1. "Ha valaki oszlop fuvarozására vállalkozik és az a felrakás, szállítás vagy lerakás közben eltörik, viseli a kockázatot, ha ő maga ill. azok, akiknek a munkáját igénybe vette, gondatlalnul jártak el.." Gaius (D. 19, 2, 25, 7) a mindennapos jogélet tarka forgatagából emeli ki a fuvarozási vállalkozó esetét Az értékes, de törékeny márványoszlopok szálítása nagy szakértelmet és fejlett technikát igényelt. Ki viselje a törés, rongálódás kockázatát? Gaius a másért való felelősség iskolapéldáját adja: a fuvarozó viselje a kárt, ha őt magát ill. teljesítési segédeit gondatlanság terheli (ita id periculum praestat, si qua ipsius eorumque, quorum opera uteretur, culpa aciderit)[1]
Valóban ilyen kézenfekvő dogmatikailag a probléma megoldása a római jogban? Éppen ellenkezőleg! Szállógigévé vált Ulpianus mondata: neque enim debet nocere factum alterius ei qui nihil fecit.[2] Modern jogi nyelvre lefordítva: senki sem lehet kötelezve más cselekménye által, azaz a másért való felelősség ismeretlen Rómában. Ulpianus lakonikus véleménye a Digesztában maradt ránk, a szövegkörnyezet azonban nem kötelmi jogi témával, hanem az operis novi nuntiatio, az új építkezés elleni tiltakozás tulajdonvédelmi keresetével foglalkozik: ha többek közös tulajdonát képezi az ingatlan, amelyen az új építményt emelik, és ezek közül egynek bejelenti tiltakozását a szomszéd, akkor a denuntiatio a tulajdonostársakkal szemben is joghatályos. Ha viszont a denuntiatio ellenére valamelyik tovább folytatja az építkezést, azaz nem várja be a praetori döntést, akkor ezen egy személy (jogellenes) cselekménye nem kötelezi a többit. Ebben az összefüggésben hangzik el Ulpianus regula-szerű megállapítása, amit a posztklasszikus jogi iskolák eredeti kontextusából kiragadva absztrakt jogelvként terjesztettek.
Földi András joggal mutat rá, hogy a másért való felelősség általános elvi tagadása ellenére a klasszikus római jogban számos esetben mégis kimutatható ez a felelősségi konstrukció, amit a monográfia négy fejezetben tárgyal. Az 1. fejezet (29-101) részletes szemantikailogikai elemzés alá veszi a jogi felelősség fogalmát. Kronológiai felépítést követve kitér az ókori görög gondolkodók, a római jog, a középkori, az újkori nézetek és a modern elméletek főbb vonalaira. A történeti áttekintés végső célja a felelősség ill. a másért való felelősség precíz definiálása (84-101). A 2. fejezet (103-228) a másért való felelősség deliktuális (szerződésen kívüli) formáit világítja meg a római jogban. A 3. fejezet (229-313) a másért való felelősség előfordulási eseteit foglalja össze a bonae fidei contractusok körében. A 4. fejezet (315-371) tartalmazza a címben ígért jogösszehasonlító polgári jogi kitekintést, különös tekintettel a hatályos magyar Ptk. megoldására. A kötetet részletes összefoglalás (373-390), rövidítésjegyzék, forrásmutató és német nyelvű tartalmi ismertetés (427-436) zárja.
A másért való felelősség történeti gyökereit, dogmatikai problémáit és a modern európai jogrendszerekben való szabályozását a szerző igényesen, a tőle megszokott szakmai precizitással, kiváló szakirodalmi ismereteket felvonultatva és érdekfeszítően tárgyalja. Az átfogó művet haszonnal forgathatják - a római jogászok szűk körén kívül - a jogtörténet, a hatályos magyar polgári jog és a jogösszehasonlítás művelői is.
2. A recenzens a 436 oldalas munka tartalmi gazdagságából pusztán ízelítőül tud néhány témát felvillantani, hogy az olvasót a kötet alapos tanulmányozására ösztönözze.
A szerző érdekfeszítően tárgyalja az épület (lakás) gazdájának felelősségét a házból kidobott ill. kiöntött tárgyak ill. folyadékok által harmadik személyeknek okozott károkért (145pp.); ill. a felfüggesztett tárgyak leesése által okozott károkért (163pp.). Földi András a hajósi-fogadósi quasi-deliktuális felelősség nemzetközileg elismert szakértője; a jelen kötet tömör áttekintést ad kutatásainak eredményeiről (199.). A szerző tiszteletre méltó, magas színvonalú munkájának maradéktalan elismerése mellett szeretnék a következőkben néhány kritikus pontra rávilágítani.
A másért való felelősséget a szerző már a bevezetésben definiálja (16), majd az első fejezet kimerítő szemantikai, logikai és jogtörténeti fejtegetései után a következő, korrigált fogalmat adja: "...egy károkozásért nem (vagy nem egyedül) a károkozó felel, hanem egy másik személy (is), akit valamilyen jogilag releváns kap-
- 438/439 -
csolat fűz a károkozóhoz" (100). A fáradságosan nyert definíció némileg színtelen, hisz a másért való felelősség összetett, szerteágazó eseteit a római jogban aligha lehet általános fogalom alá vonni. A "jogilag releváns kapcsolat" sokfélesége determinálja a jogintézmény (és a monográfia) eklektikus felépítését. A tanulmány szerkezetét áttekintve szembeötlik, hogy a dominus és rabszolgája közötti alárendelt, pusztán tulajdoni függés éppúgy ide soroltatik, mint a teljesítési segéd szerződéses viszonyon alapuló kapcsolata munkaadójával vagy a pater familias és fiai közti családjogi alárendeltségi viszony. A jogi felelősség fogalomtörténeti elemzését az 1. fejezet hangsúlyozottan a formális kritériumra korlátozza, azaz a "felel" igének és származékainak felelősségi értelemben való használatát keresi a forrásokban. A tartalmi kritérium alapján való kutatást, amely alatt "a felelősségi értelemben használt szavak, kifejezések" összegyűjtését értenénk, Földi András kifejezetten elveti, mert "nehezebbnek" és "a prekoncepciók veszélye miatt" problematikusnak tartja (38). A választott módszer determinálja a negatív eredményt. Földi András megállapítja, hogy "felelősség értelmű főnév az ógörög nyelvben éppúgy nem alakult ki, mint ahogy hiányzott az elvont erkölcsi vagy egyéb (politikai, jogi) felelősség fogalom az antik görög gondolkodásban" (41); hasonlóan nemleges a konklúzió a római jogot illetően is. Eredetinek és hasznosnak tartom viszont a hazai szakirodalom következetes áttekintését a felelősség fogalmának fejlődése szempontjából (69. sköv.), amely Grosschmid Béni, Szladits Károly, Marton Géza, Eörsi Gyula, Peschka Vilmos, Asztalos László, Szilágyi Péter, Vígh József, Bihari Mihály és Novák István nézeteit ismerteti.
3. A 2. fejezet a más deliktumáért való szerződésen kívüli felelősséget két fő csoportra bontja: a noxális felelősség és a más deliktumáért való felelősség különös alakzatai. A noxális felelősség besorolása a másért való felelősség esetei közé dogmatikailag vitatható. Az érvek és ellenérvek ismertetésére a szerző is kitér (111. sköv., 142. sköv.); az akadémiai doktori értekezés vitáján opponensei, Molnár Imre és Zlinszky János is utaltak a lehetséges ellentmondásokra. Földi András álláspontjának érdekessége, hogy a noxális felelősség felelősségkorlátozó jellegét hangsúlyozza. A hatalomfő (dominus, pater familias) ugyanis a hatalomalatti deliktuma esetén a poena megfizetése helyett kiválthatja magát az elkövető noxába adásával. Ez például a rabszolga deliktuma esetén azt jelenti, hogy az esetleg csekély piaci értéket képviselő elkövető kiadásával a dominus mentesül az eventuálisan többszörösre menő poena megfizetésének kötelezettsége alól.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
