkahelyeken. Ennek hangsúlyozása azért fontos, mert esetlegesen elhanyagolhatónak tűnhet a kérdés, ha a munkavégzés "csak" valakinek a lakásán történik. EU 89/391 és 90/270 EEC minimális ergonómiai követelményeket szabályozza a monitor melletti munkavégzés esetére, melyek irányadóak az otthon kialakított munkahelyekre is.
A munka feletti felügyelet joga. - Amikor a munkateljesítményt nehéz órákban mérni, a vezetők problémásnak találják, hogyha nem figyelhetik közvetlenül munkavállalóikat munkavégzés közben. Mivel a munkavállalók nincsenek az irodában, kevésbé találkoznak a cég céljai-
- 227/228 -
val, nem tudnak tanulni tapasztaltabb kollegáiktól, kevésbé könnyű érvényesíteni a munkáltató akaratát, mint egy fizikai léttel bíró munkahelyen.[44] Nem lehet a hagyományos értelemben vett ellenőrzés keretei közt gondolkodni e téren, az ellenőrzés és a felügyelet lehetséges formái közt megjelölhető az utólagos minőségi ellenőrzés, az elektronikus úton történő ellenőrzés és a kérdőívekkel végzett ellenőrzés.[45] Másféle munkáltatói magatartást kíván meg a távmunka, a gyakorlatban az ellenőrzési technikák széles köre képzelhető el, pl. online adatbevitel, flexibilis, vagy megállapított idejű supervisori rendszer.[46]
A munkaidő atipikus jellege. - Bármelyik jogviszony keretében is látja el a munkát a távmunkavégző, munkaidejére jellemző annak kötetlen jellege - természetesen a munkajogviszony keretében van ennek jelentősége -, mégpedig az olyan munkák esetében, melyek magasabb szintű szellemi tevékenységben nyilvánulnak meg és elvégzésük órában nehezen határozható meg előre. Ilyen esetben a munkaidő és ehhez kapcsolódóan a túlmunka időtartama nehezen állapítható meg, illetőleg körültekintő szabályozása szükséges.
A munkaeszközök tulajdonjoga. - E kérdésben csak utalunk a bedolgozói jogviszony keretében már kialakult szabályozásra, valamint a németországi munkajogviszony keretében foglalkoztatott távmunkásokra kialakult ezirányú gyakorlatra.[47]
A szakszervezetek szemszögéből nézve érthető a félelem a távmunkával kapcsolatosan, hiszen nyilvánvaló, hogy a decentralizált, egymással kapcsolatban nem álló munkaerő szervezése nagyobb nehézségekbe ütközhet.
Másrészt pedig érthető a félelem más szempontból is: a bedolgozók tekintetében azt tapasztalták, hogy csak alacsonyan fizetett, főleg női munkásokat alkalmaztak bedolgozónak, ennek megismétlődésétől tartanak a távmunkások esetében is. Bár az, hogy távmunka magába foglalja a magasabb képzettséget igénylő munkatevékenységeket is, bizonyos mértékben jelenthet védelmet, de néhány szerző már óvatosságra int.[48]
A távmunkához való szakszervezeti viszonyulás legszélsőségesebb esete, mikor az izolációtól való félelem, a szociális védelem hiánya, a szakszervezeti tevékenység alacsony foka miatt a SPD női tagjai, különböző független feminista csoportok támogatásával megcélozták az otthoni monitor előtti munka betiltását.[49] Az angol szakszervezetek részéről két különböző álláspont figyelhető meg: az egyik nyíltan ellenzi a távmunkát, mert a munkáltatók úgy kezelik, mint a munkaerő kihasználásának egy újabb formáját, a másik egy pozitívabb megközelítésben elfogadja azt, hogy a szakszervezeteknek meg kell barátkozniuk a "rugalmasabb" munkafeltételekkel és érdeklődniük kell az ilyen munkavállalók képviselete iránt.[50]
Több távmunkást foglalkoztató munkáltatóknál olyan munkavállalók dolgoznak, akik adott esetben nem ismerik egymást, sőt egymás létezéséről sem tudnak. Németországban merült fel az a munkavállalói követelés, amely - a Betriebsverfassungsgesetz eltérő rendelkezése hiányában - az ilyen teleworker munkavállalók viszonylatában is az üzemi tanács megválasztására irányul. Az igény jogosságát már csak azért is komolyan kell venni, mert ez a munkavállalói réteg kerülhet a legkönnyebben kiszolgáltatott helyzetbe, hiszen munkavégzése rendkívül elszigetelt módon történik, technológiailag is kizárólagos függőségben van munkáltatójától és éppen ezért a munkáltató szociális tárgyú döntéseinek a befolyásolása számukra alapvető jelentőségű. Ennek a kérdésnek legalább az érintése azért indokolt, mert hazánkban az ún. távmunkavégzés-projekt előkészítés alatt áll és megvalósulása belátható időn belül hasonló helyzetet teremt a Nyugat-Európában már elterjedt rendszerekben tapasztaltakhoz.[51]
A problémával foglalkozva az Európai Szakszervezetek Szövetsége már 1983-ban konferenciáján megállapította, hogy legfőbb ideje annak, hogy legalább kollektív szerződéses szinten garantálva legyenek a jogai az ilyen munkát végzőknek is.
Míg azonban az irodalom egységes abban, hogy a bedolgozói réteg alacsonyan fizetett és képzett, addig ez korántsem állítható a távmunkásokra. Brocklehurst három csoportra osztja a távmunkában foglalkoztatottakat: a jól fizetett, magasan kvalifikált, főleg férfi foglalkoztatottakra, akik gyakran kombinálva alkalmazzák a távmunkát és az irodai munkát. A középréteg, amely jól képzett, kevésbé jól fizetett, többségében női számítógé-
- 228/229 -
pes szakemberekből tevődik össze. A harmadik kategória jellemzése egyezik meg a bedolgozói kategória tulajdonságaival, miszerint az rosszul fizetett, főleg női munkaerőből áll. A jövő kérdése és feladata az, hogy az arányok ne a harmadik kategória felé tolódjanak el.[52]
Azonban ha az érdekérvényesítés másfajta hozzáállást is igényel, és érthetőek a szakszervezeti félelmek is, a távmunka szabályozásának mai állapotában kulcsfontosságú szerep jut a szabályozásban a kollektív szerződéses megállapodásoknak.[53]
Az Európai Unió tagállamaiban kifejezetten távmunkára irányuló szabályozást nem találunk, ahogyan láttuk, ugyanígy speciális irányelvi útmutatás sem született még, a vélemények azonban mindenütt megegyeznek abban, hogy nem célravezetőek a bedolgozói jogviszonyra vonatkozó szabályok kiterjesztésére irányuló próbálkozások.
Első feladat a távmunkavégzésre vonatkozó munkakörülmények, munkaidő, adatvédelem, ellenőrzés lehetőségeinek, valamint a más munkavállalókkal egyenlő elbánás biztosításának szabályozása. A munkaerőpiac szereplői közti konszenzus megteremtése a fő kormányzati cél ma a speciális szabályozás hiányában, erős a törekvés a kollektív szerződéses rendezés támogatására.
Európai Unió Bizottsága számára készített jelentés szerint útmutatást kell adni a munkapiac szereplőinek mind lokális, mind regionális, mind pedig nemzeti szinten ... útmutatásokat kell készíteni, melyek meghatározzák a minimális standardokat ... ajánlatos lenne, ha az EU irányelvei rávilágítanának arra, hogy biztosított az egyenlőség férfiak és nők közt, valamint arra, hogy az egészséges és biztonságos munkafeltételek biztosítottak a munkavégzés helyétől függetlenül is.[54]
A kialakítandó szabályokhoz útmutatást adhat az irodalom által kialakított útmutató, mely többek között tartalmazza a munkavállalókra vonatkozó védelem kiterjesztését, a bérezés elveinek azonosságát a "klasszikus" munkavállalók bérezésével, a kiadások munkáltatói átvállalását, a szociális izolációt csökkentő eszközök alkalmazását.[55]
"A távmunka magában hordozza a helyváltoztatás szabadságát".[56] A helyváltoztatás szabadsága, a szabad munkerőáramlás az Európai Unió egyik központi kérdése, ezértis érthető a távmunkával való kiemelt Uniós foglalkozás, mely hamarosan közelebbről érintheti hazánkat is, a távmunkában rejlő lehetőségek kiaknázása pedig adottak számunkra is.
Ahogyan érzékelhető volt, az információs társadalom életünket átalakító hatása nem csak abban nyilvánul meg, hogy szinte mindenütt megjelennek a számítógépek. Az új viszonyok új gondolkodást igényelnek, így a távmunkavégzés sem csupán a számítógép használatában jelent újdonságot, teljesen más gondolkodást tételez fel mind munkáltatói, mind munkavállalói oldalon, mondható az is, hogy a klasszikus munkáltató-munkavállaló kapcsolatot is gyökeresen átalakítja.
Alapvető probléma, hogy a jogalkotónak a gyorsan változó körülményeket nehéz követnie, ami a gyakorlat és a jogi szabályozás közti összeütközésekhez vezethet. Magyarország az Európai Unió államai mögött helyezkedik el az informatikai infrastruktúra fejlettségében és különösen a távmunka elterjedtségében. Magyarországon egyelőre a távmunka terjesztését támogató projektek, a távmunkát ismertető írások szintjén találkozhatunk a távmunkavégzés témájával, a szociális, munkajogi kérdések még nem merülnek fel tömegesen. Ez a korai stádium ebben az esetben előnyként is szolgálhat akkor, ha figyelemmel kísérjük a jövőben azt, hogy a témában az említett országok milyen jogalkotási feladatokat oldanak meg a nagyobb volumenben megjelenő új jelenségre.
Az információtechnológia mai fejlettsége lehetővé teszi, hogy akár több ezer kilométer távolságra továbbítható legyen pillanatok alatt a munka eredménye, ami nagy szabadságot jelenthet mind a munkavállalónak, mind a munkáltatónak, azonban ez csak akkor jelent valóban szabadabb munkavégzést, ha biztosítottak azok a jogi keretek, melyek megteremtik a munkavállalók számára a megfelelő védelmet. ■
JEGYZETEK
[1] A Telecentre, Telework, Telecottage Association igazgatója
[2] Természetesen a munkavégzés új formájának mindegyikére igazak (még fokozottabban, mint a távmunkavégzésre) a gazdasági kényszerről szóló megállapítások. A különböző új munkavégzési formák említését lásd a következő, az atipikus munkaviszonyokról szóló pontban.
[3] Peter Johnston, EU Commission DC XIII., az Európai Távmunka Hét 1997-es megnyitóján.
[4] Ezt azért kell hangsúlyozni, mert voltak és vannak a távmunkával foglalkozó irodalomban olyan egyoldalúan optimista megnyilvánulások, melyek erre engednek következtetni.
[5] Teleworking in Britain, Survey 1994, by Ursula Huws, Employment Gazette 1994/2., 54-59.
[6] Status Report on European Telework, Annual Report for the European Comission, The European Comission, DGXIII-B. Ezt követően 1997-ben az ún. "zöld papír", mely a "Partnerség új munkaszervezésért" címet viselte, hangsúlyosan foglalkozott a távmunkával, mint a munkahelyteremtés, a foglalkoztatottság növelése, a környezet- és regionális fejlesztés lehetőségével. A Bizottság az európai szintű szociális partnerekkel egyeztetve ismételten foglalkozott ezzel a témával az 1998-2000-re szóló Társadalmi akcióprogramban. (Csurgó Sándor: Távmunka és munkaügyi kapcsolatok Európában, Munkaügyi Szemle, 1999/6.).
[7] OJ C 224. 8. 9. 1990. p. 6. Council Directive 97/81/EC concerning the Framework Agreement on part-time work concluded by UNICE, CEEP and the ETUC
[8] New Forms of Work: Labour Law and Social Security Aspects in the Europan Community, European Foundation for the Impovement of Living and Working Conditions (85.)
[9] A tipikus munkajogviszony kritériumkatalógusát ld. Kiss György: Munkajog I., JPTE, Pécs, 1996, 90-101. ; A magyar munkajog I., szerk. Lehoczkyné Kollonay Csilla, Kulturtrade, 1998, 69-76.; Román László: Munkajog I., JPTE, Pécs, 1997.
[10] A témát részletesen elemzi Laky Teréz - Borbély Szilvia - Nacsa Beáta - Frey Mária - Lakatos Judit - Nádas Magdolna - Simányi Ágnes - Lindner Sándor - Picink Ferencné - Gere Ilona: Az atipikus foglalkoztatási formák Magyarországon. Budapest, 1997., kiadja az Integrációs Stratégiai Munkacsoport.
[11] Brian Bercusson: European Labour Law, Butterworths, 1996., 419.
[12] Például Yota Kravaritou a foglalkoztatottak két alapvető modelljét különbözteti meg: egyrészt a klasszikus munkaszerződés keretében foglalkoztatottakat, másrészt pedig a rendkívül változatos formákat öltő új formák keretében foglalkoztatottak. Az utóbbi csoporton belül két fő kategóriát különböztet meg: az egyik, amely nevezhető "munkáltató nélküli foglalkoztatásnak", mint pl. az ál-vállalkozó, a bedolgozó, a távmunkás jogi helyzete. A másik csoport ezen a kategórián belül az ún. "nem folyamatos munkaszerződéssel" foglalkoztatottak pl. részmunkaidős foglalkoztatás, határozott idejű foglalkoztatás. (Y. Kravaritou: New Forms of Work: Labour Law and Social Security Aspects in the European Community, European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions, Office for Offical Publications of the EC, Luxembourg, 1988.)
[13] Esetlegesen meg szokták említeni például a kiküldött tudósító munkavégzését, mint intézményi előképet.
[14] Az elhatárolási kérdésekről lásd köv. pont.
[15] Margrethe H. Olson: Organizational Barriers to Professional Telework, in: Homework: Historical and Contemporary Perpectives on Paid Labour at Home (215.).
[16] Eileen Boris: Home to Work. Motherhood and the Politics of Industrial Homework in the United States, Cambridge University Press, 1994., 305.
[17] 1978-ban látott napvilágot Starr Roxanne Hiltz és Murray Turhoff munkája Human Communication via Computer (Addison-Wesley, 1978), mely az 1994-es évre prognosztizálta a számítástechnika térhódítását és elterjedésének mértékét. A 14 pontból álló prognózis kilencedik pontja szerint a technika fejlődése előmozdítja az otthoni munkavégzést és ezáltal 1994-re a munkaerő nagy százaléka fog otthon dolgozni legalább munkaidejének egy részében. A legfejletteb országokban sem lehet azért még döntő jelentőség munkerőpiaci erőként megjelenő távmukás réteget találni, bár a növekvő tendencia kétségtelen. (A fejlődésnek a vártnál kisebb üteméről David Betson: The Network Nation Revisited, thesis, Stevens Institute of Technology, 1994)
[18] Ursula Huws: New Technology Homeworkwers, Employment Gazette, 1984/1. 13-17.
[19] Ursula Huws: The New Homeworker. Low Pav Unit, 1984.
[20] New Forms of Work: 84.
[21] Ez a vízió, amely magában hordozta a munka és a családi élet reintegrációját, felkeltette politikusok érdeklődését is, amelyek ilyen és ehhez hasonló észrevételeket propagáltak: az emberek ismét együtt élhetnek egy közösségben, egy helyen dolgozhatnak és élhetnek. A mikroelektronika megadja a családok újraegyesítésének lehetőségét ... (Williams, S: Politics for People, Penguin, 1981). Az ilyen és az ehhez hasonló megnyilvánulások csak azt sulykolták, hogy a munka otthonokba telepítése a modern technika egyik legnagyobb vívmánya. (Ursula Huws: New Technology Homeworkers, Employment Gazette, 1984/1., 13-19.) Aztán később egyre nagyobb számban jelentek meg írások munkavállalói védelmet, a foglalkoztatási forma hátrányait kiküszöbölendő megoldásokat sürgetve.
[22] Ursula Huws: New Technology Homeworkwers, Employment Gazette, 1984/1. 13-17.
[23] Jól példázza ezt egy felmérés kategorizálása: "felmérésünk szerint, habár minden tíz munkáltató közül legalább egy alkalmazza az otthoni munkavégzés valamilyen formáját, csak minden huszadik munkáltató alkalmaz távmunkavállalót. Ezek a távmunkavállalók a munkavállalók kevesebb mint egy százalékát jelentik, akiknek csak a fele (kevesebb mint minden kétszázadik munkavállaló) nevezhető a definíciónk szerint igazán távmunkavállalónak." (Teleworking in Britain. A Report to the Employment Department by Ursula Huws, Analytica, Employment Department, Research Series No. 18., 1993. okt.). Olvashatóak - bár a szerző által is megbízható adatok nélkül vagyunk - számok a távmunkában foglalkoztatottakra vonatkozóan: Csurgó Sándor: Távmunka és munkaügyi kapcsolatok Európában, Munkaügyi Szemle, 1999/6.
[24] Egy hazánkba érkező intézmény kapcsán az első viták a fogalom magyarra fordítása körül alakulnak ki. A telework, telearbeit (telecommuting, distance working esetleg remote working vagy Bildschirmarbeit, Computerheimarbeit, Elektronische Fernarbeit) kifejezések magyar megfelelőjeként a hazai irodalomban találkozhatunk a telemunka és a távmunka kifejezésekkel egyaránt. A tanulmány szeretné előnyben részesíteni a távmunka terminológiát, még ha a kezdeti cikkekben talán egyértelműbben felhívná a figyelmet a telemunka szóösszetétel a munkavégzés nem pusztán távolban végzett, hanem számítástechikai alapú jellegére.
[25] A teleworking, telecommuting terminológia megalkotását Jack M. Nilles-nek tulajdonítják, aki 1973-ban a Dél-Kaliforniai Egyetem interdiszciplináris kutatásainak keretében először használta ezeket a kifejezéseket. Az angol nyelvterületen elterjedt kétféle terminológia a teleworking és a telecommuting - az előbbi Európában használatos, az utóbbi pedig az USA-ban terjedt el - szinonimaként használhatóak.
[26] Homeworking Women: Information and Communication Technology Homeworking, 101.
[27] Margharete H. Olson: Organizational Barriers to Professional Telework, in: Homework. Historical and Contemporary Perspectives on Paid Labour at Home, 215.
[28] Mike Gray, Noel Hudson, Gil Gordon: Teleworking Explained, John Wiley & Sons, 1994.; hasonló megközelítésből a távmunkát rugalmas munkamódszerként definiálja Bódi Antal: Otthonom a munkahelyem - munkahelyem az otthonom c. tanulmányában (Személyügyi Hírlevél 1997/7).
[29] Catherine Barnard: EC Employment Law, John Wiley & Sons 1996., 543. , Teleworking in Europe, 1996. 5. EIRR 268, EIRR 269.
[30] Ursula Huwes: The New Homeworkers: New Technology and Changing Location of White Collar Work, Pamphlet Nr. 28. (Low Pay Unit), 1984., London.
[31] Günter Schaub: Arbeitsrechts-Handbuch, Beck's Verlagsbuchhandlung, München, 1992., 1331.
[32] John and Celia Stanworth: Telework: The Human Resource Implications, 1991.
[33] John and Celia Stanworth: Telework. The Human Resource Implications, 1991., 16.
[34] Ezt emeli ki többek közt Edna Murphy Flexibile Work c. munkája (Director Books, Hamel Hempstead, 1995), erre az álláspontra engednek következtetni a címek is: Contract Chaos? Innoviative Employment Contracts: A flexible Friend? (David Guest, Kate MacKenzie Davey, Christopher Sinewing, Birbeck College, University of London).
[35] Brian Bercusson: European Labour Law, Butterworths, 1996., 426.
[36] New Forms of Work: Labour Law and Social Security Aspects in the European Community, European Foundationn for the Improvement of Living and Working Conditions, 84.
[37] New Forms of Work, 86.
[38] Nacsa Beáta: Az atipikus munkaviszonyok szabályozása Nyugat-Európa egyes országaiban, in: Atikipikus munkák a magyar munkaerőpiacon, Az Integrációs Stratégiai Munkacsoport Kiadványa, Bp., 1997., 63. A magyar bedolgozókra vonatkozó szabályozás is ebben a szellemben szabályoz, a bedolgozók foglalkoztatásáról szóló 24/1994 (II. 25) Korm. rendelet 3. §-a szerint a bedolgozói jogviszony olyan önállóan végezhető munkára létesíthető, melyre a teljesítménykövetelmény munkanorma formájában illetőleg más mennyiségi illetőleg minőségi mutatókkal meghatározható.
[39] Brandt,S.: Working at home, in: Office Technology and People, Eliser Science Publishers, 1983.
[40] Prugberger Tamás: A házi bedolgozás és a távmunka, Munkaügyi Szemle, 1998/12., 47.
[41] Günter Schaub: Arbeitsrechts Handbuch, Beck's Verlagsbuchhandlung, München, 1992, 1333.
[42] Nem ennek a tanulmánynak a célja ennek a hátrány-előny elemzésnek a részletezése, csak néhány, a leggyakrabban felsorolt tényező: Munkáltató számára kedvező elsősorban a számos költség megtakarítása (utaztatási költségek, iroda fenntartása), hátrányként élik meg a munkáltatók az ellenőrzés megoldatlanságát, azt, hogy esetleg több munkát adónak is dolgozhat a távmunkás. Munkavállalói szempontból kétségtelenül előny a rugalmas munkaidőbeosztás lehetősége, az utazás elhagyása. A hátrányok az izoláció, ennek érdekvédelmi és pszichikai hatásai a legfontosabbak, a munkaidő nem mérhető volta, az otthon és a munka összeolvadása, stb.
[43] Eileen Boris: Home to Work. Motherhood and the Politics if Industriai Homework in the United States, Cambridge Press, 1994., 325.
[44] Lee Sproull, Sara Kiesler: Connections: New Ways of Working in the Networked Organization, Cambridge, MIT Press, 1991. 121.
[45] Paul Jackson, Cambridge University in. John and Celia Stanworth: Telework, 83.
[46] John and Celia Stanworth: Telework, 83.
[47] Eszerint a távmunkavégzéshez szükséges felszerelést a hozzátartozó speciális munkalappal és irodaálvánnyal, illetve íróasztallal együtt a munkáltatónak kell biztosítania, egyébként a bútorzatot és a lakás elkülöníthető helyiségét a távmunkát végző szolgáltatja, amiért viszont a munkáltató iroda- illetve lakásbért, valamint bútorhasználati díjat köteles fizetni. (Prugberger Tamás: A házi bedolgozás és a távmunka. Munkaügyi Szemle 1998/12., 47.).
[48] Brocklehurst a távmunka hatásait értékelve arra a következtetésre jut, hogy bizonyos szempontból párhuzam vonható a bedolgozók és a távmunkások közt (new-technology homeworkers) státusukat, megfizetettségüket, képzettségüket vizsgálva. (Brocklehurst: Homeworking and the New Technology. The Reality and the Rhetoric, Personnel Rewiev, Vol. 18. Nr. 2, MCB University Press, 1989).
[49] New Forms of Work, 85.
[50] John and Celia Stanworth: Telework: The Human Resource Implications, 108.
[51] Kiss György: Munkajog II., Janus Pannonius Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézete, Pécs, 1998., 235.
[52] Brocklehurst: Homeworking and the New Technology. The Reality and the Rhetoric, Personnel Rewiev, Vol. 18. Nr. 2, MCB University Press, 1989
[53] A távmunkára vonatkozó kollektív szerződéses megállapodásokra példákat lásd Csurgó Sándor: Távmunka és munkaügyi kapcsolatok Európában, Munkaügyi Szemle, 1999/6.
[54] Social Europe, Follow-up to the White Paper - Teleworking, Supplement 3/95
[55] Code of Practice, in. Ursula Huws: The New Homeworkers, 1984.
[56] Ursula Huws: The New Homeworkers (1984), 119.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd, Pécsi Tudományegyetem (Pécs).
Visszaugrás
