A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2008. évi XXX. tv. (továbbiakban: Ppn.) talán leglényegesebb újdonsága a kisértékű perek szabályainak a bevezetése, illetve - részben ezzel összefüggésben - a fizetési meghagyásos eljárás szabályainak a módosítása. A Pp. Ötödik Részébe beiktatott - mind az elsőfokú-, mind pedig a másodfokú eljárásra kiterjedő - az általános szabályokhoz képest önálló eljárási rend, mint a sommás eljárás korszerűsített változata, a jogalkotói szándék szerint azt célozza meg, hogy az idetartozó ügyek elbírálására egyszerűbb és gyorsabb eljárást lehetővé tevő szabályok szerint kerülhessen sor. Mivel az új szabályok 2009. január 1-jén lépnek hatályba, és alkalmazásukra a hatálybalépés után indult ügyekben kerülhet sor, még pontosan nem ítélhető meg, hogy mennyiben teljesítik a kitűzött célt, azonban elemzésük néhány jogalkalmazási problémára enged következtetni.
A kisértékű ügyre vonatkozó törvényi definíció törvényi sajátossága, hogy a per keletkezését összekapcsolja a fizetési meghagyásos eljárással. A kisértékű per tehát nem "önállóan" keletkezik, hanem kizárólag azon perek tartoznak ide, amelyek a fizetési meghagyással szemben előterjesztett ellentmondás folytán keletkeznek. A Pp. új 313. § (1) bekezdése értelmében változatlanul pénz fizetésére, vagy ingó dolog kiadására irányuló lejárt követelés érvényesíthető fizetési meghagyás útján, illetve a (2) bekezdés szerint kötelező a fizetési meghagyásos eljárás igénybevétele a pénz fizetésére irányuló olyan lejárt követelés esetében, amelynek a 24. és 25. § szerint számított összege az egy millió forintot nem haladja meg. Ez utóbbi rendelkezéssel összhangban határozza meg a Pp. 387. § (1) bekezdése a kisértékű ügy fogalmát, s e szerint idesorolhatók azok a helyi bíróság hatáskörébe tartozó perek, amelyek a 313. § (2) bekezdése szerinti tartalommal kibocsátott fizetési meghagyással szemben előterjesztett ellentmondás folytán keletkeztek.
Mivel a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem - perré alakulás esetén a kereseti kérelem - tartalma csak pénz fizetésére irányuló követelés lehet, következik az is, hogy a kisértékű perek kizárólag vagyonjogi perek lehetnek akkor is, ha erre az új rendelkezések külön nem utalnak.
A 313. § (1) bekezdésében, valamint a 387. § (1) bekezdésében foglaltak összevetéséből következik, hogy ingó dolog kiadása iránti igény ugyan fizetési meghagyás útján is érvényesíthető, azonban az ezen tartalmú fizetési meghagyással szemben benyújtott ellentmondás folytán keletkező perekben a kisértékű ügyre vonatkozó szabályok nem alkalmazhatók. A kisértékű ügyek körének ilyen tartalmú leszűkítése indokolatlannak tűnik, mert arra az ellentmondásos helyzetre vezet, hogy néhány tízezer forint pertárgyértékű ingókiadási perben az általános szabályokat kell alkalmazni, míg ezen pertárgyértéket messze meghaladó - de egy millió forint alatti - követelések esetében az eljárás gyorsítását célzó eljárási rend érvényesül.
A Pp. 313. § (1) bekezdésének új rendelkezése külön is kiemeli, hogy fizetési meghagyás csak lejárt követelés érvényesítése végett bocsátható ki. Mivel a kérelem (kereset) pénz fizetése iránti marasztalásra irányuló kereseti kérelemnek felel meg, a rendelkezés összhangban van a Pp. 122. § (1) bekezdésével. Ettől eltérő kérdés, hogy indokoltan zárta-e ki a jogalkotó a fizetési meghagyás útján érvényesíthető követelések köréből - s ezáltal a kisértékű ügyek közül - azon eseteket, amikor a marasztalásra irányuló kereset lejárat hiányában is előterjeszthető [Pp. 122. § (2) bekezdés]. Kétségtelen, a jogintézmény azon céljával, hogy az előreláthatólag nem vitatott igények peren kívül nyerjenek gyors elintézést, az a megoldás van összhangban, hogy fizetési meghagyás útján csak lejárt követelések érvényesíthetőek.
A Pp. jelenleg hatályos rendelkezése alapján - a lejáratra való külön utalás hiányában is - egyértelmű a bírói gyakorlat atekintetben, hogy fizetési meghagyásos eljárással csak lejárt és összegében pontosan meghatározott igény érvényesíthető (BH 1975. évi 7/320. számú). A kisértékű perekre vonatkozó új eljárási rend bevezetésével - és azzal összefüggésben, hogy a jogalkotó a per keletkezését összekapcsolta a fizetési meghagyásos eljárással - indokolt lett volna a pert kényszerűen megelőző fizetési meghagyásos eljárásban érvényesíthető igények körét kiterjeszteni a le nem járt követelésekre is.
Ha ugyanis az eljárás gyorsítását szolgáló speciális szabályok kiterjesztése indokolt egy jogviszony alapján az igény érvényesítésekor már esedékessé vált követelésre, úgy ennek indokai kiterjednek az ugyanazon jogviszonyból eredő, de a jövőben lejáró követelésekre is, ha egyébként az általános szabályok szerint megengedett az erre vonatkozó marasztalási kereset előterjesztése. Példával szemléltetve: az új rendelkezések utalnak a pertárgyérték megállapításánál a Pp. 24. és 25. §-ára. Következésképpen a 24. § (2) bekezdés a), illetve c) pontjában foglalt tartási-, vagy élelmezési követelés, egyéb járadék, bérleti-, vagy haszonbérleti díj esetében a jogosult kizárólag a lejárt szolgáltatások megtérítése iránt érvényesít igényt, ha az így számított pertárgyérték az 1 millió Ft-ot nem éri el, igénye kizárólag fizetési meghagyás útján érvényesíthető, és a perre a kisértékű ügy szabályai vonatkoznak. Ellenben, ha jövőben lejáró szolgáltatások megfizetése iránt is indít pert, a fizetési meghagyás kibocsátásának nincs helye, illetve az ezzel kapcsolatos perben az általános szabályok irányadóak.
Végül meg kell jegyezni, a kisértékű per elsőfokú eljárására vonatkozó szabályaiból nem következik, hogy e rendelkezéseket nem lehet alkalmazni a tartási-, vagy egyéb járadékjellegű követelések elbírálására. A kizárólag lejárt szolgáltatás megfizetése iránti követelés mindenben megfelel a kisértékű ügy definíciójának. Ennek azonban ellentmond a 394/A. § azon szabálya, mely szerint nem alkalmazhatók az ítélet elleni fellebbezésre vonatkozó külön szabályok, ha a per tartási-, vagy egyéb járadékjellegű követelés. Annyiban ellentmondásos tehát ez a rendelkezés, hogy a kisértékű per szabályai szerint lefolytatott elsőfokú eljárásban hozott ítélet elleni fellebbezést az általános szabályok alapján kell elbírálni.
A 387. § (4) bekezdése három esetben zárja ki e szabályok alkalmazását:
- ha az iratokat hirdetmény útján kell kézbesíteni, vagy
- ha a bíróság bármelyik fél részére ügygondnokot rendel, továbbá
- ha a felek közösen előterjesztett kérelmükben a per általános szabályok szerinti elbírálását kérik.
Mindhárom esetkör az igényérvényesítés peres szakaszában merülhet fel [a Pp. 313. § (3) bekezdése fizetési meghagyás kibocsátását kizárja, ha a kötelezettnek nincs belföldön ismert lakóhelye, illetve a 318. § (2) bekezdése értelmében a fizetési meghagyás hirdetmény útján nem kézbesíthető].
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
