Habár Walter Schmidt-Rimpler élete átfogja az egész 20. századot, mégis inkább az előző század gyermeke volt; ennek ellenére munkái ma is hatnak és a jövőbe mutatnak.[1] Mivel a "csendes szavúak" közé tartozott (Gustav Freytag), akik gondolataik erejére hagyatkoznak és nem a hangerőre. Tőle idegen volt az a fajta magamutogató módszer, hogy ti. a szakmai népszerűség emelése érdekében (Philipp Möhring, 1900-1979) a nevet lehetőleg számos helyen szerzőként, szerzőtársként, kiadóként, társkiadóként feltüntetik.
Az a kép, amelyet róla alkotni szeretnék, mindenesetre az idősebb Schmidt-Rimplerre korlátozódik, mivel közvetlenül ebben az időszakban szereztem ismereteket róla; csak 1959-ben ismertem meg a bonni egyetemen, amikor már elmúlt 60. éves. Ennek megfelelően inkább műveire és hatására helyezem a hangsúlyt.
Walter Schmidt-Rimpler 1885. november 25-én született Marburgban Hermann Schmidt-Rimpler szemészprofesszor (1838-1915) gyermekeként, aki az egyetemi szemészeti klinika igazgatója volt. Az apa 1890-ben Göttingenbe váltott, így fia ebben a városban járt iskolába, 1901-ben pedig Halle-ba ment gimnáziumba, megint csak az apával együtt.
Talán éppen az apa tudományos munkássága[2] volt az, amely a fiút a tudományos pályára vitte: a fiú előbb Heidelbergben, Münchenben és Berlinben tanult jogot, ahol Otto von Gierke, Joseph Kohler és Franz Liszt előadásait hallgatta. Három további - Halle-ban töltött - szemeszter után első államvizsgáját 1907. június 15-én tette le az akkori Szászország felsőbíróságán, a naumburgi felsőbíróságon (OLG Naumburg). Halle-ban először Rudolf Stammler (1856-1938) tanítványa volt, aki szigorú ujkantiánusként az akkori jogfilozófiát, valamint az akkori vitát a gazdaság és jog viszonyáról jelentősen befolyásolta, a valamint fontos dogmatikai és jogtörténeti kérdéseket kutatott.[3]
Stammler javasolta a fiatal Schmidt-Rimplernek a tulajdonról szóló ("Eigentum und Dienstbarkeit") disszertációja témáját, amellyel Schmidt-Rimpler 1911-ben Halle-ban a promóciót megszerezte. Az 56 oldalas disszertáció egy nagyobb könyvnek csak egy részét tette ki, amely ugyanabban az évben monográfiaként jelent meg "Adalék a dologi jogok konfúziójáról, különös tekintettel az örökös BGB-beli felelősségére" alcímmel (182 oldal). A témát, amelyet a joggyakorlat kínált, és amelyet a tudomány addig alig vizs-
- 479/480 -
gált - mint pl. a jelentős svájci jogász: Eugen Huber (1849-1923), in: Die Eigentümerdienstbarkeit, 1902 - a fiatal kutató szokatlanul önállóan tárgyalja, nagyon éles szemmel és figyelemreméltó dogmatikai erővel. Bár a munka - különösen az első főrészben - még alapvetően Stammler nyomában jár, a későbbiekben nagy meggyőző erővel bír, és a későbbiekben elfogadást is nyert.[4] Promóciója évében Schmidt-Rimpler letette második államvizsgáját, és egy ideig bíróságon dolgozott.
A Stammlernél induló Schmidt-Rimpler a későbbiekben a jogtörténészhez: Paul Rehme-hez kerül (1867-1941). Nyitott marad a kérdés, hogy a jogtörténet vagy inkább Rehme személyisége vonzotta inkább; viszonya Stammlerhez és koncepciójához mindenesetre kritikusabbá vált.[5]
Rehme-nél Schmidt-Rimpler mindenekelőtt annak kereskedelmi jogtörténeti kutatásaihoz kapcsolódott, különös tekintettel a középkori városi jogkönyvekre, és habilitációja témájául a bizományi ügylet jogtörténetét választotta ("Die Geschichte des Kommissionsgeschäfts in Deutschland").[6] Akkori kutatásai - különösen a danzigi (ma: Gdansk) és kölni levéltárakban - különös finomsággal vizsgálják a "másért való cselekvés" különféle megjelenési formáit a középkor óta, kétségkívül maradandót alkottak, máig hatnak és néhány éve folytatásra leltek.[7]
A háborús idők által befolyásoltan - Schmidt-Rimpler (amennyire meg lehet állapítani) nem volt katona - kapta az első meghívást a königsberg-i (ma: Kalinyingrád) egyetemre rendkívüli tanárként, amelyet azonban már egy év múlva a rostock-i egyetem rendes tanári székére váltott, ahol azonban nem érezte jól magát.[8] Schmidt-Rimpler két év múlva Breslau-ba, a sziléziai Friedrich-Wilhelm Universität-re távozott, felesége: Katharina [szül. Hausdörfer (1890-1958)] szülőhazájába, akivel 1919-ben házasodtak össze. Ott működött 15 éven keresztül, ahol különösen jól érezte magát mint oktató és mint kutató. Számos tanítványával találkoztam később (Bartholomeyczik, Wolany, Bruns, Riesenfeld).
Breslau-ban írta két nagy monográfiáját a "Kereskedelmi ügynök"-ről és "A bizományi ügylet"-ről, melyek 1925-ben az Ehrenbergs Handbuch des gesamten Handelsrechts V. kötetében megjelentek[9] és kiváló elméleti jogászkénti hírnevét megalapozták. Bár szívesen időzött Breslau-ban 1937-ben szándékosan váltott a berlini Gazdasági Főiskolára, melynek egy évre rektora lett. Ezzel nem csak a fővárost kereste, hanem a gazdaságtudományokkal és a gazdasági élet gyakorlatával való kapcsolatot is. Bár a politikai ügyektől távol tartotta magát (erre nem is volt alkalmas), a náci ideológia bizonyos gesztusokra kényszerítette, melyek azonban jelentősen eltértek a hivatalostól. Közreműködött a Német Jogakadémián, a "Harmadik Birodalom" intézményében, amely azonban "rendszeres ellenállási sejteket is"[10] magában foglalt. 1938-ban első előadásában világossá tette jogi gondolkodásának alapjait.[11] Erre épül a máig is sokat idézett és gyakran félreértett tanulmánya ("Grundfragen einer Erneuerung des Vertragsrechts"[12]), amelyet egy másiknak kellett volna követnie,[13] ám ez a háborús körülményeknek esett áldozatul.
A II. világháború végén Schmidt-Rimpler tudományos könyvtára nagy részét, valamint feljegyzéseit és kéziratait Berlinben elvesztette; a Gazdasági Főiskola Berlin szovjet megszállási övezetébe került. A család - a később orvossá lett két fiúval kiegészülve - megmenekült, és hamarosan keresték őt az újonnan megnyíló jogi fakultások. 1945-46-ban már Münsterben tanított egy megüresedett helyen helyettesítve, és ugyan-
- 480/481 -
ebben az évben meghívást kapott a bonni egyetem jogi karára - amely már 1931-ben meghívta[14] - a polgári jog, kereskedelmi és gazdasági jogi tanszékre, amely Karl Rauch Graz-ba való távozása után (1942) üres volt.[15] A tanszéket 1917-ben alapították a bonni egyetem százéves jubileuma alkalmából, és elsőnek Heinrich Göppertet hívták meg,[16] majd Göppert eltávolítása után a dékán, Dölle megkísérelte megtartani Göppertet és a tanszéket.[17] Göppert korai halála után (1937) Karl Rauch került a jubileumi tanszék élére.[18]
A Rheinische Friedrich-Wilhelm Universität-en eltöltött sok év alatt Schmidt-Rimpler gazdag termést takarított be.
a) Mint rendkívül lelkiismeretes oktató, nagyon megértő, de nagyon igényes tanár volt. Előadásai szokatlanul mélyre hatoltak, mint pl. a HGB kereskedőfogalmára vonatkozó, melyet sajnos nem publikált. Megakadályozhatta volna ugyanis néhány téves eszme elterjedését egy állítólagos modern vállalati jogban, mint ahogyan az a jogbiztonság kárára a hatályos jogban fellelhető.[19] Figyelmes és a tudomány iránt nyitott hallgatók szívesen fordultak hozzá, azonban csak kevesek promóciójának lefolytatását vállalta; nehézkesnek találták, és nem csak azért, mert a szakirodalom teljes körű ismeretét követelte meg. Bonnban csak hárman habilitáltak nála: 1953-ban régi tanszéki asszisztense: Fritz Becher (1915-2003), aki később Kielben és Saarbrückenben lett egyetemi rendes tanár, aki mégis inkább Karl Rauch tanítványa volt,[20] 1952-ben Josef Wolany (1907-1993), aki később legfelső bírósági bíró lett, majd Saarbrückenben rendes tanár lett,[21] végül 1959-ben Fritz Rittner (1921-), aki akkor még nem kívánt tudományos pályára lépni.[22]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
