25 éve immár, hogy a múlt század egyik legnagyobb tudású és legnagyobb hatású magánjogásza, Nizsalovszky Endre örökre lehunyta a szemét. Példátlanul gazdag életművet hagyott hátra, s nemcsak mennyiségi, de tartalmi s műfaji szempontból is: a polgári jog, a polgári eljárásjog, a jogbölcselet és a jogtörténet számos ágát művelve több mint 300 cikk, tanulmány, könyv és recenzió maradt itt a hosszú és dolgos életet maga mögött tudó professzor után.
A korszokásnak megfelelően Nizsalovszky több törvénytárat, bírósági határozatok tárát és más efféle művet is szerkesztett. Ezek közül időben a legelső az 1928-ban megjelent Dologi jog című, amit még igazságügyi miniszteri osztálytanácsosként jegyzett. (Rá egy évre lett meghívás alapján magántanár a Debreceni Jogakadémián, mindössze 35 évesen.) A könyv a Magyar Törvények Grill-féle kiadása törvénytársorozatban jelent meg, teljes címe: Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. II. kötet. Dologi jog. A könyv 874 oldalon a Magánjogi Törvénykönyv javaslatának rendszerében adja az anyagot, s Nizsalovszky természetesen nemcsak a szorosan vett szerkesztési munkálatokat látta el, de jegyzeteket és tárgyszavakat is csatolt a könyvhöz.
Talán maga a szerző sem gondolta volna, hogy a gyorsan avuló joganyagot tartalmazó műve hét évtized múlva is hordozhat olyan egyetemes tanulságokat, amelyek miatt nemcsak a jogtörténészek, de más jogászszakemberek is haszonnal forgathatják majd. Pedig ez így van, s a következőkben azt nézzük meg, hogy az elektronikus jogtárak szerkesztésekor mi minden vehető figyelembe ezekből az értékekből - ma.
1. Az összehasonlítást kezdjük mindjárt egy olyan jellemzővel, ami nyilvánvalósága miatt sokaknak talán nem is tűnik fel elsőre: a könyvet korának egyik - ha nem is a legnagyobb, de mindenképp az egyik legígéretesebb - szakembere állította össze, aki akkoriban már egy évtizedes szakmai, és több mint fél évtizedes kodifikációs tapasztalatokkal rendelkezett a dologi jog terén.[1] A mai jogtárakra ezzel szemben inkább az a jellemző, hogy a szerkesztést bizonyos tekintetben számítógépek végzik - pl. a hypertext-kapcsolatok előfeldolgozásakor -, illetve névtelenül maradó szakemberek, vagy szakképzetlenek.
Tévedés lenne ugyanakkor azt hinni, hogy itt mindössze egy kereskedelem-technikai kérdésről van szó, nevezetesen arról, hogy nincs egy "név", ami a terméket eladná. Persze baj ez is, a probléma azonban inkább szerkesztési, és az ezzel együtt járó szubjektív okok miatt jelentős.
Ma általánosan - tehát mind a fejlesztőkben, mind a felhasználókban - mindenkiben ott él az a hamis kép, hogy a jogtárak fejlesztésekor csupán idő és pénz kérdése a minden joganyagot és szövegváltozatot tartalmazó, az anyagok közötti logikai kapcsolatokat hiánytalanul ábrázoló rendszer kifejlesztése. Így a reklámok is főképp arról szólnak, hogy egy lemez hány tízezer anyagot, vagy hány százezer hypertext-kapcsolatot tartalmaz, és a vásárlói kérdések is elsőként ezekre a jellemzőkre irányulnak. Nem menve bele a dolog matematikai részleteibe, hanem csupán hivatkozva Gödel és Tarski korai munkáira, kijelenthető, hogy ilyen "hibátlan" rendszer bizony nem építhető.[2]
Egyébként ergonómiai, illetve marketing szempontból nem is igen célszerű az ilyesfajta teljes, általános célú jogtárak fejlesztése. E gondolat megértéséhez tekintsük például az Alkotmány 13. § (1) bekezdését, ami szerint "a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot". A tulajdonhoz számos egyéb fogalom - pl. kisajátítás, privatizáció, önkormányzati tulajdon, tulajdoni per, birtokvédelem - és számos egyéb joganyag, mondjuk más jogszabályok, alkotmánybírósági határozatok vagy iratminták kapcsolhatók. Ha hypertexttel, tehát lábjegyzetszerűen ábrázoljuk ezeket a kapcsolatokat - mint ahogy azt az egyik nagy fejlesztő[3] meg is teszi -, akkor a szöveg a számítógép képernyőjén teljesen kezelhetetlenné válik. Nem ritka ugyanis, hogy egy-egy bekezdés után (vagy előtt!) 10-20 ikon is sorjázik, s ezek megnyitása, hogy milyen kapcsolat is rejtezik mögöttük, a napi munka során szinte lehetetlenség. (Egy másik nagy fejlesztő ezt az ergonómiai problémát úgy küszöbölte ki, hogy a kapcsolatokat részben tárgyszavakkal hozta létre hypertext helyett. Ez nemcsak azért jó megoldás, mert a szöveg olvashatósága nem romlik - a tárgyszavak kezelése egy külön ablakban történik -, de azért is, mivel a jószerével semmilyen információt sem hordozó ikonok helyett könnyen értelmezhető tárgyszavak, valamint joganyag címekből és számokból, § számokból álló listaelemek jelzik a kapcsolatokat, és ezek milyenségét.)
Maga a jogrendszer egy többszintű, sok millió elemből álló rendszer, amiben az egyes építőkövek - vagyis a normák és a jogintézmények - között számtalan logikai és egyéb összefüggés van. Marketing szempontból azért nem célszerű ezeket egyetlen termékben, feltétlenül ábrázolni, mivel ezzel olyasmit igyekszik a fejlesztő a vásárlóra rátukmálni, amit az valójában talán nem is akar. Egy társasház-üzemeltető vállalkozót például nagyon is érdekelheti, hogy a tulajdon- vagy a birtokvédelemnek hol találhatók meg a szabályai a jogrendszerben, és ilyenformán fontos, hogy az említett alkotmánybeli §-nál legyen kapcsolat ezekhez a jogszabály-
- 316/317 -
helyekhez. Az azonban valószínűleg közömbös a munkája szempontjából, hogy mennyi illetéket kell fizetnie az ingatlan örökösének, vagy hogy a kisajátítás tárgyában született-e valamilyen "alkotmánybírósági ítélet".
A nagyon sokszínű és hatalmas jogrendszerben igen nehéz egységesen érvényesíthető szerkesztési szabályokat találni, de még ennél is nehezebb ezeket a szabályokat következetesen érvényesíteni. Az előbbi - a helyes példánál említett - fejlesztőnél például számos kapcsolat van az Alkotmány idézett, tulajdonról szóló szakaszánál, a házasság és a család intézményének védelméről szóló 15. §-nál azonban egy sem.
A jogtárak fejlesztésekor tehát többféle szempontból is óhatatlan a válogatás és a szubjektív elem, s nemcsak a kapcsolatok, hanem a címlisták és az egyéb segédinformációk, sőt a joganyagok - pl. a korábbi szövegváltozatok, miniszteri tájékoztatók, hatósági közlemények, bírósági határozatok - tekintetében is. Sőt a kérdés azért is jelentős, mert minden azért mégsem fér rá egy 650 MB kapacitású CD lemezre. (Pedig hol vagyunk mondjuk attól, ahol egyaránt fontos az EU, a szövetségi, a tartományi és a helyi jog.)[4] Az nyilvánvaló, hogy egy nagy tudású szakember vagy szakembercsoport igen nagy szakmai biztosságot kölcsönözhet a felhasználóknak. Az, hogy manapság nincs valami nagy bizalom az elektronikus jogtárak fejlesztői iránt, az leginkább talán arra vezethető vissza, hogy nem tudni, ki és milyen szempontok alapján szerkeszti az anyagot.[5] Maga a jelenség különben nemcsak a szűken vett jogi szakmai szempontból gondolkoztató el. Régen a "Grill-féle" vagy a "Márkus-féle" kifejezéseknek igen jelentős marketingértéke volt. A kék bőrkötéses, bibliapapírra nyomott Térfy-féle jogtárról meg már nem is beszélve, mert ez eredeti használhatóságától részben elszakadva önálló - könyvészeti - alkotásként is funkcionált. Ugyan ki vesz ma az alapján magának jogtárat, hogy ezt ez vagy az a szerző állította össze, vagy hogy ez vagy az a kiadó adta ki?[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
