A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 2018. január 1-jén lép hatályba. Az Országgyűlés által elfogadott törvény eddig is számos értelmezési kérdést vetett fel. A Kúria elnöke ezért, az új eljárási kódex értelmezési nehézségeket jelentő rendelkezéseinek megvitatása, a későbbiekben pedig a gyakorlat által felvetett kérdések megválaszolása érdekében egy konzultációs testület felállításáról rendelkezett.
A testületet dr. Orosz Árpád, a Polgári Kollégium kollégiumvezető-helyettese vezeti. Tagjai nagy gyakorlattal rendelkező és a polgári eljárásjogot kiválóan ismerő bírók, akik a testületben való részvételükkel a magyarországi bírósági szintek mindegyikét képviselik.
A konzultációs testület állásfoglalásai a bíróságokra nem kötelezőek, csupán iránymutatásokat fogalmaznak meg a felmerülő kérdések lehetséges értelmezésével kapcsolatban.
1. A Pp. 28. § (1) bekezdés c) pontjának alkalmazásában a szerződéses jogviszonyból eredő igény alatt érteni kell azt is, ha a kereseti kérelem a szerződés létre nem jöttének megállapítására irányul.
Ez az illetékességi ok csak akkor nem alkalmazható, ha a szerződéskötés ténye sem bizonyított, figyelemmel arra, hogy a fél a szerződéses jogviszony létrejöttére olyan tényállítást tesz, amit semmilyen bizonyíték nem támaszt alá, és emellett az ellenérdekű fél is vitatja a jogviszony létrejöttét. A kereseti kérelem elbírálása az ügy érdemére tartozó kérdés, amelynek alapossága önmagában nem akadályozza e vagylagos illetékességi ok alkalmazását.
A Pp. 28. § (1) bekezdés c) pontja alapján - kizárólagos illetékesség hiányában - a felperes választása szerint az alperesre általánosan illetékes bíróság helyett a szerződéses jogviszonyból eredő igény érvényesítése iránti pert az ügyletkötés vagy a szolgáltatás teljesítésének helye szerinti bíróság előtt is megindíthatja. Ez a szabály a szerződés nemlétezésének megállapítása iránt indított perekkel összefüggésben azt az értelmezési kérdést veti fel, hogy megalapozhatja-e a bíróság illetékességét az ügyletkötés vagy a szolgáltatás teljesítésének helye akkor, ha a felperes keresete a szerződés nemlétezésének megállapítására irányul. A régi Pp. 36. § (2) bekezdéséhez köthető gyakorlatban két álláspont alakult ki:
Az egyik álláspont szerint az elemzett szabály alkalmazható akkor is, ha a felperes a szerződés nemlétezésének megállapítását kéri a bíróságtól. Ennek indoka, hogy más helyzetet eredményez az, amikor a felperes tényként közli, hogy a felek kötöttek szerződést és kéri, hogy ezt tekintse a bíróság létre nem jöttnek, illetve az, amikor önmagában már a szerződéskötés ténye sem igazolható. Ezt az értelmezést támasztja alá a BH 2017.60. szám alatt közzétett eseti döntés is, amely szerint az elemzett vagylagos illetékességi ok alkalmazhatóságát kizáró bírói gyakorlat csak olyan esetben irányadó a jogvitára, ha az egyik fél a szerződéses jogviszony létrejöttére olyan tényállítást tesz, amit semmilyen bizonyíték nem támaszt alá, és emellett az ellenérdekű fél is vitatja a jogviszony létrejöttét, a felek egyező akaratnyilatkozatának elhangzását. Következésképpen, ha nem történt volna szerződéskötés, nem lehetne azt sem kérni, hogy a bíróság állapítsa meg a szerződés létre nem jöttét. Az ilyen igény tehát a szerződéskötés felperes által is kinyilvánított tényére alapított, azaz a Pp. 28. § (1) bekezdés c) pontja alkalmazásában szerződéses jogviszonyból eredő igénynek tekinthető.
A másik álláspont szerint a szerződés nem létezésének megállapítása iránti igény nem lehet szerződéses igény, figyelemmel arra, hogy a felperes éppen azt kéri megállapítani, hogy közte és az alperes között a szerződés nem jött létre. Önmagában az, hogy a felek tettek jognyilatkozatokat, amelyeket okiratban rögzítettek, és azt a felperes csatolta a keresetleveléhez, még nem jelenti azt, hogy a szerződés létrejött, mivel az okirat nem azonos a szerződéssel. A jognyilatkozatok érdemi vizsgálatára a per folyamán kerülhet sor. Amennyiben például a felek nem állapodtak meg minden lényeges kérdésben, a szerződés nem jött létre. Annak nincs jogi jelentősége, hogy a szerződéskötéskor mit gondoltak a felek, hiszen a szerződés létrejötte objektív kérdés, a teljesítéstől nem lesz létező a szerződés, a nem létező szerződésből pedig nem fakadhat semmilyen szerződéses igény.
A konzultációs testület által elfogadott értelmezés szerint a Pp. 28. § (1) bekezdés c) pontjának alkalmazásában a szerződéses jogviszonyból eredő igény alatt érteni kell azt is, ha a kereseti kérelem a szerződés létre nem jöttének megállapítására irányul. Következésképpen ez az illetékességi ok csak akkor nem alkalmazható, ha a szerződéskötés tényéhez is nyomatékos kétség fér, így például, ha a fél a szerződéses jogviszony létrejöttére olyan tényállítást tesz, amit semmilyen bizonyíték nem támaszt alá, és emellett az ellenérdekű fél is vitatja a jogviszony létrejöttét. A kereseti kérelem elbírálása az ügy érdemére tartozó kérdés, ezért annak esetleges megállapítása, hogy a felek között nem jött létre szerződés, önmagában nem akadályozza e vagylagos illetékességi ok alkalmazását.
[Pp. 28. § (1) bekezdés c) pont]
- 717/718 -
2. I. A közigazgatási ügyben eljáró bíróság a jogsértést többféleképpen is megállapíthatja, függően attól, hogy pontosan milyen keresetet, milyen határozattal bírál el.
II. A közigazgatási jogvitában a bíróság által hozott jogerős ítéletnek nem csupán a rendelkező része, hanem az indokolása is rögzítheti a közigazgatási szerv által megvalósított jogszabálysértés tényét, így önmagában a felperes keresetének azon az alapon történő elutasítása, hogy a jogsértés nem hatott ki az ügy érdemére, a polgári jogi kárigény érvényesítését nem gátolja.
A Pp. 24. § (3) bekezdése szerint a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti igény érvényesíthetőségének feltétele, hogy a közigazgatási ügyben eljáró bíróság - ha a közigazgatási bírói út biztosított - a jogsértést jogerősen megállapítsa. Ennek hiánya valódi perakadályt képez, ezért a keresetlevél visszautasítását eredményezi [Pp. 176. § (1) bek. c) pont]. A közigazgatási jogsértés megállapításának ténye köti a polgári ügyben eljáró bíróságot [Pp. 264. § (2) bek.]. A jogsértés közigazgatási perben történő megállapításának kötelezettségére, és az ehhez köthető jogkövetkezményekre figyelemmel jogértelmezési kérdésként merült fel, hogy a közigazgatási ügyben eljáró bíróságnak milyen formában kell a jogsértést megállapítania.
A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) többféle kereset előterjesztésére is lehetőséget ad. A Kp. 38. § (1) bekezdése szerint a keresetben kérhető a) a közigazgatási cselekmény hatályon kívül helyezése, megsemmisítése vagy megváltoztatása, b) a közigazgatási cselekmény elmulasztásának megállapítása, c) közigazgatási cselekmény megvalósításának megtiltása, d) a közigazgatási jogviszonyból eredő kötelezettség teljesítésére kötelezés, e) a közigazgatási szerződéses jogviszonnyal vagy a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatban okozott kár megtérítésére kötelezés, és f) a közigazgatási tevékenységgel előidézett jogsértés tényének vagy a közigazgatási jogviszony szempontjából lényeges egyéb ténynek a megállapítása.
A különböző keresetekkel összefüggésben a közigazgatási ügyben eljáró bíróság többféle határozatot is hozhat.
A közigazgatási perben hozható határozatok különböző fajtáit a Kp. 84-95. §-ai jelenítik meg.
A Pp. törvényjavaslatához fűzött miniszteri indokolás is támpontot ad a kérdés megválaszolásához, amikor kimondja: a közigazgatási ügyben eljáró bíróság keresetet elutasító ítélete önmagában nem akadálya a kárigény érvényesítésének. Előfordulhat ugyanis, hogy a közigazgatási ügyben eljáró bíróság megállapítja a jogsértést, de elutasítja a keresetet, ha a megállapított jogsértés nem hatott ki az ügy érdemére. Az ítéletben ilyen módon megállapított jogsértés is megalapozhat kártérítési igényt (Indokokolás a T/11900. számú törvényjavaslathoz).
Mindezek alapján a konzultációs testület úgy foglalt állást, hogy a jogsértés megállapítására többféleképpen, akár a döntés indokolásában is sor kerülhet. Így például a közigazgatási bírói út igénybevétele esetén a perindítás előfeltételét igazolhatja a Kp. 88. § (1) bekezdés c) pontja szerinti elutasító ítéletet, a 89. §-ban foglaltak szerinti keresetnek helyt adó ítélet, a 90. §-ban írt feltételek alapján megváltoztató ítélet, a 91. § szerinti fizetési kötelezettség összegének megváltoztatásáról szóló ítélet, közigazgatási cselekmény megsemmisítéséről vagy hatályon kívül helyezéséről szóló ítélet, a 93. § szerinti megállapítási ítélet, a 94. § szerinti közigazgatási szerződéssel kapcsolatos perben hozott ítélet, valamint a 95. § alapján a kormánytisztviselői döntőbizottság határozatával szemben indított perben hozott ítélet is. Ezeken túl a Kp. 127. §-ában szabályozott mulasztási per alapja és eljárási szabályai szerint lefolytatott eljárásban hozott jogerős ítélet is alátámaszthatja a perindítási jogosultságot, továbbá a marasztalási perben hozott ítélet is.
[Pp. 24. § (3) bekezdés, 170. § (2) bekezdés, 176. § (1) bekezdés c) pont, 264. § (2) bekezdés]
3. A felperesnek az anyagi jog szabályaira figyelemmel szűk körben, de lehetősége van a bíróság döntésére vonatkozó két vagy több egyenrangú, de egymást kizáró és ezért vagylagos kereset előterjesztésére.
Az új Pp. keresethalmazatra vonatkozó szigorú szabályaival összefüggésben megválaszolásra várt az a jogértelmezési kérdés, hogy a látszólagos keresethalmazaton belül vagylagos viszonyban lehet-e több keresetet előterjeszteni; igenlő válasz esetén pedig milyen keresetek terjeszthetők elő ilyen módon.
A konzultációs testület álláspontja szerint a Pp. rendelkezéseiből nem vezethető le olyan álláspont, hogy vagylagos keresetek előterjesztésére az új perrendi szabályok alapján ne lenne lehetőség. Ez a megközelítés az anyagi jog szabályaival sem tűnik koherensnek.
Mindazonáltal a vagylagos viszonyban előterjeszthető keresetek körét taxatív módon felsorolni nem lehet, az ilyen keresetindításra az anyagi jogi szabályokra figyelemmel kerülhet sor. A kereset vagylagossága felmerülhet például a Ptk. 5:28. és 5:70. §-ai szerint a túlépítés és a ráépítés körében, a Ptk. 6:134. §-ára alapított kérelmekkel kapcsolatban, a Ptk. 6:213. § (2) bekezdésével összefüggésben (elállás esetére kikötött bánatpénz vagy pedig a teljesítés követelése).
[Pp. 170. § (4) bekezdés, 173. § (2) bekezdés]
4. Ha a felperes az eshetőleges viszonyban álló több keresetet rossz sorrendben terjeszti elő, a helyes sorrend megjelölése érdekében nincs helye olyan hiánypótlás elrendelésének, amelynek elmulasztása a Pp. 176. § (2) bekezdés e) pontja szerinti visszautasítás következményével járna. Ebben az esetben a bíróságnak csak arra van lehetősége, hogy az anyagi pervezetés intézményével élve felhívja a felperest a megfelelő sorrend megjelölésére.
A Pp. által megengedett látszólagos tárgyi keresethalmazat esetén ellentmondásos a perjogi megítélése annak, ha a felperes vagylagosan terjeszti elő a tartalma szerint eshetőleges keresethalmazatát, illetőleg annak is, ha a felperes az egymással eshetőleges kapcsolatban álló több kereseti kérelmét olyan sorrendben terjeszti elő, amely logikailag helytelen (értelmetlen).
Eshetőleges (eventuális) keresethalmazat esetén a felperesnek úgy van több keresete, hogy a keresetek létezése egymástól függ, mert a felperes feltételesen, az elsődlegesen kért keresetének alaptalansága esetére terjeszt elő
- 718/719 -
másik (másodlagos, harmadlagos stb.) keresetet. A látszólagos tárgyi keresethalmazat másik típusa, a vagylagos (alternatív) kereset esetén (a felperesnek több egymást kölcsönösen kizáró keresete van úgy, hogy azok elbírálási sorrendjét nem kell meghatároznia) a kérelme arra irányul, hogy a bíróság az egyik keresetét teljesítse.
A Pp. 170. § (4) bekezdése szerint - keresethalmazat esetén - a félnek a keresetlevél érdemi részében keresetenként fel kell tüntetnie az egymáshoz való viszonyukat, és egymással eshetőleges viszonyban álló több kereset esetén az elbírálás kért sorrendjét is.
Abban az esetben, ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy a fél által vagylagosan előterjesztett keresethalmazat tartalma szerint eshetőleges keresethalmazat, az egyes kereseti kérelmek elbírálása sorrendjének meghatározása érdekében fel kell hívnia a felet a keresetlevél hiányainak pótlására. Ha a fél nem teljesíti a bíróság felhívásában foglaltakat, a keresetlevél visszautasításának van helye.
Más a helyzet akkor, ha a fél a keresetek elbírálásának sorrendjét megjelöli, csak helytelen módon.
Ha az eshetőleges keresethalmazatot tartalmazó kérelmét a fél nem a bíróság által helyesnek tartott sorrendben terjesztette elő, akkor a bíróság az anyagi pervezetés szabályai szerint gyakorolhatja azt a jogát, hogy rávezesse a felet az eshetőleges keresetek megfelelő sorrendben való előterjesztésére. Ez, az anyagi jogi kérdéseket felvető hiányosság ugyanis nem lehet indok a keresetlevél visszautasítására akkor, ha a felperes a bíróság felhívása ellenére is ragaszkodik az általa megjelölt sorrendhez.
[Pp. 6. §, 170. § (4) bekezdés, 173. § (2) bekezdés, 176. § (2) bekezdés e) pont, 237. §]
5. I. Ha a kereset teljesítése jogszabályba ütközik, bírósági meghagyás nem bocsátható ki.
II. Ha a bírósági meghagyás kibocsátásának nincs helye, a bíróság a perfelvételi tárgyalás megtartását a felek egyidejű tájékoztatásával mellőzi, a perfelvételt végzéssel lezárja, majd az érdemi tárgyaláson a kereseti kérelmet érdemben (ítélettel) utasítja el.
A Pp. 181. § (1) bekezdése arra az esetre írja elő a bírósági meghagyás kibocsátását, ha nincs helye az eljárás megszüntetésének és az alperes elmulasztotta az írásbeli ellenkérelem előterjesztését, valamint beszámítást tartalmazó iratot sem terjeszt elő, vagy azt a bíróság visszautasítja. A meghagyás kibocsátására az ellenkérelem előterjesztésére szabott határidő letelte után, hivatalból, tárgyaláson kívüli formában kerül sor. A törvény szövegéből egyértelműen következik, hogy a mulasztás ténye önmagában megalapozza a bírósági meghagyás kibocsátásának feltételét, a bíróság az ügy további körülményeire tekintettel nem mérlegelheti a bírósági meghagyás kibocsátását.
A bírósági meghagyás hivatalbóli kibocsátása olyan időben történik, amikor az alperes mulasztása folytán a jogvita keretei még nem meghatározottak, kizárólag a perfelvételre alkalmasnak tartott keresetlevél áll rendelkezésre. A keresetlevél perfelvételre alkalmassága pedig azt jelenti, hogy nem szenved olyan hiányosságban, amely miatt visszautasításának volna helye. A visszautasítás alapjául szolgáló hiányok ténye azonban nem azonos azzal a helyzettel, amikor a keresetlevél a kötelező elemeket tartalmazza ugyan, de a kereseti kérelem érdemi vizsgálatát a tartalmi elemek hibája már előre láthatóan akadályozza.
A kereseti kérelem teljesítésének jogszabályba ütközése a Pp. 170. § (2) bekezdés a) pontja által megkövetelt határozott kereseti kérelemnek a (2) bekezdés b)-e) pontjai szerinti elemeivel összefüggésében merülhet fel. Előfordulhat, hogy a befogadott keresetlevél szerinti kérelem teljesítése jogszabályba ütközik annak ellenére is, hogy a Pp. sokkal részletezettebb tartalmú keresetlevél előterjesztését kívánja meg a régi Pp. követelményeihez képest.
Ha a keresetlevél teljesítése jogszabályba ütközik, bírósági meghagyás nem bocsátható ki. Ugyanakkor a kereseti kérelem jogszabályba ütközésének direkt jogkövetkezményét a Pp. nem szabályozza. Kifejezett törvényi szabály hiányában értelmezést igényel, hogy ha a kereset teljesítése jogszabályba ütközik, és az alperes írásbeli ellenkérelmet nem terjeszt elő, a bíróság miként járhat el, a perfelvétel hogyan fordul át érdemi tárgyalási szakba.
A lehetséges megoldás a Pp. 197. §-ának olyan értelmezése, amely szerint a bíróság a jogvita kereteit meghatározottnak tekinti, mert a kereset érdemi vizsgálatát annak jogszabályba ütköző jellege eleve kizárttá teszi, amely nem függ az alperes írásbeli ellenkérelemtől. Ha a bíróság így ítéli meg a kereseti kérelem teljesíthetőségét, a perfelvételi tárgyalást a felek egyidejű tájékoztatásával [197. § (1) bekezdés b)-c) pont] mellőzi, majd a perfelvételt végzéssel lezárja és kitűzi az érdemi tárgyalást. Az érdemi tárgyaláson a kereset érdemben utasítható el.
[Pp. 181. § (1) bekezdés, 197. § (1) bekezdés b)-c) pont]
6. A másodfokú bíróságnak a Pp. 379. §-a alapján meghozott, az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséről és az eljárás megszüntetéséről rendelkező végzése a Pp. 365. § (2) bekezdés c) pontjába tartozik, így külön fellebbezéssel támadható.
Az első- és a másodfokú eljárásban egyaránt előfordulhat, hogy valamely, a törvényben előírt okból az eljárás megszüntetése válik szükségessé. Ha a Pp. 240. § (1) bekezdésében vagy 241. § (1) bekezdésében megjelölt megszüntetési okok valamelyike már az elsőfokú eljárásban is fennállt, de azt az elsőfokú bíróság nem észlelte, a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül teljes egészében vagy abban a részében, amellyel kapcsolatban a megszüntetés oka fennáll, hatályon kívül helyezi, és az eljárást megszünteti. Ugyanígy jár el a másodfokú bíróság akkor is, ha a megszüntetési ok a másodfokú eljárás alatt merült fel, vagy a felek a másodfokú eljárás során tették meg azt az eljárási cselekményüket, amely az eljárás megszüntetését szükségessé teszi.
Ez utóbbi esetben - ha az eljárást olyan okból kell megszüntetni, amelyet az elsőfokú bíróság még nem vizsgálhatott, mert az az elsőfokú eljárásban nem merült fel - a másodfokú bíróság a megszüntető végzést az elsőfokú eljárás szabályai szerint hozza meg. Ebből következően ezek, az eljárást megszüntető - és az elsőfokú ítéletet emiatt hatályon kívül helyező - végzések, mint "elsőfok módjára hozott" határozatok, fellebbezéssel támadhatók.
[Pp. 240. § (1) bekezdés, 241. § (1) bekezdés, 365. § (2) bekezdés c) pont, 379. §]
- 719/720 -
7. A magánszakértői vélemény elkészítésére sor kerülhet a magánszakértői vélemény benyújtására tett indítvány előterjesztését megelőzően. A már megelőzően elkészített magánszakértői vélemény csatolható a keresetlevélhez. Ez azonban ebben a stádiumban még nem minősül magánszakértői véleménynek, csupán a magánszakértő alkalmazására tett indítvány indokának.
A magánszakértői véleménynek a keresetlevél benyújtása előtti elkészítése esetén a magánszakértő e törvény szerinti perbeli kötelezettségeinek elmulasztása a Pp. 316. § (2) bekezdés b) pontja szerint az aggályosság kockázatát vonhatja maga után, különösképpen akkor, ha nem pótolható kötelezettségmulasztás történt, kivéve, ha bírói felhívás ellenére azt az ellenérdekű fél nem kifogásolja. Mindazokban az esetekben, amelyekben még a per során pótolhatók az elmulasztott kötelezettségek, mód van rá, hogy a szakértő kiegészítse a véleményét. Ha az a kiegészítés után is aggályos marad, akkor szakvéleményként nem vehető figyelembe.
A Pp. 4. § (1) bekezdésében megfogalmazott, a felek eljárástámogatási kötelezettségéből adódóan - a 3. § szerinti perkoncentráció elvével összhangban - mind a feleknek, mind a bíróságnak a bizonyítékok mielőbbi rendelkezésre állására kell törekedniük annak érdekében, hogy a jogvita - az utóbbi jogszabályhely értelmében - lehetőleg egy tárgyaláson elbírálható legyen. Ennek teljes mértékben ellentmondana az az értelmezés, amely a - sokszor időigényes - magánszakértői vélemény elkészítésének lehetőségét csak a bíróság Pp. 302. § (2) bekezdése szerinti engedélye után biztosítaná.
A magánszakértői vélemény elkészítésénél irányadó garanciális szabályok - kiemelten a Pp. 303. § (2) bekezdésében a magánszakértő perbeli kötelezettségeit megfogalmazó szabályok (bár a törvény szóhasználata szerint: "a perben köteles" megfogalmazással kifejezetten perbeli kötelezettségeket írnak elő a magánszakértő részére) - nem zárják ki, hogy a perbeli kötelezettségeket akár a bizonyítási eljárás (azaz a per osztott szerkezete miatt az érdemi eljárási szakaszt megelőző perfelvételi szakaszban, vagy akár azt megelőzően, még a keresetlevél benyújtása) előtt is teljesítse a magánszakértő.
A bizonyító fél kockázatviselésének (a korábban elkészített szakvélemény felhasználhatóságának, magánszakértői minősülésének, illetve aggályosságának) körébe eső kérdés, hogy betartatta-e az általa megbízott szakértővel a Pp. 303. § (2) bekezdésében foglaltakat annak érdekében, hogy ezek hiánya ne zárja el a perben a már elkészült szakvélemény magánszakértői véleményként történő felhasználhatóságától. Ha a garanciális szabályokat a szakértő nem tartotta be, akkor a bizonyító fél által készített vélemény csak "vélemény", de nem "magánszakértői", tehát magánszakértői véleményként nem lesz felhasználható a perben.
[Pp. 3. §, 4. § (1) bekezdés, 302. § (2) bekezdés, 303. § (2) bekezdés, 316. § (2) bekezdés b) pont]
8. Ha az igazságügyi szakértői intézmény vagy igazságügyi szakértői intézet mint magánszakértő vezetője nem bejegyzett igazságügyi szakértőt jelöl ki az eljárásra, hanem az adott szakterületen szakmai jártassággal rendelkező alkalmazottat, akkor az alkalmazottat kell magánszakértőként meghallgatni, nem a magánszakértői véleményt adó intézmény vezetőjét.
Az igazságügyi szakértői intézmények, illetve intézetek végezhetnek megbízás alapján is igazságügyi szakértői tevékenységet, így magánszakértői véleményt is készíthetnek a megjelölt alkalmazottaik.
A magánszakértői véleményt készítő alkalmazott meghallgatását támasztja alá a Pp. 304. § (5) bekezdése is, amely szerint a bíróság a magánszakértő meghallgatása előtt megállapítja a magánszakértő személyazonosságát, igazságügyi szakértő esetén a magánszakértő nevének, szakértői igazolványa számának és elérhetőségi címének rögzítésével.
A szakvéleményt készítő alkalmazott tehát szakértőként meghallgatható attól függetlenül, hogy nem igazságügyi szakértő, mert az eljárására az igazságügyi szakértőkre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
9. A bíróságnak akkor célszerű a más eljárásban kirendelt szakértő által készített szakvélemény beszerzése iránt intézkednie, ha a fél számára a szakvélemény beszerzése nem lehetséges, az jelentős nehézséggel vagy aránytalan többletköltséggel járna számára, valamint ha a másik eljárás iratait egyéb okból is be kellene szerezni.
A Pp. 306. § (1) és (2) bekezdései úgy rendelkeznek, hogy ha a bíróság helyt ad a fél más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleménye felhasználására irányuló indítványának, a bizonyító fél köteles a szakkérdés tárgyában készített szakvéleményt a bíróság felhívásában meghatározott határidőn belül benyújtani, vagy ha az "célszerű", a bíróság intézkedik a szakvélemény beszerzése iránt.
A Pp. 3. §-ában rögzített perkoncentráció elvét szem előtt tartva törekedni kell arra, hogy az eljárás költséghatékony és az ügy észszerű határidőn belül befejezhető legyen.
Mindezért - bár sem a normaszöveg, sem a törvényjavaslat indokolása nem tartalmaz arra vonatkozóan iránymutatást, hogy a célszerűség körében pontosan mit kell értékelni - a bíróság részéről célszerű a szakvélemény beszerzése iránt intézkedni, különösen akkor, ha a fél számára a szakvélemény beszerzése nem lehetséges, az jelentős nehézséggel vagy aránytalan többletköltséggel járna, valamint ha a más eljárás iratait egyéb okból is be kellene szerezni.
[Pp. 306. § (1) és (2) bekezdések]
10. A szakértői munkaterv elkészítésének költségét főszabály szerint a bizonyító félnek kell előlegeznie.
A szakértői munkaterv elkészítésének költségét főszabály [Pp. 318. § (2) bekezdés és 79. § (1) bekezdés] szerint - a
- 720/721 -
törvényjavaslathoz fűzött indokolásból is egyértelműen megállapíthatóan - a bizonyító félnek kell előlegeznie.
A Pp. 306. § (3) bekezdése és 307. § (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben - ha más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleményének felhasználásakor további kérdések megválaszolása, vagy annak aggályossága kiküszöbölése szükséges - akár a bizonyítás, akár az ellenbizonyítás körében, ezáltal bármelyik fél részéről felmerülhet a további kérdések tisztázásának, illetve a szakvélemény aggályossága kiküszöböléséhez szükséges felvilágosítás adása iránti érdek, ami további - díjvonzattal járó - szakértői közreműködést igényel.
Ezekben az esetekben - a konkrét perbeli bizonyítási helyzettől függően - a további kérdések megválaszolásában, illetve az aggályosság kiküszöbölésében érdekelt fél mint indítványozó köteles a munkaterv költségét előlegezni.
[Pp. 79. § (1) bekezdés, 306. § (3) bekezdés, 307. § (1) bekezdés c) pont, 318. § (2) bekezdés]
11. A Pp. 275. § (1) bekezdésében előírt tartalmi elemek nem vonatkoznak a Pp. 336. § (1) bekezdése alapján előterjesztett előzetes bizonyítási kérelemre, kivéve, ha azt a bizonyító fél a per folyamán terjeszti elő.
A Pp. 275. § (1) bekezdése szerint a bizonyítási indítványban a fél köteles megjelölni a bizonyítani kívánt tényt, a bizonyítási eszközt és a bizonyítási módot. Új előírásként jelenik meg, hogy a bizonyítási indítványban a fél köteles röviden megindokolni a bizonyítási eszközök bizonyításra való alkalmasságát is. Az előzetes bizonyítás iránti kérelem tartalmi elemeit a Pp. 336. § (1) bekezdése határozza meg.
Jogértelmezési kérdésként merült fel, hogy a Pp. 336. § (1) bekezdésében nem szereplő indokolási kötelezettség, mint a bizonyítási indítvány vonatkozásában megjelenő új minőségi követelmény alkalmazható-e előzetes bizonyítás esetén is. Ezzel kapcsolatban két álláspont ismert:
Az egyik álláspont szerint a 336. § az előzetes bizonyítás elrendelése iránti kérelemre vonatkozó speciális szabályokat tartalmazza, figyelemmel arra, hogy mind a per előtt, mind a per során előterjesztett előzetes bizonyítás iránti kérelemnek szükségképpen speciális kellékei vannak; ez a kérelem is tartalmaz azonban bizonyítási indítványt, amelyre a 275. § által támasztott szigorú minőségi követelmények szintén irányadók, következésképpen az említett §-okat együtt kell alkalmazni.
A másik - többségi - álláspont szerint, ha az előzetes bizonyításra vonatkoznának a 275. §-ban foglaltak is, akkor a 336. §-ban szereplő felsorolás nem tartalmazna olyan elemet, ami már szerepel az előbb említett §-ban, vagyis a Pp. 336. §-a a 275. §-hoz képest speciális előírásokat tartalmaz. A per megindítását megelőzően előterjesztett előzetes bizonyítás esetében a bizonyítási indítvánnyal szemben annak természeténél fogva sem támaszthatók olyan szigorú követelmények, mint a per során előterjesztett bizonyítási indítvánnyal szemben, figyelemmel arra, hogy a kérelmet előterjesztő fél nem rendelkezik minden - a későbbiekben a perfelvétel során tisztázandó - információval.
[Pp. 275. § (1) bekezdés, 336. § (1) bekezdés]
12. A szakértői testület kirendelését a Pp. lehetőségként és nem kötelező jelleggel szabályozza arra az esetre, ha a szakkérdés jogszabály alapján szakértői testület szakterületébe tartozna. A szakkérdés jelentősége, súlya, a szakvéleményben szereplő ellentmondás, az aggály mértéke lehet irányadó annak eldöntése során, hogy a "harmadik körben" további szakértő vagy szakértői testület kirendelésére kerüljön sor.
A Pp. a szakértői bizonyítás körében következetesen alkalmazza azt az elvet, hogy a szakértő kirendelésére, a szakvélemény kiegészítésére, illetőleg új szakértő kirendelésére főszabályként csak indítványra, mégpedig a bizonyító fél indítványára kerülhet sor [Pp. 317. § (2) bekezdés].
A Pp. 315. § (2) bekezdése alkalmazására akkor kerülhet sor, ha a bizonyító fél indítványa alapján elkészített első szakvélemény - annak kiegészítését követően - aggályos és az aggály új szakértő kirendelésével sem küszöbölhető ki. A "második új" szakértő kirendeléseként sor kerülhet szakértői testület alkalmazására is, ennek azonban feltétele, hogy a szakkérdés jogszabály alapján szakértői testület szakterületébe tartozzon.
"A bíróság szakértői testületet rendelhet ki" megfogalmazás azt jelenti tehát, hogy a bíróság diszkrecionális jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy szakértői testületet vagy további szakértőt rendel ki.
[Pp. 315. § (2) bekezdés, 317. § (2) bekezdés]
13. A szakértői vélemény ún. alaki követelményének megsértése esetén a szakvélemény hiányos és aggályos is egyúttal. A hiány a perben pótolható. Ha azonban az aggályosság nem küszöbölhető ki, a szakvélemény bizonyítékként nem vehető figyelembe.
A Pp. 316. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a kirendelt szakértő szakvéleménye aggályos, ha hiányos, illetve nem tartalmazza a szakvélemény jogszabályban előírt kötelező tartalmi elemeit. Ez a hiány a 316. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint a magánszakértői véleményt is aggályossá teszi.
Az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény (Szaktv.) és az igazságügyi szakértői működésről szóló 31/2008. (XII. 31.) IRM rendelet - garanciális okból - tartalmi és alaki követelményeket fogalmaz meg a szakértői véleményekkel szemben. Az ún. alaki követelmények (a szakértő aláírása, nyilvántartási száma, bélyegzőjének lenyomata, a szakértői intézmény vagy intézet nevében eljáró szakértő neve, szakterülete, intézmény vagy intézet bélyegzője) megsértése esetén a szakvélemény ezért hiányos és aggályos; a hiányosság azonban a perben korrigálható. Ha viszont az aggályosság nem küszöbölhető ki, a szakvélemény a Pp. 316. § (3) bekezdése alapján bizonyítékként nem vehető figyelembe.
[Pp. 316. § (1) bekezdés a) pont, (2) bekezdés a) pont, (3) bekezdés]
- 721/722 -
14. Az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény (Szaktv.) 56. §-a alapján a magánszakértő részére meg kell küldeni az ügy érdemében hozott jogerős határozatot.
A Szaktv. 56. §-a az 1952. évi Pp. szabályozásához igazodóan rendelkezik arról, hogy a bíróságnak a szakértő részére meg kell küldenie az ügy érdemében hozott jogerős határozatát. A korábbitól eltérő elvi szabályozást jelent azonban az új Pp.-ben, hogy a kirendelt szakértő szakvéleménye és a magánszakértő szakvéleménye egyenrangú bizonyíték a perben; általános lehetőség a magánszakértő alkalmazása [Pp. 302. § (1) bekezdés].
A Szaktv. 56. §-ában foglalt szabályozás indoka nyilvánvalóan a szakértői munka megítélésének bíróság általi visszacsatolása, vagyis annak jelzése a szakértő részére, hogy a szakvélemény kellően megalapozott volt-e, vagy ellenkezőleg, az oly mértékben volt aggályos, hogy azt a bizonyítékok során nem lehetett figyelembe venni. E szabályozási cél mellett nem lehet különbséget tenni a magánszakértői vélemény és a kirendelt szakértő által készített szakvélemény között, figyelemmel arra, hogy a Pp. ezeket egyenrangú bizonyítékként szabályozza és a Szaktv. sem szűkíti a szakértő fogalmát a kirendelt szakértőre.
15. A perfelvételt lezáró végzést nem kell indokolni. Amennyiben a perfelvételi tárgyaláson a jogvita szempontjából lényeges nyilatkozatok bírói összefoglalásának a felek további előadása ellentmond, a bíróság akkor jár el helyesen, ha a perfelvétel lezárása előtt felhívja a feleket végleges álláspontjuk összefoglalására, majd ennek eredményét megfelelő részletességgel a jegyzőkönyvbe foglalja.
A perfelvétel lezárására a Pp. 60. és 61. alcíme alapján kétféle módon kerülhet sor: a perfelvételi tárgyaláson vagy annak mellőzése mellett. A perfelvételi tárgyalásra vonatkozó, Pp. 194. § (1) bekezdése és a tárgyalás nélküli lezárását engedő 198. §-a a törvényes feltételek fennállása esetében azonosan rendelkezik akként, hogy a perfelvétel lezárására végzéssel kerül sor, amelyhez a bíróság kötve van. A lezárással és az alaki jogerőre utalással kapcsolatban a törvény szövege teljesen megegyező.
Az eljárási törvény további feltételt nem támaszt a végzés tartalmával kapcsolatban, és arra az érdemi tárgyalási szak egyéb rendelkezéseiből [különösen a Pp. 214. § (1) bekezdéséből] sem lehet következtetni. A határozatban elegendő a bírósági rendelkezés tényének megállapítása. A határozat alaki jogereje azzal a következménnyel jár, hogy a perfelvételt lezáró végzés utóbb nem változtatható meg, ehelyett a törvényi feltételek (kereset- és ellenkérelem-változtatás) bekövetkezésekor a perfelvétel kiegészítésére kerülhet sor. Erre és a lezárás joghatásaira azonban a feleket - hasonlóan a tárgyalás berekesztéséhez fűződő joghatáshoz - külön figyelmeztetni nem kell.
[Pp. 194. § (1) bekezdés, 198. §, 214. § (1) bekezdés]
16. A társasházi közgyűlési határozat érvénytelenségének megállapítására irányuló per vagyonjogi per.
A Pp. az 1952. évi Pp.-vel szemben meghatározza a vagyonjogi per fogalmát, a miniszteri indokolás szerint kifejezetten a hatásköri szabályok megfelelő értelmezése érdekében.
Tekintve, hogy a polgári jog a felek személyi állapotát, személyiségi jogait és vagyoni viszonyait szabályozza, és a Pp. 7. § (1) bekezdés 18. pontja utóbbihoz köti a vagyonjogi per fogalmát, a társasházi közgyűlési határozatok érvénytelenségének megállapítására irányuló perek - mivel a közgyűlés a tulajdonostársak vagyoni jogain alapuló kérdésekben határoz - a jogalkotó szándéka szerint a vagyonjogi per kategóriájába tartoznak.
A per tárgyának értékét tekintve ezek a perek az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 39. § (3) bekezdésének hatálya alá tartozó, úgynevezett meg nem határozható pertárgyértékű perek, amelyekben a Pp. általános hatásköri szabálya szerint [Pp. 20. § (3) bekezdés a) pont] a járásbíróság jár el.
[Pp. 7. § (1) bekezdés 18. pont, 20. § (3) bekezdés a) pont]
17. A Pp. 269. § (1) bekezdés c) pontjában írt jogsértő szerzésmód csak anyagi jogi sérelmet jelent, az eljárási jellegű jogsértéseknek egyéb szankciója van.
A Pp. alkalmazásában jogsértő bizonyítási eszköz a perben nem használható fel. A Pp. 269. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltak és a (6) bekezdés szerinti felhasználási tilalom azonban nem terjeszthető ki olyan, a perben rendelkezésre álló bizonyítékra, amely a Pp. valamely rendelkezésének a megsértésével vált a bizonyítás anyagává. A 269. § c) pontja szerinti jogszabálysértő szerzésmód - a (6) bekezdésben írtakra is kiterjedően - csak anyagi jogi jogsértést jelenthet. Az eljárásjogi szabályozás az alábbiak szerint eltér a c) pontban rögzített generális és így anyagi jogi szabályozástól.
A bizonyításfelvétel szabályai, az e szabályokban megfogalmazott feltételek és tilalmak kifejezetten tartalmazzák az egyes bizonyítási eszközök tekintetében annak szankcióját, eljárásjogi következményét, ha eljárási jellegű jogsértés történt. Ebbe a körbe sorolhatók például a Pp. 289. § (5) bekezdésében, a 290. § (6) bekezdésében, a 316. § (3) bekezdésében vagy a 322. § (5) bekezdésében rögzített, a bizonyítékok értékelésére vonatkozó tilalmak. Mindamellett jelentősége van annak, hogy a Pp. 289. § (5) bekezdése és 290. § (6) bekezdése a bizonyításfelvételi tilalom ellenére meghallgatott tanú vallomásának bizonyítékként való figyelembevételét feltétlenül kizárja, míg a Pp. 269. § (6) bekezdésének rendelkezése folytán alkalmazandó (4) bekezdés alapján az úgynevezett relatív kizárás alá tartozó bizonyítékokat a bíróság kivételesen figyelembe is veheti.
[Pp. 269. § (1) bekezdés c) pont, (4) és (6) bekezdések]
- 722/723 -
18. I. A gondnoksági perekben a bíróság kizárólag kirendelt szakértőt alkalmazhat.
II. A kirendelésre sor kerülhet a fél bizonyítási indítványára [Pp. 275. § (1) és 307. § (1) bek.], emellett, ha azt a bíróság szükségesnek tartja, a szakértői bizonyítást hivatalból is elrendelheti [Pp. 276. § (2) bek. és 434. § (1) bek.].
III. A gondnoksági perekben a törvény a magánszakértő alkalmazását kizárja [444. § (1) bek.], azonban a más eljárásban kirendelt szakértő véleményének figyelembevételére - meghatározott feltételek fennállása esetén - van lehetőség.
IV. Az egyéb személyi állapotot érintő perekben a bíróság kirendelt szakértőt és magánszakértőt is alkalmazhat, valamint a más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleményét is figyelembe veheti.
A Pp. XXXI. Fejezete tartalmazza a személyi állapotot érintő perek közös szabályait, a 429. § alapján e perek körébe tartoznak a gondnoksági perek is. A Pp. 434. § (1) bekezdése szerint a személyi állapotot érintő perekben a bíróság az általa szükségesnek talált bizonyítást hivatalból is elrendelheti.
A Pp. 444. § (1) bekezdésében foglalt szabály értelmezéséből az a következtetés vonható le, hogy a gondnoksági perekben kizárólag "kirendelt szakértő" járhat el. A bíróság által kirendelt szakértő alkalmazása ez esetben azt jelenti, hogy kizárt a magánszakértő (Pp. 302. §) alkalmazása. Azt azonban nem zárja ki a törvény, hogy a bíróság figyelembe vegye a más perben kirendelt szakértő véleményét. Kivételesen felmerülhet ilyen lehetőség például akkor, ha a szerződés érvénytelensége iránti per vagy egy büntetőeljárás lezárását követően rövid időn belül, éppen a perben kirendelt szakértő véleményére tekintettel indítják meg a gondnokság alá helyezési pert.
Az egyéb személyi állapotot érintő perekben a Pp. nem írja elő, hogy a szakértő csak kirendelés alapján járhat el. A bíróság a Pp. 276. § (2) bekezdésében foglalt törvényi felhatalmazás alapján a Pp. 429. §-ban meghatározott személyi állapotot érintő perekben bizonyítást hivatalból rendelhet el. Ezzel összefüggésben a Pp. 434. § (1) bekezdése lehetőséget biztosít arra, hogy a bíróság a felek indítványának tartalmától függetlenül, és a Pp. 307. § (1) bekezdés a)-c) pontjaiban foglalt törvényi feltételek hiányában hivatalból rendelje el a szakértői bizonyítást, tehát hivatalból alkalmazzon kirendelt szakértőt. A bíróság döntésétől függ, hogy kirendelt szakértőt vagy magánszakértőt alkalmaz. A Ptk. 4:2. § (1) bekezdésében rögzített, a gyermek érdekeinek és jogainak fokozott védelmére vonatkozó alapelv érvényesülése azonban a kirendelt szakértő alkalmazása mellett szólhat.
[Pp. 276. § (2) bekezdés, 434. § (1) bekezdés, 444. § (1) bekezdés]
19. A Pp. 306. §-a tekintetében különböző szakvélemények beszerzésének indítványozása kizárt. Ilyen tartalommal bizonyítási indítvány előterjesztésére a bizonyító fél ellenfele nem jogosult, az azonos oldalon álló bizonyító felek pedig csak egyetlen, más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleményének beszerzését indítványozhatják.
A Pp. 306. § (1) bekezdése szerint a más eljárásban kirendelt szakértőnek a szakkérdés tárgyában készített szakvéleménye felhasználását kizárólag a bizonyító fél indítványozhatja; vagyis erre a bizonyító fél ellenfelének nincs jogosultsága. Így tehát nem adódhat olyan helyzet, hogy a perbíróságnak két ellentétes, más eljárásokban született szakvéleményeket kell értékelnie, mert pl. a felperes egy büntetőeljárásban készült szakvélemény beszerzését indítványozza, az alperes pedig egy ettől eltérő, megint más (pl. közjegyzői nemperes) eljárásban készült szakvélemény felhasználását kéri.
Ha tehát a szakértői bizonyítás módozatai közül választásra jogosult bizonyító fél már indítványozta a más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleményének felhasználását, az ellenérdekű fél által tett ilyen, de ettől eltérő, más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleménye beszerzésére tett indítványa nem lehet alapos, illetve ilyen szakvélemény becsatolása esetén az bizonyítékként nem vehető figyelembe [Pp. 316. § (3) bek.]. Más kérdés, hogy a bizonyító fél ellenfele attól nincs elzárva, hogy a más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleményét felhasználva a bizonyító fél indítványa útján szolgáltatott szakvélemény esetleges aggályosságát állítsa.
A jogalkotónak a Pp. 300. §-ához fűzött indokolása szerint a törvény a perhatékonyság követelményét szem előtt tartva azt nem engedi meg, hogy a fél egy adott szakkérdés vonatkozásában egymással párhuzamosan, vagy egymást követően különböző módon igénybe vett szakértővel joghatályosan bizonyítson.
Magánszakértő esetén a Pp. 302. § (3) bekezdése szerint ugyan lehetőség van arra, hogy - a törvény kifejezett feljogosítása folytán - a bizonyító fél ellenfele is indítványozhassa magánszakértői vélemény benyújtását, de csak akkor, ha a bizonyító fél a magánszakértői vélemény benyújtását már indítványozta, és így választott a bizonyítási módok közül. Ilyen feljogosítást a Pp. 306. §-a nem tartalmaz. A törvény szintén csak a magánszakértő alkalmazásánál rögzít pertársakra vonatkozó szabályt: eszerint több bizonyító fél, illetve a bizonyító fél több ellene ugyanazon szakkérdés vonatkozásában csak egy magánszakértőt alkalmazhat [302. § (4) bek.]. Ez esetben ugyan a pertársak mindegyike bizonyító fél lehet, a szakvélemények halmozása azonban számukra is tilos; bizonyítási indítványukat e törvényi korlátra tekintettel kell, hogy előterjesszék.
Kérdésként merült fel, hogy mi a helyzet a Pp. 306. § alkalmazása körében a pertársakra nézve. Ha feltételezzük, hogy előfordulhat olyan helyzet, hogy a pertársak az alapperbelitől eltérő, más-más eljárásban kirendelt szakértők különböző (esetleg kifejezetten eltérő) tartalmú szakvéleményeire hivatkoznak, nincs ok, hogy a szakértői bizonyítás alapelveitől (úgy mint a szakértői vélemények halmozásának tilalma, a párhuzamos szakértői bizonyítás kizártsága) eltérjünk. Ha ugyanis már az azonos oldalon álló pertársak részéről is különböző szakvéleményekre történne hivatkozás - amelyekben a felmerült szakkérdés tekintetében a bíróság mérlegelési joga a Pp. rendszerében egyértelműen nem érvényesül -, akkor a szabályozás célja (perhatékonyság) hiúsul meg.
[Pp. 302. § (3)-(4) bekezdések, 306. §, 316. § (3) bekezdés]
- 723/724 -
20. I. A felülbírálati jogkör megjelölése körében a fellebbező félnek pontosan meg kell határoznia, hogy az elsőfokú ítéletet vagy eljárást milyen szempontból tartja sérelmesnek, melyek azok a kérdések, amelyekben a másodfokú bíróságtól jogvédelmet kér; mindezekhez kapcsolódóan részletes indokolást is elő kell terjesztenie. A felülbírálati jogkör vonatkozásában a Pp. vonatkozó szabályára a félnek külön nem kell hivatkoznia.
II. A fellebbező félnek - a konkrét jogszabályhely megjelölésével - pontosan meg kell jelölnie a sérelmezett anyagi vagy eljárási jogszabálysértést, kivéve, ha a felülbírálati jogkör gyakorlásának nem feltétele a jogszabálysértés.
III. Az előző pontba foglalt feltételeknek a fellebbező fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti.
IV. Ha a fél a fellebbezésében több egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell az előző pontban meghatározott tartalmi követelményekkel.
V. A határozat több rendelkezése ellen irányuló fellebbezés esetén a fellebbezésnek a törvényben előírt tartalmi kellékeket kérelmenként külön-külön kell tartalmaznia és ezek hiánytalan meglétét a másodfokú bíróság is külön-külön vizsgálja.
A felülbírálati jogkör a másodfokú bíróság cselekvési lehetőségeit, jogosultságát írja körbe, meghatározza azokat a korlátokat, amelyek között az elsőfokú ítéletet a másodfokú bíróság felülbírálhatja. A másodfokú bíróság a fellebbezésben előadottakhoz kötve van, más szempontból, más kérdésben az elsőfokú ítéletet nem bírálhatja felül.
Mindezekre tekintettel a felülbírálati jogkör megjelölése körében a fellebbező félnek pontosan meg kell határoznia, hogy az elsőfokú ítéletet vagy eljárást milyen szempontból tartja sérelmesnek, melyek azok a kérdések, amelyekben a másodfokú bíróságtól jogvédelmet kér. E körben a Pp. - felülbírálati jogkört kimondó - szabályára külön nem kell hivatkoznia, ugyanakkor a fentieket kimerítően elő kell adnia. Ha például a fél fellebbezésében a tényállás megállapítását, a bizonyítékok mérlegelését sérelmezi, a másodfokú bíróság felülbírálati jogköre erre a kérdésre korlátozódik. A fellebbezőnek e vonatkozásban, a felülbírálati jogkör meghatározásához kapcsolódóan részletes indokolást is elő kell terjesztenie.
A fellebbezésben meg kell jelölni azt a konkrét anyagi vagy eljárási jogszabályhelyet is, illetve szövegesen is körül kell írni azt az anyagi vagy eljárásjogi jogszabálysértést, amelyen a fellebbezés alapul, kivéve, ha a felülbírálati jogkör gyakorlásának nem feltétele a jogszabálysértés [371. § (1) bek. d) pont]. A jogszabálysértés megjelölése azt a tárgyat jelöli ki, amely esetében a másodfokú bíróság a kért felülbírálati jogkörét gyakorolhatja.
A felülbírálati jogkör és a jogszabálysértés megjelölése a fellebbezés egymással szorosan összekapcsolódó kellékei, amelyek a fellebbezés korlátait, a másodfokú bíróság döntésének kereteit meghatározzák. A szabályozás erős hasonlóságot mutat az 1952. évi Pp.-nek a felülvizsgálati kérelem tartalmi kellékeire vonatkozó szabályozásával, így az utóbbi szabályok alkalmazása során az 1/2016. (II. 15.) PK véleményben megfogalmazott szempontok a Pp. 371. § (1) bekezdésének értelmezése és alkalmazása során is a fentiek szerint figyelembe vehetőek.
[Pp. 370. § (1) bekezdés, 371. § (1)-(2) bekezdések]
21. A felperes Pp. 505. § (2) bekezdés b) pontja szerinti nyilatkozatát a bíróság az ellenkező bizonyításáig valósnak fogadja el. Az alperes azonban bizonyíthatja, hogy a felperes nyilatkozata nem felel meg a valóságnak.
A Pp. 505. § (2) bekezdés b) pontja szerint a közösséghez tartozással összefüggő személyiségi jog érvényesítése iránti perben a felperes keresetlevelének - a 170. §-ban meghatározottakon túl - tartalmaznia kell a felperes nyilatkozatát arról, hogy a felperes a jogsérelemmel érintett közösséghez tartozik. A felperesnek az adott közösséghez tartozásra vonatkozó tényállításával szemben azonban az alperes bizonyíthatja, hogy a felperes nem tagja a megsértett közösségnek, következésképpen a per tárgyává tett igényt sikerrel nem érvényesítheti. Ilyen esetben a felperes keresetét a bíróság érdemben utasítja el.
[Pp. 170. § (2) bekezdés, 505. § (2) bekezdés b) pont]
22. I. Azokban a 2018. január 1-je előtt indult polgári peres és nemperes eljárásokban, amelyekben a költségkedvezmény iránti kérelmet 2018. január 1-jén, vagy azt követően terjesztik elő, a kérelem elbírálására a 6/1986. (VI. 26.) IM rendeletet, valamint a 2/1968. (I. 24.) IM rendeletet kell alkalmazni.
II. A 2018. január 1-jén, vagy azt követően indult polgári peres és nemperes eljárásokban előterjesztett költségkedvezmény iránti kérelmek elbírálására a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló 2017. évi CXXVIII. törvényt (Kmtv.), valamint a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolásáról szóló 26/2017. (XII. 27.) IM rendeletet (Kmir.) kell alkalmazni.
A Kmtv. és a Kmir. tárgyi hatálya csak a Pp. és a Kp. hatálya alá tartozó peres és nemperes eljárásokra (ügyekre) terjed ki, vagyis a törvény rendelkezéseit a 2018. január 1-jén és az azt követően indult polgári és közigazgatási peres és nemperes eljárásokban (ügyekben) kell alkalmazni. Ebből következően a Kmtv. átmeneti rendelkezésében (18. §) meghatározott "2018. január 1-jén és az azt követően indult ügy" fogalma is csak a Pp. és Kp. rendszerében értelmezhető, azaz a törvény időbeli hatályáról szóló jogszabályi rendelkezés értelmezése során a költségkedvezmény iránti kérelem előterjesztése időpontjának nincs jelentősége.
Ez értelemszerűen azt jelenti, hogy amely ügy (bírósági eljárás) 2018. január 1-je előtt indult, arra a 1952. évi Pp.-t, a 6/1986. (VI. 26.) IM rendeletet, továbbá a 2/1968. (I. 24.) IM rendeletet kell alkalmazni, akkor is, ha az adott ügyben a költségkedvezmény iránti kérelmet 2018. január 1-je után terjesztik elő.
[Pp. 1. § (2) bekezdés, 630. § (1) bekezdés]
- 724/725 -
23. A Pp. alkalmazásában az ügy a bíróság előtt akkor indul meg (indult ügy), amikor a fél az eljárást megindító beadványát először előterjeszti.
A Pp. 630. § (1) bekezdésében foglalt átmeneti rendelkezés nem tartalmaz fogalommeghatározást arra nézve, hogy mit kell a 2018. január 1-jén és az azt követően "indult ügy" alatt érteni. A Büsz. 2018. január 1. napjától hatályos 92. § (1) bekezdése szerint nem tartoznak a Pp. hatálya alá a 2018. január 1. napját követően újraindult ügyeken kívül azok az ügyek sem, amelyekben "a törvényben meghatározott megelőző eljárás" 2018. január 1-je előtt indult.
A Jat. II. Fejezetében (A jogalkotás alapvető követelményei) foglaltakra és az Alaptörvény jogrendszerre vonatkozó rendelkezéseire figyelemmel a Büsz. nem adhat ellentétes szabályozást a Pp. átmeneti rendelkezéseihez képest. A Büsz. a bíróságok ügyvitelét szabályozza, ezért a jogértelmezés kapcsán elsősorban a Pp. 630. § (1) bekezdésében foglaltakat kell szem előtt tartani.
A polgári eljárás egységes szabályrendszert jelent. Ebből következően az ügy fogalmát is egységesen kell kezelni. Az ügy az a perben szereplő jogvita, amelyben a bíróságnak döntenie kell. Az indult ügy (per vagy nemperes eljárás) valamely jogvitának az első ízben bíróság elé terjesztését jelenti. A Pp. 1. § (2) bekezdésének és 169. § (1) bekezdésének egybevetett tartalma szerint a bírósági ügy akkor indul meg, amikor a perben a keresetlevelet, nemperes eljárásban a kérelmet benyújtják. A 2018. január 1-jén hatályba lépett Pp.-t ezért azokban az újonnan indult, önálló peres és nemperes eljárásokban kell alkalmazni, amelyek megindítására irányuló kérelmet a hatálybalépése napján vagy azt követően terjesztették elő a bíróságon, illetve ha a Pp. eltérően rendelkezik, más hatóságnál.
Az ügy megindulásának időpontja tehát főszabály szerint nem attól függ, hogy a pert valamely, törvényben meghatározott eljárásnak meg kell-e előznie; amint az előzőek szerint attól is független, hogy a keresetlevelet a bíróságon vagy más hatóságnál kell-e benyújtani.
Ebből következően például a jegyző birtokvédelmi ügyben hozott határozatának megváltoztatása iránt indított perben akkor is a keresetlevél benyújtásának az időpontja határozza meg, hogy melyik Pp.-t kell alkalmazni, ha azt nem a bíróságon, hanem a Pp. 566. §-a szerint a birtokvédelmi határozatot hozó jegyzőnél terjesztették elő. Ehhez képest a Pp. hatálya szempontjából érdektelen, hogy a jegyző birtokvédelmi eljárására 2018. január 1. napját megelőzően került sor.
Egyértelmű a válasz erre a kérdésre akkor, ha az eljárást megindító beadvány hatályára a Pp. is tartalmaz rendelkezést. A Pp. 256. § (1) bekezdése a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztése kapcsán például kimondja, hogy annak ugyanaz a hatálya, mint a keresetlevél előterjesztésének. Ebben az esetben tehát a Pp. szerinti ügy nem a keresetet tartalmazó irat előterjesztésével, hanem a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésével indul meg. Következésképpen ennek időpontjától függ, hogy a perré alakult eljárást melyik Pp. szabályai szerint kell lefolytatni.
Más a helyzet akkor, ha a megelőző eljárásra vonatkozó szabályok (pl. a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény) nem tartalmaznak olyan rendelkezést, amely szerint az eljárást megindító vagy az eljárás során előterjesztett valamely beadványra - a kérelem hatályára - a keresetlevélre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Ezekben az esetekben akkor is a Pp. szabályait kell alkalmazni, ha az ügyet 2018. január 1. előtt indult eljárás előzte meg, azonban a keresetlevél benyújtására 2018. január 1-jén vagy azt követően került sor.
[Pp. 1. § (2) bekezdés, 256. § (1) bekezdés, 566. § (2) bekezdés, 630. § (1) bekezdés] ■
Visszaugrás
