Bevezetőben szeretném határozottan kijelenteni, hogy gondolataim nem egy meghatározott jogi karhoz kötődnek. A közelmúltban átmentem a professzor emeritus statusba, így 35 év oktatói pályám tapasztalatának összegzése is lehet ez az írás, - melynek során három karon voltam vezető oktató -, de számos esetben beszélgettem más karok oktatóival is - így talán állítható, hogy a tapasztalatok többé-kevésbé általánosak.
Kezdetben kijelenthető, hogy a jogi képzés színvonala, a hallgatók felkészültsége hosszabb idő óta romlik. Kijelentésem nem vonatkozik a képzésben részt vevő hallgatók 25-30%-ára, akik vizsgáikat jól teljesítik, s természetesen nem vonatkozik azon oktatókra, akik a túlzottan liberális Felsőoktatási Törvény és a hallgatói jogok túltengése mellett igyekeznek színvonalas, lelkiismeretes munkát végezni.
A bajok gyökere a rendszerváltozásig vezethető vissza - ezzel nem azt állítom, hogy korábban ne lettek volna súlyos gondok; pl. a felvételi diszkrimináció, a tananyag 30%-át kitevő marxista tananyag stb.
A rendszerváltozásig az érettségizetteknek kb. 15-20%-a tudott továbbtanulni, ez a szám néhány év alatt a négyszeresére nőtt, mivel a korábban elutasítottak közül ekkor már többen be tudtak kerülni. Ennek oka az volt, hogy súlyos munkanélküliség mellett, évente több tízezer fiatal vált volna munkanélkülivé. Emellett európai mértékben is a legalacsonyabb egyike volt nálunk a diplomások száma, így a létszámbővítés indokolt volt. A jogi karok száma a duplájára nőtt, a felvehető hallgatói létszám a többszörösére - ez is kormányzati szándék volt, mert a jogászképzés a legolcsóbb volt, ezzel párhuzamosan erőteljesen csökkent a felvehető hallgatók felkészültsége, párhuzamosan azzal, hogy demográfiai okokból folyamatosan csökkent az egy-egy évfolyamban lévő tanulók száma.
A folyamat végeredménye, hogy folyamatosan gyengül a felsőoktatásba bekerülők alapképzettsége és műveltsége - egy kisebb részt leszámítva. Erről nem csak a középiskolák tehetnek. Az egész oktatási rendszer olyan - beleértve a felsőoktatást is! - hogy erőteljesen finanszírozza az adott intézményben tanulók számát - így senkinek nem érdeke, hogy a hallgatók száma csökkenjen tanulmányi okokból. Ehhez járul nem egy szülő pressziója, vagy befolyásolása a középiskolás tanároknak a jobb jegyért. Ezen folyamatok végeredménye, hogy néha hallom büszkélkedő tanárokat 4,5 osztályátlagukról. Akkor ez esetben kérdezem, miért nem tudnak némelyek helyesen írni, a szóbeli vizsgán egy értelmes mondatot mondani, melyben van alany és állítmány?
Természetesen ezért nem csak a közoktatás felelős. Nagy szerepe van a családnak, - ne felejtsük, hogy számos mai fiatal elvált szülők gyermeke, mely önmagában is súlyos stresszhelyzet - az internetről ömlő ellenőrizhetetlen szenny, a destruktív, érthetetlen filmek és művészet, a "bulik" világáról nem beszélve.
Ilyen előzmények után érthető, hogy az ilyen kiinduló alapokkal rendelkező hallgatók nem kis része nem tud alkalmazkodni a felsőoktatás eltérő rendszeréhez. A "szorgalmi időszakról" nem érzékelik, hogy az alapjában a vizsgákra való felkészülést szolgálja - öntevékenységgel, kisebb kötöttségekkel - ehelyett a szabadságukkal élnek, s a vizsgaidőszakban egyszerre szakad rájuk egy olyan több ezer oldalas tananyag, mellyel addig nem foglalkoztak. Ugyanakkor ne csökkentsük, mi, jogi oktatók saját felelősségünket sem, az adott viszonyokra hivatkozva.
Erről szól e tanulmány, s arról, mit lehet tenni az adott viszonyok között.
Többen vannak, akik hiányolják a korábbi egyetemi felvételi rendszert, ahol az intézmények által lefolytatott felvételin szerzett pontszám 50%-a volt a hozott pontszámnak. Magam részéről nem tartottam jónak ezt a rendszert sem; a szóbeli felvételi bizottságok értékelése többször erősen szubjektív volt, s az írásbelik javításával is bőven akadtak gondok. Ehhez járultak a szocialista ..……, a különböző erős, politikai diszkrimináció - ezt ne részletezzük, sokan átéltük, ismerjük. A jelenlegi rendszer sem sokkal megnyugtatóbb. Most a felvételi alappontszámokból a minisztérium határozza meg, különböző vitatható alappontszámok hozzáadásával.
Így a felsőoktatási intézményeknek gyakorlatilag nincs befolyásuk a hallgatók felvételére - esetleg emelhetik a felvételi pontszámokat az alappontszámhoz képest - viszont csak az egyetemi órákon, vizsgákon találkoznak először a középiskolák által a bekerülés érdekében felülértékelt diákokkal.
Javaslat. A jelen helyzet - csekély kivételtől eltekintve - többé-kevésbé jellemző az USA-ra, Nyugat-Európára. Ott is nagy gondot jelent, hogy a közoktatás nem készíti fel megfelelően a diákokat a felsőoktatási tanulmányokra.
A gondokon két módon igyekeznek segíteni.
- Az USA-ban néhány elit egyetemen a felvett hallgatókat, egy-két éves "előkészítővel" igyekszenek alkalmassá tenni az egyetemi tanulmányok fokozott követelményeire. Ennek sikeres elvégzése után lehet csak megkezdeni az adott intézményben a tanulmányokat. Ez lényegében az intézmény által szervezett és lebonyolított felvételi előkészítőt és felvételi rendszert jelent.
- Tudomásom szerint leginkább Ausztriában alkalmazzák a következő rendszert. Itt minden érettségizettet felvesznek a felsőoktatásba. Az első évben viszont erősen szelektálnak a jogtörténeti tárgyakkal (hazai és egyetemes jogtörténet, néhai jog).
- 338/339 -
A három tárgyból összevont vizsgát tesznek egy háromtagú bizottság előtt, s csak a sikeres vizsga után kezdhetők meg a tételes jogi tanulmányok. (Tudomásom szerint a vizsgabizottságokban csak vezető oktatók vannak, egy- vagy két jogtörténész, de részt vesz benne tételes jogi alaptárgy vezető oktatója is.)
Mindkét módszer mellett a diákok bekerülnek az egyetemi rendszerbe, sikertelenség esetén az "alapvizsga" ismételhető.
Véleményem szerint nálunk az osztrák módszer lenne alkalmazható - a jelenlegi országos felvételi rendszer megtartása mellett - így gyakorlatilag bevezethető lenne a jogi szempontokat figyelembe vevő, felvételit jelentő jogi "alapvizsga".
Tankönyveink kiváló kézikönyvek. Ez dicséretnek tűnhet - de nem az. A hallgatóknak a félévenkénti 6-7 kollokviumra 250-300 oldalas könyveket kellene megtanulni, ami lehetetlenség. Egy szóbeli 15-20 perces ideje alatt nem is lehet számon kérni 5-10 oldalas anyagrészeket.
A túlírt tankönyvek legfőbb oka, hogy a könyvek egy-egy anyagrészét az adott terület specialistái írják - nem egyszer külső szakértők - akik igyekeznek a szakterületek minden tudnivalóját beleírni a saját fejezetükbe. Ez nem hiba egy kézikönyvnél, de egy korábban jellemzett átlag joghallgatótól nem lehet megkövetelni.
A hallgatók erre a kezelhetetlen helyzetre úgy reagálnak, hogy a vizsgákra az internetre feltett - ki tudja, ki által készített - 30-40 oldalas rövidítményekből készülnek. Ezekben természetesen sok hiba van, de olyan is előfordul, hogy a "szerző" nem frissíti "szerzeményét", így előfordul, hogy 2-3 éve hatályon kívül helyezett jogszabályokat elemez a "mű", arról nem is beszélve, hogy a főelőadásokon elhangzottakra nem reagál a szerző. A vizsga eredménye többször ezért is lesújtó, - már csak azért is, mert a hallgatók a "rövidítményt" tovább rövidítik, így lesz a 300 oldalas tankönyvből 20 oldalas "rövidítmény". A végeredmény, hogy a hallgatók a vizsgán az alapfogalmakkal sincsenek tisztában nem egyszer.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
