A Kormány szeptember 18-án jóváhagyta az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint egyéb információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvény tervezetét. A tervezet alapvetően az Európai Parlament és a Tanács 2000. június 8-án elfogadott, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem egyes jogi kérdéseiről rendelkező 2000/ 31/EK irányelv (az "e-kereskedelem irányelv") rendelkezésein alapul. Az e-kereskedelem irányelv alapvető célja az ún. információs társadalommal összefüggő szolgáltatások biztos jogi hátterének megteremtése, és ezáltal a gyakran "új gazdaságnak" is nevezett elektronikus kereskedelem fejlődésének elősegítése a Közösség belső piacán.
Magyarország jogharmonizációs kötelezettségén túlmenően, az Európai Unió és más nemzetközi szervezeteken belüli jogalkotás eredményeinek figyelembevétele elengedhetetlen az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások "határokat lebontó" jellege miatt is. A szolgáltató és a szolgáltatás igénybevevője közötti kommunikáció korlátai gyakorlatilag megszűnnek az elektronikus média felhasználásával. Az új piacokhoz való hozzáférés költségeinek csökkenése jelentős ösztönző a vállalkozások számára. A szolgáltatások áramlása azonban nem követhető hagyományos módszerek, eljárások alkalmazásával. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy jog által nyújtott garanciák az elektronikus kereskedelem terén is érvényesüljenek. Ha a különböző jogrendszerek jelentősen eltérnek egymástól e szolgáltatások szabályozása terén, az elrettentheti a vállalkozásokat az Internet kínálta lehetőségek kiaknázásától. Az egyes államok jogának viszonylagos közelítésével e kockázat csökkenthető.
Habár feljebb magam is használtam az "új gazdaság" kifejezést, az utóbbi év tapasztalatai rámutattak, hogy az elektronikus kereskedelem sem vonhatja ki magát a "régi gazdaság" törvényszerűségei alól. Hasonlóképpen, a "régi gazdaságra" szabott jog előírásai irányadóak az elektronikus úton végzett tevékenységre. E normák azonban nincsenek (nem is lehettek) tekintettel az Internet kínálta lehetőségekre, valamint az általa teremtett új kockázatokra. Ennek megfelelően szükséges az elektronikus úton nyújtott szolgáltatások által felvetett kérdések megfelelő rendezése, valamint a jogszabályok felülvizsgálata abból a szempontból, hogy mennyiben képezhetik gátját az információs társadalom fejlődésének. A tervezet célja elsősorban az előbbi feladat, tehát az elektronikus kommunikációs eszközök alkalmazásával kapcsolatos sajátos jogi követelmények megállapítása az e-kereskedelem irányelv rendelkezéseinek megfelelően.
E terület már nem ismeretlen a magyar jogalkotás számára. Az elektronikus úton létrejött szerződések elismerésére vonatkozó követelményt (e-kereskedelem irányelv, 9. cikke) az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény előírásai teljesítették, kiegészülve a Ptk.-nak a ráutaló magatartásra vonatkozó szabályaival. Megjegyzendő továbbá, hogy a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Kormányrendelet - mint ahogy az annak alapjául szolgáló 97/7/EK irányelv a közösségi jog szintjén - már a fogyasztók védelme érdekében fontos garanciákat fogalmaz meg az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások tekintetében is.
Az e-kereskedelem irányelv azonban a fentieken túlmenően számos követelményt támaszt a tagállamokkal szemben, úgymint:
a) az előzetes engedélyezést kizáró elv alkalmazását;
b) az információs társadalommal összefüggő szolgáltatással kapcsolatos adatszolgáltatás megfelelő szabályozását;
c) a nem igényelt kereskedelmi megkeresésekre vonatkozó előírások megállapítását;
d) a jogi garanciák megteremtését a "szabályozott foglalkozások" tekintetében;
e) az elektronikus szerződéskötés szabályainak megállapítását;
f) a szolgáltatók felelősségének szabályozását;
g) az önszabályozás ösztönzését nemzeti és közösségi szinten;
h) a bíróságon kívüli vitarendezés lehetővé tételét, ösztönzését;
i) a bírósági eljárások tekintetében a jogsértés megszüntetését, illetve a további jogsértés megakadályozását biztosító intézkedések lehetővé tételét;
j) az együttműködést más tagállamokkal, illetve az Európai Bizottsággal a jogszabályok végrehajtása érdekében; valamint
k) a megfelelő szankciók megállapítását.
Az e-kereskedelem irányelv végrehajtására még nem került sor az Európai Unió tagállamaiban, azonban számos tervezet ismert. Németországban a "Teledienstgesetz" és egyéb érintett jogszabályok módosításával kívánják az e-kereskedelem irányelv rendelkezéseit átültetni a nemzeti jogba, míg Spanyolországban és Ausztriában az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokról önálló törvényben kívánnak rendelkezni. Külön említendő Írország, ahol a már 2000. július 10-én elfogadott elektronikus kereskedelemről szóló törvényt (2000, No. 27) kell kiegészíteni az e-kereskedelem irányelv átültetése érdekében, amely elsősorban az elektronikus aláírás alkalmazásával, az elektronikus üzenetváltás szabályaival és a domain nevek regisztrációjával kapcsolatban tartalmaz rendelkezéseket.
A magyar tervezet nem szabályozza valamennyi, az előbbi felsorolásban szereplő kérdést. Egyrészt azért, mert Magyarország jelenleg nem tagja az Európai Uniónak, így még nem indokolt a tagsággal szorosan összefüggő előírások átvétele. Másrészt azért, mert egyes követelmények, különösen a magatartási kódexek megalkotásának, illetve a bíróságon kívüli vitarendezési eljárások kialakításának ösztönzése, valamint az ún. "szabályozott foglalkozásokra" vonatkozó előírások átvétele nem kizárólag jogi megoldást kívánnak meg, továbbá csak az érintett társadalmi szervezetekkel, köztestületekkel való egyeztetés útján valósítható meg teljeskörűen.
A fentieknek megfelelően a tervezet rögzíti az előzetes engedélyezés tilalmát, megállapítja az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat nyújtók adatszolgáltatási kötelezettségét, rendelkezik az elektronikus úton történő szerződéskötés részletes szabályairól, továbbá megállapítja a szolgáltatások közvetítésében közreműködők felelősségét, és az ehhez kapcsolódó szabályokat. A tervezet ezen túlmenően rendelkezik a nem igényelt kereskedelmi megkeresésekről, illetve egyes fogyasztóvédelmi követelményekről.
A tervezet hatályát az alábbiak szerint határozza meg;
"1. § (1) E törvény rendelkezéseit kell alkalmazni:
a) a Magyar Köztársaság területéről nyújtott információs társadalommal összefüggő szolgáltatásra, valamint a Magyar Köztársaság területére irányuló szolgáltatásra.
b) az a) pontban meghatározott szolgáltatás tekintetében igénybevevőnek, illetve szolgáltatónak minősülő természetes, illetve jogi személyre vagy jogi személyiség nélküli szervezetre.
(2) Az (1) bekezdés a) pontjának második fordulata nem terjed ki az Európai Unió tagállamainak területéről nyújtott információs társadalommal összefüggő szolgáltatásra.
(3) E törvény hatálya nem terjed ki a bírósági, illetőleg egyéb hatósági eljárásban nyújtott és felhasznált információs társadalommal összefüggő szolgáltatásra és nem érinti a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályok alkalmazását.
(4) E törvény hatálya nem terjed ki az elektronikus levélcím fenntartására és az elektronikus magánlevelezésre. "
A tervezet az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások - véleményem szerint elég nehézkes - fogalmát igyekszik kellően általános módon meghatározni:
"Információs társadalommal összefüggő szolgáltatás: elektronikus úton, távollevők részére, többnyire ellenszolgáltatás fejében nyújtott szolgáltatás, amelynek igénybevételét a szolgáltatás igénybevevője egyedileg kezdeményezi."
A fenti meghatározás az e-kereskedelem irányelv által is hivatkozott, 98/34/EK irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében foglalt definíción alapszik. Magában foglalja az elektronikus úton - azaz elektronikus adatfeldolgozást, -tárolást, illetőleg -továbbítást végző vezetékes, rádiótechnikai, optikai vagy más elektromágneses eszközök alkalmazásával - nyújtott szolgáltatások széles skáláját, ideértve az áruk és szolgáltatások értékesítését, az olyan szolgáltatásokat, amelyekért nem az igénybevevő fizet (pl. kizárólag reklámokat tartalmazó honlapok), illetve a technikai, közvetítő szerepet betöltő szolgáltatásokat is. Megjegyzendő, hogy általánossága miatt a fogalom körébe vonható valamennyi on-line tevékenység, így az ún. "m-com-merce", azaz a mobiltelefon-hálózatok útján nyújtott szolgáltatás is. A tervezet - az e-kereskedelem irányelvtől eltérően, de azzal nem ellentétesen - külön meghatározza az "elektronikus kereskedelmi szolgáltatás" fogalmát, mint olyan információs társadalommal összefüggő szolgáltatást, amelynek célja áruk, illetőleg szolgáltatások üzletszerű értékesítése, beszerzése, cseréje.
Ugyanakkor az olyan tevékenységek, mint az áruk szállítása vagy a szolgáltatások hálózaton kívüli nyújtása, nem tartoznak ebbe a körbe. A tervezet továbbá kifejezetten kizárja hatálya alól az elektronikus levélcím fenntartását, illetve az elektronikus magánlevelezést, mint a jogalanyok magánéletéhez szorosan kapcsolódó tevékenységeket. Mivel a tervezet elsősorban a magánjogi viszonyok tekintetében kíván összhangot teremteni a hazai és a közösségi jog között, hatálya nem terjed ki a bírósági, illetve egyéb hatósági eljárások keretében nyújtott információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra.
A tervezet személyi hatálya valamennyi szolgáltatóra, illetve igénybevevőre kiterjed. Igénybevevő bármely természetes, illetve jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet, aki/amely információs társadalommal összefüggő szolgáltatást vesz igénybe, különösen abból a célból, hogy információhoz jusson, vagy azt hozzáférhetővé tegye. Szolgáltatónak minősül valamennyi, információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtó természetes, illetve jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet.
A tervezet területi hatálya az Európai Unióhoz való csatlakozásunkig elsősorban az ún. hatáselven alapszik a külföldről származó szolgáltatások tekintetében. A tervezet rendelkezéseit kell tehát alkalmazni a Magyarországra irányuló, külföldről származó információs társadalommal összefüggő szolgáltatásra. A "Magyar Köztársaság területére irányulónak" minősülő szolgáltatás fogalmát a tervezet az alábbiak szerint állapítja meg:
"Magyar Köztársaság területére irányuló szolgáltatás: minden olyan szolgáltatás, amelyről a használt nyelv, a pénznem és egyéb körülmények alapján valószínűsíthető, hogy magyarországi igénybevevők számára kívánják " elérhetővé tenni."
A fenti meghatározás alapján tehát olyan szolgáltatásokról van szó, amelyeket a szolgáltatók kifejezetten a magyar piacra szánnak. Amennyiben azonban a szolgáltatás magyarországi igénybevételére csak esetlegesen kerül sor, szolgáltatása nem tekinthető a "Magyar Köztársaság területére irányulónak". Megjegyzendő, hogy a tervezet rendelkezéseinek ellenére a megfelelő nemzetközi együttműködés hiányában a nemzetközi elemeket tartalmazó jogviszonyok továbbra is nagyobb kockázatot fognak képezni a szerződő felek számára, hiszen számolni kell a jogérvényesítés nehézségeivel.
A fent idézett 1. § (2) bekezdésének az EU csatlakozással egy időben való hatálybaléptetése útján a tervezet csak Magyarország EU csatlakozása után rendeli el az e-kereskedelem irányelv 3. cikkében előírt ún. "származási ország" elv alkalmazását az Unió tagállamaiból eredő szolgáltatásokkal szemben [1. § (2) bekezdés; 16. § (3) bekezdés].
A származási ország elve alapján az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást annak a tagállamnak a joga szerint kell elbírálni, amelynek területéről azt a technológiai feltételek biztosításán túlmenő tartalommal nyújtják. E megoldás indokai az alábbiak szerint foglalhatóak össze:
a) Egyrészről az elv alkalmazása megfelelő alternatívája a teljes jogharmonizációnak, azaz a kógens közösségi szintű szabályozásnak. Ilyen módon elkerülhetőek a közösségi szabályozás tagállamonként eltérő értelmezéséből, illetőleg hiányosságaiból származó bizonytalanságok. A származási ország elvének alkalmazása továbbá jobban megfelel az e-kereskedelem irányelv "horizontális", azaz számos eltérő tevékenységet együttesen érintő jellegének.
b) Másrészről a származási ország elvének alkalmazásával biztosítható leghatékonyabban az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások felügyelete, mivel ez azok forrásánál, azon tagállamban valósul meg, ahol a szolgáltató letelepedett. Ez természetesen tágabb felelősséget is ró az egyes tagállamokra, mivel a szolgáltatások felügyeletét a közösség valamennyi polgárának védelme érdekében kell - ellátniuk.
A tervezet a Magyar Köztársaság, illetve az Európai Unió tagállamainak területéről nyújtott szolgáltatás meghatározásakor az e-kereskedelem irányelv rendelkezéseit figyelembe véve az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásának tényleges helyét veszi alapul. A szolgáltatás tehát onnan ered, ahol a technikai feltételek biztosításán (pl. hosting) túlmenő, a szolgáltatással szorosan összefüggő tevékenységet végzik. Például, amennyiben egy adott szolgáltató biztosítási tevékenységet végez oly módon, hogy a biztosítási tevékenységet ellátó telephelye Magyarországon található, szolgáltatása Magyarországról nyújtottnak minősül akkor is, ha honlapját külföldi hostnál helyezi el.
Az e-kereskedelem irányelv lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a származási ország elv alól kivételeket állapítsanak meg. Melléklete taxatív felsorolást tartalmaz azon jogterületekről, amelyek tekintetében derogációra kerülhet sor. Ezek jelentős része azonban olyan terület, amelyben még nem történt meg a jogharmonizáció (pl. az elektronikus pénz kibocsátásáról szóló 2000/46/EK irányelv), illetőleg szorosan kapcsolódnak az Unió belső piacához (pl. az ún. UCITS alapok reklámozásával, illetve a biztosítási szolgáltatások szabad áramlásával kapcsolatos egyes kérdések).
A tervezet - tekintettel arra, hogy az elektronikus adatátviteli megoldások alkalmazása önmagában nem változtatja meg az ilyen módon létrejött jogviszonyok alapvető tartalmát - az e-kereskedelem irányelv 4. cikkének megfelelően rögzíti, hogy információs társadalommal összefüggő szolgáltatást bármely természetes, illetve jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet végezhet, feltéve, hogy teljesíti az adott tevékenységre egyébként jogszabály által előírt minősítési, képesítési, engedélyezési vagy bejelentési kötelezettségeket.
A szolgáltatók és az igénybevevők közötti kapcsolat jellegére tekintettel a kölcsönös bizalom megteremtése és fenntartása érdekében a tervezet rögzíti azon, a szolgáltatók azonosítását lehetővé tevő adatokat, amelyeket a szolgáltatóknak folyamatosan, könnyen hozzáférhető módon, magyar nyelven közzé kell tenniük:
a) a szolgáltató nevét, amennyiben a szolgáltató nem természetes személy, a képviselőjének nevét is;
b) a szolgáltató lakcímét, székhelyét, telephelyét;
c) a szolgáltató elérhetőségeit, különösen az igénybevevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címét;
d) amennyiben a szolgáltató tevékenységének végzéséhez jogszabály nyilvántartásba vételi kötelezettséget ír elő, a szolgáltatót nyilvántartásba vevő hatóság megnevezését és a szolgáltató nyilvántartásba vételi számát;
e) amennyiben a szolgáltató tevékenysége jogszabály alapján engedélyköteles, ezt a tényt a jogszabály megjelölésével, a felügyeleti hatóság megnevezésével és elérhetőségével; valamint a felügyeleti hatóság engedélyének számával;
f) amennyiben tevékenységére szakmai vagy etikai előírások irányadóak, az azokra való hivatkozást elérhetőségük megjelölésével;
g) a szolgáltató adószámát;
h) amennyiben a szolgáltató valamely szakmai kamara tagja, annak megnevezését;
i) amennyiben ilyennel rendelkezik, tudományos vagy szakmai fokozatát és megszerzésének helyét;
j) amennyiben a cég vagy szervezet minősítését vagy akkreditációját - törvény írja elő, a minősítő illetve akkreditáló okirat adatait, elérhetőségét;
k) az adott szolgáltatáshoz kapcsolódóan a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 8. §-nak megfelelő tájékoztatást.
A fenti adatszolgáltatás azonban nem helyettesítheti a szolgáltató egyéb jogszabályban különösen a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Kormányrendeletben) meghatározott tájékoztatási, illetve közzétételi kötelezettségét. Ezzel párhuzamosan tehát a szolgáltatónak továbbra is meg kell felelnie ezen utóbbi követelményeknek.
A tervezet 5. és 6. §-ai rendelkeznek az elektronikus úton való szerződéskötés szabályairól. A tervezet - az esetleges jogvita során felmerülő bizonytalanságok elkerülése végett - megköveteli a szolgáltatótól, hogy az elektronikus úton történő szerződéskötésre vonatkozó ajánlat elküldését megelőzően a szolgáltatásra vonatkozó általános szerződési feltételeit hozzáférhetővé tegye az igénybevevő számára oly módon, hogy lehetséges legyen azok tárolása és előhívása.
A szolgáltató és az igénybevevő közötti személyes kapcsolat hiánya, és az elektronikus üzenettovábbítási folyamat visszafordíthatatlan jellege növeli az akarati hibák kiküszöbölését szolgáló eszközök jelentőségét. A szolgáltatók az Interneten feladott "rendeléseket" ugyanis tipikusan "elektronikus formanyomtatványokon" fogadják. Ezek olyan megoldásokat alkalmaznak, amelyek az igénybevevő számára idegenek lehetnek, így megnő annak veszélye, hogy az igénybevevő tévedésből vagy téves tartalommal küldi meg a szerződés kötésére irányuló üzenetét. A tervezet az elektronikusan tett ajánlatokban esetlegesen felmerülő tévedések elkerülése érdekében, valamint a felek távollétére való tekintettel előírja, hogy a szolgáltató megfelelő technikai eszközöket bocsásson a felhasználó rendelkezésére a beviteli hibák azonosítására és javítására. E kötelezettség teljesítése esetére a tervezet szigorú magánjogi szankciót állapít meg. Ilyen esetben ugyanis az igénybevevő nyilatkozata nem minősül ajánlatnak, tehát ajánlati kötöttsége sem keletkezik.
A szolgáltató továbbá köteles tájékoztatni az igénybevevőt - mielőtt ez utóbbi elküldi ajánlatát - a szerződéskötés technikai lépéseiről, valamint beviteli hibák azonosítására és javítására rendelkezésre bocsátott - előbbiekben tárgyalt - eszközökről, a szerződéskötésre felajánlott nyelvről, arról, hogy a megkötött szerződéseket a továbbiakban nyilvántartja-e, illetve hozzáférhetővé teszi-e, továbbá - amennyiben létezik ilyen - arról a magatartási kódexről, amelynek a szolgáltató alávetette magát, valamint e kódex elektronikus elérhetőségéről.
Az e-kereskedelem irányelv előírja, hogy a szolgáltató köteles az igénybevevő ajánlatának megérkezését az igénybevevő felé elektronikus úton visszaigazolni. E követelmény átültetése során felvetődik, hogy milyen módon építhető be ez a kötelezettség a polgári jognak a távollevők közötti szerződések létrejöttére vonatkozó szabályai közé. Megoldásként kínálkozik, hogy a szerződések létrejöttének - az ajánlat megküldésével kezdődő, és az annak megfelelő elfogadó nyilatkozat megérkezésével záruló -folyamatába az elektronikus úton kötött szerződések esetén további követelményként a visszaigazolás megérkezése kerüljön beiktatásra. Így a visszaigazolási kötelezettség elmulasztása esetén nem jön létre a szerződés. Ez azonban jelentős eltéréshez vezetne a hagyományos és elektronikus úton kötött szerződésekre irányadó szabályok között, továbbá aránytalanul nagy terhet róna a szolgáltatóra, különös tekintettel az elektronikus üzenetküldés sajátosságaira.
Ezért a tervezet a fenti követelményt oly módon teszi a magyar jog részévé, hogy amennyiben a szolgáltató nem teljesíti e követelményt 48 órán belül, az igénybevevő ajánlati kötöttsége megszűnik. Ilyen módon a szerződés létrejöttét nem akadályozza meg automatikusan a visszaigazolás elmaradása, hiszen az igénybevevő továbbra is fenntarthatja ajánlatát. Ugyanakkor a bizonytalan jogi helyzet kilátásba helyezésével kellően ösztönzi a szolgáltatót az ajánlat visszaigazolásáról való gondoskodásra.
A Ptk. 214. §-ának (1) bekezdése alapján a szerződési nyilatkozatok hatályosságához az szükséges, hogy azok a másik félhez megérkezzenek. A "megérkezik" kifejezés nem feltétlenül egyértelmű elektronikus környezetben, hiszen az elektronikus üzenetnek a címzett számítógépes rendszerébe való megérkezése, illetve annak tényleges hozzáférhetővé válása között hosszabb-rövidebb idő telhet el. Ugyanakkor a részletes szabályozás felveti annak veszélyét, hogy a technika fejlődésével a jogi előírások idejétmúlttá válnak. Ezért, megőrizve a Ptk. által is alkalmazott általános megközelítést, a tervezet megállapítja, hogy az elektronikusan tett ajánlat és annak visszaigazolása akkor tekintendő a másik szerződő félhez megérkezettnek, amikor az e fél számára hozzáférhetővé válik.
A törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy a foglalkozásuk vagy gazdasági tevékenységük körébe tartozó célból eljáró (tehát fogyasztónak nem minősülő) igénybevevők és a szolgáltatók a szerződéskötés menete tekintetében eltérően állapodjanak meg. Ennek különös jelentősége lehet az elektronikus piacterek, illetve beszállítói rendszerek üzemeltetői és igénybevevői számára.
A szerződéskötés fenti szabályai, amelyek kifejezetten az igénybevevő számára idegen megoldások alkalmazása esetében szükséges garanciákat biztosítják, nem alkalmazandók továbbá az elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű, címzett üzenetek küldésére alkalmas kommunikációs eszköz (pl. online chat) útján kötött szerződések esetében. Ilyen esetekben ugyanis az igénybevevő teljes egészében maga határozza meg szerződési nyilatkozatainak tartalmát, és feltételezhető, hogy rendelkezik az adott kommunikációs eszköz használatára vonatkozó ismeretekkel. A távollevők között kötött szerződésekre irányadó egyéb szabályokat azonban itt is alkalmazni kell.
Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások több szolgáltató közvetítésével jutnak el az igénybevevőkhöz, akik elsősorban a technikai eszközök rendelkezésre bocsátásával, passzív módon járulnak hozzá a szolgáltatások továbbításához. A tervezet az ekereskedelem irányelv 12-15. cikkeinek megfelelően rendezi e "közreműködő" szolgáltatók felelősségét az általuk közvetített tartalommal, információval okozott jogsérelemért, illetve kárért. E rendelkezések célja, hogy az ilyen szolgáltatók felelőssége közreműködésükkel arányosan, az általuk végzett tevékenység jellege szerint differenciáltan kerüljön meghatározásra.
A tervezet ezen - nevezetesen az egyszerű adatátvitelt, gyorsítótárolást, hosting-ot, illetve keresőszolgáltatást biztosító - szolgáltatók polgári jogi felelősségét kívánja megállapítani. Főszabályként rögzíti, hogy a szóban forgó szolgáltatók a polgári jog általános szabályai szerint felelnek - az általuk közvetített információ tartalmával okozott jogsérelemért, illetve kárért, ugyanakkor meghatározza, milyen feltételek mellett mentesülhetnek e felelősség alól. A szolgáltatók felelősségének megállapítása mellett e rendelkezések célja, hogy - a jogsértő információs társadalommal összefüggő szolgáltatásról való értesítésre irányadó szabályokkal (1. alább) együtt - ösztönözzék a szolgáltatókat a jogellenes tartalmú információhoz való hozzáférés megakadályozásában való közreműködésre. E rendelkezések kijátszásának megakadályozása érdekében a tervezet rögzíti, hogy a szolgáltató nem mentesül a fentiek szerinti polgári jogi felelőssége alól, amennyiben a jogsértő az ő megbízásából vagy utasításai alapján cselekszik [tervezet, 12. §].
Ugyanakkor a tervezetben rögzített feltételek teljesülése esetén sem mentesül a szolgáltató a jogsértés megelőzésével, illetve abbahagyásával kapcsolatos felelősség alól. Tekintettel arra, hogy az érintett szolgáltatók szerepe passzív a jogsértés közvetítésében, a tervezet előírja, hogy a szolgáltató pervesztessége esetén sem kötelezhetők a pernyertes fél perrel kapcsolatos költségeinek megfizetésére.
A felelősségi rendszerrel kapcsolatban fontos megje-gyezni, hogy a tervezetnek nem célja az Interneten hozzáférhető tartalom szabályozása, miként a szabályozás alapjául szolgáló e-kereskedelem irányelvé sem. A tartalom szabályozását továbbra is az egyes tevékenységekre, illetve jogügyletekre irányadó jogszabályok (pl. a Ptk., a Btk., illetve a szellemi alkotások védelméről szóló jogszabályok) biztosítják.
A szolgáltatók által továbbított, tárolt vagy hozzáférhetővé tett információ nagy mennyiségére tekintettel ésszerűtlen terhet jelentene ezen információ általános, folyamatos ellenőrzése. Ennek megfelelően a tervezet - az e-kereskedelem irányelv 15. cikkével összhangban - rögzíti, hogy a szolgáltatók nem kötelesek ilyen módon ellenőrizni az általuk közvetített tartalmat.
A tervezet egyszerű adatátvitelnek minősíti az igénybevevő által meghatározott információ távközlési hálózaton való továbbítását, illetve a távközlési hálózathoz való hozzáférés biztosítását. Ez a tevékenység automatikus és passzív, technikai jellegű közreműködés az információ továbbításában. Ennek megfelelően a szolgáltató akkor mentesül a felelősség alól, ha nem ő kezdeményezi a továbbítást, nem ő határozza meg az információ címzettjét, továbbá nem befolyásolja a továbbított információ tartalmát, és nem módosítja azt. Megjegyzendő, hogy ez utóbbi követelmény nem foglalja magában a továbbításhoz szükséges, technikai természetű változtatásokat, amelyek nem érintik az információ integritását. Az elektronikus adatátviteli megoldások jellegzetességei miatt a tervezet megállapítja, hogy az egyszerű adatátvitel magában foglalja az információnak a továbbításhoz szükséges, átmeneti és automatikus tárolását is. Az ilyen jellegű tárolás rendkívül rövid időre történik, és elengedhetetlen az adatok továbbítása érdekében.
Az információtovábbítás sebességének és hatékonyságának növelése érdekében széles körben alkalmazott automatikus eljárás az ún. gyorsító tárolás ("caching"). Ennek segítségével a felhasználók által gyakran lekérdezett információról "másolatot" helyeznek el átmeneti jelleggel a gazdaszámítógéptől ("host") eltérő helyen, az ún. cacheserveren, amely rendszeresen frissítésre kerül. Az eljárás alkalmazása során a felhasználók lekéréseit a rendszer átirányítja a leggyorsabban elérhető cache-serverre, így hatékonyabbá és gyorsabbá téve az adatátvitelt.
A caching eljárás tehát magában foglalja az információ időben korlátozott tárolását. Ez a tevékenység ugyanakkor - az egyszerű adatátvitelhez hasonlóan - kizárólag technikai, automatikus és passzív jellegű, amelynek során a szolgáltatónak rendszerint nincs tudomása a tárolt információ tartalmáról. Ennek megfelelően a tervezet a szolgáltató felelősség alóli mentesüléséhez az alábbi feltételek teljesülését követeli meg:
a) a szolgáltató nem változtatja meg a tárolt információt; e követelmény alatt csak az információ integritását érintő változtatások értendőek;
b) a szolgáltató tiszteletben tartja a felhasználó rendelkezését a tárolt információhoz való hozzáférés feltételeiről;
c) a szolgáltató a távközlési ágazatban széles körben elfogadott és alkalmazott előírásoknak megfelelően frissíti a cache-serveren elhelyezett információt, így az lehetőség szerint megfeleljen a gazdaszámítógépen tároltnak;
d) a gyorsító tárolás nem befolyásolja a széles körben alkalmazott és a jogszabályoknak megfelelő adatgyűjtési technológiák alkalmazását, például az információt nyújtó felhasználó által a lehívások számának megállapítására alkalmazott megoldásokat; és
e) a szolgáltató haladéktalanul eltávolítja az általa tárolt információt vagy megtiltja az ahhoz való hozzáférést, amint értesült arról, hogy az információt az adatátvitel eredeti kiindulási pontján a hálózatról eltávolították vagy az ahhoz való hozzáférést megtiltották, illetve, hogy a bíróság vagy más hatóság az eltávolítást vagy megtiltást elrendelte; e rendelkezés célja, hogy biztosítsa a jogellenes információhoz való hozzáférés megakadályozását célzó intézkedések végrehajtását a gyorsító tárolás tekintetében is.
A gazdaszámítógépet biztosító szolgáltató ("host") meghatározott méretű digitális tárhelyet bocsát a felhasználó rendelkezésére, amelyen az igénybevevő a maga által megválasztott információt helyezheti el, és teheti hozzáférhetővé a nyilvánosság számára. A hostnak rendszerint nincsen tudomása a gazdaszámítógépen elhelyezett információ tartalmáról, szolgáltatása passzív jellegű. Tekintettel azonban arra, hogy az információ közvetlenül az általa üzemeltetett gazdaszámítógépen kerül elhelyezésre - tehát közvetlenül tehet intézkedést a jogellenes tartalmú információ eltávolítása, illetve az ahhoz való hozzáférés megtiltása érdekében - a tervezet csak akkor mentesíti a felelősség alól, ha a jogellenes cselekményről vagy információról nem értesült, továbbá akkor, ha az értesülést követően haladéktalanul intézkedik az ilyen tartalmú információhoz való hozzáférés megakadályozása érdekében.
A tervezet az e-kereskedelem irányelvtől eltérő módon -hasonlóképpen az említett irányelv átültetését célzó osztrák javaslathoz - szabályozza a keresőszolgáltatások üzemeltetőinek felelősségét is. Ez a rendelkezés azon szolgáltatók tekintetében állapítja meg a felelősség alóli mentesülés feltételeit, akik az információk megtalálásához nyújtanak segédeszközöket az igénybevevők számára. E szolgáltatók felelősségének megállapítását indokolja, hogy szintén jelentős szerepük van az Interneten fellelhető tartalom közvetítésében. A legismertebbek ezek közül az ún. keresőprogramok ("search engine"), amelyek meghatározott címszó alapján, matematikai algoritmusok felhasználásával adnak útmutatást az igénybevevő számára. Léteznek azonban elektronikus tartalomjegyzékek, amelyek hasonló célokat szolgálnak (pl. az ún. "portálok"). Megjegyzendő, hogy nem vonhatóak ebbe a körbe az ún. hyperlinkek tekintettel arra, hogy azok nem az információ keresését (azaz több forrás közüli kiválasztását) teszik lehetővé, hanem közvetlen kapcsolatot teremtenek egy adott hivatkozott tartalomhoz (a keresőszolgáltatásokkal gyakran cél-eszköz viszonyban állnak). A tervezet a felelősség alól való mentesülést a keresőszolgáltatások nyújtója esetében az e-kereskedelem irányelv által a gazdaszámítógépet biztosító szolgáltató tekintetében megállapított mentesülési feltételekhez hasonlóan szabályozza, figyelembe véve, hogy a szolgáltató a közvetített információt nem tudja befolyásolni (különösen igaz ez az algoritmusok alapján működő keresőprogramokra). Ennek megfelelően a törvényjavaslat a felelősség alóli mentesülés feltételéül szabja, hogy a szolgáltatónak ne legyen tudomása a jogellenes cselekményről vagy információról, illetve haladéktalanul tegye meg az ilyen információhoz való hozzáférés megakadályozásához szükséges intézkedéseket.
A tervezet 13. §-a fenti felelősségi szabályok érvényesítését biztosító eljárás rendjét állapítja meg. E megoldás alapjául az Amerikai Egyesült Államok 105. Kongresszusa által 1998-ban elfogadott "Digital Millennium Copyright Act" ("Digitális Millennium Szerzői Jogi Törvény") által bevezetett "notice-and-take-down" eljárás szolgál. Az eljárás célja, hogy a jogsértés megállapítására, és a további igények érvényesítésére irányuló - gyakran hosszadalmas bírósági eljárás megindítása előtt lehetőséget biztosítson a jogosult számára a jogait feltételezhetően sértő tartalmú információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokhoz való hozzáférés letiltatására vagy eltávolíttatására. Ugyanakkor- nem utolsó sorban a véleménynyilvánítás szabadságának védelme érdekében - lehetővé teszi, hogy a "gyaníthatóan jogellenes" tartalmat biztosító érintett igénybevevő elérje a vitatott információ visszahelyezését, illetve az ahhoz való hozzáférés helyreállítását. Az eljárás további lényeges jellemzője, hogy a felek közötti közvetlen, a szolgáltató közreműködését a továbbiakban nem igénylő vitarendezést.
Megjegyzendő, hogy a tervezet rendelkezései csak a jogosult és az érintett igénybevevő közötti jogvita esetében határozza meg a szolgáltató által követendő eljárást. Tehát amennyiben a bíróság vagy más hatóság a szolgáltató terhére hoz eltávolítási tartalmú határozatot, nem e rendelkezések, hanem a bírósági, illetve hatósági határozat szerint kell eljárni.
A jogosult teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt értesítésével személyesen vagy meghatalmazottja útján felhívhatja a caching, hosting, illetve keresőszolgáltatást nyújtó szolgáltatót a jogait sértő tartalmú információ eltávolítására. Az értesítésnek tartalmaznia kell a jogsértés tárgyának és körülményeinek megjelölését, valamint azokat az adatokat, amelyek szükségesek a jogsértő információ azonosításához, illetve a jogosulttal való kapcsolatfelvételhez. A szolgáltató felelősség alóli mentesülésének feltétele, hogy a jogsértő magatartásról való tudomásszerzést követően haladéktalanul intézkedjen a jogellenes tartalmú információ eltávolítása vagy az ahhoz való hozzáférés megtiltása iránt. Ennek megfelelően a szolgáltató az értesítésben megnevezett információt biztosító igénybevevő egyidejű értesítése mellett köteles megtenni e lépéseket. Megjegyzendő, hogy az eljárás során a szolgáltató nem "döntőbíróként" vesz részt, nem kell a körülményeket mérlegelnie. Felelősség alóli mentesülésének kizárólag a tervezetben foglaltak teljesítése, illetve a jóhiszeműség általános elvárásának való megfelelés a feltétele. Az értesítéssel való visszaélés megakadályozása érdekében a tervezet rögzíti, hogy a szolgáltató köteles megtagadni az értesítés alapján az információhoz való hozzáférés megtiltását vagy az információ eltávolítását, ha ugyanazon információ vonatkozásában ugyanazon jogosult értesítése alapján már eljárt a tervezet rendelkezései szerint. E rendelkezés azonban nem alkalmazandó, amennyiben az eltávolítást vagy a hozzáférés megtiltását a bíróság vagy más hatóság kérte.
Mivel az értesítési eljárásra a jogsértés megállapítása előtt kerül sor, a rendelkezés lehetővé teszi az érintett információt biztosító igénybevevő számára, hogy amennyiben vitatja a jogosult igényét, az információ eltávolításáról szóló tájékoztatás átvételét követő 8 napon belül kifogásával visszahelyeztethesse a vitatott tartalmú információt. Az igénybevevő kifogásában köteles közölni az azonosításához szükséges adatait. A kifogás nem eredményezheti az érintett információ visszahelyezését vagy ismételt hozzáférhetővé tételét, amennyiben az eltávolítást vagy a hozzáférés megtiltását a bíróság vagy más hatóság rendelte el.
A szolgáltató nem vonható felelősségre az érintett információ eltávolításáért vagy az ahhoz való hozzáférés megtiltásáért, ha ennek során a fentieknek megfelelően és jóhiszeműen járt el. E rendelkezések ugyanakkor nem képezik akadályát annak, hogy amennyiben a szolgáltatónak, illetőleg az érintett információt biztosító igénybevevőnek kára merül fel a "jogosult" rosszhiszemű eljárásából fakadóan, e kár megtérítése iránt megfelelő eljárást kezdeményezhessenek.
A tervezet 14. §-a a magyar jog részévé teszi az e-kereskedelem irányelv 6. és 7. cikkeinek rendelkezéseit a kereskedelmi megkeresésekről. Ennek megfelelően az elektronikus levelezés útján küldött reklám jellegének már annak hozzáférhetővé válásakor (tehát az üzenet megnyitását megelőzően) nyilvánvalónak kell lennie. Ennek módját nem határozza meg a tervezet, így - amennyiben általánossá válik - megfelel e célnak az a külföldön terjedő gyakorlat, hogy az ilyen jellegű üzenetek tárgyának meghatározásában feltüntetik az "Adv:" rövidítést. Biztosítani kell továbbá, hogy az igénybevevő magánszférája védelmében megtilthassa, hogy részére elektronikus levelezés útján reklámot küldjenek. Ennek érdekében a törvényjavaslat előírja, hogy tájékoztatni kell az igénybevevőt arról az elektronikus levelezési címről és egyéb elérhetőségről, ahol ez irányú igényét bejelentheti. A reklámozó, a reklámszolgáltató, valamint a reklám közzétevője köteles nyilvántartást ("Robinson listát") vezetni azokról a személyekről, akik részükre írásban ilyen bejelentést tettek. E nyilvántartások harmadik személyek részére nem adhatók át, így nem szolgálhatnak alapul további levelezési listák összeállításához. Az ilyen bejelentést tevő személyek részére a reklámozó, a reklámszolgáltató, valamint a reklám közzétevője nem küldhet további reklámot, annak tartalmától függetlenül. További jogalkotási feladatként jelentkezhet egy olyan központi nyilvántartás létrehozása, amelybe bejelentkezve az igénybevevő általános jelleggel tilthatná meg a reklámüzenetek küldését az általa megjelölt elektronikus levelezési címére.
A tervezet a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 38. §-ának (1) bekezdésének rendelkezéseit kiegészíti, amennyiben kötelezi az elektronikus kereskedelmi szolgáltatást is nyújtó közüzemi, pénzügyi és nyugdíjpénztári, valamint biztosítási szolgáltatási tevékenységet folytató gazdálkodó szervezeteket, hogy - az ügyintézés hatékonyságának növelése érdekében - elektronikus úton is működtessenek ügyfélszolgálatot a fogyasztói bejelentések intézésére, a panaszok kivizsgálására és orvoslására, valamint a fogyasztók tájékoztatására. A tervezet továbbá lehetővé teszi az ilyen vállalkozások számára, hogy amennyiben kizárólag elektronikus kereskedelmi szolgáltatást nyújtanak, e kötelességüknek kizárólag elektronikus úton tehessenek eleget, tekintettel arra, hogy az ilyen szolgáltatás igénybevétele eleve feltételezi, hogy az ügyfelekrendelkeznek a megfelelő technikai eszközökkel. Ebben az esetben is azonban kötelesek az elutasított panaszokat indokolással ellátva, az elektronikus aláírásról szóló törvénynek megfelelően írásba foglalva, elektronikus úton megküldeni az ügyfél részére.
A tervezett a hatálybalépését követően további 90 napot biztosít a szolgáltatók számára, hogy felkészüljenek az általa meghatározott szabályoknak megfelelő működésre. Ezt indokolja, hogy különösen az adatszolgáltatási követelménynek, illetve a szerződéskötés szabályainak való megfelelés megkövetelheti a szolgáltatóktól az általuk használt számítástechnikai rendszerek, szoftverek átalakítását.
A tervezet felhatalmazza a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, hogy az érintett miniszterekkel egyetértésben rendeletben szabályozza az informatikai biztonság követelményeit, az információs társadalmi szolgáltatásokkal kapcsolatos elektronikus iratkezelés szabályait, valamint az információs társadalmi szolgáltatás alapját képező tevékenység elektronikus úton való végzése miatt szükséges egyéb előírásokat. E felhatalmazás igen tágnak mondható, így az annak alapján történő szabályozás során különös tekintettel kell lenni az e-kereskedelem irányelv és a tervezet által is rögzített előzetes engedélyezés tilalmára, valamint a technológia-semlegesség általános követelményére.
Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint egyéb információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvény tervezete az információs társadalommal összefüggő alapvető magánjogi szabályokat kívánja megállapítani. A tervezet - mint azt címében is jelzi - nem jelenti az elektronikus kereskedelem és általában információs társadalom által felvetett problémák teljes körű megoldását. Továbbra is szükséges lesz - különösen az alacsonyabb szintű - jogszabályok felülvizsgálata annak érdekében, hogy a magyar jogrendszer megfelelően alkalmazkodjon a technológia fejlődése nyomán jelentkező kihívásokra. A tervezet azonban olyan fogalomrendszert honosíthat meg Magyarországon, amely megfelel a nemzetközi elvárásoknak és a további jogalkotás számára is iránymutató lehet. Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a tervezetet, Magyarország az első államok között lesz Európában, amelyek szabályozzák az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások alapvető jogi kérdéseit. ■
Visszaugrás
