Az Országgyűlés 2001. május 29-én fogadta el az egyik előterjesztőjéről "lex Répássy"-nak elkeresztelt törvényt. Az alig négy szakaszból álló törvény nagy vitákat váltott ki, sőt egyike azon kevés törvényeknek, amelyeket a köztársasági elnök - előzetes normakontroll végett - az Alkotmánybíróságnak megküldött. A köztársasági elnök aggályainak adott hangot, miszerint a törvény sértené a sajtószabadságot és egy részében a jogbiztonságot. Meggyőződésünk szerint azonban a törvény polgári jogi és polgári eljárásjogi síkon is számos kérdést vet fel. Tanulmányunk alapvető célja a törvénymódosítás életbeléptetése esetén felmerülő koherencia-zavarok feltárása és elemzése. Egyben vizsgálni kívánjuk, hogy a Polgári Törvénykönyv nem alkalmas-e azon célok elérésére, amiket a jogalkotó az elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény elé tűzött.
A szóban forgó törvény (továbbiakban: lex Répássy) kiegészíti a Polgári törvénykönyv 79. §-t, módosítja a 84. § (2) bekezdését valamint a Polgári perrendtartást is kiegészíti egy utalással. A legjelentősebb változás: a válaszadás jogának bevezetése. "Akinek személyhez fűződő jogát napilapban, folyóiratban (időszaki lapban), rádióban vagy televízióban közölt valamely vélemény vagy értékelés sérti, - a törvényben biztosított egyéb igényeken kívül - követelheti saját véleményének vagy értékelésének közzétételét is." [Ptk. 79. § (2) bekezdés] Ehhez kapcsolódik a közérdekű bírság intézményének kiterjesztése: "Ha a jogsértés napilap, folyóirat (időszaki lap), rádió vagy televízió útján történt, a bíróság a jogsértőre közérdekű célra fordítható bírságot is kiszab." [Ptk. 84. § (2) bekezdés] Végül a válaszadás közlése iránti eljárására a sajtóhelyreigazítási eljárás szabályait kell megfelelően alkalmazni - a módosított Pp. 346/A. §-a szerint. A lex Répássy ezzel a már jelenleg is létező, a személyiségvédelmi eszközök között szereplő elégtétel adását terjeszti ki a vélemény sajtó útján való közlésére - a válasz adására, mint elégtételre korlátozva -, és azt a sajtóhelyreigazítási eljárás kereteibe illeszti be.
A lex Répássy alapgondolata már korábban feltűnt a közéletben. Megemlítendő a sajtóról szóló 1986. évi II. törvény (St.) 6. §-ban foglalt válaszadási kötelezettség, amit 1990-ben helyeztek hatályon kívül. Fontos azonban kiemelni, hogy a szabály elsősorban a sajtó által nyilvánosságra hozott információk tekintetében kötelezte az egyes közszereplőket vizsgálatra és csak ehhez képest tartalmazta a sajtónak azt a kötelességét, ami szerint a az érintett szerv válaszát közölni volt köteles.[1] A rendelkezéseket - a sajtószabadság sérelmére való hivatkozással - hatályon kívül helyezte az első szabadon választott Országgyűlés.
A jelenkorhoz közelebb eső előzmény a "lex Pokolként" ismert 1998/T/34. számú törvényjavaslat. Az egyéni képviselői indítvány "a társadalmilag hátrányosnak tekintett vélemény és értékelés közlése esetén" biztosította volna a vélemény vagy az értékelés cáfolására közlemény közzétételét. Bár a javaslatot módosítani - finomítani - kívánták egyéni módosító javaslattal a "társadalmilag hátrányos" jelző helyettesítésével, a javaslat ál-
- 469/470 -
tal keltett vita olyan méreteket öltött, hogy a javaslatot az Országgyűlés nem tűzte napirendjére.
Kevéssé ismert előzménye cikkünk témájának az Igazságügyi Minisztérium által elkészített, de a Parlament elé nem került törvényjavaslat, amely a személyhez fűződő jogok szabályozásának átalakítását célozta. Ennek részeként vezette volna be a "sajtóelégtétel" intézményét, amit személyhez fűződő jogának megsértése esetén igényelhet a jogosult. Az Alkotmánybíróság 36/1994. (VI. 24.) AB határozatának indokolását a polgári jogi környezethez igazítva a közszereplőket is részesítette volna a jóhírnévhez való joguk védelmében - feltéve, ha a jogsértést szándékosan vagy súlyosan gondatlanul követték el. Sajó András rámutat, hogy az Alkotmánybíróság ezzel a határozatával afelé kívánt hatni, hogy a sajtó felelőssége a foglalkozási szabályok megsértésétől vagy megtartásától függjön. Ráadásul az AB nem korlátozta ezt az enyhébb felelősséget a közszereplőkre, ahogy ezt az IM javaslat tette.[2]
A lex Répássy álláspontunk szerint a lex Pokol és az Igazságügyi Minisztérium által előkészített javaslat kompromisszumos változata, bár bizonyos tekintetben túlmutat azokon. Mellőzi a rossz ízű asszociációkra okot adó "társadalmilag hátrányos" kategóriát, és a személyhez fűződő jogok megsértéséhez kíván speciális jogorvoslati eszközt nyújtani. Ugyanakkor szűkebb körű az EVI által javasolt tárgyi körnél, mivel az bármilyen személyhez fűződő jog sérelmének esetére nyújtott volna megfelelő sajtóelégtételt, vele szemben a lex Répássy kizárólag a személyi jogot sértő vélemény vagy értékítélet közlése esetére biztosítja a válaszadás jogát. Jelen törvény a lex Pokolhoz hasonlóan - és ellentétben az IM javaslattal - meghatározza a megfelelő elégtétel fogalmát is: saját véleményének vagy értékelésének közzététele. Amiben pedig túlmutat az eddigi javaslatokon: a közérdekű célra kiszabható bírság mérlegelés nélküli alkalmazása a sajtó útján elkövetett jogsértések esetére.
Ahhoz, hogy polgári jogi szempontból a törvényjavaslat indokoltságát megvizsgálhassuk, érdemes a személyiségi jogok védelmének jelenleg hatályos rendszerét, illetve ennek témánkhoz kapcsolódó elemeit kiemelni. A személyiségi jogok elektronikus és írott sajtó általi megsértése esetén a Ptk. 79. §-ában biztosított helyreigazítással párhuzamosan a Ptk. 84. §-a által nyújtott valamennyi polgári jogi igény felhasználható.[3] A sajtó-helyreigazítás intézménye jelenleg hatályos állapotában a Ptk. 78. §-a által a személyiségi jogok köréből külön kiemelt jó hírnév védelmének speciális tényállása. Ezen két § álláspontunk szerint egymás viszonyában értelmezendő. Egyben vitatjuk az irodalomban megjelenő azon állítást, amely szerint a sajtó-helyreigazítás a jóhírnéven kívül más, személyhez fűződő jog védelmét is szolgálná.[4] A Ptk. 78. és 79. §-ainak tényállási elemei is majdnem teljesen megegyeznek, a törvénybeli sorrendiségük is erre enged következtetni. A jó hírnév védelme sértő, valótlan tény közlése vagy való tény hamis színben való feltüntetése esetére nyújt védelmet.[5] Ezzel szemben a Ptk. 79. §-a nem kívánja meg a valótlan tény sértő mivoltának fennállását, ezzel a csökkentett követelményszinttel nyújtva a sajtó általi jogsértéskor a jó hírnevében sértett személynek gyors jogvédelmet.[6] Már itt látható, hogy a törvénymódosítás nem illeszkedik a Ptk. rendszerébe, hiszen az objektíven elbírálható, valóságnak történő ténymegfeleltetés kritériuma helyett a tényállást megvalósító magatartás szubjektív jellemzőit emeli be a törvényszövegbe. Ezáltal önálló tényállást hoz létre, a kiindulópontjában és elbírálásában eltérő 78-79. §-okon belül. Csak önmagában ez a tény jelentősen megnehezítheti a módosítás gyakorlatban történő alkalmazását és ellentétes bírósági határozatokhoz vezethet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
