Az osztrák házassági vagyonjogot elemző tanulmányom első részében bemutattam a jogösszehasonlítás jelentőségét a hazai jog értelmezésében, majd az osztrák törvényes vagyonjogi rendszer sajátosságait a német joggal összevetésben. Ennek során foglalkoztam azzal, hogy mit jelent a szerzeményi közösség rendszerében a (képzelt) házassági vagyon megosztása, mi a bíróság szerepe a megosztási eljárásban, és milyen lehetőségei vannak a törvényi megosztási szabályokkal szemben elsőbbséget élvező szerződéses megosztásnak. Jelen második részben a megosztási igény alá eső, illetve az az alól kivont vagyonról, a megosztás elveiről, annak módjáról, a házastársnak a megosztási igény meghiúsításával szembeni védelméről esik szó, és kifejtem azt is, hogy az osztrák jog megoldásaiból milyen következtetések vonhatók le a magyar közszerzeményi rendszer gyakorlati alkalmazását illetően.
A megosztási igény alá eső vagyon (EheG 81. §) körébe a fentiekből következően is alapvetően a (1) házassági használati tárgyak és a (2) házassági megtakarítások tartoznak, amelyekre - ha a norma célját tartjuk szem előtt - lehet úgy tekinteni, hogy a szerzésük közösen történt.[1] A házastársi életközösség megbomlásának az időpontja azért lényeges, mert ez határozza meg annak megítélését, hogy mi kerül bele a megosztandó (képzelt) egyesült vagyontömegbe. (Mivel a törvényes házassági vagyonjog a vagyonelkülönítés elvén áll, értelmetlen, sőt értelmezhetetlen lett volna általában kimondani, hogy a vagyonjogi rendszer a házastársi életközösség megszűnésével szűnik meg, ahogy ezt a magyar jog a vagyonegyesítési elven álló törvényes vagyonjogi rendszernél és erre visszautalva a közszerzeményi rendszernél is rögzíti.) A joghatállyal rendelkező előzetes megállapodás, ahogy erről már szó volt, alapvetően meghatározza a bírósági megosztási eljárást, azzal azonban nem áll szemben (97. § 2. és 3. bek.).
A (1) házassági használati tárgyak körébe vagyontárgyak és vagyoni értékkel bíró jogok tartozhatnak, amelyeket a felek - ha nem is feltétlenül egyidőben vagy azonos módon - együtt használnak vagy együtt gyakorolnak. Példa lehet erre egy közösen használt személygépkocsi akkor is, ha az egyik fél csak utazik benne, de nem vezeti, várományosi jog egy fenntartott tulajdon megvásárlására, lakástulajdon várományosi joga, vagy magasabb életszínvonal esetén az a hátasló, amelyet mindketten lovagolnak vagy akár egy magasabb értékű ingatlan, például egy vár.
Az EheG 81. § 2. bekezdés szerint a családi otthont biztosító lakás és a háztartási felszerelés minden esetben a házassági használati tárgyak körébe tartozik, amennyiben a házasság fennállása alatt szerzeték őket, illetve nem ajándék vagy örökség. A családi otthont biztosító lakás fogalma esetében a kérdés az, hogy az életközösség ott valósult-e meg, ami azt jelenti, hogy ebbe a körbe akár több lakás is bevonható.[2] Amennyiben egy ingatlant a házasság céljainak megvalósítására használnak, akkor ezt is a családi otthont biztosító lakáshoz tartozónak tekintik, gondoljunk például egy kertre. Nagyobb mezőgazdasági vagy erdészeti ingatlanokat kétség esetén nem vonnak be a megosztandó vagyontömegbe. Mivel a (képzelt) házassági vagyon megosztása elsősorban természetben történik, a kérdés átfogó tárgyalása nélkül is fontos kiemelni, hogy a másik fél életszükségleteinek biztosítását a megosztáskor a családi otthont biztosító lakás tekintetében szigorú feltételekhez kötik. Ilyen sürgető ellátási szükséglet (dringende Versorgungsbedarf) alapvető életfeltételre vonatkozhat csak, így például hosszan tartó hajléktalanság esetén áll fenn.[3] Ehhez hasonlóan az 1999-es reform óta a közös gyermek figye-
- 37/38 -
lemre méltó szükséglete is meghatározó lehet, amennyiben a gyermek lakhatási körülményeinek súlyos rosszabbodása (gravierende Verschlechterung) állna elő, így többek között a szociális környezete (óvoda, barátok) változna meg ilyen módon és mértékben.
Gyakori eset, hogy a felek között vagyonelkülönítés érvényesül, de a lakóingatlanuk közös tulajdonukat képezi. (Tehát nem közös szerzeménynek tekintjük a szerzéshez való hozzájárulás alapján a házassági vagyonjogi szabályoknak megfelelően, hanem a közös tulajdon az általános magánjog alapján jött létre.) Ez a lehetősége természetesen megvan a feleknek, hiszen a lakástulajdont szabályozó törvény (WEG 2002)[4] 13-15. szakasza szerint lakóingatlan tulajdonostársa általában véve két természetes személy lehet. Ennek alapja lehet akár egy - külső formához kötött - házassági vagyonjogi szerződés is, de erre nem is feltétlenül van szükség. A WEG 13. § 3. bekezdése dologi jogi rendelkezési korlátot állít fel a házastárs és a családi otthon védelme érdekében: ha a házastársak egyikének a hitelezője a lakóingatlan tulajdoni hányadára végrehajtást vezet, a másik házastárs a végrehajtási rendtartás (EO 1896)[5] 37. §-a szerint felmentést kérhet, amennyiben sürgető lakásigénye van. Ez az erőteljes beavatkozás a hitelező pozíciójába azonban szükségessé tette, hogy a súlyos lakásigény (dringendes Wohnungsbedürfnis) fogalma szűk értelemben kerüljön meghatározásra. A WEG 15. § szerint - mint lex specialis a 830. §-hoz - bontás esetén az általános megosztási eljárás érvényes (EheG 81. §), melynek során az említett rendelkezési korlát továbbra is fennáll, és a lakóingatlan feletti közös tulajdon nem feltétlenül szüntetendő meg.[6] Egy évvel a jogerős bontóítéletet követően bármelyik házastárs kérheti a közös tulajdon megszüntetését anélkül, hogy a másik az időpont alkalmatlanságára vagy a számára hátrányos helyzetre hivatkozna ezzel szemben.
A háztartási felszerelések (OPTK 754. § 1. bek.) nem feltétlenül csak a hűtő vagy a konyhaasztal, valamint a hasonló vagyontárgyak, hanem akár luxustárgyak (így szőnyegek, kifüggesztett képek, számítógép, televízió, videó, amennyiben ez utóbbiak nem kizárólag az egyik házastárs hobbijához kapcsolódnak, sátor vagy campingfelszerelés) is előfordulhatnak.
A házassági megtakarítás bármilyen értékhordozó lehet. Célmeghatározás az értékfelhalmozásnál nem feltétel, de ha van ilyen, az megkönnyíti a besorolást. Idetartoznak: a készpénz, a betétek, az értékpapírok, a műalkotások, az ingatlanok, így adott esetben akár a családi otthont biztosító lakás is, a bármikor elidegeníthető bélyeggyűjtemény, amennyiben az nem laikus módon és rendszertelenül van összeállítva, a jövedelemkiesésért járó kártérítés és a házasság fennállása alatt esedékes elszámolás.[7] Nem megosztandók a fájdalomdíj, a testi torzulásért járó vagyoni jóvátétel, a szurrogátumok, ha azok még elhatárolhatók, mert ilyen esetben a szerzés nem együttesen történt. Ha az adott elszámolás később esedékes (tehát a bontást követően), legalább azt kell bizonyítani, hogy a szolgálati idő a fennálló házastársi életközösség idejére esett.[8]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
