Ez a tanulmány egy nem túl gyakran boncolgatott, ugyanakkor a nyugati világban egyre inkább teret nyerő jelenségnek lett szentelve, mégpedig az alternatív vitarendezésnek és különböző módjainak. Ez a jogi intézmény az elmúlt néhány évtizedben egyfajta vérfrissítésként hatott a jogi érdekérvényesítésre, megkönnyítve ezzel az ellenérdekű felek kiegyezését számos szempontból, amelyek közül említésre talán a legegyszerűbb, mégis leglényegibb az idő tényezője. Az alternatív vitarendezés - ugyan hazánkban még csak gyerekcipőben járva - elindult egy olyan növekvő tendenciát mutató úton, amely éveken belül elvezet a természetes alkalmazásához a hétköznapi jogéletben, tekintettel annak hatékonyságára és népszerűségére.
Történelmünk során a kezdetektől fogva megfigyelhető a jelenség, amelyben két fél nem tudja érdekeit összeegyeztetni, a vitás kérdésben nem születik megegyezés, ezért egy harmadik félre bízzák helyzetük tisztázását. Így volt ez az ősi társadalmakban is, ahol egy pártatlan bölcs látta el a harmadik fél szerepét, ugyanakkor elsődleges feladata nem az ítélkezés, hanem a felek konszenzusra hozása volt. Amennyiben ez nem sikerült, úgy került a bölcs kezébe a döntés joga. Ennek az intézménynek hagyománya később a római jogban is meghonosult.
Az alternatív vitarendezés nem korlátozódott le csupán magánszemélyek konfliktusaira. A XIX. században, az iparosodás és gyarmatosítás korában egyre növekvő nemzetközi feszültségekben gyakran alkalmazták ennek legnépszerűbb módját, a közvetítő harmadik fél bevonásával való tárgyalást, vagyis a mediációt, aminek egyenes következménye pedig, hogy a nemzetközi diplomácia alapját képezi napjainkban is ez a módszer.
Mindazonáltal jelen dolgozat célja nem a római jogot recepcionált jogterületeken való bemutatása az alternatív vitarendezési módoknak és szokásoknak, éppen ellenkezőleg, a római jogot át nem vett angolszász jogi kultúra különböző területein való feltérképezése és bemutatása mind történelmi, mind jelenkori trendek alapján. Mérvadó mezsgyehatárait képezi a tanulmánynak az adott területen lévő alternatív lehetőségek és a hagyományos bírói út összevetése, továbbá ezek ismertetése. Ezen pontok mentén kerül ismertetésre az alternatív vitarendezés az Egyesült Királyság, az Amerikai Egyesült Államok, valamint Ausztrália területén.
Szinte teljesen új és a beavatottak számára is majdnem hogy ismeretlen kutatási téma megalapozásáért és bemutatásáért nyerhették el 2007-ben a svéd jegybank által 1969-ben alapított "A svéd jegybank díja Alfred Nobel emlékére" elnevezésű közgazdaságtani elismerést megosztásban Leonid Hurwicz, Eric S. Maskin és Roger B. Myerson amerikai közgazdászok. A közgazdaságtannak mai napig számos részterülete feltérképezetlen, ezáltal megannyi lehetőséget rejt, ugyanakkor ez a kutatás új tárlatokat nyitott más tudományágak számára is. S hogy mi ez a díjjal jutalmazott kutatás és mi köze a joghoz? Nem más, mint a mechanism design, azaz a mechanizmustervezés. A mechanizmustervezés olyan, többnyire piaci és politikai folyamatok kidolgozásával és megszerkesztésével foglalkozik, amelyek alkalmazása esetén egy előre kitűzött és vélhetően ideális eredményt érhetünk el.[1]
Na de hogy lehet értelmezni a mechanizmustervezést a jogban, s különösen a jogtörténetben? Mint a természetben, úgy a hétköznapi életben és ez által a jogi életben is min-
- 293/294 -
den folyamatok sorozata, ezek egymásra hatása, különböző ok-okozati viszonyok kapcsolata. Egy adott bűncselekmény elkövetése esetén elindul egy folyamat, amelynek vége ideális esetben a bírósági ítélet, ennek pedig - folyamat lévén - vannak szakaszai, amelyek gondos megtervezést, előkészítést és pontos végrehajtást igényelnek az ideális végkifejlet érdekében. Jogtörténeti fejlődés szempontjából folyamatként értelmezhető, noha nem tudatosan tervezettnek és talán soha be nem fejezettnek az eljárásjogok fejlesztése is. Jelen tanulmány első fejezete e folyamat bemutatására törekszik a teljesség igénye nélkül az angolszász jogterületeken.
Az angol jogtörténetben a normann korszaktól beszélhetünk országos érvényű jogalkotásról, amely Aethelstan király (Kr.u. 927937) nevéhez kapcsolódik. A törvényi jog, vagyis a statute law megalkotása során egyházi és világi előkelők tanácsa is figyelembe lett véve. A következő uralkodó, aki nélkül nem beszélhetnénk angol jogtörténetről nem más, mint Oroszlánszívű Richárd (Kr.u. 11891199), akinek regnálásához vezethető vissza a jogi emlékezet, tekintettel arra, hogy megkoronázásától lehet hivatkozni egyes esetekben hozott általánosítható bírósági döntésekre, vagyis precedensekre. Ennek kulcsa, hogy az egyes ítéletek későbbi ügyekben útmutatóul szolgálnak az eljáró bíróságok számára. Elmondható ezek alapján, hogy az angol jog fejlődése szempontjából tradicionális, precedens rendszerű és processzuális. Mit takar a processzualitás? Nem mást, mint hogy a peres eljárási formák vannak előtérbe helyezve, tehát párhuzamok lelhetők fel a római jog strukturáltságával. Valóban, mi a helyzet azonban a római joggal? A Brit-szigetekre is kiterjesztették a Római Birodalom határait Aulus Plautius hadvezér, majd Vespasianus császár (Kr.u. 69-79) vezetésével Kr.u. 43-ban, ugyan nem a teljes területre. Az így megalapított Britannia provinciában, amely közel négyszáz évig állt fenn, a mai napig megtalálható jelei vannak a római fennhatóságnak, így a kultúrában, építészetben és művészetekben egyaránt. Ugyanakkor megjegyzendő és el nem hanyagolható sarokkő a római jog és az angolszász jog közti különbségek megértése végett a mertoni statutum. "1235-ben a mertoni statutum a helyi angol joganyag védelmében elutasította a római jog recepcióját. Ebben a hosszú gyakorlattal kiképzett, szakmai érdekképviselet és tradicionális jogi kultúrát képviselő korporációkban tömörült angol jogászoknak is nagy szerepe volt, mert a szakma saját jól felfogott érdekében, továbbá mesterségbeli és anyagi okokból igen nagy ellenszenvvel viseltetett a kontinens jogán kívül az egyetemi végzettségű, esetleges kellemetlen konkurenciát jelentő legisták, a római jog tudói iránt is."[2]
Ha angol jogfejlődésről, mint folyamatról beszélünk, akkor szükségszerű kijelölni annak szakaszait és az ezeket meghatározó, hovatovább elválasztó főbb állomásait a már említett mechanizmustervezés szellemében. Jelen esetben négy jelentős korszakra tagolhatjuk, mégpedig az 1066-os normann hódítás előtti időszakra, az ezt 1485-ig, a Tudor-ház uralomra jutásági követő intervallumra, majd az ettől 1832-ig datálható szakaszra, ugyanis ekkortól számíthatjuk a klasszikus polgári korszakot, végül pedig az ettől egészen máig tartó jelen időre.[3] A XIX. században bekövetkező modernizáció vérfrissítésként hatott az angol jogra, ugyanis előtérbe került az írott joganyagok alkalmazása. A modernizációs folyamat jegyében a közérdekű bírósági döntések jegyzéke kiadásra került a Jogi Közlönyben. Létrehozták 1868-ban a revíziós jogi bizottságot, mint az írott joganyagok egységbe szerkesztőjét. A fellebbezési rendszer orvosságát pedig az 1876-ban életre hívott fellebbezési bíróság, a Court of Appeal szolgálta. Ugyanakkor mivel ennek a dolgozatnak nem célja a jogtörténeti fejlődés aprólékos bemutatása, ezért tekintsük el a további korszakok részletes tárgyalásától.
Az angolszász jogterület bemutatása során koránt sem mehetünk el olyan nagy, mára a világot meghatározó hatalmak és azok jogrendszerei mellet, mint az Amerikai Egyesült Államok és a kontinens ország, Ausztrália.
Az Amerikai Egyesült Államok esetén - akárcsak az Egyesült Királyságnál - sem beszélhetünk homogén jogterületekről, köszönhetően annak kialakulására és viharos történelmi múltjára. A XVI-XVII. században Észak-
- 294/295 -
Amerika felső részétől a Mississippin keresztül Louisianáig hódító franciák, a kontinens keleti partján letelepedő britek és nyugateurópaiak, mint a hollandok és a déli partokat megszálló spanyolok erős hatást gyakoroltak az ország fejlődésére, mind a kultúra, művészet és a politika, mind a jog területén. "Az 1689 és 1763 közi angol-francia gyarmatháborúk eredményeképpen a francia gyarmatbirodalom a kanadai területekre szorult vissza, az 1763. évi párizsi békével a Mississippitől keletre eső hatalmas térséget, valamint a spanyol koronától ugyanekkor megszerzett Floridát Anglia hozzácsatolhatta keleti parti gyarmataihoz.[4] Tehát elmondható, hogy az 1700-as évek második felétől egészen az amerikai függetlenségi háborúk lezárásáig az igazságszolgáltatás az akkori angol jogrendszer mintájára lett kiépítve, ami a mai napig magán viseli az angol nyomokat. Az amerikai gyarmatok igazságszolgáltatási szervei a puritánok által meghonosított és az angol jog alapján ítélkező békebíróságok voltak, amelyek kiegészítésére a megyei bíróságok (county courts) szolgáltak. Massachusettsben és Pennsylvania gyarmatokon kívül mindenhol az igazságszolgáltatás csúcsszervei a kormányzói tanács volt, ebben a kettőben viszont létezett gyarmati legfelsőbb bíróság. Azonban nem volt teljesen önálló a bírósági rendszer, mivel a fellebbezés az angol Titkos Tanácshoz (Privy Council) tartozott. A gyarmati kormányzati és igazságszolgáltatási rendszer az angol koronától való függetlenedése után republikanizált és demokratizált változata figyelhető meg a továbbiakban ma is az Egyesült Államok struktúrájában.
A Terra nullius-ok későbbi jogrendszereit teljes egészében az angol telepesek alakították ki hazájuk mintájára, így Ausztráliában és Új-Zélandon is, ez azt jelenti, hogy mind szerkezetileg és mind jogintézményileg a common law-ra épülnek, apró eltérések és önállósodások figyelhetők csak meg a függetlenségi folyamatok hatására.
Ausztráliát 1770-ben fedezi fel James Cook az elhíresült Botany Bay-ben, ugyanakkor az első telepesek csak közel húsz év után érkeztek meg a területre 11 hajóval. Itt kiemelendő, hogy az első telepes flotta 736 fő elítéltből állt, tehát elsősorban bűnözők elhelyezésére törekedtek a hódításokkal. Az első nem elítélt csak 1793-ban érkezett meg a kontinensre és az utolsó rabszállító transzport 1868-ban, időbeli viszonyításképp az osztrák-magyar kiegyezés után nem sokkal érkezett meg Ausztráliába.
Ami a jogot illeti, az elítéltek egymás közötti és a munkáltatóval szembeni vitái jogi útra tartoztak, amelyben a katonabíróból és hat esküdtből álló bíróság járt el. Esküdt 1833-tól lehetett elítélt is, ugyanakkor fontos kihangsúlyozni, hogy itt az elítélt jelző inkább státusilag volt mérvadó, mintsem büntetőjogilag. Az első kinevezett bíró 1814-ben kezdte meg működését és egészen 1817-ig elítéltek is láthattak el ügyvédi szerepet. Korábban, 1722-ben a Privy Council kinyilatkozta, hogy a lakatlan területre költöző angol alattvalókra az angol jog alkalmazandó, így pedig érthető, hogy Ausztrália felfedezésekor terra nulliusnak lett tekintve. Nem ismerték el a bennszülöttek szokásait, jogait és földtulajdonuk, a jogérvényesítésük szinte kizárt volt. Végül telepesek létrehozták Új-Dél-Walest és 1823-ban kiadták a New South Wales Act-et, amiben angol mintára megszervezték a bírósági rendszert, 1828-ban pedig kihirdették az Australian Courts Act-et, ami szerint Anglia jogai és törvényei alkalmazandók a bíróságok előtt.
A mai modern angol jogrendszer értelmében nem beszélhetünk homogenitásról az Egyesült Királyság bírósági szerveződésében. Elkülönítendő területekre oszthatjuk azt Anglia és Wales, Észak-Írország, Skócia és Gibraltár szerint. Fejezetünknek ebben a részében az Anglia-Wales területeknek bírósági rendszere, majd a mediáció, vagyis közvetítés, mint jelenség szerepe kerül bemutatásra.
Az angliai és walesi bíróságok szervezetének igazgatását és hivatali működését Őfelsége Bírósági és Közigazgatási Döntőbírósági Szolgálata (Her Majesty's Courts and Tribunals
- 295/296 -
Service) végzi, ez alól egyedüli kivételt az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága (Supreme Court of the United Kingdom) képez. Utóbbi szervezet jelentős változtatásokon esett át 2009-ben, amikor is átvette a Lordok Háza Fellebbviteli Bizottságának (Appellate Committee) hatásköreit, továbbá a Királyi Államtanács Igazságügyi Bizottságáét (Judicial Committee of the Privy Council) is. Utóbbiról érdekesség, hogy ez a szerv a legfőbb fellebbviteli fórum több független nemzetközösségi országban, a Királyság tengerentúli területein és a brit koronafüggőségeken.
A Fellebbviteli Bíróság (Court of Appeal) büntető és polgári kollégiumra oszlik, a főbíró (Lord Chief Justice) elnökletével működő Büntető Kollégium (Criminal Division) jár el a Koronabíróságon (Crown Court) elítélt személyek által a bűnösség megállapítása és a büntetés kiszabása tárgyában benyújtott fellebbezések ügyében, valamint ezen túlmenően a katonai ügyekben hozott bírósági határozatok ellen benyújtott fellebbezésekkel is foglalkozik. Polgári Kollégiumában (Civil Division) a Master of the Rolls elnököl. A bíróság főként a Felsőbíróság határozatai, valamint az angliai és walesi megyei bíróságok és egyes közigazgatási döntőbíróságok (tribunals) határozatai elleni fellebbezéseket tárgyalja. A bíróság rendszerint három főbíróból (Lord Chief Justice) álló tanácsban ülésezik. Ez a bíróság tanúkat ritkán hallgat meg, határozatait okiratokra, jegyzőkönyvekre és az ügyvédek érveléseire alapozza.
A Felsőbíróság (High Court) csaknem minden polgári keresetet tárgyalhat, de a gyakorlatban csak a nagyobb vagy összetettebb ügyekkel foglalkozik. A bíróság három kollégiumra tagolódik: a Királynő Kollégiuma (Queen's Bench Division), amely polgári ügyek széles körét tárgyalja; a Kancelláriai Kollégium (Chancery Division) elsősorban ingatlannal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik, ideértve az elhunyt személyek ingatlanának kezelését, a végrendeletek értelmezését, a szabadalmakat és a szellemi tulajdont, a fizetésképtelenséget és a társasági jogvitákat; a Családjogi Kollégium (Family Division) az összetettebb bontóperekkel, valamint a kapcsolódó pénzügyi és házassági kérdésekkel foglalkozik.
A közigazgatási bíróság (Administrative Court) sokrétű feladatkörét az angliai és walesi közigazgatási bíráskodási jogkör, illetve az alsóbb szintű bíróságok és közigazgatási döntőbíróságok feletti felügyeleti jogkör alkotja. Az alsóbb szintű bíróságok egyes határozatai elleni fellebbezéseket a Felsőbíróság keretében működő, legalább két bíróból álló bírói tanácsok (Divisional Courts) tárgyalják. A polgári ügyek többségével a megyei bíróságok foglalkoznak, az itt tárgyalt ügyek nagyrészt követelésbehajtással kapcsolatosak.
A Koronabíróság (Crown Court) országos hatáskörű bíróság, ez a bíróság tárgyalja a békebíróságoktól felterjesztett valamennyi súlyos büntetőügyet. Ügyekben, amelyekben tárgyalást tartanak, egy bíró és egy tizenkét magánszemélyből álló esküdtszék jár el. A békebíróságok (Magistrates' Courts) főként büntetőügyekkel foglalkoznak, a legtöbb bűncselekményt ezek a bíróságok tárgyalják. A súlyosabb bűncselekményeket a Koronabírósághoz terjesztik fel tárgyalásra. A békebíróságokon a legtöbb ügyet a békebírónak (Justice of the Peace, JP) nevezett laikus bírák tárgyalják. A laikus bírák nem rendelkeznek jogi képesítéssel.
A békebíróságok rövid értelmezésével máris eljutunk az alternatív vitarendezés szerepéhez az angol jogrendszerben, amelyben a legnépszerűbb módszernek a mediáció számít. Ahogy a bírósági rendszer bemutatásánál hangsúlyoztam, jelen esetben is mérvadónak és elsődlegesnek az Anglia és Wales területére hatályos jogszabályokat és szokásokat részesítem előnyben, tekintettel annak jelentős kihatására és meghatározó szerepére az Egyesült Királyság többi országára nézve.
Az Igazságügyi Minisztérium (Ministry of Justice) felelős a polgári és családjogi közvetítést irányító szakpolitikáért. A polgári jogi közvetítést törvényileg nincs szabályozva és a bírósági eljárásnak sem előfeltétele. Az angol polgári perrendtartás (Civil Procedure Rules, CPR) eljárási kódexének elsődleges feladata, hogy segítséget nyújtson a bíróságoknak a méltányos elbírálásban, ennek az is része,
- 296/297 -
hogy a feleket alternatív vitarendezési eljárás igénybevételére kell ösztönözni, amennyiben a bíróság szerint az adott esetben az a hatékonyabb eljárásmód. Ugyan ennek igénybevétele önös döntésen alapul, a polgári perrendtartás rendelkezik a megítélendő költségek felől és az irányadó szempontokról a döntéshozatal folyamán. Érdekesség, hogy ha a pernyertes fél korábban nem fogadta el az AVR igénybevételére vonatkozó javaslatát a bírónak, akkor utóbbi dönthet úgy, hogy a pervesztes fél nem köteles megtéríteni a pernyertes költségeit.
A családjogi közvetítés is önkéntes alapon működik. 2011 óta minden felperes köteles megfontolni az AVR lehetőségét, ennek jegyében pedig köteles részt venni közvetítői tájékoztatón és értékelő találkozón (Mediation Information and Assessment Meeting, MIAM), amennyiben pedig az alperest felkérik, annak is meg kell jelennie a programon. 2013-ban a brit kormány az előbb említett elvárásokat jogszabályi kötelezettség szintjére emelték. Az AVR módszerek alkalmazását hasonlóan a polgári jogihoz, a családjog területén is szabályozták, amelyet a családjogi perrendtartás (Family Procedure Rules, FPR) foglal magába. További érdekességnek számít, hogy az angol és walesi polgári jogi közvetítőknek nincs nemzeti szintű képzési szerve, erre a magánszférában kerül sor és a szakma szabályozza magát, a családjogi közvetítőknél pedig nincs előírás szakképzettség előfeltételére, így szakmai hátterűk sokszínű (jogászok, terapeuták, szociális munkások).
Amennyiben a felek megállapodásra jutottak a mediáció során, a bíróságtól kérhetik annak bírói jóváhagyását. Ha a bíró azt méltányosnak találja, akkor elfogadásra kerül és a megállapodás jogilag kötelező erejűvé és végrehajtandó egyezséggé válik.
Ahogy azt már az I. fejezetben az északamerikai jogterület bemutatásakor olvashattuk, jelentős hatást gyakorolt az angol jog az Egyesült Államok jogrendszerére, mondhatni annak republikanizált és demokratizált igazságszolgáltatási rendszerét örökítették át és használják mai napig.
A harmadik hatalmi ágra, a bírói hatalomra vonatkozó normák az USA alkotmányának III. cikkelyében olvashatók. Ennek 1.§-a szerint az igazságszolgáltató hatalmat a Legfelsőbb Bíróság (United States Supreme Court, SCT) testesíti meg, a Kongresszus pedig felhatalmazást kapott az alacsonyabb szintű szövetségi bíróságok rendszerének törvénnyel történő megalkotására, ennek fényében az említett cikkely a továbbiakban nem részletezi az egyes szövetségi bírósági fokozatok közötti hatáskörmegosztást. A Kongresszus az első bírósági törvényt 1789 szeptemberében fogadta el. Ennek értelmében általános és különleges bíróságok különböztethetők meg, utóbbiak egy-egy speciális ügykörben látják el az ítélkezési feladatokat, mint az adóügyi bíróság (United States Tax Court, FIX-TCI) vagy a nemzetközi kereskedelmi bíróság (United States Court of International Trade, FINT-CIT). Az általános hatáskörű szövetségi bírósági rendszer jelenleg háromfokozatú. Legalsó szintjén a kerületi bíróságok (District Courts) állnak, melyekből egy minden államban fellelhető. Utána a szövetségi fellebbviteli bíróságok (Court of Appeals) jelentik a következő fórumot, majd a független bírókból álló, rendkívüli tekintéllyel bíró testület, a Legfelsőbb Bíróság (Supreme Court) áll. A Legfelsőbb Bíróság az igazságszolgáltatás rendszerének végső döntési fóruma, 1891-ig gyakorlatilag minden kérdésben el lehetett jutni hozzá, de a feladatok növekedésével azóta a Court of Appeals bíróságok döntése végleges és jogerős számos ügycsoportban. A Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe eredetileg a tagállamok közötti jogviták és a külképviselőkkel kapcsolatos ügyek tartoztak, hiszen nem fellebbviteli, hanem elsőfokú bíróságnak szánták.
Milyen helyzetben van az alternatív vitarendezés az Amerikai Egyesült Államokban? Mint az AVR egyik szülőhazája, az Egyesült Államok ma a világban vezető szerepet tölt be ennek az intézménynek alkalmazásában, fejlesztésében és népszerűsítésében. Ahogy az már a bevezetésben is említésre került, az alternatív vitarendezés fő katalizátora a XIX-XX. század volt és annak nemzetközi diplomáciában feszült hangulata és eseményei. Ez és a
- 297/298 -
tagállami megosztottság szolgált alapul az USA-nak, hogy alternatív utat keressen a jogi érdekérvényesítésre, ezzel mentesítve is a leterheltségétől súlyos bírósági rendszert. A mediációt szorgalmazó és szabályozó törvények helyi és állami szinten is fokozatosan fejlődtek, míg uniformizálásuk a késő 1980-as években történt meg. A bíróságoknak helyi szinten gyakran saját rendeletekkel szabályozzák a mediációt, bevonva ezzel azt a saját működésükbe, így beszélhetünk önkéntes és kiutalt alapon működő mediációról is. Közel egy tucat állam vette át és még kettő készül a mediációs törvény[5] meghonosítására (Uniform Mediation Act), amely egységesíteni kívánja a még gyerekcipőben járó módszert.
Összesítve az Amerikai Egyesült Államok jogi szabályozásait és rendeleteit, ehhez hozzávetve azokat a nem elhanyagolható állami szintű eltéréseket és a helyi bírói gyakorlatok komoly önállóságát, az amerikai alternatív vitarendezési szokások és ezzel a mediáció is kisebb ívű pályán halad felfelé a II. fejezet I. részében ismertetett Egyesült Királyságbeli állapotokhoz képest, holott "táptalajilag" kedvezőbb körülményeknek örvend. Az Egyesült Királyság előnyeként könyvelhető el a kevésbé tagolt igazságszolgáltatási rendszer és a bíróságok szorosabb kötése a központi irányító szervekhez. Ezek tudatában nem is érdemes konkrét alternatív vitarendezési szokásokról beszélni az USA területén, mivel azok inkább helyi szinten jelennek meg és a magánszektor nagyobb támogatását élvezik, a rendszerszintű szabályozása fejletlen. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a már említett mediációs törvényt az összes tagállamok csaknem ötöde vette át egészen mostanáig.
Ausztráliában az I. fejezetben bemutatott módon a common law vált meghatározó forrásává a jogrendszernek, ennek tükrében lett kialakítva angol mintára a telepesek által az ausztrál bírósági rendszer, ami tartja a feszesebb hierarchizált formáját angol társának.
A kontinens ország párhuzamosan rendelkezik szövetségi bírósági struktúrával és állami szintűvel is. Az ausztrál Legfelsőbb Bíróság (High Court of Australia) a legfelsőbb fellebbviteli fórum, amelyhez mind a szövetségi fellebbviteli bíróságtól (Federal Courts) mind az állami szinten a fellebbviteli bíróságoktól (Supreme Courts) lehet járulni. A különböző államok legfelsőbb bíróságai nincsenek egymáshoz kötve, teljesen önállóan működnek, egyetlen kapcsolódási pontjuk a High Court of Australia.
Ausztrália köszönhetően a kis mértékben differenciált igazságszolgáltatási rendszerének és modern szemléletének eredményesen lépést tud tartani a technikai fejlődéssel. Új-Dél-Wales állam sikeresen bevezette az online bírósági meghallgatások rendszerét, amelyben a résztvevő felek elektronikus levelezőlistán keresztül kommunikálnak egymással. A platform a JusticeLink névre lett keresztelve és tesztpróbáját a kerületi bírósági ügyekben hajtották végre. Elsődleges céljaként a fejlesztők azt jelölték meg, hogy a perek bevezető szakaszát lerövidítsék, ezáltal jelentős költségeket megspórolva, mint a meghallgatás megtartása, a felek utaztatása és a bírósági épületek használati költsége. A program bevezetése mintegy 48 millió dollárból történ. Ez nem csak a meghallgatásokat rövidíti le, de lehetővé teszi a bíráknak, ügyészeknek és ügyvédeknek, hogy egy bulletin board megoldáson keresztül továbbítsák elektronikusan a fontos információkat és részleteket. "Általában több meghallgatásra van szükség, hogy az eljárási folyamat részleteiről megfelelő döntéseket hozzanak. A JusticeLink keretein belül azonban a felek a bulletin board rendszeren keresztül továbbíthatják észrevételeiket és érveiket." - vallotta Hatzistergos főügyész a platform kapcsán. Tehát elmondható, hogy Ausztrália nem csak az alternatív vitarendezés területén fektet be erőforrásokat, de ezzel párhuzamosan a bírósági eljárásban is jelentős fejlesztéseket könyvelhet el.
Jelen tanulmányból a teljesség igénye nélkül bemutatott alternatív vitarendezési szokások az angolszász jogterületekről képezik a mai modern világ domináns irányvonalát a jogfejlődés e mezőin. Az Egyesült Királyság jog-
- 298/299 -
rendszerébe beépített törvények és jogszabályok jeles példájául szolgálnak az AVR igazságszolgáltatásban való eredményes alkalmazásáról, az amerikai államközi törvények és a nemzetközi egyezményekben való aktív részvételük, azok alakítása ugyan a gyakorlatban nehézségekbe ütközik, azonban erős elméleti alapot ad a jogászvilágnak a lehetséges tendenciák kidolgozásában és fejlesztésében. Az ausztrál rendhagyó technológiai forradalom pedig nem látott és talán sok ország által nem kívánatos tárlatokat nyit az informatika világába, mintegy járatlan utat taposva a jog és a technológia között.
Az általam közölt esetek és példák kellő ösztönzést is nyújtanak nem csak az angolszász, de az európai és ázsiai országok számára is, ahol ugyancsak megfigyelhető az alternatív vitarendezés és annak módszerei. Az Európában és Magyarországon kezdetleges korszakában - ámbár reményteljes jövő előtt - lévő AVR módszerek elsődlegesen az angol, amerikai és ausztrál nemzetközi viszonylatokból merítkeznek és ezek felhasználásával építkeznek. Amint az olvasható a különböző országok bemutatásánál, úgy magától értetődő, hogy ezek a módszerek és jogszabályi hátterek, tömörülések nem az AVR nehézségeit, éppen ellenkezőleg annak előnyeit hivatottak előtérbe helyezni, az elkövetkezendő évtizedek feladata lesz ezek kiforrása és finomítása, hogy az AVR valóban hatékony alternatívaként szolgálhasson az ellenérdekű peres felek, na meg persze az igazságszolgáltatási rendszerben dolgozók számára.
Visegrády Antal: Angolszász jog és politika. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 1999
Gian Antonio Benacchio - Barbara Pasa: A Common Law for Europe. Central European University Press, New York-Budapest 2005
Alternatív vitarendezés határon innen és túl. MKIK Szolgáltató Nonprofit Kft., Budapest 2009
Ministry of Justice: Legal Aid Statistics quarterly, England and Wales, April to June 2017. Crown, London 2017
Határon átnyúló viták rendezése: törekvések és megoldások. PPKE-JÁK, Budapest 2015 ■
JEGYZETEK
[1] E. Maskin: Mechanism Design Theory: How to Implement Social Goals. Elérhető az interneten: https://www.nobelprize.org/nobel_prizes/economic-sciences/laureates/2007/maskin-slides.pdf (2007)
[2] Kajtár István - Herger Csabáné: Egyetemes állam- és jogtörténet. Dialóg Campus Kiadó - Nordex Kft., Budapest-Pécs 2014
[3] Uo.
[4] Uo.
[5] http://www.uniformlaws.org/Act.aspx?title=Mediation%20Act
Lábjegyzetek:
[1] A szerző joghallgató, PTE-ÁJK.
Visszaugrás
