Az Alkotmánybíróság 2/2016. (II. 8.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) megsemmisítette a 3/2013. KMJE számú közigazgatási-munkaügyi jogegységi határozatot (továbbiakban "KMJE").
Tanulmányomban az Abh. elemzésére vállalkozom, mivel ezen - valóban "nagy horderejű"[1] - döntés megérdemli, hogy a szakmai (ezen belül jogtudományi) diskurzus fősodrába kerüljön.
Egyrészt a jogegységi határozatok alkotmánybírósági kontrollja komoly gyakorlatra visszatekintő[2] és tudományos érdeklődésre is számot tartó téma,[3] amelynek az Abh. kapcsán újra felmerült számos - korábban vitatott, de ma sem tisztázott - elvi kérdése. Ráadásul az Abh.-t arra figyelemmel különösen érdekes elemzés alá vetni, mert annak meghozatalára már azt követően került sor, hogy az Alkotmánybíróságnak - az Alaptörvény[4] és jogszabályi előírás[5] alapján - kifejezett hatásköre van jogegységi határozatok vizsgálatára[6] és megsemmisítésére.[7]
Az alkotmányos garanciák iránt érdeklődő büntetőjogászok számára az Abh. azért képez érdekes olvasmányt, mert abban (elsősorban pedig a kapcsolódó párhuzamos indokolásokban és különvéleményekben) fontos szerepet játszik a büntetőjogi tényállások kereteit kitöltő normákkal[8] kapcsolatos alkotmányossági kérdések megítélése.
Az egész ügy hátterében pedig felsejlik az alapjogi bíráskodás azon örökzöld kérdése is, hogy miben térnek el minden jogágra, illetve a speciálisan a büntetőjogra vonatkozó alkotmányos garanciák.[9]
Az Abh. előzményeként elsőként a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) azon - 2004-ben megállapított szövegű - rendelkezését szükséges felidézni, amely szerint a külön adózó jövedelmekre vonatkozó (az adózóra kedvezőbb szabályok) "nem alkalmazhatók [...], "ha az ingó vagyontárgy átruházása üzletszerűen történik. [...] E rendelkezés alkalmazásában üzletszerű az átruházás, ha ellenérték fejében történik, és az ügylettel kapcsolatban a magánszemélynek az általános forgalmi adó szabályszerűen bejelentkezett alanyaként adólevonási joga megnyílik". Ekkor - kivéve, ha a magánszemély a bevételt egyéni vállalkozói tevékenysége keretében szerzi meg - az önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.[10]
A 2011. évi CLVI. törvény 14. § (2) bekezdése 2012. január 1. napjával úgy módosította a hivatkozott rendelkezést, hogy amennyiben "az ingó vagyontárgy átruházása - kivéve, ha a magánszemély a bevételt egyéni vállalkozói tevékenysége keretében szerzi meg - gazdasági tevékenység (3. § 46. pont) keretében történik" az ingó értékesítésből származó "jövedelem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül".[11] Az ezzel egyidejűleg beiktatott rendelkezés szerint "gazdasági tevékenység: valamely tevékenység üzletszerű, illetőleg tartós vagy rendszeres jelleggel történő folytatása, amennyiben az ellenérték elérésére irányul, vagy azt eredményezi, és annak végzése független formában történik".[12]
- 17/18 -
A módosító törvényhez fűzött indokolás alapján az addig hatályos "szabályozás alapján - függetlenül attól, hogy az értékesítés az eset összes körülménye alapján kimeríti a hétköznapi és az általános forgalmi adó szerinti üzletszerűség fogalmát - az önálló tevékenységre vonatkozó szabályokat nem lehet alkalmazni, ha az értékesítő nem jelentkezik be áfa-alanyként, vagy, ha bejelentkezik ugyan, de alanyi mentességet választ. Az önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó rendelkezések alkalmazhatóságának hiánya az egészségügyi hozzájárulás szempontjából bevételkiesést jelent, ugyanis az összevont adóalapba tartozó jövedelem hiányában nem kell a 27 százalékos egészségügyi hozzájárulást sem megfizetni". Erre figyelemmel a 2011-ben beiktatott "módosító rendelkezés egyértelműen rögzíti, hogy abban az esetben, ha az ingó vagyontárgy értékesítése gazdasági tevékenység keretében történik, az értékesítésből megállapított jövedelmet önálló tevékenységből származó jövedelemként kell figyelembe venni".[13]
Ezenfelül a 2011. évi CLVI. törvény általi módosítást követően az Szja. tv. külön bekezdésben rendelkezett arról, hogy "a magánszemély kifizetőtől - nem egyéni vállalkozóként - fémkereskedelmi engedélyköteles anyag (fémhulladék) átruházására tekintettel szerzett bevételéből 25 százalék számít jövedelemnek. Az adót a kifizetéskor a kifizető állapítja meg és vonja le, továbbá a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adó és járulékok bevallására, megfizetésére az adózás rendjéről szóló törvényben előírt módon és határidőre - a magánszemélyhez nem köthető kötelezettségként - vallja be és fizeti meg. E jövedelemmel összefüggésben a kifizetőt, illetve a magánszemélyt egyéb, közteherrel összefüggő kötelezettség nem terheli".[14]
Az Szja. tv. 2011. december 31. napjáig hatályos szabályozását a Kúria közigazgatási ügyekben eljáró tanácsai eltérően alkalmazták.
A Kfv. I. számú tanács akként foglalt állást, a "több százas nagyságrendű - az internetes oldalakon történő értékesítés személyi jövedelemadó következményének meghatározására az Szja. tv. 58. § (8) bekezdése szerinti, az üzletszerű értékesítésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni". E tanács álláspontja szerint az Szja. tv. hivatkozott "bekezdésében foglalt azon feltételeket, amelyek az általános forgalmi adó hatálya alá való szabályszerű bejelentkezésre, illetve az adólevonási jog megnyíltára vonatkoznak, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (4) és (7) bekezdés alapján kell értelmezni". Ennek során "figyelemmel [kell lenni] arra is, hogy a jogalkotó különbséget kívánt tenni az alkalmi, a ténylegesen saját ingóságaitól megválni szándékozó értékesítő és a rendszeresen ilyen tevékenységet végző adózó között". A tanács "utalt a rendeltetésszerű joggyakorlás elvére is, illetőleg a joggal való visszaélés tilalmára, mely az Alkotmánybíróság 31/1998. (VI. 25.) AB határozatában megfogalmazottak szerint az egész jogrendszerben [...] érvényesül".[15]
Ezzel szemben a Kfv. V. számú tanács az "Szja. tv. 58. § (8) bekezdése szerinti üzletszerűséget nem látta alkalmazhatónak, mivel "a jogszabályhely több együttes feltételt rögzít, amelyből az következik, hogy bármelyik hiánya kizárttá teszi az üzletszerűség megállapítását, és ezáltal az önálló tevékenységre vonatkozó adózási következmények alkalmazását". Ennek vonatkozásában pedig "az adójogban is érvényesülő normavilágosság követelményére hivatkozott, és a 814/B/2004. AB határozat indokolását hívta fel". Ezenfelül "nyomatékkal utalt a szabályozás későbbi megváltozására, ennek során felhívta a 2011. évi CLVI. törvényhez fűzött indokolást is". Kiemelte, hogy "a jogalkalmazó szervek nem hagyhatják figyelmen kívül a jogalkotói célt, a konkrét normákban megfogalmazott szabályt, amennyiben ismert előttük a jogszabály-módosítás indoka is". [16]
A Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiumának vezetője jogegységi eljárást kezdeményezett, ennek során indítványozta, hogy "a jogegységi tanács [...] foglaljon állást abban a kérdésben is, hogy együttes feltételnek tekinthetők-e az olyan feltételek egy adózás alá tartozó tevékenység meghatározásában, ahol a feltételek közül az egyik az adózó szándékától függ".[17]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
