A dologi jog egyik klasszikus magánjogi intézménye a jogi köznyelvben szomszédjogi generálklauzulaként vagy általános szomszédjogi szabályként ismert Ptk. 5:23. §, mely szerint a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen a szomszédokat szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné. Hogy mikor beszélhetünk szükségtelen zavarásról, az a bírói gyakorlat által kimunkált szomszédjogi tételek, különösen a helyben szokásosság, a jogági jogellenesség függetlensége, valamint a később építtető felelőssége alapján dönthető el.[1] Ha a szükségtelen zavarás tényállása külföldi elemet tartalmaz, azaz az "A" állam területén fekvő ingatlanról kilépő emisszió jelentkezik a "B" állam területén fekvő ingatlanon szükségtelen zavarásként, akkor határon átnyúló szükségtelen zavarásról beszélünk.
A szomszédjogi szabályozás - illeszkedve abba a tendenciába, amely jogi problémák komplex, jogágakon átnyúló (közjogi, magánjogi és eljárásjogi szabályokra is figyelemmel lévő) kezelését követeli meg - magánjogi és közjogi elemeket is tartalmazó jogterületként jellemezhető, így a határon átnyúló szükségtelen zavarásnak is vannak nemzetközi magánjogi és közjogi aspektusai.[2] Ebben az írásban az Európai Unióban ténylegesen és potenciálisan előforduló határon átnyúló szükségtelen zavarások nemzetközi magánjogi kérdéseivel foglalkozunk elsősorban, átfogó képet adva ezen esetek köréről, jellegzetességeiről (I.). Tárgyaljuk a joghatóság (II.) és az alkalmazandó jog (III.) kérdéseit, majd bemutatjuk a határon átnyúló szükségtelen zavarás tényállása kapcsán felmerülő leginkább releváns anyagi jogi kérdéseket, melyek kapcsán nemzetközi közjogi problémákat is érintünk (IV.). Tanulmányunkat összegzés zárja (V.).
Magyarország szempontjából a közelmúltból felhozható két eset, az osztrák rábakeresztesi (Heiligenkreuz) hulladékégető,[3] illetve a szlovák tőketerebesi (Trebišov) szénégető[4] tervezett megépítése adja a téma aktualitását. Előbbi esetben az osztrák-magyar határ közelsége folytán Szentgotthárd lakói, ill. az Őrségi Nemzeti Park; utóbbinál egy a szlovák-magyar határon átlépő szükségtelen zavarás miatt a világörökségi helyszínnek számító Tokaji Borvidék kerülhetett volna "veszélybe". Végül mindkét beruházás egyéb okból akadt és maradt el az osztrák, ill. a szlovák közigazgatási eljárásban, és a beruházók eltekintettek a létesítmények megvalósításától. A magyar jogban tehát egyelőre nincs ilyen eset,[5] épp ezért a kapcsolódó uniós jog és joggyakorlat tanulmányozása hazai szemszögből is tanulságul szolgálhat.
A határon átnyúló szomszédjogi esetek két tekintetben térnek el a külföldi elemet nélkülöző szomszédjogi jogvitáktól. Egyrészről a zavarásként elfogadott áthatások[6] köre tágabb: annak érdekében, hogy a nemzetközi magánjogban a zavarás fogalma a lehető legszélesebb és legegységesebb legyen, például a németnyelvű országokban nem vagy csak korlátozott körben elismert zavarások, így a közvetlen áthatások, továbbá a közvetett áthatások közé tartozó negatív (pl.: fény és levegő elvonása, ideértve a légszennyezést is) és esztétikai zavarások is szükségtelen zavarásként jelentkezhetnek.[7] Másrészről eltérően alakul a nemzeti jogokban megszokottól a hangsúlyos esetcsoportok köre is: A szomszédjogi eseteken belül megkülönböztetjük a magánérdekek ütközésén alapuló (klasszikus) szomszédjogi érdekkollíziókat (osztrák terminológiával élve häuslich-private Immissionen) azon esetektől, ahol magánérdek kvalifikált magánérdekkel[8] vagy közérdekkel áll szemben (az osztrák terminológia szerint gewerblich-industrielle Immissionen). A határon átnyúló szükségtelen zavarások a magánérdekek ütközésén alapuló nagy számú, de kis súlyú (pl.: építkezéssel kapcsolatos) esetek helyett inkább a magánérdek - közérdek, magánérdek - kvalifikált magánérdek, ill. a közérdekek ütközésén alapuló ügyek, amelyek tényállása szerint a zavarás forrása általában egy létesítmény. Olyan esetcsoportokra kell gondolnunk, mint az (atomenergetikai létesítményből kilépő) ionizáló sugárzások,[9] a szomszédos államban fekvő repülőterekről kilépő, határon átnyúló szükségtelen zajhatások esetei[10], vagy éppen a folyóvizek közvetítésével megvalósított szükségtelen zavarás esetei[11].
Ezen jogvitákat - ahogy ezt alább részletesen kifejtjük - a dologi jogi szemlélettől való eltávolodás és a szerződésen kívüli kártérítés joggal, közelebbről a környezetvédelmi (kártérítési) joggal való szoros kapcsolat jellemzi. A határon átnyúló szükségtelen zavarással kapcsolatos dologi jogi tárgyú ügyek (abbahagyásra irányuló perek) száma elenyésző;[12] a kártérítési jogi esetek dominanciája figyelhető meg. Az ilyen típusú kártérítési esetek rendszertanilag az ún. távolsági deliktum (Distanzdelikt)[13] körébe tartoznak. Hangsúlyos közvetítő elem ezekben az esetekben a környezet-
- 19/20 -
védelmi szemlélet.[14] Így a nemzetközi magánjogban a tárgyalt határon átnyúló (kártérítésre irányuló) szomszédjogi jogviták a nemzetközi környezetvédelmi jog egyik esetcsoportjaként is jellemezhetőek.
Számos ország nemzetközi magánjogában a kizárólagos joghatóság szabálya érvényesül ingatlannal kapcsolatos dologi jog (dologi jogi igény) érvényesítése kapcsán.[15] Így rendelkezik a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1215/2012/EU rendelet (a továbbiakban: Brüsszel Ia. rendelet) is a 24. cikk 1. pont 1. mondatban, amely értelmében az olyan eljárásokra, amelyeknek tárgya ingatlanon fennálló dologi jog vagy ingatlan bérlete, illetve haszonbérlete, annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek kizárólagos joghatósággal, ahol az ingatlan található, a felek lakóhelyére való tekintet nélkül. A dolog fekvése szerinti fórum (forum rei sitae) elv alkalmazásának indoka abban keresendő, hogy a fizikai, térbeli közelség miatt a dolog fekvése szerinti bíróság tudja a tényállást a legmegfelelőbben megállapítani, ill. az érvényesítendő szabályokat és gyakorlatot alkalmazni.[16]
Az Európai Bíróság az uniós nemzetközi magánjogban széles körben elismert kizárólagos joghatósági szabály érvényesülését az ún. Temelín I. ügyben vizsgálta:
A csehországi Temelínben 1985-ben létesített és 2000-ben üzembe helyezett atomerőműből kilépő (potenciális) szennyezés miatt a szomszédos Felső-Ausztria Tartomány pert indított a linzi tartományi bíróság előtt. Keresetében előadta, hogy az atomerőműtől 60 km-re, Ausztriában fekvő ingatlanát, egy mezőgazdasági iskolát veszélyezteti az atomerőműből kilépő ionizáló sugárzás, és ezért az ABGB 364. § (2) bekezdés alapján kérte, hogy a bíróság kötelezze a cseh atomerőművet a kor technikai állása, a műszaki fejlettség szerint elfogadható szintet meghaladó mértékű sugárzás abbahagyására.
Az üzemeltető ČEZ Temelín többek között azzal védekezett, hogy az osztrák bíróságoknak nincs joghatósága, mivel az akkor hatályos Brüsszeli Egyezmény 16 Cikk 1. a) pontja (mely megfelel a Brüsszel Ia. rendelet 24. cikk 1. pont 1. mondatának) nem terjed ki az ún. immisszióvédelmi eljárásokra.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
