2019. októberben kilencedik alkalommal került sor parlamenti választásokra a rendszerváltás utáni Lengyelország történetében. A Jog és Igazságosság párt (PiS) 2015 után ismét fölényesen nyerte meg a választást és abszolút többséget szerzett a Szejmben. Írásomban elsőként a választások politikai hátterét és előzményeit mutatom be, előtérbe helyezve a 2015-2019-es ciklus legfontosabb politikai fejleményeit, amelyek közül kiemelkednek a demokrácia és a jogállamiság leépülését eredményező kormányzati lépések. Ezt követően a választási rendszer felvázolására kerül sor, figyelmet szentelve annak a kérdésnek is, hogy a választási rendszer mennyiben volt kihatással a pártok eredményeire. A harmadik pontban a választás kimenetelét járom körül. Az eredmények értékelése során a 2019. októberi fejleményeket egyrészt a lengyel pártrendszer mintegy három évtizedes történetébe ágyazva elemzem, kiemelve, hogy a mostani választási eredmények is illeszkednek a verseny 2005-re kialakult struktúrájába, másrészt pedig az egyes pártok szereplését is számba veszem, rámutatva a PiS töretlen népszerűségének okaira is. Végezetül arra is kitérek, hogy a kormányalakítás az abszolút többség birtokában ugyan nem tartogatott sok izgalmat, a folytatódó egypárti PiS-kormányzás előtt viszont komoly hívások állnak.
A 2015-ös választásokat követően a Jog és Igazságosság (PiS) másodszor alakíthatott kormányt. A párt az első választási győzelmét még 2005-ben aratta, amelyet egy egypárti kisebbségi kormányzás követett, majd fél év múlva - szembesülve a stabil parlamenti többség hiányából adódó nehézségekkel - a PiS beemelt a kormányba két populista formációt, a Lengyel Családok Ligáját (LPR) és az Önvédelmet (SRP). Ez a koalíció sem volt azonban hosszú életű, ugyanis 2007-ben feloszlatta magát a Szejm és előrehozott választásokra került sor, amelyet a PiS elvesztett a PO-val (Polgári Platform) szemben. Amíg tehát az első PiS-kormányzás a legkevésbé sem volt sikertörténet, addig a 2015-2019-es ciklus abban az értelemben eredményesnek bizonyult, hogy a kormánypárt ezúttal is megnyerte a választásokat, ráadásul a négy évvel ezelőtti eredményéhez képest mintegy 6%-ot javított, és szerzett mintegy 2,3 millió új szavazót. A sikeresnek tűnő kormányzást azonban a
- 69/70 -
jogállamiság és a plurális demokrácia szisztematikus leépítése kísérte, amely nemcsak hazai, hanem nemzetközi színtéren is heves kritikát váltott ki.[1]
A 2015-2019-es időszak mindvégig erősen konfrontatív politikája a kormány és az alkotmánybíróság viszályával indult; a kormánynak az alkotmánybíróság megrendszabályozására tett kísérlete 2015 végétől kezdve alkotmányos válságot idézett elő Lengyelországban.[2] A Velencei Bizottság a 2016. márciusi és a 2016. októberi állásfoglalásában is lesújtó kritikát fogalmazott meg az alkotmánybírósági törvényekről, rámutatva a jogállamiság elvének folyamatos megsértésére.[3] Ezzel párhuzamosan került sor a közmédia kormányzati felügyelet alá helyezésére, az ügyészség kormány alá rendelése, a gyülekezési jog korlátozására és a köztisztviselői törvény kinevezési és felmentési garanciáinak lazítására.[4] 2017-ben az igazságszolgáltatási reform váltott ki tiltakozásokat belföldön és az uniós színtéren is.[5] A nyári törvénymódosításoknak egyrészt az volt a célja, hogy az igazságügyi miniszter jelentősebb szerepet kapjon a bírók kinevezése és visszahívása terén. A reformcsomag másrészt radikálisan átalakította a nemzeti igazságszolgáltatási tanácsot, eltávolítva onnan a bíróságok által választott bírókat, hogy a helyüket a Szejm által választott tagok foglalják el. A harmadik törvény a legfelsőbb bírósági bírók nyugdíjkorhatárát csökkentette, ezzel megnyitva a lehetőséget az új bírók kinevezése előtt. Valószínűleg nem függetlenül a heves bírálatoktól, Andrzej Duda államfő az utóbbi két törvényt megvétózta. (Bár a lengyel alkotmány lehetőséget ad az elnöki vétó semlegesítésére[6], azonban ehhez háromötödös többségre van szükség, amellyel a PiS nem rendelkezett az alsóházban.) Végül 2017. decemberben a parlament mindkét háza jelentősebb módosítások nélkül elfogadta a két jogszabályt, azonban a további hazai és nemzetközi nyomásgyakorlás következtében 2018. novemberben a legfelsőbb bírósági törvényt ismét módosították, törölve a kényszernyugdíjazásra vonatkozó rendelkezéseket.[7]
A fentebb röviden ismertetetett közjogi turbulenciák természetesen súlyos következményekkel jártak az uniós színtéren is. 2016. januárban az Európai Bizottság jogállamiság-védelmi eljárást (ún. jogállamiság keret) indított - és egyben párbeszédet kezdeményezett - Lengyelországgal szemben.[8] A Bizottság 2016. júli-
- 70/71 -
usban[9] és decemberben[10], majd 2017. júliusban[11] adta ki az ajánlásait, amelyekben a jogállamiság rendszerszintű veszélyéről írt, és javaslatokat tett a lengyel kormány részére a veszélyek elhárítására. Lengyelország a következő kemény bírálatot az Európai Parlamenttől kapta: a 2017. novemberi, a jogállamiság és a demokrácia helyzetéről szóló, kétharmados többséggel elfogadott határozatban[12] a képviselők "mélységes aggodalmukat" fejezték ki a megelőző két év fejleményei miatt - beleértve többek között az alkotmánybíróság ellen indított támadást, az igazságszolgáltatási reformot, a civil szervezetek működésének akadályozását és az abortusztörvény további szigorításának tervét. Egy hónappal később a Bizottság megindította Lengyelországgal szemben az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke szerinti eljárást a "jogállamiság Lengyel Köztársaság általi súlyos megsértésének egyértelmű veszélye" miatt.[13] A Bizottság az indokolással ellátott, a Tanács részére tett javaslatában kiemelte, hogy Lengyelország nem hozta meg a korábbi bizottsági ajánlásoknak megfelelő intézkedéseket. Az Európai Parlament 2018. márciusban támogatta a Bizottság javaslatát.[14] Az eljárás következő fázisa az lenne, hogy a Tanács tagjainak négyötödös többségével megállapítja, hogy fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy Lengyelország súlyosan megsérti az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkében említett értékeket. A 7. cikk szerinti eljárás mellett 2019. áprilisban kötelezettségszegési eljárás is indult az ország ellen azzal az indokkal, hogy az igazságszolgáltatási reform nyomán veszélybe került a bírók függetlensége és politikai befolyástól való mentessége.[15] Júliusban a Bizottság a kötelezettségszegési eljárás következő lépéseként indokolással ellátott véleményt készített az ügyben[16], majd - a parlamenti választások előtt néhány nappal - úgy döntött,
- 71/72 -
hogy az ügyet az Európai Unió Bírósága elé terjeszti, és egyben gyorsított eljárást kezdeményez.[17]
A közjogi rendszer átalakítása mellett a kormány további területeken is konfrontálódott a társadalommal és a nemzetközi közvéleménnyel. Ilyenek voltak pl. a korábban is meglehetősen restriktív abortusztörvény további szigorítása irányában tett lépések[18], a melegek elleni "kultúrharc"[19] vagy a Nemzeti Emlékezet Intézetéről szóló törvény azon - végül nagyrészt visszavont - módosítása, miszerint szankcionálhatók lettek volna a lengyel államnak vagy a lengyel nemzetnek a náci bűntettekben való bűnrészességére utaló állítások.[20] Az is megjegyzést érdemel, hogy a jogalkotás mindvégig erőltetett ütemű volt, a törvényeket gyakran parlamenti képviselők kezdeményezték, kikerülve ezzel az a különböző egyeztetési folyamatokat.[21]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
