Ez év márciusában, Romániában hatályba lépett az új munkatörvénykönyv.
A rendszerváltás óta eltelt időszakban a munkáltatók és munkavállalók, minden érintett társadalmi csoport egyaránt már többször javasolta, sőt kérte, egy korszerű jogszabály kidolgozását. Minden érintett egyetértett abban, hogy a kommunista rendszerből ránk maradt, 1972 óta alkalmazott, s az elmúlt évtizedben oly sokszor toldozott-foldozott munkatörvény helyett egy olyan jogszabályra lenne szükség, amely egyrészt tükrözze a társadalmi, gazdasági realitásokat, másrészt megfeleljen az európai jogharmonizációs követelményeknek.
Megvolt tehát az igény, megvolt a politikai akarat egy új szabályozás kidolgozására, a 2003. évi 53. számot viselő törvény mégis meglehetős vihart kavart, s az alkalmazásának első féléve után nem szűntek meg a viták, sőt egyre több gyakorlati és elméleti problémára hívták fel a figyelmet a szakemberek.
Egyetlen tanulmányban szinte lehetetlen bemutatni az új román munkatörvénnyel kapcsolatos vitatott kérdéseket. A következőkben csupán néhány elméleti és gyakorlati problémára szeretném felhívni a figyelmet, amelyek nagy részével munkám során magam is találkoztam.
Az első és legsúlyosabb kritika, amely az új szabályozást érte az, hogy minden elismerten pozitív vonása mellett, amolyan "kirakat törvénynek" készült. Egyértelmű, hogy kidolgozása és hatályba léptetése jogharmonizációs követelményként állt Románia előtt, s munkatörvény gyors kivitelezése nyomán a Nástase kormány immár még egy feladatot kipipálhatott az ugyancsak terjedelmes listáról.
Elkerülendő a hosszadalmas és esetleg nem várt eredményt hozó parlamenti vitákat, a munkatörvény a kormány felelősségvállalása útján lépett hatályba. Nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy egy ilyen jelentőségű jogszabály esetében ez nem volt a szerencsés eljárás. Leginkább azért, mert bár a felelősségvállalás valóban gyors és hatékony eszköz a kormány kezében, egy átgondoltabb és alaposabb jogalkotási folyamat mellett kiküszöbölhetőek lettek volna nem csak a megfogalmazás pongyolaságai és a logikai következetlenségek, de a gyakorlatban problémákat okozó rendelkezéseknek legalább egy része is.
A Demokrata Párt megpróbált ugyan bizalmatlansági indítványt kezdeményezni, azonban jelen pillanatban nem lévén erős és összefogásra képes ellenzék, ez a kísérlet eleve kudarcra volt ítélve.
Talán a parlamenti vita mellőzésénél is nagyobb hiányossága volt a jogalkotási folyamatnak, hogy nem került sor lényegi és érdemleges tárgyalásra sem a munkáltatók, sem a munkavállalók érdekképviseleti szerveivel. A szakszervezetek kevésbé, azonban a munkáltatók érdekképviseletei joggal tiltakoztak a meg nem hallgatásuk miatt. Az ACORD érdekképviseleti szervezet megfogalmazásában* a törvény szövege negatív hangvételű értelmezésre ad okot, mintha csak a munkavállaló a munkaadó ellenfele lenne és a munkáltató legtöbb jellemzője a rosszindulat, és legfőbb célja a kizsákmányolás lenne Ez a szemléletmód azonban senkinek sem válik a hasznára, hiszen a munkáltató és a munkavállaló számára egyaránt a jó partnerségi viszony lenne a kívánatos.
Valamelyest hiánypótló tárgyalásokra még egy darabig nincs is semmi esély, hiszen az illetékes minisztérium valamint a szakszervezetek és a patronátus között létrejött protokollum értelmében a jogszabály rendelkezései nem képezhetik vita tárgyát alkalmazásának első évében, tehát 2004 márciusáig.
A legfőbb szempontként a gyorsaságot szem előtt tartó jogalkotási folyamat káros hatása, hogy bár valóban modern és az európai követelményeknek megfelelő elveket fektet le a törvény, a szabályozás sok esetben nem teremti meg a lehetőségét ezeknek az elveknek a gyakorlatba való ültetéséthez. Ékesen bizonyítja ezt a sajnálatos hiányosságot, hogy alkalmazásának első néhány hónapja alatt már vagy két tucat kiegészítő jogszabály megalkotására volt szükség ahhoz, hogy úgy, ahogy de működőképes legyen a munkatörvénykönyv.
Nem lenne helyes, azonban csak a hiányosságait látni és megláttatni az új román munkatörvénynek. A jogalkotó bevallott célja az volt, hogy olyan modern és az európai normáknak megfelelő szabályozást hozzon létre, amely erős és hatásos eszközt jelent a munkavállaló számára jogainak érvényesítéséhez. Ez a szempont nem elhanyagolható egy olyan országban, mint Románia, ahol a munkavállalók nagyobbik része a legritkább esetben ismeri az őt megillető jogokat, s ha ismeri is azokat, ritkán merészkedik arra, hogy jogainak érvényt szerezzen. Természetesen ennek mélyebb társadalmi, gazdasági okai is vannak, amelyek elemzése azonban nem képezi tanulmányunk tárgyát. Egyetlen aspektusra szeretném csak felhívni a figyelmet. Romániában, ahol széles néptömegek élnek szegénységben és a munkanélküliség aránya nagy, a diplomások és szakképzetlenek körében egyaránt, egy biztosabb munkahely megléte olyannyira fontos, hogy a munkavállaló, még ha ismeri is jogait, inkább eltűri jogainak semmibevételét, minthogy megkockáztassa munkahelye esetleges elvesztését.
Az új munkajogi szabályozás mintájaként szolgáltak az Európa Tanács valamint az ILO rendelkezései, de az Európai Szociális Charta és a francia munkajogi szabályozás is. Éppen ezért sok, rendkívül jelentős és a román jog szempontjából újdonságnak számító rendelkezést tartalmaz. Példaként említhetem az egyéni munkaszerződés megkötésének körülményeit, a részmunkaidős munkaszerződés vagy az otthoni munka vállalásának lehetőségét, a tanulmányi szabadság bevezetését, a munkavédelmi rendelkezéseket vagy akár a munkaviszony megszűnésére, illetve az anyagi károkozás esetében fellépő felelősségvállalás körülményeire vonatkozó rendelkezéseket.
A hazai szakirodalomban elhangzott olyan vélemény is, hogy az új munkatörvénykönyv valójában nem tekinthető igazi kódexnek, inkább csak a munkaviszonyt szabályozó törvénynek. Valóban a törvény legnagyobb hányadát a munkaviszony létrejöttének, működésének és megszűnésének szabályozása képezi, más területeken sokszor csak egy majdani kiegészítő jogszabály elkészítésére vonatkozó utalást tartalmaz. Ezeknek a jogszabályoknak egy része valóban megszületett az elmúlt hónapok során, más esetekben azonban még tart a jogbizonytalanság és senki sem tudja, hogy bizonyos rendelkezések hogyan is fognak a gyakorlatban megvalósulni.
Lássunk azonban sorban néhányat a 2003. évi 53. számú munkatörvény újszerű, sokszor üdvözlendő, de bizonyos esetekben vitákat kavaró és gyakorlati nehézségeket okozó rendelkezéseiből.
Az új román munkatörvénykönyv tizenhárom fejezetéből hét fejezet nagyjából a munkaszerződés létrejötte, működése és megszűnése által felvetett kérdéseket tárgyalja. Ha a paragrafusok számát nézzük, ez a törvény mintegy kétharmadát képezi. Ezért is állítják egyesek, hogy a törvény nem tekinthető igazi munkajogi kódexnek, inkább csak egy egyszerű, a munkaszerződés körülményeiről rendelkező jogszabálynak.
A törvény tehát mintegy háromszáz paragrafust tartalmaz, ez a nagyobb terjedelem azonban nem feltétlenül indokolt. Egyrészt azért, mert sok rendelkezéssel kapcsolatban utólag megjelentek a részletes szabályozást tartalmazó különös törvények másrészt, mert a munkatörvény több olyan rendelkezést is magába foglal, amely amúgy is a belső jog részének tekintendő nemzetközi, illetve hatályban lévő hazai jogszabályok részét képezik. Felmerül tehát a kérdés, nem lehetett-e volna elkerülni ezeknek a rendelkezéseknek a felesleges ismételgetését.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
