1. A hazai földpolitika már az uniós csatlakozás előtt - főleg az Orbán - kabinet időszakában - igyekezett tisztázni, hogy a közösségi jog elsőbbsége milyen beavatkozást jelent(het) földviszonyainkba, továbbá a tagállami birtokpolitika - a kötelező jogharmonizáció keretében - milyen közérdekű intézményekre építheti a tőkeszabadság vívmányát ellensúlyozó nemzeti önvédelmet. A 2004. V. 1-jén hatályba lépett Csatlakozási Szerződés (CsSz) termőföldről és ingatlanról szóló rendelkezéseit a 2004: XXXVI. tv. illesztette be a termőföldről szóló 1994: LV. törvénybe (Ftv).
Ugyanakkor, a neoliberális földpolitika - uniós tagságunk óta is - a földtulajdoni és a földbérleti piacon egyaránt, egyoldalúan a nemzetközi tőkehasznosulás érdekeit érvényesíti a hazai közérdekkel és a piaci szereplők egyenjogúságot igénylő érdekeivel szemben. (Intézményként ez főként abban nyilvánul meg, hogy az Ftv. - létrejötte óta - szavatolja a tőkeberuházó földhasználó javára a korlátlan üzemméretet, a tetszőleges számú agrárüzem működtetését. Az állam itt is szabad teret ad az eredeti tőkefelhalmozásnak azzal, hogy kivonult a földforgalom hatósági ellenőrzéséből és a jogellenes ügyletek szankcionálásából, miközben a deviza - külföldiek földszerzéseit nem indokolt, egyoldalú kedvezményekkel támogatja. A jogalkotó már 20 éve élhetne a - nagybirtokrendszert visszaszorító és a jogellenes külföldi földspekulációt kizáró - mezőgazdasági üzemszabályozással, azonban, a legutóbbi időkig, ennek még az elvi esélye is elesett.) E miatt, 2004 óta a politikai döntéshozó még ideológiai célokban sem utal arra, hogy - a CsSz követelményeivel összhangban - milyen tagállami intézményrendszer szolgálhatja a földviszonyokban önvédelmünket.
2. Mind ez - ha nem is elfogadható indoka, de érthető - oka annak, hogy a földpolitikában és a társadalmi köztudatban uniós tagságunktól fogva a földre fennálló közösségi jogalapra a "jótékony feledés" homálya borul. 2009 végétől ezen, némiképp, az a "pánik - reakció" változtatott, amit a 7 éves "föld - moratórium" lejártával fenyegető, új helyzet vált ki.1 E mellett, egy (váratlan) szubjektív mozzanat is nehezíti a közösségi jogalap hiteles megismerhetőségét. Akadt egy - e tárgyban az elemi ismeretekkel alig rendelkező, ezért alaptalan tényeket és téves nézeteket terjesztő - szerző, aki úgy tesz, mint ha nem létezne CsSz és az EB - nemzetközi szerződésben kifejtett - jogi álláspontja az Unióhoz csatlakozó tagállam (esetünkben Magyarország) földjogi státusáról. Pontosabban arról, hogy az új tagállam a területét alkotó föld tulajdonának és használatának szabályozásában - a közösségi joggal egyeztetett - milyen közhatalmi önrendelkezést gyakorolhat. Korom Ágoston (K. Á.) ui. - épp e folyóirat hasábjain indított, majd általa másutt tovább gördített - mesterséges álvitát gerjeszt, amelynek a bizonyított, hiteles tudásunkhoz semmi köze nincs: a birtokpolitikai vita ürügyén olyan alapkérdést feszeget (földügyben a közösségi jogalapot), amelynek az evidens megítélése egyedül az ő számára lehet kétséges, mégpedig saját ismeretforrásainak a tárgyi hiánya miatt.2
3. K. Á. (téves) tényállításai és az azokból levont következtetései kettős módszertani csapdára épülnek. Egyfelől, nem ismeri a CsSz földről szóló rendelkezéseinek történeti létrejöttét és konkrét tartalmát, így az erre vonatkozó tényanyagot azzal akarja helyettesíteni, hogy az Európai Közösségek Bírósága (EKB) néhány (irreleváns, nem idevágó) eseti döntéséből vezeti le az EU-12 (új) tagállamainak a földre irányadó jogalapját. Ez, azonban, teljesen abszurd: az EKB ui. még egyszer sem foglalkozott az új uniós tagok birtokpolitikai jogállásával, így a K. Á. által idézett jogesetek - kivétel nélkül - a Tizenötök földviszonyaira vonatkoznak, amelyek (a kelet - európai modelltől lényegesen eltérő) tartalmának, viszont, semmi köze nincs az új tagok földügyéhez.
Amikor, pedig, az EKB a közösségi jog (különösen a Római Szerződés - RSZ) valamely általános tételét alkalmazza és értelmezi, ez a konkrét hazai CsSz szempontjából még akkor is irreleváns, ha az adott jogtétel ránk nézve is kötelező érvényű és közvetlen hatályú. (Bármely uniós norma értelmezése ui. önmagában nem helyettesítheti a konkrét nemzetközi megállapodás tartalmát és annak jogi kötőerejét: azt, hogy hazánk számára milyen birtokpolitikai mozgásteret ad uniós tagságunk, azt nem az EKB - egyes jogvitákban adott, tehát az egyedi, konkrét tényálláshoz igazodó - jogértelmezése, hanem a kétoldalú nemzetközi szerződés tartalma és az abban megjelölt jogalap döntötte el.)
Másfelől - mivel K. Á. ugyancsak nem ismeri (vagy "nem akarja" tudomásul venni) a Közös Agrárpolitika (KAP) hat évtizedes intézménytörténetét és jogrendjét -, tévesen tagadja, hogy a KAP egyben közösségi birtokpolitika is, ami helyett - a közösségi jog differenciáltságára hivatkozva - a kettőt élesen elválasztja egymástól. Ez, azonban, hamis spekuláció, az elmélet "vakvágánya", ami K. Á. felfogásában a valóság durva torzója lett. Nem a KAP-e az, amely - a közösségi agrárpiaci szervezet (CMO) szabályozása során - kötelező kvótarendet és kötelező földkivonást alkalmaz, vagyis - kötelező érvénnyel - meghatározza az előállítható (piacra juttatható) társadalmi agrár - összterméket és az árutermelésre fordítható vetésterületet? Mi ez, ha nem uniós birtokpolitika?3 A szerzőnek csak azért van szüksége a KAP-tól (a saját "elmélete" szerint) elszakított közös birtokpolitikára, hogy az RSZ irányadó normáinak és (az általa nem ismert) Csatlakozási Szerződésnek az önkényes, téves értelmezésével kimondhassa: "…a tagállam dönthet úgy, hogy semmilyen korlátozást nem léptet életbe a földpiacon, valamint a közösségi joggal összeegyeztetett, igen szigorú, Tanka E. szavaival élve értékalapú birtokpolitikát, polgári demokratikus földreformot is bevezethet."4 Az utóbbi két következtetés teljesen abszurd, amelyekre még ki kell térnem.
4. A közösségi birtokpolitika és a KAP viszonyáról bárki tetszőleges nézetet vallhat, amivel csak a leképezés hitelét kockáztatja, ha az a valósággal ütközik. Merőben más természetű a tagállam földpiaci önrendelkezésének az uniós jogalapja. Ez objektív jogi alaptény, amelynek az ismerete és a hiteles értelmezése nem függhet egyéni tudattartalomtól, véleménytől és megítéléstől. K. Á. - már pusztán azzal, hogy (uniós tagságunk 7. évében) előáll az utóbbi jogalap "tudós magyarázatával" - feltételezi: a Magyar Állam (az őt képviselő Kormány vezetésével) olyan nemzetközi szerződéssel csatlakozott az Európai Unióhoz, hogy nem tudta (máig sem tudja), milyen kötelező közösségi jogrend dönti el a saját államterületét alkotó földre a földtulajdon és a földhasználat szabályozása tárgyában a közhatalmi önrendelkezését. Magyarán: ismeretlen, kétséges, ezért vitatható a földügy uniós jogalapja. Lehetséges ez? Bárki - józan ésszel - feltételezheti - e, hogy az államhatalom felelős gyakorlói a nélkül döntöttek hazánk uniós tagságáról, hogy a nemzetközi szerződésben tisztázzák azt a létkérdést, amit a földre vonatkozó tagállami önrendelkezés (és annak uniós korlátozása) a gyakorlatban, jogi kötőerővel jelent?
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
