Egy sérülékenységgel foglalkozó tanulmány érthetőségéhez elengedhetetlenül szükséges az általunk alkalmazott sérülékenységfogalom gondos konceptualizációja. A sérülékenység kategóriájának ugyanis a jog- és társadalomtudományok (különös tekintettel a szociológiára és a bioetikára) irodalmában, államok és nemzetközi szervezetek jogforrásaiban és szakpolitikai dokumentumaiban, az emberi jogok nemzetközi védelmét biztosítani hivatott dokumentumokban, illetve az ezeket alkalmazó bírói fórumok gyakorlatában számos eltérő értelmezését találjuk. Ha vizsgálódásunk körét leszűkítve kizárólag a fogalom jogi dimenziójával kívánunk foglalkozni, akkor sem kerülhetjük el, hogy több - sokak szerint egymásnak kibékíthetetlenül ellentmondó - sérülékenységkoncepció közül kelljen egyet kiválasztanunk.
Így egyfelől a kritikai elmélet képviselői - például a fogalom kidolgozásában kulcsszerepet játszó Martha Anderson Fineman, Anna Grear vagy Morgan Cloud - megközelítésében a sérülékenység egy olyan egyetemes kategória, amely testi minőségünkből fakadóan mindannyiunkat érint: az emberi fizikalitás ugyanis elkerülhetetlenül együtt jár a sérelem különböző formáinak - így többek között betegségeknek, baleseteknek, természeti csapásoknak, gazdasági nehézségeknek - való állandó kitettséggel. Ez a megközelítés, bár elismeri azt, hogy a sérülékenység a társadalom egyes tagjait - eltérő testi minőségükből, valamint társadalmi-gazdasági pozíciójukból fakadóan - különböző módon és mértékben érinti, ugyanakkor elveti a sérülékenység egyes tulajdonságokhoz, identitásokhoz kötését és annak a társadalom egyes "különös védelmet igénylő" csoportjaira való korlátozását.[1]
E megközelítéssel szemben az európai alapjogvédelem területén - elsősorban az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) és az Európai Szociális Kartában foglalt jogok betartását vizsgáló Szociális Jogok Európai Bizottsága gyakorlatában, valamint az Európa Tanács és az Európai Unió egyes jogforrásaiban - a sérülékenységnek egy másik olvasata jelenik meg, amelynek alanyai a társadalom egyes (többé-kevésbé körülhatárolható) csoportjai, illetve azok tagjai.[2] Ebben az értelmezésben - amely sok hasonlóságot mutat a "védett tulajdonságok" antidiszkriminációs jogban kidolgozott kategóriájával, ugyanakkor tágabb annál - a sérülékenység abból fakad, hogy bizonyos népességcsoportok tagjai, valamely státuszuknál vagy identitásuknál fogva sok esetben a társadalom más tagjaihoz képest jóval nehezebbnek találják jogaik érvényre juttatását. A jogérvényesítés nehézsége alatt nem csupán a bírósági, illetve hatósági jogalkalmazás egyszeri hiányosságait, esetleges elfogultságait kell érteni: a sérülékenység sok esetben az érintett csoportok tagjai által elszenvedett olyan rendszerszintű sérelmek formájában manifesztálódik, amelyek orvoslása az állam részéről átfogóbb (stratégiai) fellépést tenne szükségessé.[3] Az EJEB gyakorlatában e sérelmek két főbb típusát látjuk megjelenni: a társadalmi erőforrások nem megfelelő elosztását ('maldistribution'), ami a csoport tagjai számára anyagi deprivációt és szociális hátrányokat eredményez, valamint a csoport el nem ismerését ('misrecognition'), melynek következtében a csoporthoz tartozókat előítéletek sújtják és megbélyegzésnek vannak kitéve. (Bár a sérelmek e két esetköre szorosan összefügg, az
- 487/488 -
EJEB egy csoport sérülékenységének megállapításakor jellemzően a sérelmek egyik körére fókuszál, kevéssé vizsgálva a két típus összefüggéseit.)[4]
A sérülékenység felismerése tehát elsősorban azért jelentős, mivel olyan célzott megközelítések kidolgozását teszi lehetővé, amelyek hozzásegíthetik az érintett társadalmi csoportok tagjait jogaik hatékonyabb érvényesítéséhez. Kérdés ugyanakkor az, hogy miként határozhatjuk meg a sérülékenynek tekinthető csoportok körét. Az európai alapjogvédelem rendszerének egyes forrásait szemügyre véve utalásokat találhatunk többek között az illegális bevándorlók, a menekültek és menedékkérők, az országon belül lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek (az úgynevezett belső menekültek), a gyermekek, valamint az anyagi nehézségekkel küzdők sérülékenységére.[5]
E tanulmány szerkezetének megalapozásában különösen fontos szerepe volt egy - Francesca Ippolito és Sara Iglesias Sánchez szerkesztésében megjelent - tanulmánykötetnek, amely kifejezetten az európai alapjogvédelem kontextusában foglalkozik a sérülékenység problémájával és az annak orvoslására kidolgozott megoldásokkal. A kötet a sérülékeny csoportok öt kategóriáját különbözteti meg:
1) Hagyományosan sérülékenynek tekintett csoportok: ez a kategória a társadalom mindazon (széles) csoportjait foglalja magába, amelyek tagjai valamely velük született vagy szerzett fizikai sajátosságuknál fogva "eredendően sérülékenyek". Ebbe a körbe tartoznak a gyermekek és az idősek - akik életkorukból fakadóan sérülékenyek - a fogyatékossággal élők, valamint egyes életviszonyok tekintetében a nők is.[6]
2) Kisebbségek: ebbe a körbe azok a csoportok tartoznak, amelyek sérülékenysége az őket körülvevő társadalom többségétől eltérő kulturális, vallási, nyelvi, etnikai, szexuális vagy más identitásukból fakad. E csoportok nem pusztán azért tekinthetők sérülékenynek, mert a többségi társadalomhoz képest létszámbeli kisebbségben vannak, hanem elsősorban azért, mert a sajátos identitásukat meghatározó jellemzők (például a nemzetiségi nyelv vagy kultúra) védelméhez, megőrzéséhez és fejlesztéséhez szükséges feltételek sok esetben nem állnak rendelkezésükre; e sérülékenység orvoslása jogi többletgaranciák és egyedi szakpolitikai megközelítések kidolgozását teheti szükségessé.[7]
3) Nem állampolgárok: esetükben a sérülékenység forrása az, hogy egy olyan államban tartózkodnak, amelynek állampolgárságával nem rendelkeznek. E személyi körön belül is különösen sérülékenyek a hontalanok, valamint a menedékkérők csoportjai; utóbbiak esetében ráadásul az általános sérülékenységet sok esetben súlyosbítják olyan személyes körülmények, mint a rossz egészségi állapot, vagy az idős kor.[8]
4) Jogellenes cselekmények áldozatai: e személyi kör sérülékenysége valamely szándékos és jogszabályba ütköző emberi magatartás következménye. A nemzetközi emberi jogi szabályozás szempontjából különösen fontos csoportot képeznek az emberkereskedelem és az embercsempészet, valamint a terrorizmus áldozatai; ugyanakkor az e körbe tartozók sérülékenységét voltaképpen a terhükre elkövetett bármely bűncselekmény megalapozhatja.[9]
5) Sajátos körülményekből fakadó sérülékenység: a sérülékeny csoportok utolsó kategóriájába Ippolito és Iglesias Sánchez három olyan csoportot sorol, amelyek első látásra semmiben nem hasonlítanak egymásra. Ezek a szociálisan hátrányos helyzetű személyek (socially vulnerable persons), a fogvatartottak, valamint az illegális bevándorlók (irregular migrants). Bár e három csoport mind társadalmi helyzetét, mind pedig sérülékenységének forrását tekintve rendkívül különböző, mégis összeköti őket az a tény, hogy a társadalom jelentős részének szemében sérülékeny helyzetük saját rossz döntéseik vagy mulasztásaik következménye. Ez a negatív megítélés sok esetben azzal jár együtt, hogy az állami intézmények is érdektelenek, közönyösek az érintett csoportok problémái, sérülékenysége iránt.[10]
- 488/489 -
A következőkben a fentebb felvázolt rendszerezést követve szeretnék bemutatni néhány olyan, az európai jogvédelmi rendszerekben (ezalatt elsősorban az Európai Unió és az Európa Tanács joganyagát értve) kidolgozott egyedi megközelítést, amelyek elősegíthetik egyes sérülékeny csoportok tagjainak hozzáférését a megfelelő színvonalú, valamint csoportszintű sajátosságaikra is érzékeny oktatáshoz és szakképzéshez. Bár az Európai Unió általános szakpolitikai irányvonalait vizsgálva számos olyan átfogó megközelítéssel találkozhatunk - például az oktatási keretstratégiák és az Erasmus+ program keretében, - amelyek általánosságban törekszenek a sérülékeny csoportok társadalmi befogadásának előmozdítására, jelen tanulmány az egyes csoportokat érintő specifikus eszközök bemutatására szorítkozik.
A sérülékenynek tekintett csoportok egy részének sérülékenysége tehát velük született vagy szerzett fizikai jellemzőkből fakad. A gyermekek és az idősek esetében ez a differentia specifica az életkor: sérülékenységük forrása, hogy a társadalom "munkaképes korúnak" tekintett tagjaihoz képest lényegesen nagyobb mértékben szorulnak rá a család, valamint az állami intézmények nyújtotta támogatásra. Fel kell ugyanakkor hívni a figyelmet e csoportok heterogeneitására: egyfelől, kultúránként és földrajzi régiónként is eltérő, hogy hol húzódnak a gyermekkor és az időskor életkori határai; másfelől, a csoportokhoz tartozók rászorultságának mértéke is jelentős mértékben egyéni tényezőktől - a gyermekek vonatkozásában elsősorban a cselekvőképesség fokozatos elnyerésétől és a felnőttkor közeledtével járó önállósodástól, míg az idősek esetében a fizikai és szellemi kapacitások az életkor előrehaladtával járó csökkenésétől - függ.[11]
A gyermekek általános sérülékenysége jelen tanulmány témaválasztása szempontjából elsősorban abban a tekintetben releváns, hogy az oktatás (különösen az alap- és középfokú oktatás) egyik legfontosabb feladata, hogy a fiatalokat felruházza mindazokkal az alapvető kompetenciákkal, amelyek a foglalkoztatáshoz, a továbbtanuláshoz, valamint a társadalomban való aktív részvételhez szükségesek. Ebben a megközelítésben voltaképpen az oktatás rendszerének egészére tekinthetnénk úgy, mint a sérülékenység orvoslásának eszközére: ugyanakkor célszerűbb a továbbiakban azon jogintézmények vizsgálatára szorítkozni, amelyek az életkorukból fakadó általános sérülékenység mellett a sérülékenység valamely más forrásának is kitett fiatalok egyedi szükségleteire reagálnak.
Az életkori spektrum másik végpontját az idősek alkotják: a velük foglalkozó szakpolitikai eszközök ugyanakkor jellemzően nem érintik az oktatás területét. Figyelemmel azonban az európai népesség gyors elöregedésére, valamint a technológiai fejlődés felgyorsulásával járó "digitális kulturális szakadék" kialakulására a generációk között, az idősek sérülékenysége e területen sem hagyható figyelmen kívül. Különösen fontos szerepet tölt be ezen a téren az Európai Unió egész életen át tartó tanulást (lifelong learning) támogató programja, amely 2014-től kezdődően az Erasmus+ program részét képezi, valamint a Horizont 2020 innovációs és kutatás-fejlesztési keretprogram "6. társadalmi kihívás: Európa a változó világban - inkluzív, innovatív és reflektív társadalmak" címet viselő részterülete, amelynek keretében számos, a felnőttkori tanuláshoz való hozzáféréssel foglalkozó tagállamközi kutatási-fejlesztési projekt nyert nagyobb összegű uniós támogatást.[12]
A fogyatékossággal élők szintén egy olyan társadalmi csoportot képeznek, amelynek tagjait a jog "eredendően sérülékenynek" tekinti: jelenleg mintegy 80 millió ember él az Európai Unióban különböző súlyosságú fizikai, érzékszervi, szellemi fogyatékossággal vagy tanulási nehézséggel, akik másoknál lényegesen nagyobb arányban vannak kitéve a szegénység kockázatának, valamint a munkavállalás és az alapvető szolgáltatásokhoz (így például az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz, illetve a közlekedéshez) való hozzáférés terén is gyakran komoly nehézségekbe ütköznek.[13] A fogyatékosság jelenségét, valamint a fogyatékossággal élők sérülékenységét illetően két eltérő megközelítés alakult ki: az orvosi, illet-
- 489/490 -
ve a társadalmi modell. Az orvosi modell nem tesz különbséget az emberi szervezet orvosi értelemben vett károsodása és a fogyatékosság között: az egyén azért sérülékeny a társadalmi kihívásokkal szemben, mert károsodása nem teszi számára lehetővé, hogy a fontosabb élettevékenységeket teljes értékűen gyakorolhassa. Ezzel szemben a társadalmi modell kiindulópontja az, hogy a fogyatékosság nem azonosítható az egyénben rejlő károsodással: annak okai sokkal inkább a társadalom intézményeiben keresendők, amelyek a többségi társadalom szükségleteihez rugalmatlanul alkalmazkodva megfosztják a fogyatékkal élőket cselekvési autonómiájuk egy részétől (vagy egészétől). A két modell közötti eltérést az alkalmazott jogi eszközök jellege is jól példázza. Az orvosi modellen alapuló jogi szabályozás döntően paternalisztikus és esszencializáló: egyfelől, úgy tekint a fogyatékossággal élőkre, mint gondoskodó, védelmező, valamint (gyakran szintén a védelem szükségességével indokolt) jogkorlátozó állami intézkedések - jobbára tehetetlen - tárgyaira, másfelől pedig sokszor magával a károsodással "azonosítja" a fogyatékossággal élő személyeket, nem véve tudomást képességeikről, ambícióikról, valamint további személyiségjegyeikről. A társadalmi modell ezzel szemben elsődlegesen jogok alanyaiként kívánja kezelni a fogyatékossággal élőket: ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint a társadalom más tagjait, annak érdekében pedig, hogy ezeket másokkal megegyező feltételek mellett gyakorolhassák, olyan jogi szabályozást kell létrehozni, amely szegregációjuk helyett éppen az integrációra törekszik, a külső, társadalmi akadályok lebontásával.[14]
A fogyatékosság társadalmi modellje és a sérülékenység koncepciójának kapcsolatát tekintve megállapíthatjuk, hogy annak köszönhetően, hogy a társadalmi modell az elmúlt évtizedben fokozatosan elterjedt a fogyatékossággal élők jogaival foglalkozó nemzetközi és regionális emberi jogi dokumentumokban, a jogalkotók és a politikai döntéshozók figyelme is egyre inkább a külső - társadalmi, fizikai, hozzáállásbeli, illetve jogi - akadályok lebontására irányul; ez a megközelítés pedig azáltal, hogy immáron nem a többségi társadalomtól való eltéréseikre helyezi a hangsúlyt, jelentősen felgyorsíthatja a fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és sérülékenységük csökkenését. Anja Wiesbrock egy tanulmánya mélyrehatóan vizsgálja a fogyatékosság két modelljének szerepét az Európai Unió és az Európa Tanács jogában: megállapításai szerint a közelmúltban, a terület nemzetközi tendenciáit követve - különös tekintettel az ENSZ 2006-os egyezményére a fogyatékossággal élő személyek jogairól - mindkét szervezet dokumentumaiban megjelenni látszanak a szociális modell hatásai, ugyanakkor egyelőre sem az EU, sem az Európa Tanács nem aknázta ki megfelelőképpen az új megközelítésben rejlő lehetőségeket.[15]
Az Európai Unió jogában a fogyatékossággal élők sérülékenységének kifejezett kimondása egyelőre jórészt a fogyasztóvédelem területére korlátozódik, ahol a "sérülékeny fogyasztó" jogi kategóriája a gyermekek és az idősek mellett a fogyatékossággal élők számára is többletvédelmet biztosít a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal és a veszélyes termékekkel szemben.[16] Mindez azt is jelenti, hogy más cselekvési területeken, így az oktatás területén is csak nagyon korlátozottan láthatunk megjelenni kifejezetten a fogyatékossággal élők, mint sérülékeny csoport sajátos szükségleteire szabott egyedi megközelítéseket; ugyanakkor bizakodásra adhat okot, hogy valamennyi tagállama mellett az Európai Unió maga is tagja az ENSZ fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményének, amelynek rendelkezéseit az uniós jogalkotók és politikai döntéshozók is kötelesek átültetni mindazokon a területeken, amelyeken az EU hatáskörrel rendelkezik. Az egyezmény egyfelől orvosolja az uniós jog releváns forrásainak - így például a Tanács foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmódról szóló 2000/78 irányelvének - azon hiányosságát, hogy nem határozták meg a fogyatékosság fogalmát; másfelől, annak 24. cikke a fogyatékossággal élő személyek oktatáshoz való jogának hátrányos megkülönböztetés nélküli, az egyenlő esélyek alapján történő megvalósítását követeli meg a részes felektől.[17] Bár az Európai Unió Bírósága a Z v. A Government Department and the Board of Management of a Community School ügyben hozott ítéletében leszögezte, hogy az egyezmény programjellegű, annak rendelkezései nem minősülnek feltétel nélkülinek és kellően pontos-
- 490/491 -
nak, és ezért az uniós jogban nincs közvetlen hatályuk[18] - vagyis az uniós jog rendelkezéseinek érvényességét azokra tekintettel nem lehet vizsgálni, - az egyezmény fontos szerepet játszott az Európai Fogyatékosságügyi Stratégia kidolgozásában, amely a 2010-2020 közötti időszakra nézve több prioritási területen, így az oktatás és szakképzés területén is átfogó célkitűzéseket fogalmazott meg a fogyatékossággal élők felzárkóztatása, az előttük álló társadalmi akadályok felszámolása céljából. Ami az oktatás területét illeti, a stratégia az inkluzív oktatás és az egész életen át tartó tanulás elősegítésére törekszik a fogyatékos tanulók és hallgatók számára, a társadalomban való teljes jogú részvételük elősegítése és életminőségük javítása érdekében.[19] Ezt a stratégiai célkitűzést szolgálják az Európai Bizottság oktatási kezdeményezései: ilyen például a jelenlegi formájában 2014 óta működő Európai Ügynökség a Sajátos Nevelési Igényű Tanulókért és az Inkluzív Oktatásért. Itt szükséges végül említést tenni az Európai Unió Alapjogi Chartájának szerepéről, amely a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésével ugyanolyan jogi kötőerőre tett szert, mint a Szerződések. A Charta, amellett, hogy 21. cikkében kifejezetten tilt mindennemű hátrányos megkülönböztetést, a 26. cikkben külön is kimondja, hogy "az Unió elismeri és tiszteletben tartja a fogyatékkal élő személyek jogát az önállóságuk, társadalmi és foglalkozási beilleszkedésük, valamint a közösség életében való részvételük biztosítását célzó intézkedésekre".[20]
Ami az Európa Tanács keretében elfogadott regionális emberi jogi okmányokat illeti, ezek egyike sem foglalkozik specifikusan a fogyatékossággal élő személyekkel. Ugyanakkor a felülvizsgált Európai Szociális Karta 15. cikke kifejezetten rögzíti a fogyatékossággal élők jogát a függetlenséghez, a társadalmi beilleszkedéshez és a közösség életében való részvételhez. A 15. cikk alapján a részes államok kötelesek megtenni minden olyan intézkedést, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a fogyatékossággal élő személyek pályaválasztási tanácsadáshoz, oktatáshoz és szakmai képzéshez juthassanak, valamint amelyek előmozdítják foglalkoztatásukat, valamint teljes társadalmi integrálódásukat és a közösség életében való részvételüket.[21] A fogyatékossággal élő személyek oktatását tekintve lényeges továbbá a gyermekek és a fiatalok szociális, jogi és gazdasági védelemhez való jogát rögzítő 17. cikk, amely többek között arra kötelezi a részes államokat, hogy biztosítsák a gyermekek és fiatalok számára mindazt a gondozást, segítséget, iskoláztatást és képzést, amelyre szükségük van.[22] A Szociális Jogok Európai Bizottsága több alkalommal is hangsúlyozta e két rendelkezés összefüggését: így például az Autism-Europe ügyben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Kartának elsősorban az felel meg, ha a fogyatékossággal élő gyermekek a hagyományos iskolarendszerben tanulhatnak (mainstreaming), a speciális iskolák alkalmazása pedig csak kivételes megoldás lehet, ha az integráció nem valósítható meg.[23]
A sérülékeny csoportok második körét a kulturális, vallási, nyelvi, etnikai, szexuális és más kisebbségek képezik, akik a többségi társadalomhoz képest sok esetben híján vannak a közösségeik sajátos identitásának megőrzéséhez szükséges erőforrásoknak. A kisebbségek sérülékenységének orvoslása kettős feladat elé állítja az államokat: egyfelől törekedniük kell a kisebbséghez tartozók és a társadalom többi tagja közötti egyenlőség megteremtésére, másfelől viszont elő kell segíteniük, hogy a kisebbségek megőrizhessék a kisebbséghez tartozás alapjául szolgáló sajátosságaikat, kultúrájukat és hagyományaikat. Ami az európai szintet illeti, az Európa Tanács égisze alatt elfogadott Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről a nemzeti kisebbségek tagjait - e minőségükben - megillető jogok védelmét szolgáló egyik legátfogóbb dokumentum. A Keretegyezmény több rendelkezése is érinti a nemzeti kisebbségek tagjainak jogát az oktatáshoz: a 6. cikk alapján a részes felek vállalják, hogy a tolerancia és a kultúrák közötti párbeszéd jegyében meghozzák mindazokat a hatékony intézkedéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy többek között az oktatás területén is előmozdítsák a minden területükön élő személy közötti kölcsönös tiszteletet, megértést és együttműködést, tekintet nélkül azok etnikai, kulturális, nyelvi vagy vallási hovatartozására.[24] A 12-14. cikkek arra kötelezik a tagállamokat, hogy az oktatás területén - a társadalmi többséggel megegyezően - biztosítsák a nem-
- 491/492 -
zeti kisebbségek történelmének, nyelvének és vallásának megismerhetőségét, az oktatáshoz való hozzájutás esélyegyenlőségét, a nemzeti kisebbségek saját oktatási és képzési intézményeik létrehozásához és működtetéséhez való jogát, valamint a nemzeti kisebbségek tagjainak jogát a kisebbségi nyelv megtanulására.[25]
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye, bár nem tartalmaz kifejezetten kisebbségvédelmi tárgyú rendelkezéseket, mégis lényeges szerepet játszik a kisebbségek tagjaival szembeni jogsértések orvoslásában: az oktatás területét érintően különösen fontos az első kiegészítő jegyzőkönyv 2. cikke, amely mindenki számára biztosítja az oktatáshoz való jogot, beleértve az államok kötelezettségét arra, hogy tiszteletben tartsák a szülők jogát a vallási és világnézeti meggyőződéseikkel összhangban lévő oktatáshoz.[26] A 14. cikk az Egyezményben meghatározott valamennyi jog és szabadság bárminemű megkülönböztetés nélküli biztosítását várja el a tagállamoktól; a 34. cikk pedig feljogosít minden természetes személyt és azok csoportjait - vagyis mind a kisebbséghez tartozókat, mind pedig magukat a kisebbségeket - hogy jogaik megsértése esetén kérelemmel forduljanak az Emberi Jogok Európai Bíróságához.[27]
Az EJEB gyakorlatát érintően megállapíthatjuk, hogy a valamely kisebbséghez tartozó fiatalok oktatáshoz való joga kapcsán több alkalommal is megállapította az első kiegészítő jegyzőkönyv 2. cikke, valamint az azzal együtt olvasott 14. cikk megsértését. A Bíróság különösen sok problémát tárt fel a roma gyermekek oktatása kapcsán: így például a D.H. és mások kontra Cseh Köztársaság, az Orsus és társai kontra Horvátország, valamint a Horváth és Kiss kontra Magyarország ügyekben egyaránt elmarasztalta az érintett államokat az érintett roma fiatalok fogyatékosnak minősítése és speciális iskolákba helyezése okán.
Az Európai Unió kisebbségvédelmi eszköztára szűkebb, mint az Európa Tanácsé: ugyanakkor a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésével immáron az Alapszerződésekben is szerepel, hogy az emberi jogok - ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait - tiszteletben tartása egyike az Unió legfontosabb alapértékeinek.[28] Az Alapjogi Charta, bár nem tartalmaz kifejezetten kisebbségvédelmi tárgyú rendelkezéseket, a hátrányos megkülönböztetést tiltó 21. cikkében számos olyan védett tulajdonságot nevesít, amelyek megalapozhatják egy kisebbség identitását: ilyen lehet a faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, nyelv, vallás vagy meggyőződés, valamint a nemzeti kisebbséghez tartozás. Ami a diverzitás kérdését illeti, a Charta 22. cikke - valamint azzal összhangban az EUSZ 3. cikke - kifejezetten rögzíti az Unió azon vállalását, hogy tiszteletben tartja a kulturális, vallási és nyelvi sokféleséget.
A másodlagos uniós jog szintjén ki kell emelni a Tanács 2000/43/EK irányelvét, amely a faji vagy etnikai származáson alapuló megkülönböztetés elleni küzdelem keretrendszerének kialakítására törekszik: az irányelv hatályára vonatkozó rendelkezés kifejezetten nevesíti az oktatást, mint azon területek egyikét, amelyeken nem állhat fenn közvetlen vagy közvetett, faji vagy etnikai származáson alapuló megkülönböztetés.[29]
Néhány - létszámát tekintve jelentősebb - kisebbség kapcsán az Unió specifikus programok kidolgozásával is segíti a tagállamokat a társadalmi kirekesztés és megkülönböztetés elleni küzdelemben: jó példája ennek a nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszere, amelynek keretében az Európai Bizottság arra hívta fel a tagállamokat, hogy legkésőbb 2020-ig fogadjanak el a romák gazdasági és társadalmi helyzetének javítására irányuló nemzeti stratégiákat.[30] A keretrendszer négy kulcsterületen kéri a tagállamokat integrációs stratégiák, szakpolitikai intézkedéscsomagok elfogadására: a lakhatás, az egészségügyi ellátás és a foglalkoztatás mellett itt is az integráció egyik legfontosabb terepeként jelenik meg az oktatás.[31]
Az egyén sérülékenysége abból is fakadhat, hogy egy olyan államban tartózkodik, amelynek nem állampolgára. E személyi kör esetében az állampolgársággal járó többletjogok hiánya mellett a sérülékenységet nyelvi, kulturális, életmódbeli különbségek is fokozzák. Az Európai Unió viszonylatában fontos különbséget tenni a nem állampolgárok két - eredendően eltérő mértékben sérülékeny - köre között: valamely másik uniós tagállam állampolgárai, uniós polgárságukból fakadóan, jóval kedve-
- 492/493 -
zőbb pozícióban vannak, mint azok, akik valamely Unión kívüli "harmadik ország" állampolgárságával rendelkeznek. Ezt a kettősséget jól példázza a felsőoktatáshoz való hozzáférés kérdése: az uniós polgárok jórészt az adott tagállam állampolgáraival azonos feltételek mellett tanulhatnak bármely másik uniós tagállam egyetemein, akár a kifejezetten tanulmányi célú támogatások igénybevételét is beleértve. (Esetükben is vannak ugyanakkor kivételek: a tagállamok közegészségügyi indokból korlátozhatják például a más tagállambeli hallgatók arányát az orvosi képzéseken.[32]) Ez a kedvező bánásmód nem vonatkozik ugyanakkor az uniós polgársággal nem rendelkező hallgatókra: esetükben a fogadó tagállam jórészt szabadon határozhatja meg a hozzáférhető felsőoktatási helyek számát, a tandíjat és tanulmányaik egyéb költségeit, valamint a tanulmányok folytatása alatt igénybe vehető egészségügyi ellátások körét és díját; feltéve, hogy a tagállam egyáltalán fogadja őket.[33]
A leginkább sérülékenynek ugyanakkor azok tekinthetők, akik - háború, üldöztetés, éghajlatváltozás vagy egyéb ok miatt - elhagyni kényszerültek hazájukat, valamint akik hontalanként egyetlen ország állampolgárságával sem rendelkeznek. A menedékkérők sérülékenysége az EJEB ítélkezési gyakorlatában is kifejezetten megjelenik: M.S.S. Belgium és Görögország elleni ügyében a Bíróság kiemelt jelentőséget tulajdonított annak, hogy a felperes menedékkérőként egy különösen hátrányos helyzetű és sérülékeny - ezért különös védelemre szoruló - társadalmi csoport tagja.[34] A Bíróság itt arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem kizárólag az adott ügy felperese tekinthető sérülékenynek, hanem a menedékkérők teljes csoportja, amelynek tagjai helyzetüknél fogva gyakran teljes mértékben a fogadó állam támogatásától függnek.[35]
A menedékkérői státuszból fakadó sérülékenységet gyakran olyan személyes tényezők is fokozzák, mint az életkor, a rossz egészségi állapot, valamint a fogyatékosság. Ez az "összetett sérülékenység" jellemzi a kiskorú menedékkérőket (és különösen a kísérő nélküli kiskorúakat): esetükben az oktatáshoz való hozzáférés kulcsszerepet játszik a sérülékenység mérséklésében. E személyi kör sajátos szükségleteit illetően az EJEB sok esetben az ENSZ gyermekek jogairól szóló egyezményére hivatkozik, amelynek 28. cikke rendelkezik a gyermekek oktatáshoz való jogáról.[36] (Hivatkozást találunk a 28. cikkre például a Timishev kontra Oroszország ügyben született ítéletben, valamint a cikk a romák, mint sérülékeny kisebbség vonatkozásában is megjelenik a D. H. és mások kontra Csehország ügyben.[37])
Ami az Európai Uniót illeti, jelenleg a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadásának minimumszabályait lefektető 2013/33/EU irányelv 14. cikke rendelkezik arról, hogy a tagállamok a kérelmezők kiskorú gyermekeinek és a kiskorú kérelmezőknek a saját állampolgáraikhoz hasonló feltételekkel kötelesek biztosítani az oktatási rendszerben való részvételt egészen addig, amíg velük vagy szüleikkel szemben ténylegesen nem foganatosítanak kiutasítási intézkedést. Bár a tagállamok e részvételt az állami oktatási rendszerre korlátozhatják, szükség esetén kötelesek annak keretében előkészítő órákat - köztük nyelvórákat is - biztosítani a kiskorúak oktatásban való részvételének megkönnyítése érdekében. További megkötés, hogy a tagállamok a kérelem benyújtásától számított legfeljebb három hónapig halaszthatják el a kiskorú oktatásban való részvételét.[38]
Az Ippolito és Iglesias Sánchez által felállított rendszer utolsó két kategóriájába tartozó sérülékeny csoportok legtöbbje kapcsán nem találunk specifikusan az oktatás területét érintő eszközöket az európai jogvédelmi rendszerekben. Ugyanakkor érdemes röviden kitérni a szociálisan hátrányos helyzetű személyek helyzetére: a közgazdaságtan által kialakított fogalom azokat az egyéneket és családokat takarja, akik anyagi helyzetükből fakadóan a többségi társadalomhoz képest a társadalmi kirekesztés jóval magasabb kockázatával szembesülnek. Ebbe a személyi körbe nem csupán azok tartozhatnak, akik a Világbank definíciója szerinti abszolút szegénységben élnek - vagyis napi bevételük nem éri el az 1 dollár 90 centes küszöbértéket, - hanem azok is, akik az őket körülvevő társadalomhoz mérten számítanak szegénynek, vagyis a szegénységi küszöb - különböző definíciók szerint az egy főre jutó medián jövedelem 50 vagy 60 százaléka - alatti
- 493/494 -
jövedelemmel rendelkeznek (relatív szegénység).[39] A szociális sérülékenység ugyanakkor több mint a szegénység: az anyagi nélkülözés sok esetben együtt jár más olyan tényezőkkel (például aluliskolázottság, rossz egészségi állapot, szegényes kapcsolatrendszer), amelyek tovább nehezítik a társadalmi mobilitást, a perifériáról való felemelkedést. A szegénység, az alacsony képzettségi szint és a társadalmi kirekesztés közötti kapcsolat rendkívül szoros: az Eurostat adatai alapján 2016-ban a legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkező felnőttek 34,8%-a és a legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkező szülők gyermekeinek 63,7%-a ki volt téve a szegénység, illetve társadalmi kirekesztés veszélyének.[40]
Az európai alapjogvédelmi dokumentumok közül az 1996-ban felülvizsgált Európai Szociális Karta az egyetlen, amelyben mind a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre, mind pedig az oktatásban és képzésben való részvétel lehetőségének fontosságára kifejezett utalást találunk. A Karta 30. cikkében a részes felek arra tesznek vállalást, hogy a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni védelemhez való jog hatékony gyakorlását biztosítandó, megteszik mindazokat az intézkedéseket, amelyek a társadalmilag kirekesztett, illetve ennek veszélyében, vagy szegénységben élők és családjaik foglalkoztatáshoz, lakáshoz, képzéshez, oktatáshoz, kultúrához, valamint a szociális és orvosi segítséghez való hatékony hozzáféréséhez szükségesek.[41] Az Európai Unió Alapjogi Chartája is utal a szegénység és társadalmi kirekesztés leküzdésére: a Charta 34. cikke értelmében az Unió "elismeri és tiszteletben tartja" a rászorulók jogát a szociális és lakástámogatáshoz.[42] Ez a rendelkezés ugyanakkor nem foglalkozik az oktatással, ráadásul az alkalmazott megfogalmazás, valamint az Európai Unió Bírósága e szakaszhoz kapcsolódó esetjogának hiánya azt mutatja, hogy az Unió által tett vállalás nem kikényszeríthető. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye nem utal a szegénység és a társadalmi kirekesztés kapcsolatára és egyelőre az EJEB gyakorlatában sem láthatjuk, hogy az anyagi depriváció önmagában megalapozhatná a sérülékenység elismerését.[43]
Amint a bemutatott példák is illusztrálják, az európai jogvédelmi rendszerek más és más módon reagálnak a sérülékenység egyes formáira: az oktatáshoz való hozzáférés biztosítása, mint a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem eszköze, elsősorban a fogyatékossággal élők, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek vonatkozásában jelenik meg. Más sérülékeny csoportok, így a menedékkérők, valamint a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok kapcsán jóval ritkábbak az oktatás területét érintő jogi garanciák és célzott megközelítések, egyes csoportok (például az illegális bevándorlók) tekintetében pedig teljesen hiányoznak.
Ezt a konklúziót ugyanakkor érdemes két megjegyzéssel kiegészíteni. Egyfelől, az emberi jogvédelem európai keretrendszere fokozatosan vált egyre érzékenyebbé a sérülékenység problémájára: ebben a folyamatban mindig is élen járt az Emberi Jogok Európai Bírósága, amelynek iránymutató döntései mind a fogalom meghatározásában (Chapman kontra Egyesült Királyság), mind pedig egyes csoportok (így a romák, a fogyatékossággal élők, valamint a menedékkérők) sérülékenységének felismerésében számottevő szerepet játszottak. Ugyanakkor számos népességcsoport - így más nemzeti kisebbségek (például a Törökországban élő kurdok), a vallási, valamint a szexuális kisebbségek - ügyeiben az EJEB mindeddig nem hivatkozott e csoportok sérülékenységére: ha az "érzékenyebbé válás" tendenciája a jövőben is folytatódik és a Bíróság továbbfejleszti a sérülékenység koncepciójával kapcsolatos esetjogát, az az európai alapjogvédelmi rendszer egésze számára iránymutatásul szolgálhat és újabb célzott megközelítések kialakítását alapozhatja meg.[44]
Másfelől, bár jelen tanulmány keretei között nem volt lehetőség ezek részletesebb vizsgálatára, az Európai Unió szakpolitikai intézkedéseinek célkitűzései között szintén sok esetben megjelenik a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem: ami az oktatás-, szakképzés- és ifjúságpolitika területét érinti, az "Oktatás és Képzés 2020" stratégiai keretrendszer, valamint az Erasmus+ program minden eddiginél hangsúlyosabb szerepet szánnak a társadalmi befogadás és sokszínűség előmozdításának. Bár
- 494/495 -
ezen a tevékenységi területen az Európai Unió kizárólag a tagállamok intézkedéseit támogató, összehangoló, kiegészítő hatáskörrel rendelkezik,[45] a nyitott koordináció módszerének (OMC) alkalmazása lehetővé teszi, hogy az Unió a tagállami jogszabályok harmonizációja nélkül is segíteni tudja a tagállamokat abban, hogy a sérülékenységre érzékeny, a társadalmi kirekesztés veszélyére reagálni képes oktatási eszközöket dolgozzanak ki. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 azonosítószámú, "A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés" elnevezésű kiemelt projekt keretében, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Debreceni Egyetemen működő DE ÁJK Állami Erőforrások Államtudományi Kutatóműhely együttműködésével készült. A projektirány elhelyezésére l.: Horváth M. Tamás és Bartha Ildikó (szerk.): Az ágazati közszolgáltatások rendszertanáról. In: uők. (szerk.) Közszolgáltatások megszervezése és politikái. Merre tartanak? Dialóg Campus, Budapest, 2016, 25-37. o.
[1] Martha Anderson Fineman: Equality, Autonomy, and the Vulnerable Subject in Law and Politics. In: (Martha Albertson Fineman - Anna Grear szerk.) Vulnerability: Reflections on a New Ethical Foundation for Law and Politics, eds. Ashgate, Farnham 2013. 21-32. o.
[2] Lourdes Peroni - Alexandra Timmer: Vulnerable groups: The promise of an emerging concept in European Human Rights Convention law. International Journal of Constitutional Law 2013/4. 1056-1085. o.
[3] Francesca Ippolito - Sara Iglesias Sánchez (szerk.): Protecting Vulnerable Groups: The European Human Rights Framework. Hart Publishing, Oxford 2015. 1-2. o.
[4] Peroni - Timmer: i.m. 1065. o.
[5] Ippolito - Iglesias Sánchez: i.m. 2.
[6] Ippolito - Iglesias Sánchez: i.m. 6. o.
[7] Ippolito - Iglesias Sánchez: i.m. 10-11. o.
[8] Ippolito - Iglesias Sánchez: i.m. 14. o.
[9] Ippolito - Iglesias Sánchez: i.m. 16-17. o.
[10] Ippolito - Iglesias Sánchez: i.m. 18-19. o.
[11] Ippolito - Iglesias Sánchez: i.m. 6-7. o.
[12] Az Európai Parlament és a Tanács 1291/2013/EU rendelete a "Horizont 2020" kutatási és innovációs keretprogram (2014-2020) létrehozásáról, 1. melléklet, III. rész 6.1. pont
[13] Anja Wiesbrock: Disability as a Form of Vulnerability under EU and CoE Law: Embracing the 'Social Model'? In: (Francesca Ippolito - Sara Iglesias Sánchez szerk.) Protecting Vulnerable Groups: The European Human Rights Framework. Hart Publishing, Oxford 2015. 71-94. o.
[14] Halmos Szilvia: A fogyatékosság orvosi és társadalmi modelljének szintézise, különösen a munkajog területén. Doktori értekezés, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Budapest 2016. 17-20.
[15] Wiesbrock: i.m. 72-73. o.
[16] Wiesbrock: i.m. 81-87. o.
[17] Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló Egyezmény, 24. cikk 1) bekezdés
[18] Z v. A Government Department and the Board of Management of a Community School (2014), C-363/12, 90. bekezdés
[19] Európai fogyatékosságügyi stratégia 2010-2020: megújított elkötelezettség az akadálymentes Európa megvalósítása iránt, 2.1.5. pont
[20] Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 26. cikk
[21] Módosított Európai Szociális Karta, 15. cikk
[22] Módosított Európai Szociális Karta, 17. cikk 1. bekezdés
[23] Autism-Europe v France, Complaint 13/2002, 48-49. pont
[24] Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek védelméről, 6. cikk 1. bekezdés
[25] I.m. 12-14. cikk
[26] Emberi Jogok Európai Egyezménye, Első Kiegészítő Jegyzőkönyv, 2. cikke
[27] Ippolito - Iglesias Sánchez: i.m. 10-11. o.
[28] Európai Unióról szóló Szerződés, 2. cikk
[29] A Tanács 2000/43/EK irányelve a személyek közötti, faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról, 3. cikk (1) bekezdés
[30] A Bizottság közleménye COM(2011) 173 végleges: A nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszere 2020-ig.
[31] Tawhida Ahmed: The Many Vulnerabilites of the Roma and the European Legal Framework. In: (Francesca Ippolito -Sara Iglesias Sánchez szerk.) Protecting Vulnerable Groups: The European Human Rights Framework. Hart Publishing, Oxford 2015. 141-158.
[32] A. P. Van Der Mei: Free Movement of Students and the Protection of National Educational Interests: Reflections on Bressol and Chaverot. European Journal of Migration and Law 2011/1. 123-134.
[33] Iris Goldner: Free Movement of Third Country Nationals in the European Union: Policies, Developments and Limitations. Collected papers of Zagreb Law Faculty 2003/3-4. 933-948. o.
[34] M.S.S. v. Belgium and Greece (2011), 251. pont
[35] Peroni - Timmer: i.m. 1068-1069. o.
[36] Ulrike Brandl - Philip Czech: General and Specific Vulnerability of Protection-Seekers in the EU: Is there an Adequate Response to their Needs? In: (Francesca Ippolito - Sara Iglesias Sánchez szerk.): Protecting Vulnerable Groups: The European Human Rights Framework. Hart Publishing, Oxford 2015. 247270. o.
[37] Consideration by the European Court of Human Rights of the UN Convention on the Rights of the Child 1989. ILPA, London 2009
[38] Az Európai Parlament és a Tanács 2013/33/EU irányelve a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról, 14. cikk
[39] Krista Nadakavukaren Schefer: The Ultimate Social (or is it Economic?) Vulnerability: Poverty in European Law. In: (Francesca Ippolito - Sara Iglesias Sánchez szerk.) Protecting Vulnerable Groups: The European Human Rights Framework. Hart Publishing, Oxford 2015. 401-427. o.
[40] Eurostat: Europe 2020 indicators - poverty and social exclusion. https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/in-dex.php/Europe_2020_indicators_-_poverty_and_social_exclusion#How_do_poverty_and_social_exclusion_affect_Europe.3F (2018. szeptember 10-i letöltés)
[41] Módosított Európai Szociális Karta, 30. cikk
[42] Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 34. cikk (3) bekezdés
[43] Schefer: i.m. 415-421. o.
[44] Peroni - Timmer: i.m. 1070. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD hallgató, Debreceni Egyetem Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola.
Visszaugrás
