A versenytörvény (1996. évi LVII. törvény, a továbbiakban: Tpvt.) 29. §-a úgy rendelkezik, hogy "a vállalkozásoknak a [Tpvt.] 24. §-a szerinti összefonódását eredményező szerződés létrejöttéhez a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges." E jogszabályhely számos - ismereteink szerint jogerős bírósági döntéssel még el nem bírált - jogértelmezési kérdést vet fel. Az alábbi munka célja annak bemutatása, hogy
- e szabály nem illik bele a fúziókontroll szabályrendszerébe,
- hatása ellentétes a piaci összefonódások ellenőrzésére létrehozott normarendszer működési mechanizmusával,
- míg a rendelkezés gyakorlati átültetése a jogalkalmazók számára megoldhatatlan értelmezési problémákhoz, és emiatt a jogbiztonság hiányához vezet, ezért
- az alábbi elemzés arra a következtetésre jut, hogy a Tpvt. 29. §-át meg kell változtatni, azaz a jogértelmezési nehézségek jogalkotási lépést tesznek szükségessé.
Az alábbiakban a módosítás lehetséges irányaira is javaslatokat teszünk.
1. A Tpvt. 1997. január 1-jei hatálybalépésével a magyar versenyjog fúziókontroll szabályrendszere nagyrészt összhangba került a vonatkozó közösségi normaanyaggal, melynek elsődleges forrása annak idején a Tanács 1989. december 21-i 4064/89/EGK rendelete volt a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről (a továbbiakban: a "Régi Rendelet"). Míg a korábbi versenytörvény (az 1990. évi LXXXVI. törvény, a továbbiakban: "Tpt.") az antitröszt versenyjog (kartelltilalom és az erőfölénnyel való visszaélés tilalma) tekintetében nagyrészt már a közösségi jog eredményeire épített, ugyanez nem volt minden tekintetben elmondható a Tpt. fúziókontroll szabályaira. E körben a Tpvt. bevezetése jelentős reformot eredményezett, amely időtállónak bizonyult, hiszen módosításra és kiegészítésre eleddig mindösszesen néhány ponton volt szükség.
A Tpvt. által kialakított fúziókontroll szabályanyag -összhangban a Régi Rendelettel - a jogbiztonság és az előreláthatóság jegyében egy viszonylag szilárd és koherens rendszert alkot. A rendszer első lépcsője azon koncentrációk (a Tpvt. szóhasználatában: összefonódások) meghatározása, melyek egyáltalában a fúziókontroll hatálya alá esnek. A Tpvt. három ilyen esetcsoportot határoz meg, melyek (kissé leegyszerűsítve) a következőek: (i) korábban egymástól független vállalkozások összeolvadása (klaszszikus fúzió), (ii) önálló vagy közös irányításszerzés korábban független vállalkozás(ok) vagy vállalkozásrész(ek) felett (irányításszerzés), és (iii) úgynevezett teljes funkciójú közös vállalatok alapítása (ún. full-function joint venture). A rendszer következő eleme: második lépcsője azon árbevételi küszöbszámok meghatározása, melyek átlépése esetén a fenti típusú koncentrációk bejelentéskötelesek. E két lépcső együttesen adja meg a fúziókontroll körében érvényesülő állami/hatósági beavatkozás hatókörét: a fenti három típus valamelyikét megvalósító összefonódások, melyek esetében egyben az árbevételi adatok meghaladják a Tpvt.-ben meghatáro-
- 401/402 -
zott küszöbszámokat, engedélykötelesek, azaz az ilyen összefonódásokat a GVH-hoz előzetesen - engedélyezés céljából - be kell jelenteni. A Tpvt. meghatározza, hogy az engedélyt ilyen esetben az érintett vállalkozások közül kinek és milyen határidőn belül kell kérelmeznie.
A Tpvt. úgy rendelkezik, hogy az engedély iránti kérelmeket az úgynevezett dominanciateszt alapján kell elbírálni, azaz az engedély nem tagadható meg, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását, vagy fejlődését az érintett piacon, vagy annak jelentős részén. (A jogalkotó nem látta indokoltnak megváltoztatni a dominanciatesztet annak ellenére, hogy az eredetileg a Tpvt. fúziókontroll szabályainak alapjául szolgáló Régi Rendeletet időközben felváltotta a Tanács 139/2004/EK rendelete (2004. január 20.) a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről (a továbbiakban: az "Új Rendelet"),[1] amely szakít a dominanciateszt hagyományával.
2. A Tpvt. 29. §-a leszögezi, hogy "az összefonódást eredményező szerződés létrejöttéhez" a GVH engedélye szükséges. A 30. § adja meg az összefonódás engedélyezhetőségének szempontjait, majd a 31. § arra az esetre ad útmutatást, ha az érintett vállalkozások elmulasztanak engedélyt kérni. A Tpvt. 29-31. §§-i a következő logikai ívet látszanak tehát kiadni: (i) mi az engedély jogi jelentősége (29. §), (ii) mi alapján kell eldönteni, hogy adható-e engedély (30. §)és (iii) mi történik, ha jogellenesen elmarad az engedélykérés (31.§).
A Tpvt. 29. §-a szerint tehát "az összefonódást eredményező szerződés létrejöttéhez" a GVH engedélye szükséges. A normaszöveg az engedélyt a szerződés létrejöttéhez írja elő. A minimális polgári jogi ismeretekkel rendelkező jogalkalmazó számára innen nem is nehéz az ugrás a Ptk. 215. §-ához, amely szerint "ha a szerződés létrejöttéhez [...] hatósági jóváhagyás szükséges, ennek megtörténtéig a szerződés nem jön létre, de a felek nyilatkozatukhoz kötve vannak [...] A beleegyezés, illetőleg a jóváhagyás megtörténtével a szerződés [...] megkötésének időpontjával kezdődő hatállyal jön létre. Beleegyezés, illetőleg jóváhagyás hiányában a szerződésre az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni." A Ptk. rendelkezése tehát egyértelművé teszi, hogy amennyiben a szerződés létrejöttéhez hatósági engedély szükséges, annak hiányában a szerződés nem jön létre (mintegy akadály képződik a felek akaratnyilatkozatainak találkozása útjában). Az ilyen szerződés non-exisztens, ennek ellenére a Ptk. a jogkövetkezmények tekintetében az érvénytelen szerződésekre irányadó szabályokra utal.[2] Ez viszont azt jelenti, hogy hatósági engedély hiányában a szerződés nem létező, és az annak alapján esetleg megtörtént teljesítések vonatkozásában alapvetően a Ptk. 237. §-a szerinti in integrum restitutio-s szabály érvényesül. Egy egyszerű üzletrész adásvételi szerződésen modellezve tehát a fentieket, a következő eredményre jutunk: amennyiben az üzletrész adásvételi szerződés a Tpvt. szerinti összefonódást valósít meg (mert pl. egy vállalkozás felett önálló irányítást eredményez), és feltételezve továbbá, hogy a Tpvt-ben előírt árbevételi küszöbszámok adottak, az üzletrész adásvételi szerződés mint összefonódás engedélyköteles, és azt a GVH-hoz be kell jelenteni. Amennyiben a GVH az engedélyt megtagadja, a Tpvt. 29. §-a és a Ptk. 215. §-a folytán az üzletrész adásvételi szerződést nem létezőnek kell tekinteni, amelyre a polgári jogi érvénytelenség következményeit kell alkalmazni. Az eladó tehát köteles lesz a vevőnek visszafizetni a vételárat, míg a vevő az érvényes szerződés mint jogcím hiányában nem válhatott az üzletrész tulajdonosává, ezért köteles tűrni, hogy őt a tagjegyzékből és a cégjegyzékből töröljék.
3. A fentiek szerint értelmezi a Tpvt. 29. §-át a vonatkozó - egyébként nem túl jelentős mennyiségű - szakirodalom is. Az egyik kommentár szerint a Tpvt. "szövegezéséből egyértelmű, hogy a GVH engedélyének megadásáig a szerződés nem jön létre, az összefonódás nem következik be. Nem arról van tehát szó, hogy egy létrejött szerződést kellene az engedély hiánya miatt érvénytelenné nyilvánítani, és emiatt az eredeti állapotot helyreállítani. Nem kell az eredeti állapot helyreállítása érdekében lépéseket tenni, a szerződést megtámadni, vagy semmiségét megállapítani, mert a jogalkotó egyszerűbb megoldást választott: az engedély megadásáig a szerződés nem is jön létre. A függő jogi helyzetben a szerződés sorsára nézve és a szerződést kötő felek jogállására a Ptk. 215. §-a nyújt eligazítást".[3] Hasonlóan fejti ki
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
