Fleck Zoltán Rendszerhiba. A jogállam halála és újjászületésének lehetőségei Magyarországon[1] című kötete még a kormányváltás és - ahogy alcíme is utal rá - a jogállami helyreállítás lehetőségében bízva íródott. A téma megközelítésének sokrétűsége, a magyarázatok összetettsége azonban túlmutat keletkezésének aktualitásán: a kötetben összefoglalt ismeretek időtálló tudásanyagot alkotnak.
A mű arra az előfeltevésre épül, hogy a jogállamiságot megalapozó összefüggések tudatosítása az azokat magukba sűrítő fogalmak megismerésével - a változás pedig az e fogalmakban gondolkodás, a jelenlegi rendszer valódi természetével való szembenézés intellektuális bátorságával - kezdődik. Hogy ez valóban csak a folyamat kezdete, azt megerősíti bennünk a későbbi könyvbeli szembesítés "értelmiségi félreértéseink" egyikével: azzal a megalapozatlan optimizmussal, hogy a társadalom nagy részének fontosak a jogállami garanciák, ezért hiányuk tudatosításával megdönthető a rendszer. Fleck Zoltán azonban a pesszimista verzióban sem hisz, amely szerint az embereket csak az anyagi jólétük érdekelné, ezért - a Progress-sorozat többi kötetéhez hasonlóan - tiszteletre méltó elkötelezettséggel vág bele az érdeklődő laikusok informálásába. A szerző a fenti megállapításához híven végig szem előtt tartja ugyanakkor azt is, hogy a választói tudatosság növelése a változásnak csak egyik, bár kulcsfontosságú eleme. Hogy mi minden szükséges még a rendszerváltó szándékok sikeréhez - erről szól maga a könyv a jogállamiság összetevőinek bemutatásával.
A fenti célkitűzés jegyében közérthető és jól követhető magyarázatok vezetnek végig a jogállamiság elméleti alapjain, illetve a címben jelzett "rendszerhibának", azaz a magyar alkotmányos rendszer (v)álságának okain és következményein. A tematizálás érdeme, hogy a szakirodalom specializáltsága folytán sokszor önálló kötetekben tárgyalt problémahalmazok itt logikusan egymásra épülő és egymásra reflektáló kifejtést kaptak. Ennek megfelelően az első fejezet a jogállam fogalmát járja körül annak általános, illetve aktuális társadalmi-politikai kihívásaival együtt, a jogállamiság válságáról szóló második fejezet pedig e kihívások elméleti alapjait és gyakorlati megnyilvánulásait veszi számba. Ezt követi a feltárt mintázatok Orbán-rendszerbeli azonosítása és a rezsim politológiai természetének leírása a harmadik fejezetben. Arra, hogy a jogállam halála nemcsak az alkotmányosság szociológiai valóságában, hanem annak jogi rétegében is tetten érhető, az Alaptörvényről szóló rész világít rá. Egy valódi alkotmány viszont kiút is lehet a válságból, ennek lehetséges módját mutatja be az ötödik fejezet, a hatodik, befejező rész pedig a legfontosabb tanulságokat köti a lelkünkre.
A szöveget tehát egyrészt a hétköznapi megfogalmazások mögötti sűrű elméleti tartalom emeli ki a - hasonlóan átfogó formában nem is nagyon létező - jogállami ismeretterjesztő kiadványok sorából, másik nagy erénye viszont a jogelméleti, jogszociológiai és politológiai nézőpontok szerves összekapcsolása, ami a jogállamisági problémákkal hivatásszerűen foglalkozó szakemberek számára is új megvilágításba helyezhet egyes, már magától értetődőnek gondolt kérdéseket.
A jogszociológus szerző a jogállamiság szubsztantív és kulturalista felfogását vallja,[2] ami messzemenő következ-
- 49/50 -
ményekkel jár a fogalom általa tárgyalt összetevőire nézve. A formális elemeken - a jogszabályi és intézményi feltételeken - túl a kötet egészében nagy hangsúlyt kap az alkotmányos korlátok tényleges érvényesülése, valamint a működési környezetüket jelentő politikai-társadalmi és emberi dimenzió. Ennek a megközelítésnek az egyik hozadéka, hogy ezt az elmúlt években Magyarországon különösen aktuálissá és vitatottá vált kérdéskört[3] komplex összefüggésrendszerében ismerheti meg a laikus, és gondolhatja újra a szakember. A tárgyalásból a téma fókusza és a rendelkezésre álló oldalszám miatt érthető módon kimaradtak a hazai viszonyok megértéséhez nem feltétlenül szükséges megközelítések (a jogállamiság nemzetközi jogi, tranzitológiai, uniós stb. vonatkozásai), de a válság-, demokrácia- és kultúraközpontú kifejtés így is tágabb elméleti keret, mint ami köztudatba beépülésének már örülnénk.
Fleck Zoltán a nyugati jogrendszerekben elfogadott, "tartalmas" jogállam-értelmezés kiüresítését a "lényegileg vitatott fogalom" elméleti problémájából kibontva összefüggésbe hozza az Orbán-rendszer nyelvpolitikai eszközeivel, a jogászi tevékenység, elsősorban az alkotmánybíráskodás mulasztásaival, a majoritarianizmussal, a populizmussal .[4] Bár a fentebb jelzett terjedelmi korlátok miatt a szerzőnek nem lehetett módja a jogállam fogalma körüli nemzetközi és hazai elméleti vita átfogó bemutatására, álláspontja egyértelműen a jogot pusztán hatalomgyakorlási eszköznek tekintő rule by law legalista hagyományával szemben, a hatalomkorlátozás, az emberi jogok és a demokrácia értékeit is magában foglaló, rule of law értelmében felfogott jogállamiság védelmében fogalmazódik meg. A téma kifejtésének egyik legértékesebb része a jogállam jótéteményeiről szóló összefoglalás, mert megteremti ennek az elvont fogalomnak a hétköznapi tapasztalatokkal való közvetlen összeköttetését, és így gyakorlati előnyökkel bíró eszmeként legitimálja azt a laikusok számára. "Kellemesebb az élet jogállamban, mint azon kívül, a hatalom gyakorlása ennek megfelelően körülményesebb" - állítja a szerző, majd ezt a "kellemes életet" a következő összetevőkben azonosítja: a jogállami működés állandóan igazolásra és elszámolásra készteti a hatalomgyakorlókat, kiszámíthatóságot teremt, garantálja az egyéni jogokat, a demokráciát, fenntartja a társadalmi rendet, erősíti a szakpolitikai racionalitást, a gazdaságot és a társadalmi bizalmat.[5]
A magyar jogrendszer belső válságát Fleck Zoltán az Alaptörvény anomáliájával illusztrálja részletesen, rámutatva többek között, hogy a normaszöveg éppen az alkotmányok két alapvető funkciójának betöltésére nem alkalmas: a hatalomkorlátozó intézmények definiálására és a politikai közösség teljességének képviseletére. A szakmai berkekben jellemzően elhanyagolt utóbbi kritérium felvetése ráirányítja a figyelmet az alkotmányos önmeghatározás jelentőségére, azaz arra, hogy egy partikuláris értékekből építkező alkotmány, mivel "[n]em a közös alapok gyötrelmes megkeresésén alapul", állandó konfliktusok forrásává - és ebből fakadóan a jövőre orientálódás gátjává - válik.[6]
A jogállam belső korlátainak leépítése a szerző rendszerértelmezésében is fontos szerepet játszik, a többségi akaratra való visszaélésszerű hivatkozást és a kiüresített jogállami díszleteket a legalista autokrácia legfőbb ismérveként nevesíti.[7] (Fleck Zoltán a könyvben sehol nem indokolja meg, hogy a forgalomban lévő rendszerleírások közül miért a legalista autokráciát tekinti a legmegfelelőbb megnevezésnek, a téma szempontjából azonban álláspontom szerint egyértelműen igazolható választásról van szó. Ebben a jelzős szerkezetben a tárgyalt fogalom tekintetében leginkább mérvadó jellegzetesség, az Orbán-rezsim jogi jellegű hazugsága, a jogállamiság értelmének kiforgatása fejeződik ki.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
