A kötelmi jogviszonyok európai kollíziós joga mozgásban van. A szerződésen kívüli károkozás nemzetközi magánjogi normái 2003 júliusa óta a véglegesített bizottsági rendelet-tervezetben, egy ún. "Róma II. Rendeletben"1 vannak lefektetve. A szerződéses kötelmek nemzetközi magánjogi szabályait tekintve pedig a 2003 januárjából való Zöld Könyv a Római Egyezmény2 átdolgozásával alakult át ún. "Róma I. Rendeletté"3. Jelen cikk középpontjában az Európai Bíróság nagykamarájának 2003. július 10-ei döntése4 áll, amelynek központi kérdésköre a kötelmi jogviszonyok európai nemzetközi magánjogának egy máig tisztázatlan aspektusára vonatkozik: melyik jog feltételei alapján ítélendő meg a beszámítás, ha a követelések különböző jogszabályok alatt állnak. Ez a kérdés felmerült a Bizottság Zöld Könyvében5 is. Akik tüzetes, beható választ vártak az Európai Bíróságtól, azokat e döntés ki kell hogy ábrándítson, ugyanis a Bíróság - a felek perbeli előadásának megfelelően, minden további probléma nélkül - abból indult ki, hogy egy beszámítás - amennyiben a két követelés különböző jog alatt áll -csak akkor engedhető meg, ha annak feltételei mindkét jogszabály szerint fennállnak. A Bíróság felfogásában tehát a beszámítás megengedhetőségének feltételeit kumulatíve kell figyelembe venni.
E megoldás azonban nem szolgálhat mintaképül a folyamatban álló rendeleti munkához, hiszen a tagállami jogrendekben - különösen a német nemzetközi magánjogban - kevéssé restriktív szabályok találhatók, mint a felvonultatott modellben. Ez utóbbi azonban az acquis communautaire része lett.
A Római Egyezmény nem tartalmaz általános érvényű kollíziós szabályt a beszámításra. Jóllehet helytálló, hogy a beszámításra, mint a kötelezettségek megszűnésének egy formájára a 10. cikkely (1) bek. d) pont alapján, a szerződésekre alkalmazandó jog irányadó, ez a szabály azonban elégtelen a beszámítás feltételeinek meghatározására, amennyiben a követelések két - különböző jogszabály alatt álló - kötelmi jogviszonyból származnak. Ezzel az esettel a Római Egyezmény nem számol.
Egyedül az európai fizetésképtelenségi jogban találhatók kifejezett kollíziós normák. A beszámítási igény feltételei alapvetően igazodnak a Fizetésképtelenségi Rendelet6 4. cikk (2) bekezdés d) pontjában foglalt fizetésképtelenségi statútumhoz7. Amennyiben azonban a követelések az eljárás megindulása előtt keletkeznek, akkor ez nem vezethet a 6. cikk szerint ahhoz, hogy egybeszámítása a hitelezőnek, "ha a fizetésképtelen adós követelésére irányadó jog engedi" megtagadásra kerüljön. Ezért első sorban a főkövetelés joga alkalmazandó, amennyiben a beszámítási helyzet már az eljárás megindulása előtt keletkezett. A Zöld Könyv mutat rá kifejezetten arra, hogy a Fizetésképtelenségi Rendelet 6. cikke8 egy jövőbeli általános kollíziós norma esetén figyelembe vehető lehetne. Ám az Európai Bíróság kidolgozásában kifejtett magyarázat ezzel szemben áll.
Az Európai Bíróság ítélete nélkülözi a tagállamok kollíziós jogának vizsgálatát. Ezt utóbbi kerül a következőkben röviden felvázolásra, a Bíróság megoldásának végső értékelése előtt.
A tagállamok joga némi egyezőséget mutat a beszámítás nemzetközi magánjogi szabályozását illetően. Ezzel kapcsolatban persze elmondható, hogy a bíróság előtt megítélt ügy körülményeinél viszont túlsúlyba kerülnek a különbségek.
A szerződéses beszámítás esetének körülményeit egységesen értékelve megállapítható, hogy amennyiben a felek szerződésükben - annak megkötésekor, vagy később - a beszámításban megegyeznek, akkor annak feltételei ezen szerződés statútuma szerint, a Római Egyezmény rendelkezései alapján ítélendők meg, s a feleknek nyilvánvalóan a jogválasztás (3. cikkely) lehetősége is módjukban áll.
Nehezebben alakul az alkalmazandó jogi rendelkezés tisztázása az egyoldalú nyilatkozattal tett peren kívüli beszámításnál. Az Európai Bíróság döntése is egy ilyen helyzetből adódott. A tagállamok kollíziós joga ebben jelentősen eltér.
A német kollíziós jogban a beszámítás feltételeit a főkövetelés joga szerint kell elbírálni. Erre a beszámítás anyagi jogi koncepciója, mint hatalmasság szolgál alapul. A nyilatkozat címzettje a beszámítás joghatásainak és különösen a követelése, a főkövetelésének megszűnésének ki van téve, így nem védekezhet a beszámítási nyilatkozat, valamint annak joghatásaival szemben, és kiegyenlítéshez a jogszabály élvezetében e követelés által juthat. Azaz e szerkezet megfelel a Fizetésképtelenségi Rendelet 6. cikkének. Hasonló megoldás található a holland és a svájci nemzetközi magánjogban, amelyek ugyancsak egy anyagi jogi beszámítást egyoldalú nyilatkozat által engednek.
A francia és az olasz kollíziós szabályok más megoldást követnek. Eszerint a peren kívüli egyoldalú beszámítás csak akkor megengedett, ha annak feltételei mindkét jogszabály szerint teljesülnek. Erre a mintára támaszkodott az Európai Bíróság. A kumulatív megoldás a beszámítás alapul szolgáló anyagi jogi fogalmára alapoz. Eszerint elvben nem szükséges egy peren kívüli beszámításhoz beszámítási nyilatkozat. A követelés ipso iure kiegyenlítődik. Ezalatt persze figyelembe veendő, hogy a beszámítás a felek együttműködése nélkül a valóságban már kivitelezhetetlen. Az ún. compensation légale eljárás napjainkra csak akkor vehető figyelembe, ha az egyik fél arra hivatkozik. A francia jogban másrészről egy hallgatólagos lemondásból származnak a beszámítás joghatásai. Az olasz Codice civile leírja, hogy a bíró a beszámítást nem hivatalból veszi figyelembe.
Sajátos szabályt tartalmaz az angol jog. A hagyományos angol jog alapvetően nem ismer a szerződéses beszámítás mellett további peren kívüli beszámítási formát. Egyoldalú beszámítás inkább csak az eljárásban lehetséges, és a beszámítás joghatásai csak az ítélettel állnak be. Ebből legfontosabb konzekvenciaként levonható, hogy az adós az ítélet meghozatala előtt emelhet kifogást, ennél fogva, egy létező ellenkövetelés ellenére, nemteljesítésnél késedelembe eshet. Abeszámí-tás eljárásjogi koncepciójának megfelelően az angol jog szerint a lex fori alapján döntenek a beszámítás feltételeiről. Korábbi angol írásokban a beszámítás eljárásjogi koncepcióját ugyan kétségbe vonták, mindazonáltal ezek a szerzők rámutatnak arra, hogy a bíróságok továbbra is a lex forit alkalmazzák.
Ha összevetjük ezen megoldás előnyeit és hátrányait, akkor a főkövetelés jogának alkalmazhatósága tűnik hatásosabbnak. A lex fori alkalmazása ugyanakkor forum shoppingra ad lehetőséget. Tipikus esetben az alperes jelenti be a beszámítást, vagy már az eljárás előtt megteszi ezt. A lex fori alkalmazásánál a felperesnek tehát szabadon módjában áll annál a bíróságnál perelni, amelynek joga a legszigorúbb beszámítási feltételeket támasztja. Egyebekben ez a megoldás veszélyezteti a nemzetközi döntési harmóniát, mivel ezáltal a bíróságok különböző megoldásokra juthatnak. A kumulatív tézishez is tetemes hátrány kapcsolódik, hiszen a beszámítás egy biztos és kedvező eszköz a követelések megszüntetésére. Ennél fogva gazdasági szempontból kívánatos lehet, ám a beszámítás kumulatív feltételekkel történő érvényesítése ezt megnehezíti. Több jogszabály alkalmazása megdrágítja ugyanis a jogérvényesítés költségeit, hiszen a felperes a beszámítási feltételek megítélését abban az esetben tudja "kikénysze-ríthetővé tenni", ha az ellenkövetelésre alkalmazandó joghoz további ügyvédet vesz igénybe.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
