A peres felek az 1996. április 27-én elhunyt P. I. örökhagyó törvényes öröklésre jogosult leszármazói (gyermekei).
Az örökhagyó a kórházi kezelése alatt - 1991. december 13-án - az alperes javára szóló írásbeli végrendeletet alkotott akként, hogy végakaratát szobatársa írásbafoglalta, majd tanúként egy másik betegtárssal aláírták. A végrendeleten az örökhagyó nevének aláírása rosszul olvasható.
A felperes keresetében a végrendelet érvénytelenségének megállapítását az örökhagyó cselekvőképtelensége, valamint nevének aláírására képtelen állapotára hivatkozással kérte, másodlagosan kötelesrésze természetben történő kiadására kérte az alperes kötelezését.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az 1991. december 13-án kelt írásbeli magánvégrendelet érvénytelen. Az ítélet indokolása szerint a perben beszerzett írásszakértői vélemény azt nem bizonyítja, hogy a végrendeleten szereplő írásjegyek nem az örökhagyótól származnak, azonban arra enged következtetni, hogy az örökhagyó a nevének aláírására képtelen állapotban volt. Az igazságügyi pszichiáter szakvéleményből megállapíthatóan a kórházi kezelés idején az örökhagyó beszámítási képessége korlátozott volt, voltak olyan időszakok, amikor beszámítási képessége teljesen hiányzott. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján azonban az elsőfokú bíróság azt látta megállapíthatónak, hogy a végrendelet tételekor az örökhagyó végrendelkezési képességgel nem rendelkezett, és nevének aláírására is képtelen állapotban volt.
Az alperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság részbizonyítást foganatosított: orvosszakértői véleményt és az Egészségügyi Tudományos Tanács felülvéleményét beszerezve akként foglalt állást, hogy a bizonyítékok alapján nem vonható le az a következtetés, miszerint az örökhagyó a végrendelet aláírásakor a nevének aláírására képtelen állapotban volt. A szakértő az örökhagyónak az ügyei viteléhez szükséges belátási képességét "időszakosan, nagymértékben csökkentnek" véleményezte, de nem zárta ki, hogy a végrendelkezés idején a néhai aláírási szándékát képes volt kifejezni még akkor is, ha nála fennálló Parkinson-kór következményeként írásromlása miatt az eredeti írása megváltozott. Mindezen peradatok alapján úgy döntött a másodfokú bíróság, hogy az örökhagyó a Ptk. 13. § (1) bekezdése szerinti cselekvőképességet korlátozó gondnokság hatálya alatt nem állt, mert őt a bíróság ilyen hatályú gondnokság alá nem helyezte. Ezért a Ptk. 624. § (2) bekezdésében írt érvénytelenséget eredményező jogkövetkezmények nem alkalmazhatók, mivel a nevének aláírására képtelen állapot megítélése orvosszakértői szakkérdés, és önmagában azon írásszakértői megállapításból, hogy a végrendeleten szereplő aláírás rosszul olvasható, nem állapítható meg az örökhagyó névaláírásra képtelen állapota. Az orvosszakértői véleményből és a felülvéleményből következően pedig a Ptk. 624. § (3) bekezdésében írt feltétel megléte sem nyert bizonyítást, az örökhagyó betegsége következtében eredeti írása csupán megváltozott. Ezért a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az örökhagyó hagyatékában lévő 1 ingatlan tulajdoni hányadból a felperest kötelesrész címén 1/8 tulajdoni hányad illeti meg. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint az örökhagyónak a végrendelet tételekor nem volt végrendelkezési képessége és nevének aláírására is képtelen állapotban volt. Arra hivatkozott, hogy az írásszakértői vélemény szerint a végrendeleten lévő kézjegy nem aláírás, és az orvosszakértői vélemények iratellenesek abban, hogy objektív adat nem állt rendelkezésre az örökhagyó aláírásra képtelen állapotára vonatkozóan, azt pedig az alperes is elismerte, hogy az aznap délutáni látogatásakor az örökhagyóval kontaktust teremteni nem lehetett.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet alaptalannak találta, a következő indokok szerint.
A felperest terhelte a perben annak hitelt érdemlő bizonyítása, hogy a végrendelet érvénytelen, mert az örökhagyó annak tételekor végrendelkezési képességgel nem rendelkezett és írásképtelen volt.
A jogerős ítélet helyesen foglalt állást abban, hogy annak elbírálása, hogy az örökhagyó a végrendelet tételekor cselekvőképtelen állapotban volt-e, orvosi szakkérdés, mely szakértő bevonását tette szükségessé. Az orvosszakértői vélemény a felperes kereseti tényállítását nem támasztotta alá, csak az örökhagyó korlátozott cselekvőképes állapotát valószínűsítette, ez pedig - tekintve, hogy az örökhagyó ilyen hatályú gondnokság alatt nem állt - a végrendelet érvénytelenségének megállapítását nem teszi lehetővé.
A felperes állította azt is, hogy az örökhagyó írásképtelen volt. Az írásszakértői vélemény szerint a végrendeleten szereplő névaláírásnak az örökhagyótól való kézeredete nem bizonyítható, de ki sem zárható. A szakvéleményből megállapíthatóan az írásszakértőnek a rendelkezésére bocsátott mintákkal történő összehasonlító vizsgálat lefolytatására sem volt lehetősége, a fényképeken és a fényképtöredéken lévő kézírásminták erre alkalmasak nem voltak. A végrendeletet írásbafoglaló és végrendeleti tanú vallomása alapján azonban bizonyított, hogy a végrendeletet az örökhagyó írta alá.
A Ptk. 624. § (3) bekezdése az írástudásra mércét nem állít fel, az egységes bírói gyakorlat szerint az örökhagyó nevének aláírására képtelen állapota nem állapítható meg egymagában abból, hogy a végrendeleten lévő aláírása rosszul vagy alig olvasható (CDT Öröklési jog 1793. sz. jogeset). Ezen túlmenően sem a másodfokú eljárásban beszerzett orvosszakértői vélemény, sem a felülvélemény az örökhagyó írásképtelenségét orvosi szempontok alapján nem állapította meg. Az orvosszakértő a személyes meghallgatása során akként nyilatkozott, hogy sem az orvosi adatok, sem a teljes körűen rendelkezésükre álló bizonyítási adatok alapján nem vonható le olyan következtetés, hogy az örökhagyó a végrendelet aláírásakor aláírásra képtelen állapotban volt.
Mindezekkel szemben iratellenességet nem alapoz meg az a körülmény, hogy az alperes azt elismerte, hogy az örökhagyónál való látogatásakor délután vele beszélni nem lehetett.
A kifejtettek alapján a jogerős ítélet jogszabályt nem sért, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 22. 280/2001. szám).
A 2000. június 8-án elhunyt Cs. M. örökhagyónak az alperes törvényes öröklésre jogosult testvére, a felperesek pedig a GY.-n, 1996. szeptember 5-én kelt írásbeli magánvégrendeletében nevezett végrendeleti örökösei.
Az örökhagyó a végrendeletét munkáltatója jogsegélyszolgálatánál készíttette. A végrendelet 1. pontjában rögzítést nyert, hogy az örökhagyó tulajdonát képezi a gy.-i ingatlan az ott található "gazdasági épület" felépítménnyel, egyéb járulékos építményekkel és berendezésekkel, amelyben valószínűleg hosszabb távon az örökhagyó lakik, ezért itt találhatók fel személyes ingóságai (bútordara- bok, lakásfelszerelés, ruhaneműk) is. A 2. pont rendelkezése szerint "az előző pontban körülírt ingatlana, vagyontárgyai vonatkozásában" halála esetére az örökhagyó akként rendelkezett, hogy "mindez osztatlan illetőséget a megjelölt arányban a felperesek örököljék". A hagyatéki juttatást azzal indokolta, hogy célja: hagyatékának értéke a kiskorú örökösök jövőbeli tanulmányait szolgálja, továbbá a végrendelet 4. pontja szerint elvárja az örökösöktől és törvényes képviselő szüleiktől, hogy a jövőben a jelenlegihez hasonló szeretettel vegyék körül, rászorultsága esetén szükség szerint róla gondoskodjanak, halála esetén egyszerű, illő módon eltemessék.
A végrendelet készítését követően az örökhagyó a végrendeletben megjelölt ingatlant az 1997. július 4-én kelt adásvételi szerződéssel eladta, és ezt követően 1997. július 23-án a gy.-i házasingatlant megvásárolta.
Az örökhagyó hagyatékát az utóbb vásárolt ingatlan, ingóságok és értékpapír-követelések képezték.
A hagyatéki eljárásban az alperes törvényes öröklés jogcímén a teljes hagyatékra, a felperesek a végrendelet alapján az utóbb vásárolt ingatlan-hagyatékra tartottak igényt.
A közjegyző a felek közötti öröklési vitára figyelemmel az ingatlan-hagyatékot ideiglenes hatállyal, az egyéb hagyatéki vagyont végleges hatállyal törvényes öröklés jogcímén az alperes részére adta át.
A felperesek keresetükben a hagyatékot képező ingatlannak a végrendeletben írt hányadok szerinti tulajdonjogára tartottak igényt, az alperes védekezése szerint az örökhagyó végakarata az utóbb vásárolt ingatlanra nem terjedt ki.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az örökhagyó gy.-i házasingatlanának végrendeleti örökösei a felperesek, az 1996. szeptember 5-én kelt végrendeletben írott arányoknak megfelelően. Az ítéletet a hagyatéki eljárásban eljárt közjegyzőnek a hagyatéki ingatlan teljes hatállyal való átadása érdekében megkereste, és rendelkezett a perköltség viseléséről.
Az alperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az eljárt bíróságok azt, hogy a végrendeletben megjelölt ingatlan helyébe lépett házasingatlanra a végrendelet kiterjedt-e, a végrendelet értelmezésével döntötték el. Az elsőfokú bíróság abból indult ki, hogy ha az örökhagyó végintézkedésében teljes vagyonáról rendelkezik, azt annak tudatában teszi, hogy a juttatásban részesített annak vagyonszaporulatából is részesedik. Ha ezt nem kívánja, lehetősége van új végrendelet alkotására vagy a végrendelet visszavonására. Az örökhagyó végintézkedésében a juttatás célját a kiskorúak továbbtanulásának segítésében jelölte meg, ami a kiskorúak életkorára figyelemmel viszonylag hosszabb időt vesz igénybe, ebből pedig az a következtetés vonható le, hogy ezen hosszabb időtartamú képzés anyagi lehetőségeit kívánta megteremteni. Az ingatlan vásárlására a végrendelet készítését követően röviddel került sor, végrendeletét azonban az örökhagyó nem változtatta meg, ebből pedig az következik, hogy ingatlanvagyona sorsát a végrendelettel rendezettnek, akaratával és szándékával összhangban állónak tekintette.
A másodfokú bíróság egyetértve az elsőfokú bírósággal abban, hogy a végrendelet helyes értelmezése szerint a végintézkedés a hagyatékban lévő ingatlanra kiterjedt, az indokolást azzal egészítette ki, hogy az alperes azért sem örökölhet, mert a Ptk. 600. § e) pontja alapján az öröklésből kiesett, mivel őt az örökhagyó teljes vagyonára más örökössé nevezésével kizárta.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a kereset elutasítása iránt az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet a Ptk. 637. §-át sérti. A felülvizsgálati kérelemben részletesen kifejtett indokai szerint a perben feltárt tények nem bizonyítják, hogy az örökhagyó végrendelettel kizárta volna a törvényes örököst, a végrendelettel nem érintett vagyonából. Ellenkezőleg, annak hatályát álláspontja szerint jogi intézkedés nélkül szüntette meg azzal, hogy a végrendeletben megjelölt ingatlant értékesítette, és nem tett semmit az új ingatlanról való hasonló jogi rendelkezés érdekében.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet alaptalannak találta, a következő indokokkal.
A Ptk. 637. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a nevezett örökösök részesedése a hagyatékot nem meríti ki, a többlet tekintetében törvényes öröklésnek van helye, amennyiben a törvény kivételt nem tesz vagy a végrendeletből más nem következik. A nevezett örökös részesedésével ki nem merített hagyaték mint többlet tekintetében, tehát csak annyiban van helye törvényes öröklésnek, amennyiben a törvény kivételt nem tesz (Ptk. 639. §), vagy a végrendeletből nem következik, hogy az örökhagyó erre a többletre is a végrendeleti öröklést kívánja.
Az adott esetben az örökhagyó végrendeletében a végrendelkezés idején lévő teljes (ingó és ingatlan) vagyona örökösévé a felpereseket nevezte. Ebből a szempontból annak nincs jelentősége, hogy a hagyatéki eljárásban a felperesek az ingó hagyatékra nem tartottak igényt. Az örökhagyó egyértelműen megjelölte a hagyatéki juttatás célját és indokát is: a tanulmányok szolgálata mellett azt is, hogy a kiskorúak törvényes képviselőjétől kap rászorultsága esetén támogatást, amelyet a jövőben is elvár és kinyilvánította azt is, hogy "a végrendelet és abban rögzített végakarat senki törvényes jogát nem sérti". Az örökhagyónak ez a nyilatkozata pedig egyértelműen arra utal, hogy a felpereseket kívánta általános örökösévé tenni és testvérét nem kívánta hagyatékából részesíteni, vagyis törvényes öröklésre jogosult testvérét az öröklésből kizárta. A kizárás jogkövetkezményeit pedig helyesen állapította meg a jogerős ítélet, ezért a Ptk. 637. § (1) bekezdésének utolsó fordulatára figyelemmel a jogerős ítélet jogszabályt nem sért.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 22. 285/2001. szám).
A 2000. július 14-én elhunyt dr. Á. Á. örökhagyó július 12-én d.-i ingatlanán lett rosszul. Szomszédai: H. L. és B. A. pont rosszullétét tapasztalva a rendelőintézetbe vitték. Az ő együttes jelenlétükben tette az örökhagyó azon nyilatkozatát, hogy "örököse F. J. (az alperes) és ez az ő akarata". A rendelőintézetből az örökhagyót a SOTE Egészségtudományi Kar II. Belgyógyászati Klinika Kardiológiai Intenzív Osztályára szállították és sürgős szívműtéte közben az örökhagyó a műtőasztalon meghalt.
Az elsőfokú bíróság az örökhagyónak a szomszédai együttes jelenlétében tett kijelentését - a hagyatéki eljárásban és a perben tett tanúvallomásaikat egymással összevetve és értékelve - szóbeli végrendeletnek minősítette. Nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a két tanú az örökhagyó szóbeli nyilatkozatát nem teljesen azonos szóhasználattal adta elő, mert mindketten úgy nyilatkoztak, hogy az örökhagyó szóbeli nyilatkozatában egyértelműen az alperest jelölte meg örököseként. Az eljárás során beszerzett orvosszakértői véleményt az elsőfokú bíróság aggálytalannak tekintve megállapította, hogy az örökhagyó az orvoshoz szállítását megelőzően életét fenyegető rendkívüli helyzetben volt: szívizomelhalás diagnózissal került kórházba és halálához szívelégtelenség vezetett. Roszszullétekor alappal tételezte fel, hogy súlyos egészségügyi probléma következett be nála, és ilyen egészségi állapotában az írásbeli végrendelkezés jelentékeny nehézsége is megállapítható volt. Ezért az elsőfokú bíróság ítéletében elutasította a felperesnek az örökhagyó 2000. július 12-én tett szóbeli végrendelete érvénytelenségének megállapítására irányuló keresetét.
A felperes az ítélet elleni fellebbezésében megismételte azon perbeli álláspontját, hogy szóbeli végrendelet nem jött létre, mert az örökhagyó nem tett szóbeli végrendeletet és nem is állt szándékában végrendeletet alkotni. A tanúk előtt az alperest mint örököst említette, azt azonban nem a végrendelkezés szándékával tette, hanem annak érdekében, hogy őt értesítsék.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezést nem találta megalapozottnak. Álláspontját a következőkkel indokolta.
Az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásához a releváns tényállás megállapításához szükséges bizonyítást lefolytatta, a bizonyítékokat mérlegelési körébe vonta, ennek során a végrendeleti tanúknak a közjegyzői eljárásban és a perben tett vallomásait egymással egybevetve, azok okszerű, ellentmondásmentes és a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglalt elveknek megfelelő értékelése alapján állapította meg az ítéleti döntés alapját képező tényállást, amely helytálló, megalapozott és kellően indokolt. A felperes fellebbezésében a perben már kifejtett álláspontját ismételte meg, a rendelkezésre álló bizonyítékokat a saját szempontjai szerint mérlegelve, azonban nem hozott fel olyan új tényt, körülményt vagy jogi érvet, amely alkalmas lett volna eltérő tényállás megállapítására és eltérő ítéleti döntés hozatalára. A megállapított tényállás alapján pedig nem tévedett az elsőfokú bíróság amikor azt állapította meg, hogy az örökhagyó a két tanú előtt szóban végakaratát nyilvánította ki, ezért a Ptk. 635. §-ának (1) bekezdése törvényi feltételei - figyelemmel a PK 88. sz. állásfoglalás e) pontjában foglaltakra - az adott esetben teljesültek.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helyes indokaira utalással - helybenhagyta (Legf. Bír. Pf. II. 25. 880/2002. szám). ■
IRÁNYADÓ JOGSZABÁLYOK
Ptk. 624. § (3) A vak, az írástudatlan, tovább az, aki olvasásra vagy nevének aláírására képtelen állapotban van, írásbeli magánvégrendeletet nem tehet.
637. § (1) Ha a nevezett örökösök részesedése a hagyatékot nem meríti ki, a többlet tekintetében törvényes öröklésnek van helye, amennyiben a törvény kivételt nem tesz, vagy a végrendeletből más nem következik.
639. § (1) Ha az örökhagyó úgynevezett több örököst a hagyatékra vagy annak egy részére, hogy ezzel a törvényes öröklést kizárja és valamelyik nevezett örökös anélkül esik ki, hogy helyettes örököse lenne, a hagyatéknak ugyanerre a részére kinevezett többi örökös részesedése arányosan növekszik (növedékjog).
634. § Szóbeli végrendeletet az tehet, aki életét fenyegető rendkívüli helyzetben van és írásbeli végrendeletet egyáltalán nem vagy csak jelentékeny nehézséggel tehetne.
635. § (1) A szóbeli végrendelet akkor érvényes, ha a végrendelkező két tanú együttes jelenlétében a tanúk által értett nyelven végakaratát egész terjedelemben szóval előadja, és ez alkalommal kijelenti, hogy szóbeli nyilatkozata az ő végrendelete.
PK 88. sz. állásfoglalás e) pont A végrendelkező nemcsak a törvény szószerinti szövegével maradéktalanul egyező, hanem azzal egyértelmű kijelentéssel is kifejezésre juttathatja, hogy szóbeli nyilatkozata az ő végrendelete.
Visszaugrás
