25 éve immár, hogy a múlt század egyik legnagyobb tudású és legnagyobb hatású magánjogásza, Nizsalovszky Endre örökre lehunyta a szemét. Példátlanul gazdag életművet hagyott hátra, s nemcsak mennyiségi, de tartalmi s műfaji szempontból is: a polgári jog, a polgári eljárásjog, a jogbölcselet és a jogtörténet számos ágát művelve több mint 300 cikk, tanulmány, könyv és recenzió maradt itt a hosszú és dolgos életet maga mögött tudó professzor után.
A korszokásnak megfelelően Nizsalovszky több törvénytárat, bírósági határozatok tárát és más efféle művet is szerkesztett. Ezek közül időben a legelső az 1928-ban megjelent Dologi jog című, amit még igazságügyi miniszteri osztálytanácsosként jegyzett. (Rá egy évre lett meghívás alapján magántanár a Debreceni Jogakadémián, mindössze 35 évesen.) A könyv a Magyar Törvények Grill-féle kiadása törvénytársorozatban jelent meg, teljes címe: Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. II. kötet. Dologi jog. A könyv 874 oldalon a Magánjogi Törvénykönyv javaslatának rendszerében adja az anyagot, s Nizsalovszky természetesen nemcsak a szorosan vett szerkesztési munkálatokat látta el, de jegyzeteket és tárgyszavakat is csatolt a könyvhöz.
Talán maga a szerző sem gondolta volna, hogy a gyorsan avuló joganyagot tartalmazó műve hét évtized múlva is hordozhat olyan egyetemes tanulságokat, amelyek miatt nemcsak a jogtörténészek, de más jogászszakemberek is haszonnal forgathatják majd. Pedig ez így van, s a következőkben azt nézzük meg, hogy az elektronikus jogtárak szerkesztésekor mi minden vehető figyelembe ezekből az értékekből - ma.
1. Az összehasonlítást kezdjük mindjárt egy olyan jellemzővel, ami nyilvánvalósága miatt sokaknak talán nem is tűnik fel elsőre: a könyvet korának egyik - ha nem is a legnagyobb, de mindenképp az egyik legígéretesebb - szakembere állította össze, aki akkoriban már egy évtizedes szakmai, és több mint fél évtizedes kodifikációs tapasztalatokkal rendelkezett a dologi jog terén.1 A mai jogtárakra ezzel szemben inkább az a jellemző, hogy a szerkesztést bizonyos tekintetben számítógépek végzik - pl. a hypertext-kapcsolatok előfeldolgozásakor -, illetve névtelenül maradó szakemberek, vagy szakképzetlenek.
Tévedés lenne ugyanakkor azt hinni, hogy itt mindössze egy kereskedelem-technikai kérdésről van szó, nevezetesen arról, hogy nincs egy "név", ami a terméket eladná. Persze baj ez is, a probléma azonban inkább szerkesztési, és az ezzel együtt járó szubjektív okok miatt jelentős.
Ma általánosan - tehát mind a fejlesztőkben, mind a felhasználókban - mindenkiben ott él az a hamis kép, hogy a jogtárak fejlesztésekor csupán idő és pénz kérdése a minden joganyagot és szövegváltozatot tartalmazó, az anyagok közötti logikai kapcsolatokat hiánytalanul ábrázoló rendszer kifejlesztése. Így a reklámok is főképp arról szólnak, hogy egy lemez hány tízezer anyagot, vagy hány százezer hypertext-kapcsolatot tartalmaz, és a vásárlói kérdések is elsőként ezekre a jellemzőkre irányulnak. Nem menve bele a dolog matematikai részleteibe, hanem csupán hivatkozva Gödel és Tarski korai munkáira, kijelenthető, hogy ilyen "hibátlan" rendszer bizony nem építhető.2
Egyébként ergonómiai, illetve marketing szempontból nem is igen célszerű az ilyesfajta teljes, általános célú jogtárak fejlesztése. E gondolat megértéséhez tekintsük például az Alkotmány 13. § (1) bekezdését, ami szerint "a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot". A tulajdonhoz számos egyéb fogalom - pl. kisajátítás, privatizáció, önkormányzati tulajdon, tulajdoni per, birtokvédelem - és számos egyéb joganyag, mondjuk más jogszabályok, alkotmánybírósági határozatok vagy iratminták kapcsolhatók. Ha hypertexttel, tehát lábjegyzetszerűen ábrázoljuk ezeket a kapcsolatokat - mint ahogy azt az egyik nagy fejlesztő3 meg is teszi -, akkor a szöveg a számítógép képernyőjén teljesen kezelhetetlenné válik. Nem ritka ugyanis, hogy egy-egy bekezdés után (vagy előtt!) 10-20 ikon is sorjázik, s ezek megnyitása, hogy milyen kapcsolat is rejtezik mögöttük, a napi munka során szinte lehetetlenség. (Egy másik nagy fejlesztő ezt az ergonómiai problémát úgy küszöbölte ki, hogy a kapcsolatokat részben tárgyszavakkal hozta létre hypertext helyett. Ez nemcsak azért jó megoldás, mert a szöveg olvashatósága nem romlik - a tárgyszavak kezelése egy külön ablakban történik -, de azért is, mivel a jószerével semmilyen információt sem hordozó ikonok helyett könnyen értelmezhető tárgyszavak, valamint joganyag címekből és számokból, § számokból álló listaelemek jelzik a kapcsolatokat, és ezek milyenségét.)
Maga a jogrendszer egy többszintű, sok millió elemből álló rendszer, amiben az egyes építőkövek - vagyis a normák és a jogintézmények - között számtalan logikai és egyéb összefüggés van. Marketing szempontból azért nem célszerű ezeket egyetlen termékben, feltétlenül ábrázolni, mivel ezzel olyasmit igyekszik a fejlesztő a vásárlóra rátukmálni, amit az valójában talán nem is akar. Egy társasház-üzemeltető vállalkozót például nagyon is érdekelheti, hogy a tulajdon- vagy a birtokvédelemnek hol találhatók meg a szabályai a jogrendszerben, és ilyenformán fontos, hogy az említett alkot-mánybeli §-nál legyen kapcsolat ezekhez a jogszabályhelyekhez. Az azonban valószínűleg közömbös a munkája szempontjából, hogy mennyi illetéket kell fizetnie az ingatlan örökösének, vagy hogy a kisajátítás tárgyában született-e valamilyen "alkotmánybírósági ítélet".
A nagyon sokszínű és hatalmas jogrendszerben igen nehéz egységesen érvényesíthető szerkesztési szabályokat találni, de még ennél is nehezebb ezeket a szabályokat következetesen érvényesíteni. Az előbbi - a helyes példánál említett - fejlesztőnél például számos kapcsolat van az Alkotmány idézett, tulajdonról szóló szakaszánál, a házasság és a család intézményének védelméről szóló 15. §-nál azonban egy sem.
A jogtárak fejlesztésekor tehát többféle szempontból is óhatatlan a válogatás és a szubjektív elem, s nemcsak a kapcsolatok, hanem a címlisták és az egyéb segédinformációk, sőt a joganyagok - pl. a korábbi szövegváltozatok, miniszteri tájékoztatók, hatósági közlemények, bírósági határozatok - tekintetében is. Sőt a kérdés azért is jelentős, mert minden azért mégsem fér rá egy 650 MB kapacitású CD lemezre. (Pedig hol vagyunk mondjuk attól, ahol egyaránt fontos az EU, a szövetségi, a tartományi és a helyi jog.)4 Az nyilvánvaló, hogy egy nagy tudású szakember vagy szakembercsoport igen nagy szakmai biztosságot kölcsönözhet a felhasználóknak. Az, hogy manapság nincs valami nagy bizalom az elektronikus jogtárak fejlesztői iránt, az leginkább talán arra vezethető vissza, hogy nem tudni, ki és milyen szempontok alapján szerkeszti az anyagot.5 Maga a jelenség különben nemcsak a szűken vett jogi szakmai szempontból gondolkoztató el. Régen a "Grill-féle" vagy a "Márkus-féle" kifejezéseknek igen jelentős marketingértéke volt. A kék bőrkötéses, bibliapapírra nyomott Térfy-féle jogtárról meg már nem is beszélve, mert ez eredeti használhatóságától részben elszakadva önálló - könyvészeti - alkotásként is funkcionált. Ugyan ki vesz ma az alapján magának jogtárat, hogy ezt ez vagy az a szerző állította össze, vagy hogy ez vagy az a kiadó adta ki?6
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
