"Apám egy keret volt, amiben anya volt a kép /voltaképp/
Én ott vagyok teremőr, ahol a falról lógnak le az anyáék."
(Kiscsillag: Teremőr)
Spiró György szerint a művészet a magunkról szerzett tudás megörökítésére és átadására való.
A művészet mellett talán a minket körülvevő világ iránti kíváncsiság a legjobb és átörökítésre leginkább érdemes vivőanyag, mert az embert képes önmagáig cipelni, egészen saját maga elé, amelynél messzebbre senki nem juthat, s amelynél messzebb senkit nem vihet.,
A norvég irodalomtörténész Szerző műve az apaság norvégiai történetén keresztül az apa Édesapaságáig visz.
Jørgen Lorentzen szerint ha elfogadjuk, hogy "az egy időben keletkezett tény- és szépirodalmi szövegek mind a saját koruk gondolatainak és eszméinek társadalmi körforgásában vesznek részt" (10. o.), akkor érdemes lehet azt is megvizsgálni, hogy a valóság (tényirodalom) és a művészet (szépirodalom) kombinációja[3] nem alakít-e ki esetleg gazdagabb képet a valóságról, mint a külön-külön való alkalmazásuk. (159. o.)
A tényirodalom és a szépirodalom egymásra festése pedig már csak amiatt is izgalmas kísérletnek tűnik, mert - a Szerző kutatási tapasztalata szerint - amíg az apasággal kapcsolatos tényirodalom hajlamos a valóság idealizálására és egyértelműsítésére, s mintha kicsit el akarná hallgatni az apa patriarkális, esetleg autoriter szerepét, addig a szépirodalomban az apaság többoldalú, ellentmondásokkal terhelt tematizálása figyelhető meg. (10. o.)
Jørgen Lorentzen az apaság értelmezéséhez sokféle és sokszínű szófestékkel dolgozik; művében főleg norvég, valamint kisebb részben a szomszédos észak-európai országok történelmi forrásanyagai, az angol és német nyelvű, széleskörűen terjesztett tanácsadó és neveléssel foglalkozó könyvek, továbbá három jelentős szépirodalmi alkotás[4] diszkurzív elemzésén keresztül mutatja be az apák társadalomban, illetve családban elfoglalt helyét, szerepét a norvég és az észak-európai történelem 1850-től máig terjedő időszakában.
Ennek során olyan kérdésekre keresi a választ, hogy "milyen az apák történelme? Mi volt az apák szerepe a régebbi időkben, hogyan boldogultak? Változott-e, és ha igen, hogyan, az apák fontossága az otthon és a gyerekek számára? Mit írtak az apákról, hogyan jellemezték őket? Milyen tényezők járultak ahhoz, hogy valaki jó, vagy éppen rossz apa legyen?" (5-6. o.) Egyáltalán: "mi is az apaság?" (6. o.)
A Szerző egyszerre szeretne mondani valamit az apák és az érzelmek/intimitás, valamint az apák társadalmi szerepe témájában (22. o.), ezért két dimenzióban vizsgálja az apaságot; egyrészt a családon belüli hatalom és döntéshozatal, a családfenntartói szerepfunkció, másrészt pedig a háztartási munka és a gyermekgondozási, gyermeknevelési feladatok terén érvényesülő munkamegosztás, illetve az apa családon belüli intimitásviszonyai dimenziójában. (8. és 175. o.)
Álláspontja szerint e két dimenzióban az apaság története három korszakra osztható.
- 60/61 -
Az első, 1850-től 1927-ig tartó időszakban a formális hatalom ugyan a férfiaké volt, de miután a háztartások általában a mezőgazdaságon alapultak, ezért az anya is és az apa is otthon voltak, s mindketten részt vettek a gazdaságban és a háztartásban végzett munkában; részben nemek szerint, részben gyakorlati megfontolások alapján osztoztak a gyermekgondozási munkákon és a gyermekekkel léten is.[5]
A Szerző elsőre akár meglepőnek is tartható megállapítása szerint ebben az időszakban a maszkulinitáshoz "hozzátartozott a család és a gyerekek iránti érzelmi elkötelezettség" (19. o.), "az apa bensőséges jelenléte a családban." (47. o.)
E korszakban - a Szerző által alkotott, igen kifejező terminológia szerint - az apa egyszerre volt családban-apa és családért-apa, azaz szerető édesapa a szoros családi kapcsolatokban, de családfőként a család eltartója is. (20. o.)
Elemzésébe a társadalmi változásokat, így az első nőmozgalmak megjelenését, a modernizációt és a munkamegosztással járó szakosodást is becsatornázva jut el az apaság történetének második, 1927-től 1970-ig tartó szakaszáig, amelyet a háziasszonyok eszményítésének és idealizálásának, valamint az apák otthonról való elűzésének, s a nemi szerepek komplementaritását (túl)hangsúlyozó gondolkodás korszakaként jellemez.[6]
Az általa "háziasszony-aranykornak" (77. o.) nevezett időszakban - a nyilvános/közéleti (férfi-) és a privát (női-) terület éles elválasztása jegyében - már nem engedték meg az apáknak, hogy aktív szerepet töltsenek be a családon belül; ekkor az anya dolga volt a család otthoni jóllétéről gondoskodni, míg az apa feladata elsősorban a család eltartására korlátozódott. Ez a fajta otthoni munkamegosztás szélsőségesen elválasztotta az apa és az anya helyét a családban.[7] Az apák otthoni szerepvesztése megmutatkozott a gyermekeikkel, különösen a fiaikkal való kapcsolatban is; a fiúk esetében az apjuktól való távolság az érzelmi szféra túlterheléséhez és lázadáshoz vezetett. A Szerző megállapítása szerint "ez az apák elleni lázadás részben egy nagyszabású ifjúsági lázadás formáját öltötte, mely a megmerevedett autoriter intézmények és a gátló polgári családforma ellen fordult, a ’60-as évek végétől végigsöpörve egész Nyugat-Európán, és még a ’70-es években is tartott. Ez a lázadás az 1970-es években a konkrét gyakorlat megváltozásában is megnyilvánult, amikor is a férfiak megint elkezdtek részt venni a születéseknél, és újra jelen akartak lenni a családban." (99. o.)
Részben ennek, részben a genderdualizmussal való szakításnak, részben pedig annak a felismerésnek a következményeként, hogy ha a feltételek adottak, akkor az apák éppoly’ alkalmasak a gyermekgondozói-nevelői feladatok ellátására, mint az anyák[8] (155. o.), a Szerző által vizsgálat harmadik, 1970-től 2012-ig tartó korszakra a gyermekgondozással kapcsolatos munkamegosztás ismét kiegyenlítődött és a tényleges hatalom, illetve a döntéshozatal kérdésében is fokozatos eltolódás történt az apa és anya közötti egyenlőség irányába.
Jørgen Lorentzen szerint napjainkban mindkét szülő újra a családban is és a családért is dolgozik (az apa egyszerre családban-apa és családért-apa, az anya egyszerre családban-anya és családért-anya), vagyis a szülőséget - hasonlóan ahhoz a szülői közösséghez, amit a Szerző a XIX. századi anyagokban talált - ismét közös projektként fogják fel, de azt is elfogadva, hogy a szülők között vannak egyedülállók, illetve külön- és azonos neműek egyaránt[9], s apaság is többféle van (pl. biológiai és társadalmi értelemben vett), a hagyományos családmodell vásznára festett genderdualista szülőkép helyére egy, az élet vásznára festett gender- és családforma-semleges, sokszínű szülőképet függesztenek ki.
A Szerző e kép előtt tűnődve két fontos következtetést von le; az egyik szerint "az apaság a maszkulin szubjektivitás új formáját követeli meg, olyat, amely alapjaiban szakít azokkal a nemekhez kötött formákkal, melyek a nemek szerinti dualisztikus létfilozófia korában alakultak ki. [...] Ezért ahogy az 1960-as évek végén széthasadt a nőknek a modern individuum és az otthonmaradó anya között elfoglalt kibírhatatlan pozíciója, [úgy] a férfiak esetében a résztvevő, bensőséges apaság és a távolságtartó, fel nem dolgozott érzelmi élet kombinációja fog szükségszerűen szétesni." (172. o.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
