Az 1998. május 7-én kötött öröklési szerződés szerint a felperesek ingatlanuk és ingóságaik egy részének örökösévé tették az alpereseket egymás között egyenlő arányban. Az alperesek ellenszolgáltatásként arra vállaltak kötelezettséget, hogy az örökhagyókat rászorultságuk esetén - bármelyik örökhagyó elhalálozását követően a másik örökhagyóra is kiterjedő teljességgel - eltartják, gondozzák, betegségük esetén ápolják és mindezt személyesen vagy hozzátartozói segítséggel az örökhagyók saját háztartásában, jelenlegi és akkori lakhelyükön teljesítik. Az öröklési szerződés rendelkezést tartalmaz az elidegenítési és terhelési tilalom, valamint a tartási jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről. A szerződés írógéppel készült két oldalon azt a szerződő felek és két tanú a második oldal végén aláírták.
A szerződést az alperesek ügyvéd édesanyja készítette és egyben a szerződést ellenjegyezte. A szerződő felek 1998. július 8-án az öröklési szerződést módosították: az ingatlan-nyilvántartási adatokat kijavították és a tartási kikötményt mellőzték.
A felperesek a keresetükben a szerződés érvénytelenségének megállapítását kérték - egyebek mellett - a Ptk. 629. § (2) bekezdésére hivatkozva, valamint a 632. § (1) bekezdése alapján közreműködés miatt a juttatás érvénytelenségére hivatkoztak.
Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság az ítéletében megállapította, hogy az öröklési szerződés és annak módosítása a peres felek egymás közti viszonyában érvénytelen.
Az ítélet indokolása szerint az öröklési szerződés első oldalát a felek sorszámmal nem látták el, a felperesek csak a szerződés második oldalát írták alá, ami nem felel meg a Ptk. 629. §-ának (2) bekezdésében foglaltaknak, továbbá a szerződést az alperesek hozzátartozója készítette és ellenjegyezte, ezért az a Ptk. 632. §-ának (1) bekezdése szerint közreműködés okából érvénytelen.
Az ítélet ellen az alperesek fellebbeztek. Elsődlegesen az ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását, másodlagosan annak hatályon kívül helyezését indítványozták. Álláspontjuk szerint az ítélet ténybelileg megalapozatlan és jogilag téves. A Ptk. 629. §-ának (2) és 632. §-ának (1) bekezdése szerinti érvénytelenségi ok nem áll fenn. A törvény ugyanis a végrendelet lapjainak és nem oldalainak aláírását és sorszámozását írja elő, ezért ez okból a szerződés alaki fogyatékosságban nem szenved. A bírói gyakorlatra utalva hivatkoztak arra is, hogy az öröklési szerződést a kötelezett hozzátartozójának közreműködése nem teszi érvénytelenné.
A felperesek ellenkérelme az ítélet helybenhagyására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság az alperesek fellebbezését az alábbiak szerint találta alaposnak.
Téves az első fokú bíróságnak a Ptk. 629. §-ának (2) bekezdésére és a 632. § (1) bekezdésére alapított érvénytelenségi okkal kapcsolatos álláspontja.
A Ptk. 629. §-ának (2) bekezdése a több különálló lapból álló végintézkedés minden lapjának folyamatos sorszámozással való ellátását, a végrendelkező és a tanúk aláírásával való ellátását írja elő. A perbeli öröklési szerződés nem külön lapokból áll, hanem egy lap két oldalán készült, külön lapon csupán az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez szükséges ellenjegyzés és záradék található. Ennélfogva az ítéletben hivatkozott érvénytelenségi ok nem áll fenn.
Téves az első fokú bíróságnak a Ptk. 632. §-a alkalmazhatósága kérdésében elfoglalt jogi álláspontja is. A Ptk. 656. §-a értelmében az öröklési szerződés érvényességére - a jogszabályban írt kivételekkel - a végrendeletre vonatkozó rendelkezéseket, a 658. § (1) bekezdése alapján a módosítására és a megszüntetésére pedig a tartási és életjáradéki szerződésre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. A szabályozásnak ez a kettőssége az öröklési szerződésnek abból a sajátosságából ered, hogy az a formáját tekintve végintézkedés, tartalmában azonban tartási vagy életjáradéki, azaz visszterhes szerződés. Ebből viszont következik, hogy a 656. § utaló szabálya értelmezésre szorul olyan esetekben, amikor az írásbeli végrendeletre vonatkozó szabályok alkalmazása nem áll összhangban az öröklési szerződésre vonatkozó szabályokkal. Kifejezett ellentét áll fenn a Ptk. 632. §-ának a végrendelet tételénél való közreműködésre vonatkozó rendelkezése, és az öröklési szerződés tartalmát meghatározó 655. § (1) bekezdése között. A Ptk. 632. §-ának az öröklési szerződésre való alkalmazása ugyanis azt jelentené, hogy a szerződéses örökösnek mint juttatásban részesülő személynek a szerződéskötésnél való szükségszerű közreműködése minden esetben az öröklési szerződés érvénytelenségét eredményezné. Ez az ellentét a két jogintézmény eltérő jellegéből kiinduló jogszabályi értelmezéssel oldható fel, melynek során elsősorban azt kell vizsgálni, hogy a konkrét rendelkezésnek mi volt a célja, milyen érdeket kívánt védeni. A Ptk. 632. §-a az örökhagyói akarat szabad, a tisztességtelen befolyásolás szintjét el nem érő ráhatástól mentes kinyilvánítását kívánta biztosítani, mégpedig elsősorban a juttatásban részesülő személlyel, másodsorban pedig annak hozzátartozójával szemben. Az öröklési szerződés esetében viszont nemcsak az örökhagyó akaratának érvényre juttatását kell védeni, hiszen a szerződés az örökhagyó és a szerződéses örökös egybehangzó akaratnyilvánításával jön létre, akik mindkettőjük érdekeit érvényesítve határozzák meg a szerződés tartalmát és annak megkötésénél együttműködni kötelesek [Ptk. 205. § (3) bekezdése]. Emiatt a közreműködés mint érvénytelenséget eredményező ok, szóba sem jöhet. Ha viszont a szerződéses örökös mint "juttatásban részesülő személy" a szerződés megkötésénél nemcsak jogosult, de köteles is a szerződés tartalmának meghatározásában részt venni, ennél többet az ő érdekkörében közreműködő hozzátartozó sem valósíthat meg. Ezért a Legfelsőbb Bíróság következetes gyakorlata szerint a szerződéses örökös hozzátartozójának közreműködése a juttatást nem teszi érvénytelenné.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az elbírált érvénytelenségi okok tekintetében a keresetet elutasította (Legf. Bír. Pf. II. 25.872/1999. szám).
A perbeli ingatlannak a II. r. felperes az 1/4, az I. r. alperes 3/4 részben tulajdonosa. Az I. r. alperes tulajdoni illetőségét a II. r. felperes haszonélvezeti joga terheli. A városi bíróság 1996. június 26-án kihirdetett ítéletével az ingatlanra fennálló közös tulajdont árverés útján megszüntette. Az I. és II. r. alperes 1996. június 9-én öröklési szerződést kötött, amelynek alapján a körzeti földhivatal a határozatával az ingatlanból az I. r. alperes 3/4 illetőségére elidegenítési és terhelési tilalmat jegyzett be. A bíróság a II. r. felperes kérelmére 1996. június 26-án rendelte el a közös tulajdon megszüntetéséről rendelkező ítélet végrehajtását. A végrehajtó által kitűzött árverés eredménytelen volt.
A felperesek keresetükben azt kérték, hogy a bíróság állapítsa meg: az alperesek által 1996. június 9-én kötött öröklési szerződés a II. r. felperes vonatkozásában hatálytalan.
Az első fokú bíróság a keresetnek helyt adott. Indokolása szerint az I. r. alperes a Ptk. 685. §-ának b) pontja szerinti hozzátartozójával kötött öröklési szerződést, amellyel a II. r. felperes kielégítési alapját elvonta. Emiatt a szerződés a Ptk. 203. §-ának (1) bekezdése alapján a II. r. felperessel szemben hatálytalan.
Az alperesek fellebbezését elbíráló másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét megváltoztatta: a keresetet elutasította. Kifejtette, hogy a Ptk. 203. §-ának rendelkezései az alperesek között létrejött öröklési szerződésre nem alkalmazhatóak, mert azok csak a harmadik személy részéről fennálló követelésre vonatkoznak. Az öröklési szerződéssel az I. r. alperes a halála esetére kötötte le a vagyonát, őt az ingatlanon az öröklési szerződést követően is ugyanolyan tulajdoni hányad illeti meg, mint a közös tulajdon megszüntetéséről rendelkező ítélet meghozatalakor.
A jogerős ítélet ellen az I. r. felperes élt felülvizsgálati kérelemmel. Kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül és az első fokú bíróság ítéletét hagyja helyben. Indokolása szerint téves a másodfokú bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy a Ptk. 203. §-ának rendelkezései az alperesek között létrejött öröklési szerződésre nem alkalmazhatóak. Azt a tényt, hogy az öröklési szerződés megkötésekor a II. r. felperesnek az I. r. alperessel szemben követelése állt fenn, alátámasztja a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata is, mely szerint, ha a közös tulajdon árverési értékesítéssel szűnik meg, minden tulajdonostárs kielégítési alapjául az egész ingatlan szolgál. Minden olyan körülmény, amely az árverési feltételeket a tulajdonosokra nézve hátrányosan alakítja, az árverést megnehezíti, valamennyi tulajdonostársa kihat.
Az alperesek ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban tartását kérték.
A Legfelsőbb Bíróság az I. r. felperes felülvizsgálati kérelmét megalapozottnak találta az alábbi indokok szerint.
A Ptk. 203. §-ának (1) bekezdése szerint az a szerződés, amelylyel harmadik személy igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, e harmadik személy irányában hatálytalan, ha a másik fél rosszhiszemű volt vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott. E § (2) bekezdése értelmében, ha valaki hozzátartozójával köt ilyen szerződést, a rosszhiszeműséget, illetőleg az ingyenességet vélelmezni kell.
A Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint a közös tulajdon árverési értékesítéssel történő megszüntetése esetén mindegyik tulajdonostárs kielégítési alapjául az egész ingatlan szolgál. A bíróság az árverési feltételeket az egész ingatlanra nézve határozza meg és az árverési vevő az ingatlanon az ítéletben foglaltak alapján szerezhet tulajdonjogot. Minden olyan körülmény tehát, amely az árverési feltételeket a tulajdonostársak szempontjából hátrányosan befolyásolja, az árverést megnehezíti, valamennyi tulajdonosra kihat. A közös tulajdon az árverési értékesítés elrendelésével még nem szűnik meg. Ez utóbbi csak akkor következik be, ha az árverés sikerre vezet. Ebből következik, hogy a jogerős ítélet következtében még nem szűnik meg a tulajdonostársnak a saját hányadával való rendelkezési joga sem [Ptk. 145. § (1) bekezdése]. Ez a rendelkezési jog azonban csak a törvény keretei között érvényesülhet: mindaddig, amíg el nem dől, hogy az árverés sikerre vezet-e vagy sem, egyik tulajdonostárs sem tehet olyan lépést, amely az árverés sikerét hátrányosan befolyásolja vagy meghiúsítja, mivel az szükségképpen a többi tulajdonostárs jogait és jogos érdekeit is érinti.
Az első fokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy az alperesek által kötött öröklési szerződés következtében a végrehajtást a jogerős ítéletben elrendelt módon nem lehet foganatosítani. Ezáltal az öröklési szerződés a II. r. felperes kielégítési alapját vonta el. Az első fokú bíróság ezért helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az alperesek között létrejött öröklési szerződés, amely a közös tulajdonnak árverés útján való megszüntetésére megnehezítette, a tulajdonostárs II. r. felperessel szemben a Ptk. 203. §-a alapján hatálytalan. A hatálytalanság jogkövetkezménye az, hogy az ingatlan úgy vonható végrehajtás alá, mintha az alperesek az öröklési szerződést meg sem kötötték volna.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogszabályt sértő másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az első fokú bíróság ítéletének helybenhagyásával a jogszabályoknak megfelelő új határozatot hozott (Legf. Bír. Pfv. V. 24. 432/1998. szám).
Az örökhagyó 1985. szeptember 5-én öröklési szerződést kötött az alperessel és az alperes időközben elhalt házastársával. A szerződésben az örökhagyó a majdan bekövetkező halála esetére összes ingó és ingatlan vagyonának, valamint a fennálló követeléseinek a kizárólagos örökösévé az alperest és néhai házastársát nevezte meg, akik a juttatás fejében vállalták, hogy az ingatlanában biztosítják az örökhagyó részére a szerződésben részletezett tartási szolgáltatásokat, majdan bekövetkező halála esetén pedig az örökhagyót tisztességgel eltemettetik.
Az alperes és néhai házastársa az örökhagyó részére a szerződés megkötésétől kezdődően 1992 októberéig a szerződésszerű tartást biztosította. Az örökhagyó és az alperes néhai házastársa között azonban a kapcsolat nem volt zavartalan, mert az örökhagyó a nyújtott élelem minőségével nem volt elégedett. Erre tekintettel az alperes és néhai házastársa kívülálló személyt bízott meg azzal, hogy az általuk befizetett élelmet az örökhagyóhoz rendszeresen elvigye, és az örökhagyó házastársát rendben tartsa.
1992 októberében az örökhagyó pert indított az alperes és néhai házastársa ellen az öröklési szerződés megszüntetése iránt. A per tartama alatt a bíróság az örökhagyót cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte, majd a gyámhatóság gondnokként harmadik személyt rendelt ki a részére. A gondnokság alá helyezést követően az öröklési szerződés megszüntetése iránt indított per szünetelés folytán megszűnt.
Az örökhagyó az alperes és a néhai házastársa által nyújtott szolgáltatásokat továbbra sem fogadta el, ezért az alperes és néhai házastársa harmadik személyt bíztak meg a szerződésszerű szolgáltatások biztosítására. Az örökhagyó a teljesítési segédek útján nyújtott szerződésszerű szolgáltatásokat a halálát megelőző kórházba kerüléséig folyamatosan elfogadta, a halála után pedig a tisztességgel való eltemettetéséről az alperes és néhai házastársa a szerződésben foglaltak szerint gondoskodott. Az örökhagyó Szegeden, 1996. november 14-én halt meg, hagyatékát a közjegyző ideiglenes hatállyal az alperesnek és néhai házastársának adta át szerződéses öröklés jogcímén. 1997. október 3-án az alperes házastársa is meghalt, utána törvényes öröklésre az alperes jogosult.
A felperesek mint az örökhagyó törvényes örökösei módosított keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az 1985. szeptember 5-én megkötött öröklési szerződés a szerződő felek ráutaló magatartásával kifejezésre juttatott egyező akaratából még az örökhagyó életében megszűnt, mert az alperes és a néhai házastársa a szerződésben foglalt kötelezettségeit nem teljesítette.
Az alperes a módosított kereset elutasítását kérte arra való hivatkozással, hogy a szerződés megszűnésének a törvényes feltételei nem állnak fenn.
Az első fokú bíróság az ítéletével a felperesek keresetét elutasította. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet indokolása szerint nem helytálló a felperesek jogi álláspontja, hogy az öröklési szerződés megszűnt, mert az örökhagyó a tartást nem fogadta el, míg az alperes és néhai felesége a tartási szolgáltatásokat megszüntették, majd a tartási szolgáltatások újbóli nyújtásával a szerződés ismét létrejött ugyan, az örökhagyó időközbeni gondnokság alá helyezése miatt azonban az utóbbi szerződés érvénytelen. A peradatok ugyanis azt támasztják alá, hogy az alperes és felesége állandó jelleggel törekedtek arra, hogy vagy személyesen vagy teljesítési segéd útján teljesítsenek. Ilyen körülmények között nem állapítható meg az, hogy ráutaló magatartással a szerződést az alperes és a felesége is megszűntnek tekintette, hiszen az alperesi oldalon az erre utaló magatartás hiányzik. Az alperes és felesége részéről a szerződés teljesítésére irányuló tényleges törekvés a rendelkezésre álló peradatok szerint különböző személyek közreműködésével realizálódott, a bizonyítási eljárás adatai szerint a szerződésszerű teljesítés az örökhagyó haláláig folyamatosan megtörtént, és ezt támasztja alá az is, hogy az örökhagyó által indított per megszűnését követően az örökhagyó a szerződés megszüntetése iránt az alperes és néhai házastársa ellen újabb peres eljárást már nem kezdeményezett. Ebből következően az öröklési szerződés nem szűnt meg, az örökhagyó időközbeni cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezése pedig a korábban megkötött öröklési szerződés érvényességét nem érinti.
A jogerős ítélet ellen a felperesek felülvizsgálati kérelemmel éltek a keresetüknek helytadó ítélet meghozatala érdekében. Álláspontjuk szerint a feleknek az örökhagyó által indított perben megtett és a tárgyalási jegyzőkönyvbe foglalt egybehangzó nyilatkozata bizonyítja, hogy az örökhagyó és az alperes, illetőleg néhai házastársa között a tartási szerződés 1992 szeptemberében megszűnt, hiszen az említett időpontban az eltartók az örökhagyó lakáskulcsát visszaadták, és a maguk részéről a tartás teljesítését befejezték.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta a következő indokok szerint.
A Ptk. 658. § (2) bekezdésének második fordulata - a Ptk. 218. § (3) bekezdésének a kivételes szabályával összhangban - kivételt létesít az öröklési szerződésnek a felek által történő megszüntetése esetére előírt alakiságok alól azáltal, hogy az előírt alakiságok megtartása nélkül is érvényesnek nyilvánítja az öröklési szerződés megszűnését akkor, ha az ennek megfelelő tényleges állapot a felek egyező akaratából jött létre. A szerződés ilyen alakszerűtlen megszűnésének érvényességét azonban a törvény kettős feltételhez köti: egyrészt a megszűnésnek megfelelő állapot létrejöttének a bekövetkezéséhez, másrészt pedig ahhoz, hogy ez az állapot a felek egyező akaratából következzék be.
Az öröklési szerződés az eltartott örökhagyót rendszerint egyszeri szolgáltatásra kötelezi, a szerződéses örökösök tartási és gondozási jellegű szolgáltatásai tekintetében azonban tartós jogviszonyt hoz létre a felek között. Ebből, valamint a Ptk. 319. §-ában foglaltakból és a 658. § (2) bekezdéséből viszont az következik, hogy az öröklési szerződés megszűnésének megfelelő állapot tényleges létrejötte az örökhagyót terhelő egyszeri szolgáltatás tekintetében megvalósulhat azzal, hogy az örökhagyó a szerződéssel lekötött vagyonáról más módon (pl. végrendelet alkotása vagy újabb öröklési szerződés megkötése útján) rendelkezik. A szerződéses örököst terhelő tartási és gondozási jellegű szolgáltatások vonatkozásában azonban a teljesítés huzamosabb időn át történő tartós helyzet bekövetkeztét és fennállását eredményező elmulasztását vagy a teljesítés örökhagyó általi elfogadásának a huzamosabb időn át történő tartós megtagadását és ennek a szerződéses örökös általi - legalább hallgatólagos - tudomásul vételét követeli meg. Fogalmilag nem valósulhat meg tehát a szerződés kötelező alakiságok nélkül történő megszűnése, a szerződéses örököst terhelő egyes szolgáltatások végleges, vagy valamennyi szolgáltatás időszakos, átmeneti jellegű elmulasztása vagy elfogadásának megtagadásának útján úgyszintén akkor sem, ha a szerződésszerű szolgáltatások örökhagyó általi tartós és végleges jellegű visszautasításának a tényét és ebből következően az örökhagyónak a szerződés megszüntetésére irányuló egyoldalú elhatározását a szerződéses örökös kifejezetten vagy ráutaló magatartásnak minősülő módon nem veszi tudomásul. A Ptk. 216. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis a szerződési akaratot ráutaló magatartással is kifejezésre lehet juttatni, az egységes bírói gyakorlat szerint azonban a "hallgatás" önmagában még nem beleegyezés, ezért az ráutaló magatartásnak csak akkor tekinthető, ha az összes körülményből az következik, hogy beleegyező akaratot fejez ki. A most részletezett feltételek hiányában tehát az öröklési szerződés kötelező alakiságok nélkül történő megszűnése nem állapítható meg, ezért ilyen esetben a szerződést a Ptk. 591. §-ának (2) bekezdése szerint alkalmazandó Ptk. 589. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján csak a bíróság módosíthatja, illetve szüntetheti meg.
A perbeli esetben az alperes és néhai házastársa a szerződést annak az 1985. október 5-én történt megkötésétől kezdve 1992 szeptemberéig folyamatosan teljesítette, az utóbb említett időpontban az örökhagyó a szerződésszerű szolgáltatások elfogadását megtagadta, a szerződéses örökösök azonban az örökhagyó szerződés megszüntetésére irányuló elhatározását nem vették tudomásul, hanem továbbra is mindent megtettek a szerződés személyes, majd díjazott teljesítési segédek igénybevételével történő változatlan teljesítése érdekében. Az örökhagyó által ellenük indított perben elsődlegesen a kereset elutasítását kérték, és csak másodlagosan érvényesítettek igényt a megfelelő kielégítésük iránt. Ilyen előzmények után viszont az örökhagyó az alperes és néhai házastársa által díjazás ellenében igénybe vett teljesítési segédek útján nyújtott szolgáltatásokat az 1996. november 14-én bekövetkezett haláláig újból folyamatosan elfogadta és ezt követően a szerződéses örökösök az örökhagyó illő eltemettetésére vonatkozó kötelezettségüket is teljesítették.
A hivatkozott anyagi jogi szabályok érdemben helyes és a bírói gyakorlatnak is megfelelő alkalmazásával jutott tehát mindkét fokú bíróság arra a jogi következtetésre, hogy az öröklési szerződés megszűnésének megfelelő állapot az alperes és néhai házastársa erre utaló magatartásának hiányában nem jött létre, jogszabálysértés nélkül döntött tehát akkor, amikor a szerződés megszűnésének a megállapítására irányuló keresetet elutasította.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 22. 369/2000. szám). ■
Visszaugrás
