A platformszabályozás mára jelentős méretű joganyagot foglal magában. Számos jogág reagált a platformok által támasztott kihívásokra, a felduzzadt joganyag pedig kezd egyféle dogmatikát, fogalomkészletet biztosítani, talán egy születőben lévő új jogág számára.[2]
A digitalizáció tulajdonképpen minden jogágban válságokat idézett elő.[3] Nem kivétel, sőt mondhatni kiemelten hangsúlyos a versenyjog területe, ugyanis hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az ex post logikájú versenyjogi jogérvényesítés kevésbé hatékony a digitális szegmens óriásvállalatai által okozott sérelmek hatékony kiküszöbölésére. Az Egyesült Államokban ezen túlmenően az is kérdésessé vált, hogy a versenyjogban uralkodó, a chicagói iskola hatékonyság, és profitmaximalizálás alapú konszenzusa mennyiben alkalmazható a digitális óriásvállalatok üzleti modelljeire.[4]
Az Európai Unióban már az ezredforduló környékén is indultak sok tanulsággal szolgáló eljárások, majd a digitális világ óriásai elleni küzdelem a 2010-es évek közepétől indult nagyszabású antitröszteljárások képében erősödött fel újra.
A nemkívánatos piaci fejlemények és a szaporodó versenyügyek világszerte jelentős vitákat gerjesztettek a jogalkotási kényszerhelyzetet illetően. Az egyik tábor álláspontja szerint a meglévő versenyjogi szabályanyag annak rugalmassága okán alkalmas az óriásplatformok jelentette versenyproblémák kezelésére, és a már létező versenyszabályok csiszolásában, valamint a kikényszerítés hatékonyságának növelésében látták a megoldást.[5]
A másik tábor egy ex ante jellegű jogforrásegyüttes megalkotását tartotta kívánatosnak, felhasználva a 2010-es évek versenyügyeinek tapasztalatait a legnagyobb platformok által megvalósított jogsértések tiltására, egyúttal kiküszöbölve a hagyományos jogérvényesítés ex post jellegéből adódó jelentős időveszteséget.
Az Európai Unió a második álláspontot fogadta el, és a közös piac "széttöredezését" megelőzendő, és a digitális piacok támadhatóvá tételének céljából rendeleti szintű jogforrások kidolgozása mellett döntött.
A kauzális jogalkotás termékei a DSA és a DMA rendeletek képében öltöttek testet, melyek 2022 novemberében léptek hatályba, a minősítési eljárások jelenleg is zajlanak. Eddig hét vállalatot minősített kapuőrré (Alphabet, Amazon, Apple, ByteDance, Meta, Microsoft, Booking), meglepetésre nem került be az X (leánykori nevén Twitter), de általánosságban elmondható, hogy a célzott vállalatok képzik az alanyi kört.[6]
Az Egyesült Államok kétarcúan közelít a problémához. A Biden-adminisztráció alatt történtek lépések az óriásplatformok szigorúbb hazai versenyszabályozása érdekében (például a DOJ és az FTC által kiadott "Merger Guidelines"[7] platformokra szabott fejezetei formájában) az EU-val, valamint egyéb szereplőkkel való együttműködés vitatott téma maradt. A Neo-Brandeis[8] mozgalom egyik fő képviselőjének számító Lina Khan az Amazon's Antitrust Paradox című korszakalkotó cikkében felhívta a figyelmet a digitális óriások körül gyülekező fellegekre, a chicagói iskola árelmélet alapú versenyjog hiányosságaira, és szorgalmazta a versenyjogi szabályanyag ezen gondolatiságon nyugvó felülvizsgálatát. Khan és a Neo-Brandeis egyéb képviselői a Biden-adminisztráció idején jelentős kormányzati pozíciókhoz jutottak,[9] és aktívan együttműködtek az EU-val a DMA kapcsán,[10] olyannyira, hogy a tengerentúli konzervatív sajtóorgánumok egyenesen az EU hasznos idiótáinak titulálták őket.[11] A versenyjog hazája, bár otthon jelentős lépéseket tett a piacok támadhatóvá tétele, és a monopolpozíciók gyengítése érdekében, a már említett Khant FTC-elnöki működése alatt tekintélyes szenátusi és kongresszusi bizottságok kritizálták az EU-val való együttműködésért, fejére olvasva, hogy az sérti az Egyesült Államok gazdasági érdekeit.[12]
Lina Khan eltávolítása a legutóbbi választási kampányban is előkerült, ugyanis az őt rendszeresen kritizáló republikánus szereplők mellett egyes jelentős demokrata adományozók is a leváltását remélték Kamala Harris elnökjelölttől.[13] Kétségtelen, hogy határozott fellépéseivel Khan "ideget talált", ugyanis Michael Pertschuk[14] óta példa nélküli, hogy az amerikai elnökválasztási kampányban ilyen nagy szerepet kapjon egy FTC-elnök.
De miért vált ki ilyen indulatokat a tengerentúlon a transzatlanti szövetségessel versenyügyekben való együttműködés?
Az USA rendszeresen (és bizony nem teljesen alaptalanul)[15] azzal vádolja mind az EU-t, mind a szabályozni kívánó nemzetállamokat, hogy szelektív jogalkotással
- 1/2 -
kifejezetten az amerikai vállalkozásokat veszik célba azzal a szándékkal, hogy saját vállalataik pozícióit erősítsék a piacon. Bár kétségtelen, hogy az USA ezen gyanúja nem légből kapott, tény, hogy a kapuőr minőség csupán maroknyi vállalkozásra igaz, és jellemzően ezen vállalkozások igyekeznek hatalmas piacra lépési akadályokat támasztani, ezáltal óhatatlanul a jogalkotók céltáblájára kerülve.
Az USA saját piacán észleli, és kezelni kívánja a digitális óriásvállalatok által gerjesztett versenyproblémákat, globális szinten jellemzően ellenségesen reagál egyéb államok ez irányú törekvéseire. A Trump-adminisztrációra különösen igaz volt ez (elég csak a Trump és Vestager közötti nyilvánosságban történt heves szóváltásra[16], vagy a Covid vírust megelőző időszakban az USA által kivetett, az európai mezőgazdasági és autóipari termékeket sújtó vámokra gondolni), de mint a bizottsági bírálat mutatja, a Biden-adminisztráció alatt sem volt osztatlan egyetértés a tengerentúlon abban, hogy együttműködés kívánatos az egyébként papíron stratégiai partner Európai Unióval.
Otthon ezzel szemben érzékeny a témára az amerikai politika, az FTC számos intézkedést foganatosított a monopolisztikus óriásvállalatokkal szemben. A Google évek óta a trösztellenes hatóságok célkeresztjében áll domináns online keresőszolgáltatása és kapcsolódó üzleti gyakorlatai miatt.
A jelen cikkben bemutatott ítéletre, mely nem más 2024. augusztus 5-én 1:20-cv-03010-APM ügyszámon, valamint 20-cv-3715 (APM) ügyszámon nyilvántartott egyesített ügyben kihirdetett UNITED STATES OF AMERICA et al., v. GOOGLE LLC-ügy, melyet egyes tengerentúli tekintélyes jogtudósok az évszázad legfontosabb versenyjogi ügyeként hivatkoznak.[17]
Jelen tanulmány kifejezetten a közelmúltban megszületett amerikai ítélet, valamint a Google Android-ügy a keresőmotorral kapcsolatos megállapításaira koncentrál, különös tekintettel a vizsgált kizárólagossági megállapodásokra és hatásaikra. Az ügyek összehasonlító elemzésén túlmenően, a feltárt jogsértő magatartást annak gondolatkísérletnek kívánom alávetni, hogy az európai versenyjogot kiegészíteni hivatott, nagy elvárásokkal megalkotott DMA piacszabályozási rendelet (mely nem titkoltan a 2010-es évek antitröszt eljárásainak, többek között a Google Android ügy tanulságait emelte normaszintre[18]) rendelkezései olyan "törési pontokat" alkotnak-e a versenykorlátozó kölcsönhatásokban, amelyek valóban alkalmasak a megakadályozni kívánt jogsértések megelőzésére. Bár a kereset, illetve a bizottsági határozat valamint a bíróság előtti eljárások egyéb piacokra is kiterjedtek, jelen tanulmány tárgyát kizárólag az általános keresőmotor piaca tekintetében megfogalmazott állítások és megállapítások vizsgálata képezi.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
